Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-03-10 / 10. szám
KI vár rám? Egy fiatal nő. Kicsoda? — Hát ezt magának Jobban kell tudni. Együtt ültek az autóban. Persze, együtt ültek az autóban. A barátjának a barátnője és az a szőke nő, akivel ma este ismerkedett meg a bárban. Mit akar tőle ez a szőke nő? Miért nem megy haza? Már a keringő közben érezte, hogy rálépnek a lazacra, hogy nem lehet kikerülni, de a nő állandóan ostoba kérdésekkel gyötörte. — Szereti a mini-szoknyát? Melyik a kedvenc színe? A vastagszájú nőket szereti, vagy a vékonyszájúakat? — S aztán váratlanul megjelennek a kacsák Miért nem ment haza? — Csak ... Nagyon sajnálja a kocsiját? Nem. kát? Akkor Jó, akkor hazakisérem. Gyakran kísér így haza férfia— Ne legyen ilyen kiváincsi. Ma csak magát ismerem. Szerette volna, ha megszólal a gramofon, vagy legalábbis ha a zenekar rákezd a kék Dunára. Így különösen is érthetően hangzottak a szavak. Külön hallotta, ahogy a kulcs zörren a zsebében. Ki kell nyitni az ajtót, aztán villanyt gyújtani. És reggel, ha már a nő elmegy, még egv ideig a szobában marad parfümjének a szaga. De most még itt van, itt ül a rekamíéjának a sarkán. Illedelmesen ül, mintha kamarazenét hallgatna. Pedig mindketten tudják, hogy mi fog történni. Mindig ugyanez szokott történni, kiábrándltóain és egyformán és a szobában marad a parfümjének a szaga. Milyen parfümöt használ? Semmilyet. A kék Dunán, haha-haha, és nem dőlt össze a kaszárnya. Bár éppen össze is dőlhetett volna, hiszen az idő síkján már többször nekirohant annak a falnak, már a bárban is és talán holnapután is, ami az imént történt, az néhány geometriai vonal mechanikus összjátéka. — Alapjában véve jól megúsztuk — ezt a nő mondta, fölkelt a rekamiéről, odament hozzá ős a szájába csókolt. Szeretett volna tiltakozni, nem a csók ellen, hanem a szavak ellen, de hálás volt, hogy nem ő vezeti az autót, hogy a nő kivette kezéből a volánt és most már minden felelősség az övé. Jól tudta, hogy nem úsztak meg semmit, csak az idő űz velük Játékot, hogy a karambol sokkal előbb és sokkal később történt, ezt mind elmondhatta volna, de már egymás mellett feküdtek az ágyban, a kacsák össze-vissza repkedtek a fejében. Sötétséget és világosságot látott egyszerre, a testük összefonódott. Később mégis ezt mondta: Nem úsztunk meg semmit. Aki a falnak megy, mindig elgázol valakit. Senkit se gázoltunk el. Csak a lazacot. A nő elmosolyodott és a szájához nyúlt. Már letöröltem róla a rúzst. A férfi elmosolyodott, mert belátta, hogy úgyszem tud semmit sem megmagyarázni. A mondatok úgy illeszkedtek egymáshoz, mint koponya és a bableves. A szeme előtt lebegett egy régi konyhaasztal körvonala. Az apjával bablevest kanalaztak, az öcscse vizsgára készült és a koponya csontjait tanulta. A kezében szorongatta a koponyát, csakúgy mint ők a kanalat és félhangosan mormogott. Nem lehetett érteni mit mormol, de mintha azt sugallták volna a szavak, hogy nem érdemes bablevest zabálni... ... Nem érdemes ezzel a szőke nővel bebújni az ágyba, úgyis nekimennek a falnak a rekamiéval együtt, mindez csak idő kérdése... És a karthauziak befekszenek a koporsóba „Mememto móri“ — Mintha különben el lehetne felejtkezni róla. Az egész Élet az Idő csapdája előtt tántorog. Azt hiszi, hogy állnak a falak és a házak, hogy fixpontokból áll a világmindenség. Közben minden rohan és mozog. Hogy lehet kikerülni a rohanó falakat és házakat? Előbbutóbb mindenkit elgázolnak, előbbutóbb mindenki elgázolja önmagát. Aztán elaludt. Almában sokáig keringőzött. „A kék Dunán. Haha, haha ...“ A rendőrök is gumilabdákkal tülköltek a fülébe, és hasztalan kapkodta a lábát, folytan rálépett a lazacra. A lazac puha volt és undorító és az uszonyával csapkodott. Másnap az egész lakásban a nő parfümjének a szagát érezte. Pedig azt mondta, hogy nem is ... Mindegy. Mindenki mond valamit. Koponya és bableves. Odament az ablakhoz és kinyitotta. Lent az utcán csikorogva fékezett egy autó. Vagy tíz-tizenkét éve Milyen könyvnek tartja? Lesi ajkamról a választ, nem lehet egy odavetett „jó"-val, vagy „gyéngé"vel felelni. — Nem lesz kárbaveszett idő, amit az olvasására fordít Ruzsenka, ha nem is tartom éppen írója legjobb művének. Ruzsenka arcán felragyog a mosoly. Örülök, hogy ezt mondja! Akkor talán mégsem lehetek olyan buta, mint amilyennek Anni beállít, Ő azt állította, hogy pórját ritkító remekmű, én pedig miután elolvastam, azt mondtam, hogy ezek után többet vártam volna tőle. Erre azt felelte, hogy merem kritizálni, mikor egyáltalán nem értek a könyvekhez. Én igenis, sokat olvasok, de azt hiszi, mert az ura főtörzsorvos volt, és mert a vendégeknek shakerrel mixeli a koktélt, hogy én azt sem tudom, mi fán terem a betű? A békés koegzisztenciát lehetetlen volt megteremteni köztük. Csodálkoztam is, hogy a két, egymást letromfolni igyekvő asszony, akik lankadatlanul az elsőbbségért versengtek — csak éppen ellenkező előjellel — még végleg össze nem különbözött és nem kerüli egymás társaságát. Néhány nap múlva ott-tartózkodásom véget ért és búcsút vettem tőlük. A fürdő bejárata előtt vártam az autóbuszra, ami majd az állomásra szállít, mikor egyik ösvényen feltűnt alakjuk. Gesztikulálásukból látszott, hogy élénken beszélgetnek. Ekkor lett világos előttem, hogy dehogy is fognak összeveszni. Elválaszthatatlanok maradnak egész idő alatt, mint két egymást legyőzni akaró, jól összeszokott, szenvedélyes kártyapartner. Ha letelik idejük, még hiányozni is fognak egymásnak. Hát igen kérem, ilyen is van. ORDÓDY KATALIN CSERES TIBOR FEKETE — Kért valamit tőled, s te nem teljesítetted, de anélkül ts öngyilkos lett volna. — Ezt sem tudom. Én nem tudtam, hogy meg akar halni. — Az Imént azt mondtad, az öngyilkosság mindennél világosabban beszél. Gudultcs bólintott. — Ha jól értettem, amit a nő kért, nem teljesítetted — a helytelenítő vállrándítás láttán vagy nem tudtad megtenni. — A tüzetes nyomozás úgyis kihoz minden részletet — mondta Burián —, hiszen tudja ml ez: fölösleges Időhúzás. Meg aztán ... Gudullcs nagyot sóhajtott. — Veled szeretnék négyszemközt, Rudolf. Burián kelletlenül magukra hagyta őket. S elmondott mindent. Még a beszélgetést ts Annával az éjjel. — Anna abban bízott, hogy az ö áldozata elég lesz. Arra kért engemet ts. Ha tudom szándékát, visszatartom. Lánya teherben van. és egyéb körülmények. Sajgó egy féreg volt. Ha rajtam múlna, én beérném Anna halálával. És hosszan elmondta Annát, Sajgót, Emíltát. És azt, különös részletességgel, Sajgó tulajdon lányát Annának nézte. Részeg volt. Csak a nőt látta. — Én teljesen Igazat adok neked — mondta Köves és csengetett a portára Burtán után. — Szegény asszony — sóhajtott —, rettenetesen sajnálom, és az a leány ts. Burián tisztelgett, várta, hogy hellyel kínálja a főnök. — Gudullcs Géza — emeltebb hangon, htvatalos-barátllag beszélt Köves —, próbáld elmondani, hogyan kezdődött Tőre Annával. Szükségesnek tartom, hogy a főhadnagy ts hallja. Gudullcs megértette, mert számított Is valami komoly nyilatkozatra. — Oqy értsem, hogy az első találkozást? Köves bólintott: úgy. S Gudulics a padlót nézte s beszélni kezdett. Jobb volt 'mindhármuknak, hogy nem néz szembe. — Tavaly, több mint egy éve már, ülést tartott a választmány s az utolsó napirendi pont Tőre Anna volt, az ő rimává nyilvánítása. Munkaerőhiányban szenved a szövetkezet s mi elutasítjuk, mert a döntés szerint: rima. Én nem ismertem addig, még névről sem. Csak arra figyeltem fel, hogy Sajgó Dávid lemondással, meg kilépéssel fenyegetőzött, ha felveszszük. — Ez oktalan beszéd — ellenkeztem —, mért nem vesszük fel? —• Nem, nem és százszor ts nem rikácsolt Sajgó.- Dehát miért nem?- Azért, mert nemi — csapta asztalra kezét és eszét Dtterné ts. — Kevés a munkaerő, minden jelentkezőnek örülni kellene. — Nem — ütötte meg Sajgó is az asztalt. A KISZ nevében Kunné szólalt fel. Ez egy ptrulós fiatalasszony, tavaly még leányka volt, most meg Ikrei vannak s azt hirdeti, közös megállapodásban az urával, hogy őnekt még legalább négyszer lesznek Ikrei. Sokan ezért nagyon becsben tartják. Azt mondta: — Nem engedhetjük megrontani a fiatalság erkölcseltl — A választmány mondja ki: Tőre Anna felvételi kérelmét egyszer és mindenkorra vtsszautasít]UK. Mégpedig egyhangúlag. Sajgó és Diterné túllicitálták egymást. — És a választmány tudja, mit határoz. — Szeretném én ts tudniI Én vagyok az elnöki — Az erkölcsöket nem szabad megbolygatni. — Tudni szeretném, miért?! — most már üvöltöttem. — Ezt csakis Idevalósi értheti meg. — Hát akkor mondja meg neki tdevalóst. — Mit? — kérdezte Diterné. — Hogy nem veszünk fel, Tőre Annál És hogy miért nem veszünk fel. Még a fiatalasszony Is meglepődött erre: — Meg kell neki mondani? — De meg áml Ez a dolog rendje. Írásban, levélben küldte be a kérést, szóban kell neki feleinti Szemtől-szembel Elnéztem ezt a fonnyadt, koravén Diternét. — Szemtől-szembe? — azt kérdezte. — Nem ts a háta mögötti — Az kegyetlenség lenneI csendesült Sajgó. — Irnt kén nekiI — De mit? Egyszerűen nem értem, mért utasítjuk vissza. Diterné mondta meg: — Hát ha mindenképpen tudni akarja, kimondom: azért, mert rima. Micsoda? — Cemendel — mondta finomabban a fiatalasszony. — Egy árva szót sem értekI Sajgó rámpördült: — Ne tetesd magad. Azért, hogy nem vagy Idevalósi... — Hát... Olyan ... — magyarázták. — Milyen? — Rosszféle. — Bejegyzett nő? Prostituált? — Affenét, csak amolyan. Ne értetlenkedj! — gerjedt be Sajgó. — Ha rendőrileg nem nyilvántartott — Rendőrileg? — röhögtek — talán katonailagI — ezt akkor nem értettem. — Háromszor ment el, háromszor jött haza, mindig egy gyerekkel több — harsogott — sivalkodott Diterné. — Sajnos, teljesen elzüllött. — Sajgó egyre csendesebb lett, ezt utólag el kell Ismerni. — Három gyermeke van? — És mindnek más az apja! — Jóféle és nem bejegyzett — Maszek! Erre megint irtózatos röhögés következett. — Száz szónak is egy a vége: nem vehetjük fel! — Nahát, Ide figyelj, Sajgó barátom — szóltam szelíden. — Itt a munkakönyvét Magyarázd meg ezt néki te, aki idevalósi vagy! Néhány perc múlva Itt lesz, ugyanis Iderendeltem, hogy megkíméljem magamat a fölösleges levelezgetéstőll Ettől a szótól egyszerre megbolydult az eddig nyugodt gyülekezet. Mit képzelszl Az elnök dől
