Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-03-31 / 13. szám
2 < 2 < О < ОС ос О UL z ш N < ENDRE Mickó — özvegy Bajcsy-Zsilinszky Endréná A révfülöpi ház az elveszett mennyország Endre. Ügy mondta, mint az imádságot, olyan rajongással, mint szerelmes lány nagyon várt imádottja nevét. Ennek az asszonynak ez a keresztnév jelenti iha is mindazt, ami szép ... a szerelmet, az igazságot, a jóságot a szabadságot, a hősiességet. Az asszony neve: özvegy Bajcsy Zsilinszky Endréné. 1944. december 7-én a Szálasi féle képviselőház tárgyalta Bajcsy-Zsilinszky Endre országgyűlési képviselő mentelmi ügyét. Szálasi Szjlozsján Ferenc sikkasztó magyar királyi őrnagy, a német fasiszták fizetett szolgalegénye vezérkari főnökének III. sz. bírósága Bajcsy-Zsilinszky mentelmi jogának felfüggesztését kérte bírósági eljárás céljából: „Bajcsy-Zsilinszky Endre többeket arra hívott fel, hogy a törvényes magyar kormány (SS-legények választották! A szerk.) és Magyarország szövetségesei (Hitlerék! A szerk.) ellen fegyveres ellenállást tanúsítsanak, és felhívása arra is irányult, hogy mindazokat a vezető személyeket, akik a vonultak Petőfi szobra felé, kint az utcán, az új arcú Magyarország fővárosában lázasan lüktetett az alkotó, szabad élet ritmusa, a napsugár lágyan, gyöngéden simult a karosszékben ülő, vékony asszony ezüstszínű hajára és a szobában egy név muzsikált: Endre. „Látta a tv-játékot? Nagyon jó volt, csak egy kis tévedés is előfordult. Endre engem nem hívott Máriának . . . csak amikor haragudott valamiért ... én Mickó voltam. 1922. március 13-án ismertem meg . . . csodálatos ember volt. Titkárnője és munkatársa lettem . . . aztán megszerettük egymást. A remegő kéz lassan, bizonytalanul nyúl a nagyító felé, az ország különböző részeiből érkezett leveleket mutatja, munkások, tarpai parasztok, tanárok visszaemlékezéseit. — 1944. augusztus 11-én esküdött meg a Gestapo fogházában. Igen. . . csak akkor. Tudja, ezt sokan nem értik, én még mindig hallom Endre szavait: „Mickó, én nem nősülhetek meg, én eljegyeztem magam az országgal, asszony, gyerek, család, megalkuvásra kényszerítheti a legbátrabbakat is . . . Nem volt sok nyugodt percem Endre mellett, de vele és általa teljes volt törvényes magyar kormány rendelkezéseit végrehajtják, erőszakkal eltávolítsák helyükről, illetőleg, ha kell, orozva megöljék.“ Az elnök kérdésére, hogy klván-e valaki szólni, senki sem jelentkezett és ezzel Bajcsy-Zsilinszky Endre sorsa megpecsételődött, a bíróság hűtlenség bűntettében bűnösnek mondta ki és ezért őt kötél általi halálbüntetésre ítélte. Tekintettel arra, hogy a szóban forgó ítélet az arra illetékes parancsnok által megerősítést nyert, azt az elítélten végre is hajtották! Az illetékes parancsnok, Bajcsy-Zsilinszky Endre és Kiss János altábornagy hóhéra Feketehalmy-Czeydner Ferenc, az újvidéki vérengzések vezetője volt. XXX Ahítatos tiszteletet éreztem, amikor ráhajolhattam a mátírhalált halt szabadságharcos özvegyének reszkető kezére. Kint az utcán lobogók selymét táncoltatta a tavaszi szél, kint az utcán fiatalok az életem. Semmit nem sajnálok . . . csak azt, hogy ő már nincs, hogy nem érhette meg a jelent, hogy nem hallom a hangját.. . olyan jó volna még egyszer hallani — Mickó . . . 1944. március 19-én reggel háromnegyed kilenckor jött a Gestapo. Nsm nyitottunk ajtót. Aztán . . . Endre a szekrényből elővette a revolvert. A nácik betörtek a lakásba ... én a sarokban álltam egy ágyon . . . Endre lőtt, harcolt . . . aztán elvitték, Walker SS-őrnagy vezette az akciót. Akkor még nem vittek el engem . . . ruhakefét és szappant kértek tőlem, meg törülközőt. . . — 1943-ban ünnepeltem utoljára a karácsonyt. Endre nagyon szerette feldíszíteni a fát, én csak a cukrot kötöztem, ő pedig felrakta a díszeket. Akkor mondta nekem a karácsonyfa előtt: „Mickó, ez a mi utolsó karácsonyunk.“ Negyvennégy októberében kiengedték . . . akkor szerette volna a kormány menteni a menthetőt . . . akkor jöttek rá, hogy megásták a nemzet sírját. Október 15-én Szálasi átvette a hatalmat. Endrével együtt illegalitásba mentünk. Akkor már világos volt, hogy csak a fegyveres felkelés segít. Endre, Kiss altábornagy és még sok igaz magyar hazafi csatlakozott a Magvar Fronthoz. Együtt voltak a haladó erők, kommunisták, szociáldemokraták, a demokratikus szellemű polgárok, hogy közös erővel mentsék meg az országot a pusztulástól. Nem sikerült. November 22-én elfogták Tarcsayékat és 23-án a füvészkertben Endrét és engem. Endre december 11-ig m^gánzárkában volt. Néhányszor beszélhettem vele. December 11-én elvitték Sopronkőhidára. Én huszonkét asszonvnyal voltam egy cellában, fűtés nem volt, takarót nem kaptunk . . . január 5-én szabadultam ki . . . és vártam. Vártam Endrét. Csak húsvétkor tudtam meg, hogy megölték . . . újságpapírban temették el. Rosszul látok ... az egyik szememet 1957-ben kioperálták... zöldhályog. Beteg vagyok, látia a betegség erre a székre kényszerít, pedig annyi dolgom van . . . mindent összegyűjteni, ami Endrére vonatkozik . . . A révfülöpi házban volt néhány boldog óránk. Endre később pzt a kis házat hívta az elveszett mennyországnak. Beteg, törékeny, ezüsthajú asszony. Egy nemes indulatoktól fűtött állandóan lobogó férfi párja volt, egy hős mellett égett el és boldog volt, hogy eléghetett. — Mondja meg a csehszlovákiai asszonyoknak, hogy őszinte szeretettel üdvözlöm őket! Átadom az üzenetet és amíg leírom e szavakat, a budapesti lakásra gondolok. A szobában már biztosan ég a lámpa, fénye megvilágítja a falon függő arcképet és egy fehér hajú asszony halkan felsóhajt: Endre Péterfi Gyula A felszabadulás óta óriásit fejlődött a magyar nép műveltsége, kulturális színvonala. Régen „kultúrfölényről“ prédikáltak, s közben nagy tömegek voltak írástudatlanok, hiszen a lehetőségek hiányában a tanulóknak még 1938-ban is csupán 48,5 százaléka végezhettte el az elemi iskola osztályát, és távol tartották a népet a könyvtől, a színháztól, a kultúra csaknem valamennyi ágától. A felszabadulás után megtört a régi uralkodó osztályok kulturális monopóliuma, s nem csupán jogilag, hanem a valóságban is lehetővé vált, hogy mindenki tanulhasson, művelődhessen. A Magyar Szocialista állam erkölcsileg és anyagilag is segítette az oktatás, a népművelés és a különböző művészeti ágak fejlesztését. Az 1960-as állami költségvetésből művelődési célokra 6 milliárd 929 millió forintot fordított — s ez sem volt kevés —, az idén pedig már 10 milliárd 904 milliót. Ez azt jelenti, hogy az idén országos átlagban minden lakos körülbelül 1100 forintot kap „borítékon kívül“ az állami költségvetésből tudása, műveltsége fejlesztéséhez, szórakozásához. Jelentősen korszerűsödött, fejlődött például az alsó fokú oktatás. Általános iskolai beruházásokra 1 milliárd 439 millió forintot fordítottak a második ötéves terv-A budapesti ABC Áruházakban érdakes újítást kezdeményeztek. A kisgyermekkel érkező vásárlók kerekeken guruló állványra szerelt kosarat kp nak, amelynek egyik felébe beültethetik a bébit, a másikban a vásárolt árut helyezhetik el. Az újítás nagy segítséget jelent a bevásárló mamáknak, nyugodtan válogathatnak a polcokon elhelyezett árukból • • •• OROK— vadászat Ha az újszülött fiú, azonnal a jövőjére gondolunk, szinte látjuk őt, mint a tudományos akadémia tagját, elképzeljük, hogy egyszer talán eljut a Holdra, vagy felfedezi a rák gyógyszerét. Az apa elképzeli, milyen sikereket arat majd a fia szerelmi téren, az anya pedig azokról a kiváló tulajdonságokról ábrándozik, amelyek révén kisfia az összes többi földi halandók fölé emelkedik. De ha az újszülött lány, akkor azonnal . . . férjhezmenetelére gondolunk. A szülők számára ugyanis minden fiú legalábbis Einstein és minden lány Penelope. Minden civilizációs fejlődés és a nők minden egyenjogúsága ellenére sem változott ez a gondolkodásmód. A férjvadászat egyidős a házasság intézményével. Bizonyosan soha nem találkoztak azzal a kifejezéssel, hogy „feleségre vadászik", hanem mindenkor a lányok törekvése volt, hogy „főkötő al.á kerüljenek", a férfiak pedig megőrizték a párválasztás jogát, a semmivel sem korlátozott szabadságot. A társtalan élettől elsősorban a nők félnek. Hiúságuk pedig azt súgja, hogy bár a férfi a „kérő" a döntés mégis a nőtől függ. Lehet, hogy ez így igaz, de a nők mégis rettegnek attól a gondolattól, hogy esetleg egyetlen kérő sem jelentkezik. A közelmúltban ez a sors ért közel két millió francia lányt, amikor a háború következtében erősen megcsappant a férfiak száma. Egyes országokban a helyzet egyenesen katasztrofális volt. Németországban például nyolc millió, a Szovjetunióban 25 millió „nő-felesleget" emlegettek. Franciaországban éppen ezekben az években kezd ismét helyreállni az egyensúly. A 25 éves kort be nem töltött korosztályokban 630 000-rel több a fiú, mint a lány és ha figyelembe vesszük az erkölcsi szabályok lazulását, és a női egyenjogúságot, azt hihetnők, hogy a férjvadászat immár elavult és felesleges. A valóságban egészen más. Huszonöt éven felül még mindig a nők vannak túlsúlyban és aki ezt a kort betölti, annak férjhezmenési esélye nagyon problematikussá válik. De a fiatalok helyzete sem kedvező, holott a számbeli arányok jobbak. Ugyanis a nagyobb választási lehetőség arányában nőttek igényeik és a szociális szempontokat is figyelembe véve, nem hajlandók bárkihez feleségül menni. Tehát a „kiválaszthatók köre" szűkül. A lányok mások tapasztalatából és az új életszemléletből tudják, hogy a szerelem könnyen illanó, tehát egymagában nem biztosítja a boldog házasságot. A mai lányokban jóval kevesebb a romantikus hajlam, mint édesanyjukban volt. Nem vonzza őket a kunyhóban leélt idill, inkább előnyben részesítik a kölcsönös megértésen alapuló házasságot — az
