Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-12-23 / 50-51. szám

PABLO NERUDA

ty

k

e A LE«7*"ri

ALKONYATOKNAK

Béke a leszálló alkonyotoknak, béke a hídnak és béke a bornak, béke az engem kereső betűknek, melyek véremből sarjadva, befonják a régi dalt földdel és szerelemmel, béke a városnak reggel felé, mikor ébred a kenyér, béke a Mississippinek, a gyökerek folyamának: béke a testvérem ingének, béke a könyvben, akár egy égi pecsét, béke a nagy kolhoznak Kijevben, béke itt és mindenütt a halottak porának, béke a fekete vasnak Brooklynban, béke a levélhordónak, aki házról-házra jár, mint a nap, béke a futóka táncos hajladozását tervező koreográfusnak, béke jobbkezemnek, amely csak egy kedves nevet szeretne leírni: béke az ónkőnél titokzatosabb bolíviaiaknak, béke, béke, hogy megházasodhass, béke a Bio- Bío minden nagy fűrésztelepnek, béke a szabadságharcos Spanyolország megszaggatott szívének, béke a Wyoming-i múzeumnak, ahol a legkedvesebb volt az a kis szívhímzésű párna, béke a péknek s minden szerelmének, s béke a lisztnek, béke minden sarjadni kész búzaszemnek a földben, minden lombot sóvárgó szerelemnek, béke mindennek, ami él: béke minden földeknek és vizeknek.

Én búcsúzom ts, visszatérek lakomba, álmaim közé, vissza Patagóniába, ahol a fészerek oldalát szél csapkodja és jeget fröcsköl az Öceán.

Csak egy költő vagyok, ki mindenkit szeret, s bolyongva járom e szeretett világot: hazámban tömlöcre vetik a bányászt és zsoldosok diktálnak a bíráknak.

De én szeretem fagyos kis hazámat legutolsó kis gyökeréig.

Ha száz halált kellene halnom, ott szeretnék meghalni én: ha százszor kellene születnem, csak ott szeretnék megszületni, a vad araukán fenyők közt, a déli szél fergetegében, az újonnan vett harangok alatt.

De ne rólam beszéljünk.

Beszéljünk az egész világról és csapjunk az asztalra szeretettel.

Nem akarom, hogy újra csak vér itassa a kenyeret, a babot, a zenét; én azt akarom, hogy jöjjön velem, a bányász, a leányka, a jogász, a tengerész, a kedves babakészítő, menjünk el a moziba s aztán igyunk egy pohár jó vörösbort.

Nem hozok én semmi megoldást.

Azért jöttem, hogy énekeljek s hogy te is énekelj velem.

Somlyó György fordítása

ISMEREK egy asszonyt

Ismerek egy asszonyt, aki rövidszoknyás kislány korában kimondottan utálta a kézimunkát. Az iskolai „feladatot" anyukája kötötte és horgolta meg. Az iskolában ezért kukoricára térdeltették. Alighanem használt a büntetés, mert tizennyolc éves korában kitanulta a női kalapkészités mesterségét és iparművészeti iskolában tanult. Ez 1945-ben történt. Három évvel később már Svájcban csodálják az általa tervezett színes, mintás fejkendőket, ruhaanyagokat, bábukat... 1950-ben felveszik a Csehszlovák Képzőművészek Szövetsége tagjainak sorába. Aztán az évszámok, városnevek, országok sokasága következik, ahol kiállítást rendezett. 1950 — Prága, 1956 — Franciaország, Japán, Új-Zéland, Prága, 1957 — Németország. 1958 — Belgium Világkiállítás. Itt ezüstdíjat nyert és megkapta a „Kitűnő munkáért" érdemrendet.

Országból országba vándorolnak a fantázia szülte mesevilág bábui, hol rongy alakban, hol szalmabábú formájában. Csodálják meseszép festett kendőit, gyertyatartóit, csipkéit, szőtteseit, pókhálószerű „cérna"-fantáziáját, amely szép és finom, mint egy szerelmes költemény.

Aztán újra városnevek és évszámok, melyeket az elismerésül kapott nemzetközi dijak koronáznak. A földrajznevek sokasága Svédországtól Uruguajig, Angliától Kanadáig. Összesen 63 hely a múlt év végéig.

Ismerek egy asszonyt, aki kedves mosolylyal fogadja az érkező vendéget a tágas műterem-lakásban. A falakon képek, szőttesek, az egyik sarokban gótikus faragott szobor, kalapok sokasága, de mégis nagy rend. Valami leírhatatlan légkör uralkodik a műteremben, ahol ennyi szépség van felhalmozva.

Ez mind az Ön munkája? — kérdezem és ő mosolyogva utasítja vissza: — De-j hogy, a férjem festő és illusztrátor. Ami itt lát, annak legalább a fele az övé. É jelenleg főleg cérna-szőttessel foglalkc zom, no meg állandó hobbymmal, a ко