Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1967-01-06 / 1. szám

de Gézuka most ne kerül/ apu szeme elé. — Hiszen oda készültem éppen, hogy kiengeszteljem éket. Köves megfogta Gudulics kar­ját. Csak most ne szaladj el. Akarom látni a családodat előbb. S amíg odaérünk a házasságodat is dióhéjban elmondod. — faj, hadd mondjam el én — csacsogott a lány — ezt ts jól tudom. Majd Inkább én azért. — Na végre, hogy visszajött a beszélőkéd. — Azt talán mondanom sem kell, egészen más ember lettem, azaz voltam már akkorra, amikor újra kerestem Juliskát. Mert so­kat tapasztaltam közben, ö is értelmesebb, tapasztaltabb lett és igen elpirult. Magázódtunk. — ö nem ismeri maga az én édesapámatI Hívő! Inkább hozzá­adna engemet a kéregető koldus­hoz, de pogány kommunistához nem. Az anyja azonban nagyon mel­lettem volt. S titokban esküd­tünk. Jóformán csak akkor tért észhez az öreg, amikor az első gyerek érkezett, Akkor aztán ki­tagadta a lányát. — Még most se békültek ki? — Nem ám. A' szövetkezetiek­ről azt mondja, azok leányrablók s pontosan úgy, ahogy hallottad a verekedést: nem érdemelnek tisz­tességes temetést. — Már most ez a Dávid, ez a hogy is hívják. — Sajgó. — Sajgó Dávid szövetkezeti tag volt vagy nem? — Hol kilépett, hol vissza­maradt. ■ Ez volt vele a kapcsolatod? ■ Dehogy. Tegnapelőtt meg­pofoztam. Az őrnagy igen elcsodálkozott. — Nekem erről egy szót se szóltál. — Nem hát, hiszen röstellem, az ilyesmivel nem nagyon henceg az ember. Betértek egy mellékutcába. De még jócskán menniök kellett. — A gyerekek? — A gyerekeket most már tör­vényesnek tekinti az öreg, de engem meg se lát. Hirtelen megállt s az utca túlsó felére bökött. — Ott megy az öreg. Sötét ruhában, kalap a fején, haladt az imaházi verekedő. Rövidebb úton érkezett. Tudta a járást. Előre engedték, majd néhány házzal odébb átmentek ők is a túlsó oldalra. 21. — Ezen a napon a mi udvarun­kon a szél is átfúj, meg az embe­rek szeme is. Anna lehajtotta fejét, hallgata­gon ment a rendőrhadnagy után, mintha régen hozzá tartoznék. — Ogy megyünk, mintha felesé­gem volna. Az asszony csak ennyit mon­dott. Jaj istenem. Bizony isten, ha nem ilyen körülmények között találkozunk, nekem az első gondolatom, hogy megkérem magát. Erre már csak sóhajtott Anna. Ezt gondolta: — Olyan az én életem, akár szomorút, akár vígat súgnak a fülembe, úgy ts tudom, minden­képpen csak sírni kell. S mondani ezt mondta. — De én nem akárkinek mon­dok ám ilyet. Megállt, a férfi arcába nézett Anna, mert másképpen nem tudta biztosan megállapítani, vajon nem csak az eszét köszörüli ő rajta. — Az én helyemben, az én hely­zetemben ugyan mit felelne. Nem tudom. Na látja. Nem könnyű a maga hely­zetébe képzelni magamat. Akármilyen lassan haladtak, egyszer mégiscsak odaértek az egyablakos ház elé. Lassabban menni már nem lehetett. Tiszta és árva volt minden a házon és a ház körül. — Ezen a mi udvarunkon a szél is átfúj, meg az emberek szeme ts — mondta Anna, amikor az ő házuk elé értek. — Többször gon­doltam már rá, hogy deszkakerí­tést csinálunk, de soha nem ke­rült rá sor, mert az kerül a leg­többe. Kezét nyújtotta Burtánnak. Az elfogadta a kezet. — Es a levél? — Milyen levél? Ja, igen, per­sze. S beengedte az udvarra. Nagyon lassan, mintha gondolkozna, mi­tévő legyen. Özvegy Tőréné fogad­ta őket s nézte, amint a fiókban keresni kezd, a férfi meg leül és szemügyre veszt az egész szobát. Szerencse, hogy rendbe rakott mindent. — Mit keresel Annuskám? — Egy levelet. Rábólint, mert ha meg akarta volna mondani Anna, hogy milyen levélről van szó, megmondta vol­na. Tőre néni hány éves? ötvenhét. A férfi biccent. Mit is lehetne mondani ilyen kérdezösködésre s a megmondásra ts, mit. Bizony eljár az idő. Nem látszik annyi­nak. Vagy: az idő senkit se kímél. Egyikük sem szól többet erről. — Nem találod lányom? — Nem. — Melyik levél lett volna az? — Emmuskáé. Amelyikben azt írja. hogy úgy van. Tőréné elsápad, meghátrál, leül a kanapéra. Tudja, most semmit sem szabad mutatni, semmit sem szabad szólni. Nem szabad elárul­ni, mit gondol, mit érez: a nagy meglepődést. Csakhogy nem bírja megállni, magába fojtani. — Nekem semmit sem szóltál erről! — Persze, hogy semmit. Nem akartam mamára ijeszteni. Tőréné szája üresen mozog. — Nem akartál rámijeszteni? Szegény kis unokám! Szegény EmmuskámI S nézett fel a mennyezetre, mintha fohászkodnék. Anna bánta, hogy megmondta a levelet. Magának sem lehet semmit elmondani! A padláson mozdult valami. Mindhárman felnéztek. — A galambok — próbált lánya kedvében járni az öregasszony. Keményen odavágta a sarkát egyik galamb. — Ez Győzőke! Megint galam­­bászík! Tessék már utána nézni és leparancsolni a padlásról! Örökké ott lakna. — A gyerekek szeretik a padlást — mondta Burtán. — Van abban valami romantikus. — Még talán a ktcsi ts fent van ■— fülelt Anna, mivel a mozgások két irányból is jelentkeztek oda­fent. — No mondja, én ráncba szedem őket — ígérte Tőréné és ugrott. — Legjobb lenne, ha ki tudna velük menni a búcsúba. — Hát az étel? Burtán nem vette észre, hogy a házban ebéd készülne. Anna rá­nézett — most beszélhetnének ebédről, éhségről. — Nem találja? — Nem. Mindent felforgattam már, de nem találom. — Ne keresse. — folytatjuk ÁRNYÉKÁBAN Г ítélnek egy embert A vádlott sötét hajú, széles vállú, alig tizenkilenc éves gyerekember. Reszket, mintha kísértetet látna. Né­ha görcsökben vonaglik meg a teste. A bíró kérdésére szaggatottan, da­dogva felel. Múltjára és jövőjére fe­kete, őlmos eső csurog a lőthatatlan fellegekből. A vádlott körül meg­merevedik a világ, mint a téli utakra hirtelenül ráöntött forró cseppfolyós szurok. Pár pillanat gázolt bele vég­zetesen az életébe Gyilkossá tette. Dülöngélő lábon jár az alkohol, száz tragédiát dobálva szét maga körül, Pillanatok alatt gyilkol s taszít bör­tönbe életeket. De lássuk talán a vég­zetes perceket, melyek a vádlottak padjáig sodorták Botos Dezsőt, aki 1948 áprilisában, Gortvakisfalun szü­letett ... Botos Dezső egy Idő óta haragudott mesterére. (A mester szintén cigány származású J Azt állította róla, hogy lopja a munkások bérét. Egyszer meg is fenyegette, hogy megveri. Am, ahogy a tárgyaláson kiderült, a vád­lott még soha sem verekedett. 1968. május 13-án enyhén szemer­kélt az eső A viharba borult tavaszi fákra és a falura nesztelenül hullott le az alkony. Botos Dezső unoka­­öccsével Szitán Dezsővel már erősen ittas állapotban került a falu ital­boltjába, ahol még egy üveg vodkát vásároltak azzal a céllal, hogy Cseh­országból látogatóba jött bátyjukkal és Irén húgukkal otthon elfogyasz­­szák. Az üveget az asztalra állították, leültek és még egy-egy deci vodkát rendeltek miközben említett meste­rükről kezdtek vitatkozni Kollégájuk, Pádár József a véletlen folytán, a szomszéd asztalnál ült. Mikor meg­hallotta, miről van szó, odalépett Botos Dezsőék asztalához s szép szó­val figyelmeztette a fiút, hagyja bé­kén a főnököt, emberek vagyunk, ne fenyegetőzzön, békés útón is el lehet intézni a dolgokat. Botos Dezsőt, a vádlottat nagyon felingerelte Pádár József beszéde. Az alkoholtól amúgyis elködösült sagvú fiatalember fogta a literes üvegét, amely felbontatlanul pihent az aszta­lon és feleletképpen Pádár József fejéhez vágta A vodkával teli üveg szétloccsant az áldozat homlokán, aki eszméletét vesztve elterült a földön és nyolc napi kórházi kezelésre szo­rult. A jelenlevők ütni, rugdalni kezdték Botos Dezsőt; ő is a padlóra került. Az első rúgás Bartkó József­től származott. Amikor Bofos Dezső feltápászkodott, az ajtó felé rohant, s kezében kés villant. Bartkó József fel akarta útjában tartóztatni a me­nekülőt. Nem láthatta kezében a megvillanó kést. A vádlott két döfést mért az áldozat hasába... Csak akkor kezdett ocsúdni. — Baj lesz, fussunk... — javasol­ja Szita Dezső unokaöccsének. Az áldozat a söröshordóig tántorgott. Fehér ingét elöntötte a vér. Rágyúj­tott egy cigarettára. Az utolsóra. Abban a pillanatban vette észre az italbolt csaposnője. Egy sikollyal mellette termett, asztalra fektették. Nem szívta el a cigarettáját. A véres kés az áldozat nővérének fásládájába került. Most a tárgyaló­terem asztalán fekszik. Hallgatott akkor is, mint most, vékony, éles pengéjével tőrnek is beillik. A járási ügyész kérdése: — Tudta-e, hogy ilyen eszközzel halált is okozhat? A tárgyalóterem zsúfolásig meg­telt. Gyászoló rokonok, ismerősök, tanúk ... Mindannyian egyformán várnak a feleletre, amely sokáig el­marad valahol, ott ahová elnéz a vádlott. Hat hónap távlatából rostokol a felelet. Aztán megered lassan, bűn­bánóan, most már józanul. — Akkor nem gondoltam semmire. Be voltam rúgva és halálosan el vol­tam keseredve. Nem tudtam, mit cse­lekszem ... — Jozef Bartkóval volt-e nézet­­eltérése? — Soha. A legnagyobb megértésben éltünk, — hangzik a felelet. Lehet szándékos emberölésnek ven­ni Botos Dezső, a vádlott tettét? Igen. Mert miért hordta magával a kését 1966 januárjától? Szalonna-, ke­nyérvágáshoz volt rá szüksége? Nem? A gortval cigány Sereg lakói meglehetősen rendezett szociális kö­rülmények között élnek. Házaik alig .különböznek a falu többi polgárának lakóházától Ami munkaviszonyukat illeti, azzal sincs különösebb baj, de ... Két pártra szakadtak. Az egyik a Botos család hívei, másik a Dani család és pártja Januárban össze­­kocódfak. Daniék megfenyegették Bo­­tosékat. Azóta a vádlott nadrágjának hátsó zsebében kést hordott, amely ezúttal nem az önvédelem célját szolgálta Ártatlan ember, őt gyermek apjának életét oltotta ki vele. Az ügyész vádol. Vörös-fekete szí­nű talárján megbotlik az ablakon be­­kandikáló téli napsugár. Majd a bíró­ság ítélethozatalra vonul vissza. Botos Dezsőt, a 219. § értelmében gyilkosság, valamint a 222. § 1. pont­ja értelmében súlyos testi sértés vád­jával 12 évi fegyházbüntetésre ítélték. M. I. Minden olvasónk egy új előfizetőt! 1967. január 1-től előfizetői versenyt indítunk olvasóink körében. Aki egy új előfizetőt szerez és a postabélyegzővel igazolt szelvényt március 8-ig beküldi szerkesztőségünkbe, részese lesz a tárgyi jutalomsorsolásnak, mely­re ez év márciusában kerül sor. 196..... év 1 díj: Villany hűtőszekrény 2 díj: Mixer 3 díj: Villany kávédaráló 4 díj: Villany hajszárító és 20 értékes könyvjutalom MEGRENDELŐLAP ....... hó l-tól megrendelem 1 évre a Nő képes hetilapot. Az esedékes előfizetési díjat (1 évre 52.— Kős, Magyarországon 90.— Frt.) a nyugtéval jelentkező postásnál fizetem. Név: Cím: 1966 év в c hó. A posta Igazolása.

Next

/
Thumbnails
Contents