Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-01-13 / 2. szám

4ШЫр&щ

«j4fc * ' '■ /*'■•'*^ *A *» •' , • .il ■ *•• ... .P •> .

__ ... ■*&'**-'* ' л?lasztották: elárusító 6, géplakatos 5, villanyszerelő 4, tanítónő 3, óvónő 3, vízvezetékszerelő 3, pincér 2, kalauz 2, szakácsnő 2, ápolónő 2, fodrász 2, autószerelő 2, szobafestő 2, a többi a kárpitos, kőműves, varrónő, esztergályos és egyéb foglalkozás mellett' döntött.

Ebből kitűnik, hogy a tanulók elképzelései elég reálisak: legtöbben a szakmát adó tanonciskolákat, a minél előbbi kereseti lehetőségeket nyújtó szakiskolákat választották. A legnagyobb nehézségeket a lányok elhelyezése okozza. A szülők nem akarják leányaikat éppen ebben a legkényesebb kórban meszszire engedni otthonuktól.

Viszont meglepő a helyzet a mezőgazdasági továbbképzés terén. A gyerekek szüleinek nagyrésze vidéken él, legtöbbjük a mezőgazdaságban dolgozik, és a 48 tanuló közül egy sem választotta jövendőbeli hivatásának a mezőgazdaságot. Vajon miért?

SZERETNÉL-E A MEZÖGAZDASÄGBAN DOLGOZNI? — tettük fel a következő kérdést. Kilencen válaszoltak igennel, de ők is más pályára jelentkeztek, nyolc válasz előtt állt a nagy „HA“, ha máshova nem sikerül, és 29 felelet végződött egyértelmű „nem“mel.

Néhány a válaszok közül:

Ha sikerülne a jelvételi vizsgám, akkor úgy gondolom, elmennék az EFSz-be ts dolgozni, mert nem szeretnék a szüleim terhére lenni. K. A.

Nem akarok szövetkezetben dolgozni, mert nem szeretem a mezőgazdasági munkát, meg azért, mert ott nincsenek fiatalok és én csak a fiatalok között érzem föl magam. S. O.

A mezőgazdaságot nem választanám, mert az egy kissé piszkos munka, és télen, késő ősszel, kora tavasszal, hófúvásban kint dolgozni a földeken, az kész nyavalya. Ha a földművesszövetkezetben dolgoznék, az emberek lenéznének és azt mondanák: na, ez se tanult fői... K. Gy.

Lehet, hogy szövetkezetbe megyek dolgozni, mert nem tanulok föl. К. E.

Szövetkezetbe nem mennék dolgozni, csak ha nagyon rákényszerítené a sors. Ott hol van munka, hol nincs, télen pedig egyáltalán nincs. К. E.

Szívesen mennék EFSz-be ts dolgozni, de csak laboratóriumba. Szeretem a kémiát és a fizikai kutatásokat. M. J.

Mennék a mezőgazdaságba dolgozni, ha rendesen fizetnének. A szövetkezeti dolgozónak sárban, esőben, hóban, fagyban mennie kell. Ez viszont nincs megfizetve. N. 0.

Ezek a fiatalok nézetei. Mit hoz tehát a jövő? Lesz-e elég fiatal a mezőgazdaságban? Az országban a mezőgazdasági szakmunkásképzést az 1965/66-os évben is csak 58,2 százalékra teljesítettük. Mezőgazdaságunk iparosítása gyors ütemben folyik, a földművelés az évek folyamán — szakma lett. Ehhez égetően nagy szükség van a szakképzett fiatalokra a mezőgazdaságban.

Kormányunk egész sor intézkedése már ennek a célnak az elérésére irányul. És, ha ehhez segítő kezet nyújtanak a földművesszövetkezetek, szeretettel fogadják a szakmailag jól képzett fiatalokat, hogy gyökeret verhessenek, megfelelő, kedvező feltételeket teremtenek számukra, akkor a mezőgazdaság nem lesz a szakmák mostohagyereke.

Varga Magda

í:

>

c*-<

4*

U

p)

Nyitott szemmel

vonta fizetik a „kultúrfelelőst". Csők most, két év távlatából látják, hogy valami mást akartak.

Mint minden új iránt, eleinte ez után is érdeklődést mutattak a fiatalok. Esténként Itt próbált a „Mosoly együttes". így hívják a tónczenekart. Azért mondom, hogy tánczenekart, mert ezenkívül van még a faluban egy népi zenekar is. Ennek az idősebbek a tagjai.

Kulcsár Ferenc HNB elnökkel, a népi zenekar vézetőjével vizsgálgatjuk a szövetkezeti klub jelenlegi állapotát. Hát bizony ez kissé illúzió-romboló látvány. A művelődési otthon egyik helyiségét, az alig ötször hat méteres kistermet rendezték be erre a célra. A sarokban televízió, mellette könyvszekrény. Egy hoszszú asztalon könyvek vannak kirakva.

— Eladók?

— Nem. Kiállítást rendeztünk.

Az asztal végén egy fiatalember szalonnázik. A kenyere csak úgy papír nélkül a könyvekre dobva. Keze közül a morzsa rápereg az előtte levő nyitott lapokra. Olvas, s közben nagyokat vág a szalonnából.

— Talán a kultúrfelelős?

— A. . . dehogy! Vízvezetékszerelő Terebesről. Itt szállásoltuk el őket, amíg bevezetik a faluba a vizet.

Értetlenül néztem rá. Mi minden elfér egy ilyen kis szobában!... S mennyi mindenre fel lehet használni!... Most például már hordják be a tűzhélyeket.

Lakodalmat tartanak a kultúrház nagytermében, s itt fognak főzni. A szövetkezet klubhelyiségében!... S ezek a kirakott könyvek itt senkit sem zavarnak. Elférnek itt a szakácsnők, a vízvezetékszerelők, a TV-nézők is. Ejnye, ejnye! S a végén talán még egy sem fog hiányozni belőlük . . .

A szövetkezeti klub tehát mindenkié lett. Ugyanúgy szolgálja az iparban dolgozó ifjúságot, mint a faluba kerülő idegent, vagy azt a maréknyi fiatalt, akit még megtalálni a szövetkezetben. S ezek közül is csak a fiúkat. Ök jönnek esténként televíziót nézni. A lányok otthon maradnak. Nekik nem „illik" beülni a fiúk közé.

— A lányok még csak-csak. De mi fiatalasszonyok aztán igazán ki sem dughatjuk otthonról a lábunkat. Nekem a férjem csak hetente egyszer jár haza. Vajánban dolgozik, kőműves. Televíziónk még nincs. Sokszor unatkozom otthon egyedül. Szeretnék elmenni a klubba, dehát férj nélkül nem lehet — megszólnának.

— Hogy miért nem dolgozik itthon a férje? Egyszerű a felelet. Ott megkeresi a 2800 koronát, itt ennek a felét sem kapná meg. Hát ezért — mondja Szabóné, a dohányos csoport egyik fiatal tagja.

— Az utóbbi két évben nagyon megcsappant nálunk a fiatalok száma. Csak tavaly tizennégy lány ment férjhez. Ha bekötik a fejüket, már nincs idejük a szervezetben működni, kulturális tevékenységet folytatni. S ezenkívül természetesen azokkal a fiatalokkal sem számíthatunk, akiket iskoláztatnak, s bentlakók. Hiába van a szövetkezeti klub, ha nincs kinek benne összejönni. Csak a fiúknak van belőle némi hasznuk — panaszkodik Kis Kendi Klára, a szövetkezet 19 éves dolgozója.

Szűcs Klára három évig dolgozott a szövetkezetben. Nemrégen ment férjhez Bodrogba. Ott már nem dolgozik. Nincs rá szükség. A férje Csernőben ács. Jól keres.

Szerettem a szövetkezetben dolgozni. Havonta megkaptam a 40—50 munkaegységet. Ha hozzávesszük az év végi osztalékot és a természetbenit, akkor az iparban sem kerestem volna ennél többet. S mégis otthon voltam, nem kellett utazni, kosztra költeni. Kicsit furcsának találom, hogy sokan csak azért mennek el, hogy városban dolgozhassanak.

Megtartani a meglévőket és további fiatalokat szerezni a mezőgazdasági munkára — pillanatnyilag talán ez a legnagyobb gond a szentesi szövetkezetben. Ahogy Kendi István bérelszámoló mondta, megtesznek mindent ennek érdekében. A fiatalok normáját tizennyolc éves korig húsz százalékkal csökkentik. Sajnos, évente ezt csak ketten-hárman veszik igénybe. Ezenkívül minden fiatal, aki három évig a szövetkezetben dolgozott, az esküvőjén ezer korona pénzjutalmat kap a szövetkezettől.

Dehát mindez csak egy csepp a tengerben. Szövetkezeti klub, különböző kedvezmények, nem eléggé meggyőző érvek ezek. Valami más kell ahhoz, hogy a fiatalok „kapjanak" rajta. Jobb munkafeltételek, tiszta környezet, nagyobb kereset.

A két műszak bevezetésével talán sikerülne némi javulást elérni ezen a téren. Nemde . . .?

Kendi István fölényesen elmosolyodik:

— Két műszak? . . . Elméletben szép, de gyakorlatilag nálunk megvalósíthatatlan. A jelenlegi termelékenység mellett szó sem lehet róla. Amíg 1800 liter tejet fejünk évente egy tehéntől, addig két műszakról nem beszélhetünk. Miből térülnének meg a költségek? A két műszaknál kétszer 60—70 munkaegységet kellene fizetni havonta. Ezt mi még nem bírnánk el, S még ha fedezett lenne is rá, akkor sem tehetnénk. Nem lenne kit állítani második műszakba. Az is elég nagy problémát okoz, ha valaki betegség miatt kiesik a terrhelésből. Nincs kivel pótolni.

Érvek és ellenérvek egész sora merült itt fel. Nehéz igent, vagy nemet mondani. Hogy melyik oldalra dől el végleg a mérleg, az a jövő titka. Talán az új irányítási rendszer majd a segítségünkre lesz. Reméljük. Mindenesetre sokat várunk tőle.

Irta és fényképezte: H. Zsebik Sarolta

— Elmegyünk este a szövetkezeti klubba? — kérdi barátnőitől Kerekes Kati, a fiatal övőnő.