Nő, 1967 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1967-01-06 / 1. szám
de Gézuka most ne kerül/ apu szeme elé. — Hiszen oda készültem éppen, hogy kiengeszteljem éket. Köves megfogta Gudulics karját. Csak most ne szaladj el. Akarom látni a családodat előbb. S amíg odaérünk a házasságodat is dióhéjban elmondod. — faj, hadd mondjam el én — csacsogott a lány — ezt ts jól tudom. Majd Inkább én azért. — Na végre, hogy visszajött a beszélőkéd. — Azt talán mondanom sem kell, egészen más ember lettem, azaz voltam már akkorra, amikor újra kerestem Juliskát. Mert sokat tapasztaltam közben, ö is értelmesebb, tapasztaltabb lett és igen elpirult. Magázódtunk. — ö nem ismeri maga az én édesapámatI Hívő! Inkább hozzáadna engemet a kéregető koldushoz, de pogány kommunistához nem. Az anyja azonban nagyon mellettem volt. S titokban esküdtünk. Jóformán csak akkor tért észhez az öreg, amikor az első gyerek érkezett, Akkor aztán kitagadta a lányát. — Még most se békültek ki? — Nem ám. A' szövetkezetiekről azt mondja, azok leányrablók s pontosan úgy, ahogy hallottad a verekedést: nem érdemelnek tisztességes temetést. — Már most ez a Dávid, ez a hogy is hívják. — Sajgó. — Sajgó Dávid szövetkezeti tag volt vagy nem? — Hol kilépett, hol visszamaradt. ■ Ez volt vele a kapcsolatod? ■ Dehogy. Tegnapelőtt megpofoztam. Az őrnagy igen elcsodálkozott. — Nekem erről egy szót se szóltál. — Nem hát, hiszen röstellem, az ilyesmivel nem nagyon henceg az ember. Betértek egy mellékutcába. De még jócskán menniök kellett. — A gyerekek? — A gyerekeket most már törvényesnek tekinti az öreg, de engem meg se lát. Hirtelen megállt s az utca túlsó felére bökött. — Ott megy az öreg. Sötét ruhában, kalap a fején, haladt az imaházi verekedő. Rövidebb úton érkezett. Tudta a járást. Előre engedték, majd néhány házzal odébb átmentek ők is a túlsó oldalra. 21. — Ezen a napon a mi udvarunkon a szél is átfúj, meg az emberek szeme is. Anna lehajtotta fejét, hallgatagon ment a rendőrhadnagy után, mintha régen hozzá tartoznék. — Ogy megyünk, mintha feleségem volna. Az asszony csak ennyit mondott. Jaj istenem. Bizony isten, ha nem ilyen körülmények között találkozunk, nekem az első gondolatom, hogy megkérem magát. Erre már csak sóhajtott Anna. Ezt gondolta: — Olyan az én életem, akár szomorút, akár vígat súgnak a fülembe, úgy ts tudom, mindenképpen csak sírni kell. S mondani ezt mondta. — De én nem akárkinek mondok ám ilyet. Megállt, a férfi arcába nézett Anna, mert másképpen nem tudta biztosan megállapítani, vajon nem csak az eszét köszörüli ő rajta. — Az én helyemben, az én helyzetemben ugyan mit felelne. Nem tudom. Na látja. Nem könnyű a maga helyzetébe képzelni magamat. Akármilyen lassan haladtak, egyszer mégiscsak odaértek az egyablakos ház elé. Lassabban menni már nem lehetett. Tiszta és árva volt minden a házon és a ház körül. — Ezen a mi udvarunkon a szél is átfúj, meg az emberek szeme ts — mondta Anna, amikor az ő házuk elé értek. — Többször gondoltam már rá, hogy deszkakerítést csinálunk, de soha nem került rá sor, mert az kerül a legtöbbe. Kezét nyújtotta Burtánnak. Az elfogadta a kezet. — Es a levél? — Milyen levél? Ja, igen, persze. S beengedte az udvarra. Nagyon lassan, mintha gondolkozna, mitévő legyen. Özvegy Tőréné fogadta őket s nézte, amint a fiókban keresni kezd, a férfi meg leül és szemügyre veszt az egész szobát. Szerencse, hogy rendbe rakott mindent. — Mit keresel Annuskám? — Egy levelet. Rábólint, mert ha meg akarta volna mondani Anna, hogy milyen levélről van szó, megmondta volna. Tőre néni hány éves? ötvenhét. A férfi biccent. Mit is lehetne mondani ilyen kérdezösködésre s a megmondásra ts, mit. Bizony eljár az idő. Nem látszik annyinak. Vagy: az idő senkit se kímél. Egyikük sem szól többet erről. — Nem találod lányom? — Nem. — Melyik levél lett volna az? — Emmuskáé. Amelyikben azt írja. hogy úgy van. Tőréné elsápad, meghátrál, leül a kanapéra. Tudja, most semmit sem szabad mutatni, semmit sem szabad szólni. Nem szabad elárulni, mit gondol, mit érez: a nagy meglepődést. Csakhogy nem bírja megállni, magába fojtani. — Nekem semmit sem szóltál erről! — Persze, hogy semmit. Nem akartam mamára ijeszteni. Tőréné szája üresen mozog. — Nem akartál rámijeszteni? Szegény kis unokám! Szegény EmmuskámI S nézett fel a mennyezetre, mintha fohászkodnék. Anna bánta, hogy megmondta a levelet. Magának sem lehet semmit elmondani! A padláson mozdult valami. Mindhárman felnéztek. — A galambok — próbált lánya kedvében járni az öregasszony. Keményen odavágta a sarkát egyik galamb. — Ez Győzőke! Megint galambászík! Tessék már utána nézni és leparancsolni a padlásról! Örökké ott lakna. — A gyerekek szeretik a padlást — mondta Burtán. — Van abban valami romantikus. — Még talán a ktcsi ts fent van ■— fülelt Anna, mivel a mozgások két irányból is jelentkeztek odafent. — No mondja, én ráncba szedem őket — ígérte Tőréné és ugrott. — Legjobb lenne, ha ki tudna velük menni a búcsúba. — Hát az étel? Burtán nem vette észre, hogy a házban ebéd készülne. Anna ránézett — most beszélhetnének ebédről, éhségről. — Nem találja? — Nem. Mindent felforgattam már, de nem találom. — Ne keresse. — folytatjuk ÁRNYÉKÁBAN Г ítélnek egy embert A vádlott sötét hajú, széles vállú, alig tizenkilenc éves gyerekember. Reszket, mintha kísértetet látna. Néha görcsökben vonaglik meg a teste. A bíró kérdésére szaggatottan, dadogva felel. Múltjára és jövőjére fekete, őlmos eső csurog a lőthatatlan fellegekből. A vádlott körül megmerevedik a világ, mint a téli utakra hirtelenül ráöntött forró cseppfolyós szurok. Pár pillanat gázolt bele végzetesen az életébe Gyilkossá tette. Dülöngélő lábon jár az alkohol, száz tragédiát dobálva szét maga körül, Pillanatok alatt gyilkol s taszít börtönbe életeket. De lássuk talán a végzetes perceket, melyek a vádlottak padjáig sodorták Botos Dezsőt, aki 1948 áprilisában, Gortvakisfalun született ... Botos Dezső egy Idő óta haragudott mesterére. (A mester szintén cigány származású J Azt állította róla, hogy lopja a munkások bérét. Egyszer meg is fenyegette, hogy megveri. Am, ahogy a tárgyaláson kiderült, a vádlott még soha sem verekedett. 1968. május 13-án enyhén szemerkélt az eső A viharba borult tavaszi fákra és a falura nesztelenül hullott le az alkony. Botos Dezső unokaöccsével Szitán Dezsővel már erősen ittas állapotban került a falu italboltjába, ahol még egy üveg vodkát vásároltak azzal a céllal, hogy Csehországból látogatóba jött bátyjukkal és Irén húgukkal otthon elfogyaszszák. Az üveget az asztalra állították, leültek és még egy-egy deci vodkát rendeltek miközben említett mesterükről kezdtek vitatkozni Kollégájuk, Pádár József a véletlen folytán, a szomszéd asztalnál ült. Mikor meghallotta, miről van szó, odalépett Botos Dezsőék asztalához s szép szóval figyelmeztette a fiút, hagyja békén a főnököt, emberek vagyunk, ne fenyegetőzzön, békés útón is el lehet intézni a dolgokat. Botos Dezsőt, a vádlottat nagyon felingerelte Pádár József beszéde. Az alkoholtól amúgyis elködösült sagvú fiatalember fogta a literes üvegét, amely felbontatlanul pihent az asztalon és feleletképpen Pádár József fejéhez vágta A vodkával teli üveg szétloccsant az áldozat homlokán, aki eszméletét vesztve elterült a földön és nyolc napi kórházi kezelésre szorult. A jelenlevők ütni, rugdalni kezdték Botos Dezsőt; ő is a padlóra került. Az első rúgás Bartkó Józseftől származott. Amikor Bofos Dezső feltápászkodott, az ajtó felé rohant, s kezében kés villant. Bartkó József fel akarta útjában tartóztatni a menekülőt. Nem láthatta kezében a megvillanó kést. A vádlott két döfést mért az áldozat hasába... Csak akkor kezdett ocsúdni. — Baj lesz, fussunk... — javasolja Szita Dezső unokaöccsének. Az áldozat a söröshordóig tántorgott. Fehér ingét elöntötte a vér. Rágyújtott egy cigarettára. Az utolsóra. Abban a pillanatban vette észre az italbolt csaposnője. Egy sikollyal mellette termett, asztalra fektették. Nem szívta el a cigarettáját. A véres kés az áldozat nővérének fásládájába került. Most a tárgyalóterem asztalán fekszik. Hallgatott akkor is, mint most, vékony, éles pengéjével tőrnek is beillik. A járási ügyész kérdése: — Tudta-e, hogy ilyen eszközzel halált is okozhat? A tárgyalóterem zsúfolásig megtelt. Gyászoló rokonok, ismerősök, tanúk ... Mindannyian egyformán várnak a feleletre, amely sokáig elmarad valahol, ott ahová elnéz a vádlott. Hat hónap távlatából rostokol a felelet. Aztán megered lassan, bűnbánóan, most már józanul. — Akkor nem gondoltam semmire. Be voltam rúgva és halálosan el voltam keseredve. Nem tudtam, mit cselekszem ... — Jozef Bartkóval volt-e nézeteltérése? — Soha. A legnagyobb megértésben éltünk, — hangzik a felelet. Lehet szándékos emberölésnek venni Botos Dezső, a vádlott tettét? Igen. Mert miért hordta magával a kését 1966 januárjától? Szalonna-, kenyérvágáshoz volt rá szüksége? Nem? A gortval cigány Sereg lakói meglehetősen rendezett szociális körülmények között élnek. Házaik alig .különböznek a falu többi polgárának lakóházától Ami munkaviszonyukat illeti, azzal sincs különösebb baj, de ... Két pártra szakadtak. Az egyik a Botos család hívei, másik a Dani család és pártja Januárban összekocódfak. Daniék megfenyegették Botosékat. Azóta a vádlott nadrágjának hátsó zsebében kést hordott, amely ezúttal nem az önvédelem célját szolgálta Ártatlan ember, őt gyermek apjának életét oltotta ki vele. Az ügyész vádol. Vörös-fekete színű talárján megbotlik az ablakon bekandikáló téli napsugár. Majd a bíróság ítélethozatalra vonul vissza. Botos Dezsőt, a 219. § értelmében gyilkosság, valamint a 222. § 1. pontja értelmében súlyos testi sértés vádjával 12 évi fegyházbüntetésre ítélték. M. I. Minden olvasónk egy új előfizetőt! 1967. január 1-től előfizetői versenyt indítunk olvasóink körében. Aki egy új előfizetőt szerez és a postabélyegzővel igazolt szelvényt március 8-ig beküldi szerkesztőségünkbe, részese lesz a tárgyi jutalomsorsolásnak, melyre ez év márciusában kerül sor. 196..... év 1 díj: Villany hűtőszekrény 2 díj: Mixer 3 díj: Villany kávédaráló 4 díj: Villany hajszárító és 20 értékes könyvjutalom MEGRENDELŐLAP ....... hó l-tól megrendelem 1 évre a Nő képes hetilapot. Az esedékes előfizetési díjat (1 évre 52.— Kős, Magyarországon 90.— Frt.) a nyugtéval jelentkező postásnál fizetem. Név: Cím: 1966 év в c hó. A posta Igazolása.