Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-04-28 / 17. szám

о

чо

с

нм

3

Е

со

о

с

о

Q

со

UJ

О

SJJ

S 1*1

Q <->

Ь.

Felhívtam a taxiszolgálatot és udvariasan kikötöttem, hogy kizárólag hatszázhármas jöjjön értem. Ezt mindig így csinálom, ha neves személyiségekkel, hires emberekkel akarok interjút készíteni, s hozzájuk megyek. Mert ugye, mégiscsak jobb benyomást kelt egy főiskolai hallgató, ha elegáns fekete kocsiból száll ki, nem az apostolok lován utazik. A taxi időben, pontosan érkezett. Beszálltunk a barátommal együtt, akinek néhány jó márkájú fényképezőgép lógott a nyakában, s akár a nyugatnémet Stern fotoriportere is lehetett volna, olyan „külföldi“ benyomást keltett.

Célhoz értünk. A sofőrnek meghagytam, várjon meg bennünket, csak olyan húszperces interjúról van szó. Felvonóba szálltunk, s csakhamar ott álltunk az ajtó előtt, amelyen ez állt: Daniela Smutná.

Nagyon kedvesen fogadott bennünket. Egy perc türelmet kért, hogy előkészüljön a fényképezéshez. Addig körülnéztünk a szépen berendezett lakásban, aztán vártunk. öt, tíz percet, fél órát... De nem hiába. Valóban elragadó volt, amikor újra megjelent. S míg én kérdésekkel ostromoltam, barátom a fényképezőgép lencséjével vette célba.

Vidáman, kötetlenül csevegtünk. Pedig Daniela Simítnát (a neve

“'‘(A m »

2

«ля

а я -2 S £«5 =

a ■“ ■* »Ä* в а о

5 a N

О s и

magyarul szomorú-t jelent) komolynak, sőt — valóban szomorúnak ismeri a közönség. Biztosan az első találkozás tette, amikor a Rómeó, Júlia és a sötétség-ben láttuk. De mi most úgy tapasztaltuk, tud vidám Is lenni. Sőt, ha nem kíván valamire felelni, tréfás és ötletes választ ad. Mint mikor azt kérdeztük, hogyan jutott el addig, hogy három szlovák filmben szerepeljen. Azt felelte: vonaton.

Legtöbb filmszerepében emlékezetes alakítást nyújt. Csak a „Kisasszonyok későn jönnek“ című filmben kellett olyan szerepet játszania, amit bárki más is alakíthatott volna. De ha már itt tartottunk, megkérdeztem, alakított-e már olyan szerepet, amelynek a jelleme a sajátjáéval egyezett?

— Nem tudom, nem ismerem annyira saját magamat.

Akkor talán arról beszéljünk, kivel játszana együtt szívesen, kértem. A híres filmcsillagokat sorolta, Sean Connory-t, Rex Harrison-t, Yul Brynner-t, Jacques Tati-t, Charlie Chaplin-t, Alatn Delon-t, Rotschildot. (Azt mondta, nem baj, ha nem filmszínész, „csak“ milliomos.) És tovább faggatom:-- Szokott sietni, futni?

— Mindig sietek. Akkor Is, ha nem tudom, hová.

— Van valamilyen hobbyja?

— Szeretem a kutyákat. A boxereket.

— Volt már érdekes sajtókonferencián?

— Annyira érdekes mindegyik van, mint ez a mai beszélgetés.

Majd arról bölcselkedtünk, hogyan „születik“ a filmcsillag, a „sztár“. Abban megegyeztünk, hogy elsősorban reklám kell hozzá. Azután másod- és harmadsorban is reklám.

— De kérdezzen már tőlem olyat, amit eddig még nem kérdeztek. Valami képtelenséget, valami eredetit! — mondta.

— Mire költi a filmjeiért kapott honoráriumot? — Ilyen „ötletgazdag“ kérdésre futotta tőlem.

És csak egy nagy nevetés lett belőle, Daniela nem válaszolt. Még megtudtam tőle, hogy Brigitte Bardot egyénisége tetszik neki, s hogy a Prága—Párizs televíziós adásban úgy érezte magát, mint a mesében.

Kedvesen mosolyogva búcsúzott

tőlünk. Hálásan integettünk neki a hatszázhármasból. Előkelő távozásunk után végül fizetésre került a sor az autókázásért. Miután kifizettem a sofőrt, két koronám maradt. Kitől kérek kölcsön, amíg honoráriumot kapok a megírandó cikkért? S míg gondterhelten kotorásztam a zsebemben, megértettem, miért nem válaszolt Daniela Smutná képtelen kérdésemre. Mert nekem is az jutott eszembe, vajon elég lesz-e a honorárium a taxiszámla kiegyenlítésére?!

Stefan VrStiak

A ökonómus szó hallatára min/\Z, ^ig egY szemüveges, kikönyökölt kabátú, sovány tisztviselő alakja jelenik meg képzeletemben, aki reggel percnyi pontossággal érkezik munkahelyére s egész nap lel sem emeli tekintetét az előtte levő papírhalmazról. Persze tudom, hogy a mai ökonómusok a beosztásuknál lógva is már egészen mások. Azt azért mégsem gondolnánk róluk, hogy a szépség terén is vetélkednek egymással. Dehát mi minden megtörténhetik manapság?I.. .

A prágai ökonómiai főiskola tanárainak ötlete volt ennek a szépségversenynek az elindítása. Európai méretben a múlt évben rendezték meg először. Idén újra sor került rá. S a tíz ország — Dánia, Hollandia, Finnország, Franciaország, Olaszország, Nyugat- Németország, Ausztria, Lengyelország, Bulgária és Csehszlovákia — huszonöt küldöttje közül Miklósik Veronika, a bratislavai ökonómia-i főiskola másodéves hallgatója nyerte el a „Miss Economie Európa" titulust.

XXX

Telefonon jelentem be érkezésemet.

Veronika szívesen elüldögél mamájával a tavaszi napsütésben

A KAKUKK MARCI

— Mór megint nem csináljátok úgy, ahogy mondtam, — hangzik a szigorú rendezői utasítás.

— Még egyszer ezt a jelenetet! Ilonka te erélyesebben kiabálj rájuk. Ti ketten pedig komolyabban vegyétek a dolgot.

— Hé, ti becstelenek! — szólal meg Csuriné, a szerep szerint, azaz Pánik Ilona a rozsnyói műkedvelő színtársulat tagja a Kakukk Marci című vígjáték próbáján.

Háromszor hetente találkoznak a városi tanácsteremben, hogy minél előbb betanulják Tersánszky J. Jenő színdarabját.

— A feleségem rendezi a darabot, mondja Krausz Zoltán.

De a végén megtudjuk, hogy közösen működnek. Felváltva járnak a próbára. Szerencsénk volt, mindketten jelen voltak, mi több, az egész család: Marika és Tivadar is. Nagy élvezettel figyelték édesapjuk munkáját, aki hevesen, s szívvel-lélekkel magyarázott, tanította be az egyes jeleneteket.

— Ha nem kiabál és nem szaladgál a színpadon, akkor tudjuk, hogy nagyon haragszik, — magyarázzák a többiek.

— Nagyon jó rendező és minden hozzászólását szívesen vesszük, meri tudjuk, hogy csak javára válik az előadásnak.

A rozsnyói színjátszás nagy múltra tekint vissza. Ebben az évben fogják ünnepelni 260 éves jubileumukat. A színjátszó csoport az ünnepségre Gorkij „Anya" című színdarabját tanulja be. A darab nagyon igényes, 50 szereplőre van szükség, négy felvonásból és tizenegy képből áll. Tehát a kosztü-