Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-01-13 / 2. szám
Vidéki A PÓTMAMÁK FIGYELMÉBE Hideg téli szél rázta az ipolysági váróterem ablakát. Az utazni akarók többsége itt keresett védelmet a csontig hatoló szél elől. Ott voltam tanúja a következő, nem éppen épületesnek mondható jelenetnek. Egy édesanya két és fél éves Palikájával és az ötéves Zsuzsikával foglalt helyet mellettem. Reggel már találkoztunk a gyermekorvosnál. Ott tudtam meg, hogy a kisfiú szívbeteg. Az édesanya rábízta csemetéit a pótmamára aki munkaidő alatt gondozza a gyermekeket — s elment kiváltani az orvosságot. Az édesanya távozása után a kisfiú keserves sírásra fakadt. A pótmama ahelyett, hogy szép szóval nyugtatta volna a gyereket, ráncigálni, szidni kezdte. A fiúcska ijedt szemmel, a félelemtől reszketve nézett a ki-kinyíló ajtó felé. Még fülembe csengtek az orvos figyelmeztető szavai: Minden fölösleges izgalom súlyosbítja a gyermek állapotát. S ezt jól hallotta a pótmama is. Ezzel a rövid kis történettel szeretném figyelmeztetni a pótmamákat, ha vállalják a gyermeknevelést, ne csak pénzkeresési lehetőséget lássanak benne, hanem egy kis szeretetet is mellékeljenek hozzá. Pásztor Árpádné, tanítónő, Zalaba KÖZÖS PROBLÉMÁINK VANNAK A lévai nőbfzottság járási vezetősége tavaly baráti kapcsolatot kötött Léva — Komárom — Mladá Boleslav járás között. A Mladá Boleslav-i járásból több alkalommal jártak itt a JNB, a pártszervezet, a CS1SZ funkcionáriusai. Természetesen a lévaiak is viszonozták ezt a látogatást. Nemrég a dolgozó nők indultak el Csehországba, hogy megismerkedjenek a személyautó-gyár asszonyainak problémáival. Tervük sikerült. A lévai járás 35 tagú küldöttségének látogatását a járási mezőgazdasági termelési igazgatóság támogatta anyagilag. Cseh barátaink viszonozták ezt a látogatást. A lévai járás asszonyai felkészültek a fogadásra. Kultúrműsorral szórakoztatták őket, majd ünnepélyes ülést tartottak, ahol a szolgáltatásokról volt szó. Ezek után megnézték a lévai tisztítót és mosodát. Örömmel vették tudomásul, hogy a közeljövőben sor kerül a szolgáltatások házának kibővítésére. A cseh elvtársnőknek különösen a mosás és vasalás jó minősége tetszett. A második napon közös látogatást tettek a lévai óvodákban és bölcsődékben. A baráti találkozás végén ellátogattak Ipolyságra, Kiskosrmályra, öbarsra, Oroszkára és Jablonovcére. Az ipolysági kötődé is megnyerte tetszésüket. Szinte csodálkozva vették tudomásul, hogy ebben az Ipoly menti kis városban milyen jól megértik egymást a szlovák és magyar nemzetiségű dolgozók. Óbarson a modern, n-mrég épült kétmilliós értékű kultúrpalotát nézték meg az asszonyok. Alkalmuk volt elbeszélgetni a két műszakban dolgozó állattenyésztési csoport női tagjaival is. Sok szó hangzott el a cigány származású polgárok neveléséről, a falvak és a városok szépítéséről, a fiatalság neveléséről. Hasznos beszélgetések voltak ezek. A Mladá Boleslav-i járásból jött asszonyok bizonyára sokáig visszaemlékeznek majd rá. HALLGATNI ARANY? Belányi János, Deménd Egy esős, hideg reggelen hosszú sorfal állt az élelmiszerüzlet előtt. A kenyérszállító kocsi már 90 percet késett. Szombat lévén, mindenki türelmesen várakozott, hiszen a várakozás nem is okozott volna bosszúságot, sokszor előfordult ez már. — Másutt volt a baj . . . Mikor megérkezett az autó, s végre hozzájuthattunk a kenyérhez, sajnálattal vettük tudomásul, hogy a kenyér ötven százaléka másnapos. Természetesen voltak olyanok, akik ezt nem hagyták szó nélkül. Megjegyezték, miért veszik át a kereskedelem dolgozói a másnapos kenyeret, amikor tudvalevő dolog, hogy szombaton a vásárlók vasárnapra is visznek kenyeret. Mire az üzletvezető nagy bölcsen kijelentette: „Legyenek szívesek, hallgassanak . . . volt idő, amikor örültek, hogy ilyen kenyeret is ehettek . . . legyen már végre csend, mert az idegeimet nem Sportkán nyertem, hogy ilyen könynyen tönkretehessem.“ Természetesen erre a hangra halotti csend támadt. És ha kenyeret akartunk enni, el kellett vinnünk a szárazát. Utólag üzenem az üzletvezetőnek: várakoztunk, átázva, fázva, mert szombaton és vasárnap friss kenyeret akartunk enni. Mint dolgozó munkásemberek feleségei, mi sem nyertük sem időnket, sem pénzünket Sportkán. Talán nekünk vásárlóknak is van egy icipici jogunk és igényünk. Néha megnézhetjük, hogy pénzünkért mit vásárolunk. Vagy még mindig az elárusítók nemtörődömségének, kényeked vének vagyunk kiszolgáltatva? bm. (Kálna) éJl PRkE í 1952-ben születtek. Most végzik az alapfokú kilencéves iskola utolsó osztályát. Tizenöt évesek. Látszólag teljesen gondtalanok. A lányok bakfisok, a fiúk közül némelyik még gyerek. Országos viszonylatban több ezer fiatal van, akiket az élet mind gyakrabban kizökkent a gyermekkor örömeiből, mert az iskolában és a családi körben egyre gyakrabban terelődik a beszédtéma a jövőre, a pályaválasztásra. Most érkeztek el életük első nagy problémájához, amikor szüleik és tanáraik segítségével dönteniük kell: mi legyek, hogy lesz tovább? Látszólag nem tűnik nehéznek a kérdés, csak háromféle válasz lehet rá: tovább tanulni, szakmát választani, vagy dolgozni menni, mint képzettség nélküli segédmunkás. De ha a dolog mélyére nézünk, ez nem olyan egyszerű. És, hogy nem egyszerű, ez abból is kitűnik, hogy országos méretű feladattá vált az alapfokú iskolák 9-ik osztályát elvégző fiatalok további képzése. A tanítók és a család mellett a rádió, a sajtó, a televízió és az illetékes szervek képviselői is bekapcsolódtak a munkába. Előre terveznek merre, hová, milyen pályákra kell irányítani a fiatalokat. Céljuk az ifjúság boldog jövője, és nemzetgazdaságunk virágzása. Tehát a fiatalok pályaválasztása az egész ország gondja lett. De keressük fel azokat, akiket a probléma a legjobban érint, magukat a tizenöt éveseket. Hazánk jellegzetes mezőgazdasági vidékének egyik kisvárosában vagyunk. A magyar tannyelvű alapfokú kilencéves iskola 1X/B osztályában 46 tanulóinak adtuk fel a nagy kérdést: MI SZERETNÉL LENNI? A fiatalok tisztában vannak a kérdés fontosságával, a lehetőségekkel. Az osztály 46 tanulójából 9-en akarnak tovább tanlni és leérettségizni. A többi előnybe helyezi a szakképesítést és ezért ipari tanulók akarnak lenni. íme néhány válasz: Pincér szeretnék lenni. Azért választom ezt a szakmát, mert nem nehéz munka és állandóan melegben vagyok. Szüleim is beleegyeztek. K. Gy. A legszívesebben gépészmérnök lennék. Ezt a szakmát azért választottam, mert nagyon érdekelnek a gépek, működésük és alkatrészeik. Szeretném a legújabb gépeket is megismerni. Szüleim azt akarják, hogy televíziószerelő legyek, de nekem ahhoz nincs kedvem. T. Gy. Én vízvezetékszerelőnek készülök, mert szerintem ennek a szakmának nagy jövője van. Azután a vasútnál akarok elhelyezkedni mint szerelő. Szüleim is egyetértenek velem, mert édesapám is a vasútnál dolgozik. S. I. Minden vágyam a tanítói pálya. Nagyon szeretem a gyerekeket és nevelni, tanítani akarom őket. Szüléimét még nem kérdeztem meg. N. Zs. Szobafestő szeretnék lenni. Ez a munka nekem nagyon megtetszett, mert itt sokat lehet „fusizni". Először villanyszerelő akartam lenni, de később beleegyeztem szüleim akaratába. K. S. Én ptncérnőí szakmát választottam, de ehhez nagy segítségre lesz szükségem. Ezt a, tanítóimtól várom. Ugyanis a szüleim nem akarnak beleegyezni a választásomba. Azt akarják, hogy maradjak otthon és a helyi EFSz-be mentek dolgozni. De én nagyon igyekszem őket meggyőzni. Látszik, hogy előkészítették őket a pályaválasztásra, mert 21 foglalkozási ág közül a következőket vá-ÉRVEK és ELLENÉRVEK hozza az iparban dolgozó fiatalokat a mezőgazdasághoz!? ,.. Am nézzük meg ezt egy konkrét példán. Szentes. A Bodrogközben fekszik. Közel van Királyhelmechez, Nagykaposhoz, Vajánhoz, Csernőhöz, Kassához. Az ipar tehát itt is csábít. A szövetkezet a közepesek közé tartozik. Nem dicsekedhetnek rekorderedményekkel, de a mindennapi szorgos munkával megkeresik a megélhetéshez valót. A traktorosok átlag havi keresete az év végi osztalékkal meghaladja az 1600 koronát. Ily módon az állattenyésztésben dolgozó asszonyok is megkapják az 1000—1100 koronát. Tehát aki állandóan dolgozik, az elég szépen keres. Persze tudni kell, mit jelent „állandóan dolgozni". Nemcsak annyit, hogy havonta ledolgozom a húsz napot. Ennél sokkal többet. A traktorosoknál reggeltől estig, sőt szezon idején még tovább. A fejőriők, állatgondozók nem ismernek vasárnapot, ünnepet. Nos, ilyen körülmények között nem elég szövetkezeti klubot létesíteni, hogy a fiatalok visszajöjjenek a mezőgazdaságba dolgozni. A szövetkezet vezetőségét mindenesetre csak dicséret illetheti, hogy támogatta a fiatalokat, megalakította a klubot. Jóllehet nagy reményeket fűztek hozzá, — ezért vásárolták a zenekari felszerelést, televíziót, ha— Köszönet egy-két ember lelkes munkájának. A fiatalok részére klubhelyiséget rendeztek be televízióval és aránylag gazdag, színvonalas könyvtárral. De vajon kinek a részére? Kik veszik igénybe? A válasz meglepő. Tíz-tizenkét éves gyerekek az olvasók. A szövetkezeti klubban esténként csak fiúkat látni. A füst, mely néha olyan vastag, hogy vágni lehetne, s az előítéletek, melyek szerint a lányoknak semmi keresnivalójuk nincs a fiúk között — teljesen kizárják a lányokat a klubból . . . Kulcsár Ferenc Szövetkezeti klub. Ha ezt a szót hallom vagy olvasom, mindig valami melegség, bizakodás önt el. No lám, van már hol összejönni, szórakozni a falusi ifjúságnak!... Most már nem panaszkodhatnak, hivatkozhatnak a szórakozási lehetőségek hiányára. Titokban kicsit reménykedem, hátha ez egy lépéssel közelebb A lakodalom után Szűcs Klára hazahordja a kölesünkért tányérokat. Ez a ház Is egy a sok közöl, amelyek csupán a szövetkezetben származó bevételből épültek.
