Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-04-21 / 16. szám
A kínai sajtó egyik — természetesen mellékes — célpontja az úgynevezett „fekete banda", a „revizionistának, kapitalistabérencnek, múltbanézőnek" elkeresztelt, maoista vonal ellen fellépő kommunisták mellett az elmúlt hónapokban egy boldogtalan fiatalember volt. Az ifjú Tiensan (a Mao-hívek eleinte mint példát emlegették) városából falura ment munkát keresni. Megismerkedett egy falusi lánnyal és elhatározták: összeházasodnak. A vőlegén. és a menyasszony ábrándozni kezdet: a jövőről és balszerencséjére az álmokat írásba is foglalta. Az ábránd-vázlat egy nyolcpontos terven öltött testet, ebben a fiatalok afféle kívánságlistát állítottak össze arról, mit is szeretnének elérni a házasságot követő esztendőkben. (A moszkvai Nyegyelja című hetilap kínai források alapján közli a tervet: „1. Asztalt és széket vásárolunk. 2. Rádiót veszünk. 3. Kerékpárt vásárolunk. 4. 1967-ben egy, 1968-ban egy másik karórát vásárolunk. 5. 1968-ban két ruhaszekrényt szerzünk be. 6. 1969-ben két bőröndöt vásárolunk. 7. Ha elég pénzünk lesz, tükröt, poharat és más apróságokat vásárolunk. 8. Veszünk egy 20X20 méteres telket, hogy azon mojd saját házacskát építsünk." Elfajulás A szomszédok megtalálták a papírlapot, amelyre a szerény vágyak óvatosan fogalmazott listája feljegyeztetett, s eljuttatták azt a területi laphoz. Ez a lap indította meg a később széles hullámokat vető kritika-áradatot a tiensani fiatal pár ellen. Négy mondat az első sajtóvádiratból: „Mao Ce-tung korszakában a fiataloknak mindig arra kell gondolniuk, hogy szüntelenül emeljék eszmei színvonalukat, de ennek a fiatal párnak egyáltalán nem ezen jár az esze. Nem gondolnak sem a szocializmusra, sem a kollektivizmusra, csak a kapitalista önzés és revizionizmus él bennük. Egyéni örömöket hajszolnak. Ez elfajulás." A Nyegyelja idéz még néhány hasonló jellegű állásfoglalást a pekingi és vidéki sajtóból. íme: „Magánélet? Ez tipikus burzsoá fogalom. A Mao elnök által kitűzött feladatokkal összehason-NYOLC pontban A vörösgárdisták újságja, a Tabai: со hírül adja az eseményeket és mihelyt a helyzet változik, a papír lapokat kicserélik. Ez nagyon síi rün történik -kinaban hat hónapja beszüntették a tanítást, csak a napközik és az óvodák működnek. A főiskolás kínai lányok, kezükben kézi hangszóróval, Maotanítá sokat olvasnak fel a járókelőknek litva a magánéletnek nincs semmiféle jelentősége. A magánélet át kell hogy engedje a teret a politikai szükségleteknek." — „A szerelem: kispolgári előítélet, a kapitalizmus bűne. Meg kell szűnnie annak, hogy ábrándozásra és szentimentális beszélgetésekre vesztegessük az időt, ezalatt inkább nagyobb haszonnal kell tanulmányoznunk Mao elnök műveit.,, — „A szerelem: pszichopata időtöltés, amivel feleslegesen vesztegetjük az időt és energiát." — „Az új házasok számára a legszebb ajándék a Mao elnököt ábrázoló jelvény, valamint Mao Ce-tung könyvei és brosúrái. A fiatal házasok otthonának bejárata fölé a „suanghszi" (kettős boldogságot) felirat helyett Mao elnök képét kell kifüggeszteni. Nagyratörés A házasság, szerelem, csalód merőben szokatlan értelmezés mellett a nevelés kérdésében is új utakat ajánl a kínai sajtó. Idéz például Csao Csijingnek, láthatólag Mao hűséges hívének, egy lakógyűlésen elmondott felszólalásából. „Egyszer megkérdeztem a fiamtól, mi lesz belőle, ha megnő?" — mondotta Csao Csi-jing. „A fiú azt válaszolta, hogy katonatiszt szeretne lenni. Nem tudom hol fertőzte meg a nagyratörés vágya. Nevelőmunkával próbáltam befolyást gyakorolni rá, meséltem neki Si és Csi pöcegödörtisztítókról. Figyelmetlenül hallgatta szavaimat, majd így szólt: „Ha nagy leszek, nem fogok ilyen munkát végezni, mert ez nagyon büdös." Mondják kérem, honnan veszi a gyermek az ilyen burzsoá gondolatokat? Pedig családunk gondosan neveli a fiút, szabad időnkben Mao elnök műveit olvassuk," Jang Kuj postás azt ajánlotta kilencéves fiának, hogy tanuljon jól. A beszélgetést — talán véletlenül — meghallgatta egy szomszéd is, aki felháborodottan számolt be arról a helyi lapban. Az atya ugyanis azt magyarázta a gyermeknek, hogy ha jól tanul, bekerülhet a postai szakközépiskolába, tisztviselő lesz belőle és nem kell, apjához hasonlóan, a levélkihordás nehéz munkáját végeznie. A szomszéd így reagált a szülő intő szavaira: „Vajon nem kell-e harcolnunk az ilyen burzsoá és revizionista ideológia ellen?" A tanulásról, képzettségről, tudásról szóló eredeti kínai nézetek egyik különös megfogalmazása március utolsó napjaiban került nyilvánosságra. A pekingi és sanghaji lapok közölték, hogy a városokból egészségügyi dolgozókból álló osztagokat küldtek falura, mezőgazdasági munkára. Hogy ezt a megmagyarázhatatlan intézkedést megkíséreljék „elméletileg alátámasztani", a központi lapok részleteket közöltek abból a beszélgetésből, amely 1965-ben zajlott le Mao Ce-tung és az egszségügyi dolgozók képviselői között. Ebben a beszélgetésben mondotta volt Mao elnök „Nem szükséges, hogy az orvostudományi intézetek középiskolát, vagy nem teljes középiskolát végzett személyeket alkalmazzanak, elegendő, ha az illetők három elemit végeztek. Ismereteiket a gyakorlati munkában gyarapíthatják." a vályogvetökhöz szegődött, de hamarosan megunta a sáros mesterséget. A vályogvető gyerekekből „malac-bandát“ szervezett, amelynek ő lett a „kutyaprlmása“! A kutyaprímás házassága Legelőször Zsótér gazda tanyáján játszottak, s aztán végigmuzsikálták Tápé, Sándorfalva és a szatymazi szőlők minden mulatságát. „A fölsőtanyai Szatymazun abban az időben, amikor ez a gyerek az álla alá kezdte kapni legelsőbb a rozoga, olcsó hegedűt, sajátságos élet folyt. Duhaj mulatságok járták odakint — Írja Tömörkényi István —, nem tartozott a ritkaságok közé, hogy a cigányoknak az udvarban az eperfára kellett fölmászniok, és onnan muzsikáltak, míg nevezetesebb hangversenynek tekintödött az, amikor a prímást a vödörben leeresztették a kútba és onnan muzsikálta föl a szomorkodöknak a hallgatót...“ Az egyik őszön vidám szüreti mulatságot rendeztek Joó Ferenc arcképfestő-piktor uram házában. Ezen a szüreten is a malac-banda és a szemrevaló prímás muzsikált. A házigazda szép lánya, Ilonka — aki bár csak tizenhárom évet élt meg — a legcslnosabb, legfitosabb eladólány volt a környéken. Dankó Pista így ír erről a találkozásról: „... Nőmet legelőször 1877-ben láttam meg Szatymazon, ahol is mint malac-banda prímása, sziiretbált játszottam náluk. A szüret alatt nőm mindig a zenekar körül forgolódott, s szemei mindig rajtam csüngtek. Mindjárt észrevettem. Nőm rendkívül szépség volt: nálam is tüzet fogott a tapló Egy évig udvaroltam neki Ha odamentem hozzájuk valamilyen üriigy alatt, hát az apja mindig azt nézte, hogy elrudaljon ki a tanyából...“ A két fiatal tiszta szerelmének legnagyobb gátja a szigorú apa, Joó Ferenc volt, aki árgus szemekkel vigyázott lányára, s dehogyis adta volna hozzá egy muzsikus cigányhoz! De Dankó Pista fejébe vette, hogy feleségül veszi Ilonkát, s ezt a konok, fekete-borzas fejét kemény anyagból gyúrták. Elindult hát Daróczy Pál csendbiztossal lánynézőbe, de a menyasszonykérésből semmi sem lett: „ ... Amikor apósom végighallgatta a násznagy úr mondókáját, a következő választ adta: — A násznagy is akasztófára-való, meg a vőlegény is! Es most takarodjatok ki a tanyámról, mert ha a kapással talállak benneteket kivezetni, nem köszönitek meg a mai napot, ebadta szamár csendbiztos, hát azt gondolod, hogy cigánynak neveltem én a lányomat? Ebben a szomorú fináléban csak az vigasztalt, hogy a kapunál egy szál rózsát nyomott a kezembe a feleségem ...“ Ilonkából mégis Dankóné lett! Halálig hűséges felesége a nótaköltő cigánynak Harmadszorra sikerült a lányszöktetés és az esküvőt 1880 július 13-án megtartották. Az ifjú pár — akinek a boldogságán és egy szál hegedűjén kívül semmije sem volt — Mijó Rúzsa kis kamrájába költözött, Paral Pál hentesmester házába, az Ipar utca 3-as szám alá Nóta születik A Szegedi Hírlap olvasói gyakran találkoztak egy-egy cikk utolsó sora alatt a hangzatos és titokzatos „Don Vigole“ névvel A különös név különös embert takart, akit garabonciásnak neveztek a jó szegediek Don Vigole Dankó Pista legjobb barátja volt. Valódi nevén Gárdonyi Gézának hívták ... „Hogy születik a magyar nóta? — kérdi Don Vigole, vagyis Gárdonyi. — Pásztorfurulyán, cigányhegedűn, csárdabeli cimbalmon. A költőnek nincs, neve Nem is törődik vele senki.. Dankó Pistával, a nóta cigány-Petőfljével sem törődött eleinte senki. Móra Ferenc így írja le első nótájának történetét: „ ... Valami polgárőrségi csárdás volt az első szerzeménye, ami nyilvánosságra került, maga csinálta hozzá a verset is. Az urak nagyon elcsudálkoztak rajta, hogy a kis köhögös muzsikus ehhez is ért. — Hogyan csináltad ezt, Pista — faggatták az urak a Hungária kerékasztalánál — Tudom is én! — vont vállat. — Olyan volt, mintha fülembe fütyülné valaki, aztán eljátszottam a hegedűn is.“ S maga, Dankó Pista hogyan emlékszik vissza nótaköltő pályájának első szárnypróbálgatásaira? „E nóta csinálására buzdított az, hogy az akkor Szegeden kedvelt Onódy Kálmán cigányprímás csinált négy nótát és ezt kiadta A lapok dicsérték. Akkor így gondolkodtam: hát én is tudnék négy nótát csinálni és a lapok engem is dicsérnének? Azon a héten megszületett a négy nóta: „Nem jó mindig, minden este a fonóba eljárni“, „Zöld erdőben kakukk, kakukk madár, kukukkol“, „Hej menyecske, szép szegedi kis menyecske“ és egy friss szöveg nélkül E nótákat Főkövy Lajos zongoratanárnak megmutatta, aki eljátszotta vagy hússzor egymás után és nagyon dicsérte, sőf egy névjeggyel elküldött Langer Viktor zenedei igazgatóhoz, aki letette a zongorára és kiadót fogott Burger és Társa személyében ... azután amikor megjelent, egy nagy pohár vörösbort annak a fejében diktált belém, hogy sok ilyen nótát csináljak - -(Folytatása következik) somos Ágnes
