Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-03-03 / 9. szám
VIETNAM írástudatlan volt. Jelenleg az észak-vietnami nők 20 százaléka főiskolai tanulmányokat végez. A gyarmati megszállás éveiben a nő sem mérnök, sem orvos, sem műszaki dolgozó nem lehetett, és más értelmiségi pályákon sem működhetett. Ma Észak-Vietnamban több mint ezer nő tölt be kulcsfontosságú beosztást, 316 orvosnő, több mint 23 000 szülésznő, 1714 gyógyszerésznő működik az országban; 66 képviselőnő vesz részt a közügyek intézésében. A gyarmati uralom idejének adataival összehasonlítva a női gyermekgyógyászok, a szülésznők száma több mint 100 százalékkal növekedett. Van-e olyan nép, amely minderről hajlandó lenne lemondani és újból idegen elnyomás alá kerülni? Tóparti őszibarackfák Hanoi a tavak városa. Valamikor úgy írták, hogy Ha Női. A név a kiterjesztett szárnyú sast jelképezte, amint a Vörös folyó felett szállva védi a várost. Hanoi történelmében az egész nép történelme tükröződik. A városban a tavak nyugodt víztükre békés hangulatot áraszt. A számtalan templom mindegyikének megvan a maga legendája. Tavasszal minden tavon lótuszvirág pompázik. A nagy sugárutakat szerte a városban sűrű levelű, kaktuszszerű fák vörös virágai díszítik Hanoi a múlt és a jelen városa. Néhány évvel ezelőtt a fiatalok a vizisportolók klubja részére 638 hektárnyi területen mesterséges tavat létesítettek. A tó körül húzódik a Fiatalok Körútja, kétszemélyes kis padokkal a jegyespárok és szerelmesek részére. De a kis padok most üresek. Hanoiban háború van! Iskolák és otthonok, kórházak és munkáspihenők dőlnek romba. Azoknak a munkásoknak pihenő-otthonai, akik azelőtt pihenésről még csak nem is álmodhattak. Megváltozott a városkép is A gyermekek kora hajnalban sietnek az iskolába. 6-kor kezdődik a tanítás és 10-kor, a bombázások megkezdése előtt fejeződik be. A gyermekeket úgy védik, ahogy csak lehet. A háború elérte Hanoit! Délen az amerikaiak óriási fölényük ellenére sem tudták a népi ellenállást megtörni. Délen jelenleg a terület négyötöde felszabadult már. 10 millió vietnami már saját maga intézi országa sorsát. Északon pedig férfiak, asszonyok, gyermekek védik szabadságukat. Milyen a gyermekek élete? Egy Vietnamban járt újságirónő elmondta, hogy Than Hoa-ban egy elpusztított hídtól és várostól nem messze újjáépítették a hidat és az egész várost. A lerombolt várost bambuszból készült maketten örökítették meg az utókór számára. A háború felborította a gyermekek normális életét. Nem lehet napirendre térni a napalmbombák okozta égési sebek, a nyomorékká vált gyermekek sorsa felett, nem lehet egyszerűen tudomásul venni, hogy egy gyermek, aki nem tud anyai csók nélkül elaludni, hiába várja az anyját, mert azt valahol megölték a bombák! És a nők? Azok is kiveszik részüket a haza védelméből. Nam Dinh-ben megfigyelhető, hogy feltűnően sok az egész rövid hajú nő. Meglepő ez különösen ott, ahol a nők egyik fő ékessége a haj. Egy textilkombinátban dolgoztak ezek a nők, és egy bombázás után behatoltak a még égő gyárba, hogy megmentsék a pusztulástól a selyembálákat. Ott égett le a hajuk . . . Délen pedig az asszonyok voltak azok, akik szorosan egymásba karolva széles sorokban indultak szembe az állig felfegyverzett behatoló katonákkal. A „kontyos hadsereg“ ma már történelmi fogalommá vált És mindez azért, mert az USA megszegte a genfi egyezményt. Háborút indítottak, melyet el kell, hogy veszítsenek, mellyel gyűlöletet szítanak és veszélyeztetik a világbékét. El kell jönnie annak az időnek, amikor May neve megint igazi, maradéktalan boldogságot jelent majd. Heures Cl. FESTMÉNYEK és BANDITÁK II. ton Múzeumban van, a harmadik pedig a londoni Nemzeti Képtár tulajdona. Ezt a harmadik festményt szerezte meg 1961. június 15-én egy amerikai műgyűjtő a Sotheby-ban rendezett árverésen 140 ezer font sterlingért. Az angol közvélemény felhördült: a képet nem szabad elvinni a szigetországból, Az amerikai egy héttel később eladta a festményt — beszerzési áron — a Londoni Nemzeti Képtárnak. Augusztus 3-án jött létre a megállapodás és augusztus 23-án reggel megdöbbenve látták, hogy a Goya-kép rámástól eltűnt. A lopás előző este 19.40 és 22 óra között történt. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy alig volt olyan esemény az utóbbi évszázadban, amelynek Ilyen sajtója lett volna. A nyugalmukról híres angolok tomboltak, a lapok különkiadásokban közölték a képlopás részleteit. Szeptember 1-én a Reuter-iroda egy levelet kapott, amelyben a tettes 140 ezer font sterlinegt kért a képért. Jótékonysági célokra. Egy héttel később telefonon közölte, hogy 50 ezer font sterlinggel is megelégszik. 1962, július 4-én a londoni Exchange Telegraph-ot értesítette, hogy a kép ára csak 40 ezer font, 1963. december 30-án pedig beleegyezett, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül visszaadja a képet, ha — nem nyomoznak kiléte után. 1965. márciusáig senki sem válaszolt a tettesnek, akkor azonban a Daily Mirror kezdett foglalkozni az üggyel és végül — 1965. május 22-én — a tettes közlése alapján — megtalálták a festményt a Victoria pályaudvar csomagmegőrzőjében. A rendőrség lázasan nyomozott, azonban minden igyekezete eredménytelen maradt. A csomagmegőrző dolgozói szerint, egy „kb. 20 éves, művész külsejű" fiatalember helyezte el a csomagot. Ezen a nyomon indult el — és jutott zsákutcába a nyomozás. Néhány hét múlva egy idős férfi jelentkezett a Scotland Yardon Weisner főfelügyelőnél és kedves mosollyal közölte — és bizonyította — hogy a képet ő lopta el. A „kb. 20 éves művészkülsejű'' fiatalember: Kempton Bunton 61 éves munkanélküli gépkocsivezető, öt gyermek apja. Tettének oka: a váltságdíjból akarta kiegyenlíteni öreg barátai adósságait. A bíróság csupán a képkeret ellopásáért ítélte el — három évi szabadságvesztésre. öt világrész olvasóit késztette jóízű nevetésre a Goya-ügy, de rádöbbentek: legfőbb ideje védekezni a képtolvajok elleni 1964. február 16-án a brüsszeli múzeumból ellopták Rubens „Négerfejek” című festményét. Nincs belga polgár, aki a képet ne ismerné, mert reprodukciója minden régi, belga 500 frankos bankjegyen látható. Egy nappal később az ismeretlen tettes telefonon kb, 250 ezer korona váltságdíjat kért. A telefonbeszélgetés elhúzódott, a múzeum vezetője nagyon részletesen tárgyalt, érvelt, alkudozott — és egy különleges szerkezet segítségével időközben megállapították a hívó számot és letartóztatták a tettest: André Beugnies 19 éves munkanélküli személyében. A műkincsekkel kapcsolatban szinte megdöbbentő a felelőtlenség. A múzeumok, képtárak vezetői félnek a biztonsági berendezéstől, és azt tartják: az őrökre kedvezőtlen lélektani hatással lenne. Amikor például 1966. január 11-én a besanponi múzeumból Fragonard 40 rajzát lopták el, néhány Rembrandt, Veronese, Caravaggio, Tiepolo és Bourdon-mű kíséretében, kiderült, hogy ebben a múzeumban 200 év óta nincs őr, nincs riasztó-berendezés, csupán egy tűzoltó vállalta „önként" az ügyeletet, de saját kijelentése szerint, ő csak a tűzbiztonságra ügyel, semmi másra. Az áldozatkész tűzrendész felől tehát ellophatták volna az egész múzeumot — legfeljebb akkor lépett Az egész világ békeszerető asszonyai tüntetésekkel fejezik ki óhajukat: - Békét Vietnamnak, le kell fogni a gyilkos agresszorok kezétl Képünkön: a VDK asszonyai rizsművelés közben. volna közbe, ha valamelyik tolvaj — cigarettára gyújt lopás közbeni ' Talán legjobban a Goya-ügy bizonyította, hogy a képtolvajok — még a műkedvelők ellen is a világ leghíresebb detektívtestülete, a Scotland Yard tehetetlen. Folytatás: Az interlakeni közjáték, A hamisítás művészete o. filmből. A műgyűjtő és leánya
