Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-02-11 / 6. szám
SZTETOSZKÓP LESZ A FEGYVERE Jó öt éve annak, hogy Bagdadban a véletlen szerencse két kurd fiatalemberrel hozott össze. Szó szót követett németül, amelyet egyikük kicsit kerékbe törve beszélt, míg el nem hangzott a vonzó ajánlat: Nem akarja felkeresni szakszervezeti vezetőinket? Gyorsan rábólintottam, nehogy meggondolják magukat s közben lázasan gondolkoztam — vajon mi volt a szezám, az ajtót nyitó bűvös szó? Csak később tudtam meg tőlük. Egyszerűen az, hogy Csehszlovákiából érkeztem és nem titkoltam — kommunista vagyok. Két fekete hajú, csillogó szemű új ismerősöm elvtársat látott bennem. A kötelező elővigyázatosságot, a konspiráció íratlan szabályait azért nem mulasztották el. Hosszú ideig vezettek zegzugosan hanyargó, keskeny peremvárosi utcákon, csak azután találkozhattam az iraki szakszervezeti szövetség vezetőivel. Az elővigyázatosság helyén való volt, hiszen bár Kasszem, az ország teljhatalmú ura sokkal „liberálisabb“ volt a mai kormánynál, már akkoriban a kommunisták ezrei sínylődtek börtönben és a szakszervezet félillegalitásban működött. Utunk közben magyarázták ezt kísérőim. Nem állhattam meg azonban, hogy ne érdeklődjek annak a népcsoportnak a sorsa felől is, amelynek tagjai voltak. Ismereteimnek nem egy hézagát egészítette ki elbeszélésük. Maroknyi, tán hat-hét millió embert számláló, főleg a mai Irak, Irán, Pakisztán, Szíria és Törökország területén élő kurd nép évszázados kegyetlen elnyomása és áldozatos szabadságharca gazdagodott a szememben új színekkel. Akkor még nem tudhattam, hogy ez a küzdelem nem sokkal később újra fellángolt. Kasszem korszerűen felszerelt hadserege hónapok múlva újra Kurdisztán hegyeinek megostromlására indult, majd évekkel később ugyanezt tette és teszi Aref kormánya. Franz Werfelnek, a Musa Dagh negyven napja című feledhetetlen regényét juttatta eszembe a két kurd fiatalember elbeszélése. A különbség talán csak annyi, hogy a könyvben az örmények életükért csatáztak, a kurdok pedig mindmáig ennél is értékesebbért: szabadságukért és függetlenségükért. Idén lesz húsz éve annak, hogy kormánycsapatok Kurdisztánban és az iráni Azerbejdzsánban vérbe fojtották a kurd nemzeti felszabadító mozgalmat. S most velem szemben ül a felszabadító mozgalom egyik hősének, a mintegy egy évig szabad terület demokratikus kormánya honvédelmi miniszterének, Mustafa Khoshnwnak a lánya — Shereen. Apjára nem emlékszik, hiszen akkor, 1947 elején, amikor a nyomukban voltak az üldözők, ő maga csak négyéves volt. Édesanyja elbeszéléséből tudja, hogy farkasordító hidegben menekültek lóháton és gyalog a szovjet határ felé. Későn. A határt szinte légmentesen lezárták a kormány csapatok. Üjabb terv született — Törökországon keresztül talán eljuthatnak Szíriába. De családostól ez kivihetetlen elképzelés volt. S így az apa, akinek fejére busás vérdíjat tűztek ki, biztonságba helyezte családját s néhány társával nekivágott az útnak. Nem jutottak messzire. A kegyetlen fagy legyengítette őket, így kerültek az irakiak kezére. 1947 június 19-én végezték ki őket Bagdadban. — Mamám akkor még csak huszonegy éves volt — fonja tovább Shereen a beszélgetés fonalát. Kétszer is bebörtönözték. Két évet ült akkor, amikor én hatodik osztályba jártam. Mert a mama kommunista volt. És nem is akármilyen. Szulajmánijában, ahol a családot a lakosság zöme nagyrabecsülte, az akkor már négygyermekes fiatal családanyának bátor kiállása és fáradhatatlan munkája sok új taggal gyarapította a párt sorait. Shereen még halványan emlékszik arra, amikor megtudták, hogy a mamát letartóztatják. Hajnalban menekült el hazulról, de előtte még az egész család lázasan igyekezett eltüntetni minden áruló nyomot, a röplapokat és a nyomtatványokat. Persze Shereen ilyen előzmények után nem számolhatott azzal, hogy a kormánytól külföldi ösztöndíjat kap főiskolai tanulmányai elvégzésére. Pedig szinte már gyermekkorától az volt a szíve vágya, hogy orvos legyen. A gordiuszi csomót a Nemzetközi Diákszövetség oldotta meg. E szervezet ösztöndíjasaként immár negyedik éve orvostudományt tanul a bratislavai egyetemen. Kevés az orvos nálunk és sok a beteg. Segíteni szeretnék rajtuk. Ez a törékeny, apró termetű kurd kislány, akinek nagy, furcsa tüzű szeme annyi borzalmat, vért és szenvedést látott, népének és önmagának is elsősorban békét kíván. Gyermekgyógyász lesz valamelyik iraki kórházban. Hivatásának akar élni, hogy kevesebb legyen a nyomorúság. Szavaiból az ember azt venné ki, hogy a harctól tart és irtózik. S talán ő maga sem fogja fel teljesen, hogy becsületes munkájával majd hasznos részt vállal népének hősi küzdelméből . . . GÄLY IVÁN *<u Ü! j> >u 48 О. ОТ Valahányszor Euba Heimanovát énekelni hallottam, egyre nőtt bennem a vágy, hogy személyesen is megismerjem, s hogy elbeszélgessek vele a sanzonokról, amelyeket énekel, a zenéről s egy énekesnő életéről általában. Végül is felbátorodtam és felhívtam a lakásán. A művésznő hajlandó volt fogadni. Este — a fényképésszel együtt — meglehetősen türelmetlenül vártam előadás után a színházi kiskapunál. Ügy üdvözölt bennünket, mint régi ismerősöket. A kérdésekre adott szuverén válaszaival szinte ámulatba ejtett minket. Jelenleg a karlíni Zenés Színházban lép föl, Voskovec és Werich „Csodatevő fazék“ című darabjában. Dalaival megnevetteti, de meg is ríkatja a közönséget. Mi szerez önnek nagyobb örömet ? — Inkább nevettetni szeretek, mert az emberekhez közelebb áll a kacagás, a vidámság, az öröm. Bánatuk úgyis több a kelleténél, hát miért csaljak még én is könnyeket a szemükbe? Tudjuk, hogy elfogadta a Vecerní Brno ajánlatát — megfelel az Ön egyéniségének ez a típusú színház? — Nekem bármilyen típusú színház megfelel, csak jó legyen. Meg voltam elégedve a „Na zábradlí“ (Korláton) színházzal is. De a „Vecerní Brno“ (Esti Brno) sokkal több lehetőséget nyújt, mint eddig bármelyik színház. — Közismert tény, hogy a Vecerní Brno-ban az énekes és a színész „testhez álló“ szerepet kap. A rendező, a díszlettervező és a színés alapos és hosszas megbeszélései előzik meg a színpadi művek színrehozatalát. A Vecerní Brno további előnye az, hogy itt kivétel nélkül mindenki tisztában van a színre kerülő mű mondanivalójával. Persze egyetlen színház sem szeretné a Vecerní Brno-t utánozni, tehát ugyanazt a darabot egészen más felfogásban játsszák. S így már nem „az“. Például „A sárkány az sárkány" című darab a Rokokóban egészen másképpen fest, mint a Vecerní Brnohan. A derű 02 Az elmúlt színházi évad végén bontottam föl a szerződésemet ezzel a színházzal. Jelenleg csupán vendégszerepelek Brnoban, de ez nem jelenti a kapcsolatunk végét. Ugyanis Prágában lakom, s az ember nem élhet egyszerre itt is, meg ott is. Ez túlságosan kimerítő lenne. Jelenleg a Karlínban énekelek, s valószínűleg régi álmom is teljesül: végre valahára a külföld is érdeklődik irántam. Ezért némelyik számomat németül, angolul és franciául is megtanulom. Mihez hasonlítaná egy egész estét végig éneklő művész erőkifejtését? — Miután nem vagyok aktív sportoló, az összehasonlítás nem olyan egyszerű, mint ahogy önök gondolják. Ezt az erőkifejtést nem lehet semmiféle munkateljesítménnyel összemérni, mert tudvalevő, hogy az éneklés nemcsak fizikai teljesítmény, hanem szellemi munka is: gondolkodni kell.
