Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-04-21 / 16. szám

zöja, beszámolt tapasztalatairól. Már két hete hordja a lenbsét, kitűnően bírja, semmi panasza sincs. Az orvosnő vizsgálat közben sem feledkezett meg rólam: — A jelentkezőket tüzetes vizsgálat alá vesszük. Ha a szemnek valamilyen baja van, mondjuk gyul­ladása, előbb azt kell kikezelni. A lencse csak teljesen egészséges szemre kerülhet. Ha mindent rendben találunk, akkor következik a kéthetes próbaidő. Az első héten naponta egyhuzamban csupán két órát szabad a szemen tartani. A má­sodik héten naponta 15 perccel lehet emelni az „adagot“. Ez alatt a két hét alatt rendszerint ki­derül, hogy a szem megbarátkozik-e az idegen tárggyal vagy sem. Eddig — hét hónapi működé­sünk óta — még egyetlen páciensünk sem hozta vissza azzal, hogy nem bírná. Éva Rufusová után fiatal fiú volt a soros. Fő­iskolai hallgató, aktív kosárlabdázó. — Nem ö az egyedüli sportolónk — mondja az orvosnő. — Bizonyos sportágaknál nagy akadály a szemüveg, ezek közé tartozik többek között a linden rendben van — állapítja meg elégedetten Fcdorová dokternd kosárlabda is, Jégkorong, vagy a motoros sportok. De nemcsak sportolók keresnek fel bennünket, hanem rövidlátó színészek, színésznők is, akik számára szinte megváltást jelent ez a láthatatlan szemüveg. Különben pácienseink túlnyomó több­sége a fiatalok közül kerül ki. Hiába, a fiatalság tetszeni kíván ... — Tehát esztétika és a szükség hozza Ide az embereket... — És még valami — emeli fel a hangját az orvosnő. — A gyógyterápial Ugyanis vannak bizo­nyos fajta szembetegségek — igaz, hogy nem na­gyon gyakoriak, ilyen például a keratokonus, — amelyeket közönséges szemüveggel nem lehet korrigálni, míg a kontakt-lencsék használata lé­nyegesen megjavítja az ebben szenvedők látását. A klinikai tapasztalat különben is azt mutatja, hogy ezekkel a lencsékkel jobb a látás, mint a szemüveggel. Azok, akiknek a rendes szemüveg­ből 15, 16, vagy még több dioptriásra van szüksé­gük, kontakt-lencséből három-négy dioptriával kevesebbre. LÄNG ÉVA „így ni, most föltesszük a szem­üveget. “ L. Lisicky felvételei adtunk előre. Az éneket mesével és rajz­ai folytattuk. A mesénél sokszor fenn­­ikadtunk. Voltak szavak, kifejezések, ímelyeket sehogyan sem értettek meg. Л eg próba ltom lerajzolni a dolgokat. Na­­jyon erős segédeszköznek bizonyult a ajz. Kezdtem egy nevezőre jutni kis ta­nítványaimmal. Azóta szüntelen rajzolok, vlézze a rengeteg rajzlapot a falon, cöröskörül. A többi tanító is idejár köl­­:sönkérni rajzaimat. No, nem azért mert nűvészi a kivitelük, csupán a létezésü­kért. Azért, hogy vannak. Sok időmet vé­lik igénybe hasonló munkálatok. Néha bizony az este is rómborul, mire veszem a táskámat, hogy Malackyba hazakerül­hessek. Otthon másik munka vár, ami szintén nagyon szórakoztat. A malackyi kultúrház műkedvelő színésze vagyok. Szeretek szerepelni, énekelni. Magam is abból az őshazából származom, ahonnét kis tanítványaim. Ezért is értem meg őket jobban, ezért is érek egészen a közelük­be. Nehéz őket kordában tartani azok­nak, akik nem ismerik belső világukat. Ma elmondhatom, hogy egyiküket sem kell mézesmadzaggal kirángatni ottho­nukból. Ellenkezőleg. Nagy megerőlteté­sembe kerül hazaküldeni őket. Étel nél­kül kitartanak velem egész délutánokat. Ha kopott is a ruhácskájuk, de — ahogy látja — nagyjából egészen tiszta. Nehéz volt fegyelmezni őket, de most már kevés a dolgom velük. Ha délutánonként raj­zolok, velem együtt rajzolnak. Jól és gyorsan. Rendbeteszik a szekrényt, amit nappal nyitva tartok előttük, próbára téve apró életük erős ösztöneit. Annyira ra­gaszkodnak hozzám, hogy a kedvemért lemondanak a színes ceruzákról és arról a kivételes örömről, amit az ősember érezhetett könnyű zsákmány idején ... De ha beteg vagyok, — sajnos — nincs az a hatalom, amely iskolába kényszeríthet­­né őket. Hiába helyettesítenek kollégáim, kolléganőim, távol maradnak az iskolá­tól. Fekete szemű kislányok, kisfiúk énekel­nek és táncolnak az osztály parkettjén, ahová hatalmas ablakokból ömlik a fény, mint maga a megtestesült emberség, amelyet társadalmunk igazságérzete dik­tál ez apró, sötét bőrű emberkék érdeké­ben. Egy messze föld ritmusára hajlik aprányi csípőjük, térdük, bokájuk. Nem pereg dob, tambúra, tamtam, mozgásuk­ban mégis van valami visszatérő ősi. Rigó Marika és Mihók Milan arcán ott a keleti szépség, melyet az idő sem mo­sott le, ez a lassú, erős eső. A ritmusok ütemébe belevegyül a ta­nítónő csengetyűhangja. Filozófiát vagy nyelveket fog tanulni szeptembertől a fő­iskolán. Amíg el nem végzi, itt marad, pozsonypüspöki kis nebulói mellett, hogy embert faragjon belőlük. Utána elindul ő maga is, hogy megismerje a világot. Lelkivilága az a föld, amely éppen azért, mert nem volt kihasználva, rendkívül ter­mékeny lehet, és fogékony. Szomjas is. Szeretné nagy pohárból inni a tudás bo­rát, hogy átadhassa ilyen nehezen for­málható kis testvéreinek. MOYZES ILONA Jelentkeznek a gyerekek Rigó Marika, a szép arcú kislány Lisicky Ladisiav felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents