Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-04-28 / 17. szám

о чо с нм 3 Е со о с о Q со UJ О SJJ S 1*1 Q <-> Ь. Felhívtam a taxiszolgálatot és udvariasan kikötöttem, hogy kizárólag hatszázhármas jöj­jön értem. Ezt mindig így csiná­lom, ha neves személyiségekkel, hires emberekkel akarok interjút készíteni, s hozzájuk megyek. Mert ugye, mégiscsak jobb benyomást kelt egy főiskolai hallgató, ha ele­gáns fekete kocsiból száll ki, nem az apostolok lován utazik. A taxi időben, pontosan érkezett. Beszáll­tunk a barátommal együtt, akinek néhány jó márkájú fényképezőgép lógott a nyakában, s akár a nyu­gatnémet Stern fotoriportere is le­hetett volna, olyan „külföldi“ be­nyomást keltett. Célhoz értünk. A sofőrnek meg­hagytam, várjon meg bennünket, csak olyan húszperces interjúról van szó. Felvonóba szálltunk, s csakhamar ott álltunk az ajtó előtt, amelyen ez állt: Daniela Smutná. Nagyon kedvesen fogadott ben­nünket. Egy perc türelmet kért, hogy előkészüljön a fényképezés­hez. Addig körülnéztünk a szépen berendezett lakásban, aztán vár­tunk. öt, tíz percet, fél órát... De nem hiába. Valóban elragadó volt, amikor újra megjelent. S míg én kérdésekkel ostromoltam, barátom a fényképezőgép lencséjével vette célba. Vidáman, kötetlenül csevegtünk. Pedig Daniela Simítnát (a neve “'‘(A m » 2 «ля а я -2 S £­­«5 = a ■“ ■* »Ä* в а о 5 a N О s и magyarul szomorú-t jelent) ko­molynak, sőt — valóban szomorú­nak ismeri a közönség. Biztosan az első találkozás tette, amikor a Rómeó, Júlia és a sötétség-ben lát­tuk. De mi most úgy tapasztaltuk, tud vidám Is lenni. Sőt, ha nem kíván valamire felelni, tréfás és ötletes választ ad. Mint mikor azt kérdeztük, hogyan jutott el addig, hogy három szlovák filmben sze­repeljen. Azt felelte: vonaton. Legtöbb filmszerepében emléke­zetes alakítást nyújt. Csak a „Kis­asszonyok későn jönnek“ című filmben kellett olyan szerepet ját­szania, amit bárki más is alakít­hatott volna. De ha már itt tartot­tunk, megkérdeztem, alakított-e már olyan szerepet, amelynek a jelleme a sajátjáéval egyezett? — Nem tudom, nem ismerem annyira saját magamat. Akkor talán arról beszéljünk, kivel játszana együtt szívesen, kér­tem. A híres filmcsillagokat sorol­ta, Sean Connory-t, Rex Harrison-t, Yul Brynner-t, Jacques Tati-t, Char­lie Chaplin-t, Alatn Delon-t, Rot­­schildot. (Azt mondta, nem baj, ha nem filmszínész, „csak“ millio­mos.) És tovább faggatom:-- Szokott sietni, futni? — Mindig sietek. Akkor Is, ha nem tudom, hová. — Van valamilyen hobbyja? — Szeretem a kutyákat. A bo­­xereket. — Volt már érdekes sajtókonfe­rencián? — Annyira érdekes mindegyik van, mint ez a mai beszélgetés. Majd arról bölcselkedtünk, ho­gyan „születik“ a filmcsillag, a „sztár“. Abban megegyeztünk, hogy elsősorban reklám kell hozzá. Azután másod- és harmadsorban is reklám. — De kérdezzen már tőlem olyat, amit eddig még nem kérdeztek. Valami képtelenséget, valami ere­detit! — mondta. — Mire költi a filmjeiért kapott honoráriumot? — Ilyen „ötlet­gazdag“ kérdésre futotta tőlem. És csak egy nagy nevetés lett belőle, Daniela nem válaszolt. Még megtudtam tőle, hogy Brigitte Bardot egyénisége tetszik neki, s hogy a Prága—Párizs televíziós adásban úgy érezte magát, mint a mesében. Kedvesen mosolyogva búcsúzott tőlünk. Hálásan integettünk neki a hatszázhármasból. Előkelő távozá­sunk után végül fizetésre került a sor az autókázásért. Miután kifi­zettem a sofőrt, két koronám ma­radt. Kitől kérek kölcsön, amíg honoráriumot kapok a megírandó cikkért? S míg gondterhelten ko­torásztam a zsebemben, megértet­tem, miért nem válaszolt Daniela Smutná képtelen kérdésemre. Mert nekem is az jutott eszembe, vajon elég lesz-e a honorárium a taxi­számla kiegyenlítésére?! Stefan VrStiak A ökonómus szó hallatára min­/\Z, ^ig egY szemüveges, kikönyö­költ kabátú, sovány tisztviselő alakja jelenik meg képzeletemben, aki reggel percnyi pontossággal érkezik munkahelyére s egész nap lel sem emeli tekintetét az előtte levő papír­­halmazról. Persze tudom, hogy a mai ökonómusok a beosztásuknál lógva is már egészen mások. Azt azért mégsem gondolnánk róluk, hogy a szépség terén is vetélkednek egymással. Dehát mi minden megtörténhetik manapság?I.. . A prágai ökonómiai főiskola taná­rainak ötlete volt ennek a szépség­­versenynek az elindítása. Európai mé­retben a múlt évben rendezték meg először. Idén újra sor került rá. S a tíz ország — Dánia, Hollandia, Finnország, Franciaország, Olaszország, Nyugat- Németország, Ausztria, Lengyelország, Bulgária és Csehszlovákia — huszonöt küldöttje közül Miklósik Veronika, a bratislavai ökonómia-i főiskola másod­éves hallgatója nyerte el a „Miss Eco­­nomie Európa" titulust. XXX Telefonon jelentem be érkezésemet. Veronika szívesen elüldögél mamájával a tavaszi nap­sütésben A KAKUKK MARCI — Mór megint nem csináljátok úgy, ahogy mondtam, — hangzik a szigorú rendezői utasítás. — Még egyszer ezt a jelenetet! Ilonka te erélyesebben kiabálj rájuk. Ti ketten pedig komolyabban vegyétek a dolgot. — Hé, ti becstelenek! — szólal meg Csuriné, a szerep szerint, azaz Pánik Ilona a rozsnyói műkedvelő színtársulat tagja a Kakukk Marci című vígjáték próbáján. Háromszor hetente találkoznak a vá­rosi tanácsteremben, hogy minél előbb betanulják Tersánszky J. Jenő szín­darabját. — A feleségem rendezi a darabot, mondja Krausz Zoltán. De a végén megtudjuk, hogy közösen működnek. Felváltva járnak a próbára. Szerencsénk volt, mindketten jelen vol­tak, mi több, az egész család: Marika és Tivadar is. Nagy élvezettel figyelték édesapjuk munkáját, aki hevesen, s szívvel-lélekkel magyarázott, tanította be az egyes jeleneteket. — Ha nem kiabál és nem szaladgál a színpadon, akkor tudjuk, hogy nagyon haragszik, — magyarázzák a többiek. — Nagyon jó rendező és minden hozzászólását szívesen vesszük, meri tudjuk, hogy csak javára válik az elő­adásnak. A rozsnyói színjátszás nagy múltra tekint vissza. Ebben az évben fogják ünnepelni 260 éves jubileumukat. A színjátszó csoport az ünnepségre Gor­kij „Anya" című színdarabját tanulja be. A darab nagyon igényes, 50 sze­replőre van szükség, négy felvonásból és tizenegy képből áll. Tehát a kosztü-

Next

/
Thumbnails
Contents