Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-10-28 / 43. szám

nyoma burkolja — szólt nagyon komolyan Köves, mint aki bizonyosan tudja, hogy minden beszédek, fecsegések mellett és fölött az a felismerés fog világosságot deríteni a múlt éjszaka történtekre — motorkerékpár. Valószínűleg Pannónia.

— Hát kérem — jelelt készségesen Halmágyi, aprófa és balta ott hevert a lába előtt —, egynek itt vagyok én. Az én Pannóniám. Odaát a „sógor“, Duba, az kettő. Az elnöknek milyen van?

Az asszony jobblábát kivette a szandálból, simogatni kezdte talpával másik lábszárát. Nem felelt.

— Frigyeskel Milyen motorja van Géza bácsinak? Pannónia, ugye? — kérdezte az ember.

Frigyeske borongva odakint leskelődött az orvos után, meg a hullaszállító kocsit nézte. De félfülét bent tartotta.

— Persze Pannónia! — kiáltotta. Tavalyi!

— Na kérem, az három, aztán az agronómus. Az is motoros, Tapodi, az négy.

Abbahagyta saját lába simogatását az asszony.

— Ugyan már, ugyan már, de nagyon tudod! Tapodi már tavaly óta nincs a szövetkezetnél. A tavaszon már el is költöztek Irtányba.

Igazán? De hát, hogy lehet az, én a minap találkoztam vele.

— Minap? — kacagott hosszasan az asszony. — Tegnap érkeztél haza. Két hétig Tatabányán voltál!

De még ez a bosszús, erőszakolt nevetés is lehervadt hirtelen arcáról. Valamit gondolt, megfordult s kiment.

— Mindig ilyen harapós maguk között a beszélgetés?

— Nem, dehogy, csak mostan ez az eset. Nagyon kiborult az én Bözsim tőle.

Az orvos jelentette: szúrás a háton. Mindent, ami itt lehetséges, elvégeztek, a többi maid a boncoló-asztalon derül ki. Ök a nagy kocsival indulnának is. Bólintott az őrnagy. Irtózott a halottaktól. A rendőri pályán, amit 1B észtén (leje űz, a halottakat kerülte. Meg kelleti nézni. Legalább egyszer. De másodszor nem nézte meg egyiket sem. Most már többször ezt se. Csak akkor állt fel Köves, csak akkor nézett az útra, amikor a hullaszállító autó elindult.

— Azt mondta az előbb, hogy maga két hét alatt ledolgozza a tejgyüjtőknél az egész hónapot?

Azt!

Nyolc óra.

— Két nap összetolva, az tizenhat. Marad négy óra alvásra.

— Marad négy?

— Enni meg tisztálkodni is kell.

Köves őrnagy elnevette magát;

ezzel az emberrel el kell hitetnie, hogy nagyon érdekli az életmódja, s közben az is kiderül valamiképpen, hogy neki és a motorjának része van-e a gyilkosságban.

Esze a holttestet szintén elhanyagolható bizonyítéknak tekintette — a hurokban forduló, tenyérnyi széles motorkerékpár követésére szavazott ösztöne. Szemére vetették nemegyszer, de ő vállalta, Pesten, sőt büszkén vállalta: ösztönös bűnüldöző vagyok!

— Abból a nyolc órából még mosdásra, evésre, tisztálkodásra is kell csípni! Igaz?

— Mondtam.

Halmágyi élvezte, hogy a rendőrőrnagyot mennyire érdekli az ő munkaidő bűvészeié. A Tejiparnál is csodálkoztak: hogy fér bele egy huszonnégy órába hűszórás munkaidő. Belefér, járták ellenőrizni eleinte, próbálták szőrözni, de soha nem volt hézag.

— Nem, nem igaz. Sppenhogy nem, mert a húsz órából tudok inkább elcsípni tisztálkodásra, de méginkább evésre. Hát bolond is volnék, ha nem akkor venném elő

s

az elemózsiát, amíg egyik helyről a másikra zötyög velünk a teherautó.

Mulattatta az őrnagy csodálkozása.

Egészen megfeledkezett a szomszéd haláláról s Bözsi idegességéről, amit persze nem lehet csodálni.

Bözsi közben egy levelet írt. Rövid levelet, alig négy sort, tétovázott, aláírja-e a nevét. Aki kapja, annak rá kell ismerni az írásból.

Borítékot kerített hozzá. Használt borítékot, amiben legutóbb a méhészeti szövetkezet egy árjegyzéket küldött az urának. Még a ragasztóját is használhatta, mivel az árjegyzék nyitva érkezett.

— Frigyeske! Szeretnél visszamenni a búcsúba? Azt gondolom, szeretnél, mert azt mondtad, hogy a lengős bolondkocsira egymás után háromszor is felülnél.

— Igen, de édesapa nem engedi, ha ő nincs ott. Majd ö is felül, azt ígérte. Befizet, azt mondta és felül velem, hogy vigyázzon rám. Még bevisz máma!

— Na várjál, majd én beszélek apáddal.

Várt azonban, kezében forgatta a méhészeti szövetkezet leragasztott borítékát.

Mutasd a zsebedet.

Vászonkabát volt a gyereken

trikó.

— Én trikóban szeretnék menni.

— Megfázol a motoron. Mutasd a zsebét.

Megnézte, megvizsgálta a kabát nagyosra szabott belső zsebét.

— Vedd csak fel.

S fordult be a beszélgetőkhöz.

— Frigyeskének megígérted, hogy beviszed még a búcsúba.

— Mit? Én máma nem mozdulok semerre, lefekszek, alszok egy nagyot.

És mesélte tovább, hogyan gyűjti a tejet. Még egy szavat azért kivetett Frigyeske dolgában.

— Bemehet biciklivel is. És meghálhat nannyóéknál.

Az ö édesanyját nevezték nanynyónak. És ezzel a mondással m'ndaz megsemmisült, amit fiának a körhintáról ígért és parancsolt. Az asszonynak azonban nem volt ellenére a bicikli. Az írásbeli üzenetet könnyebben kézbesítheti a gyerek: — Géza bácsinak! Érted? Senki ne tudjon róla!

Addig tétováztak azonban, míg megérkezett Burián főhadnagy azzal a rövid kívánsággal, hogy bizonyos Tapodi agronómussal kellene majd beszélni.

— Az, akinek Pannóniája van!

— ismerte fel Köves őrnagy abban a pillanatban az összefüggést.

— Induljon Burián elvtárs nyomban és az eredményről majd beszámol nekem.

így aztán Frigyeske sem biciklin nem ment be nannyóhoz és a méhészek borítékjával... de erről egy szót sem! S begombolta azt a belső zsebet s még a karját is úgy tartotta, nehogy valamiképpen a gombolás mellett kicsússzon valahogy...

8

Mit szimatol ez a főhadnagy? Csak tán nem gyilkost keres köztünk?

A fenét! Nótákat irkái! Meg versengést szervez!

Hogy hívnak?

Frigyesnek. Frigyeskének.

— Hol tegyünk le, Frigyeske?

Csúnyán porzott a földút, minél gyorsabban hajtott a sofőr, annál több fekete por csapódott mögöttük felhőben. Az első kerekek nyomán a kocsiba is jutott. Ha lassítottak, az egész felhő utolérte őket.- folytatjuk —

A160. § 1. bekezdésének értelmében

A rimaszombati járásbíróság egyik hivatali szobájában ülök. Előttem hatalmas papírköteg . . . Hét gyerekember sorsát foglalja magában. De holt anyag a papír, szárazon zizzen. Elindulok hát az élők felé, mert a szó feltámasztja és megszínesíti a betűket és a néma nevek egyszerre hús-vér emberekké válnak.

A Május 1. kert italboltjának polcain különböző címkével teleragasztott üvegek sorakoznak. Káros hatású szenvedélyek ördögei lakják az üvegeket. Az italt szerető emberek zsebéből kilopják a pénzt, az agyát elködösítik, paragrafusok görbéinek örvényes zeg-zugaiba sodorják, s nagyon sokszor az életét is elveszik. Jón Jelenkának szerencséje volt május 12-re virradó éjszakán. Ugyancsak felöntött a garatra, s miután elhagyta az italboltot, a park egyik sétányán leütötték. Agyba-főbe verték, összerúgták, eszméletét vesztve rogyott a sáros földre. Amikor magához tért, jelentette a csendőrségen. Elvették a pénzét is, ami akkor mindössze 3.— Kcs-t tett ki, mert a többit elitta. Aznap és a következő éjjel sorstársai is akadtak Jón Jelenkának.

A Május 1. kertben, valamint a Daxner és a Vörös Hadsereg utcában Ernest Danyt, Eugen Radicot, Milán Kalinciakot és Dezider Sitayt a rend őrei kékfoltosra verve találták, részben pedig Ján Jelenkához hasonlóan, ők rnaguk jelentkeztek a csendőrségen. Még aznap éjjel a „banda" egyik tagját elfogták az állomáson. Azóta a VB/4-42/1966. számú ügyirat papírhalmazzá nőtt, ifj. B. R. és hat társa cím alatt.

B. R. családjánál

A banda vezére, ahogy az iratokból kitűnik, B. R. volt. Este hét óra, amikor a Skultéty utcán bekopogok hozzájuk. Azok közé a cigánycsaládok közé tartoznak, akiket a Seregből telepítettek át. Az ajtóban két ragyogó szemű kislány fogad. B. R. húgai. Meglep udvarias viselkedésük. Betessékelnek a szobába, székkel kínálnak, csak azután néznek a nagyanyjuk után. Olyan a rend náluk, hogy bármely polgárnak dicséretére válna. A kislányok ruhája szinte illatos. Az anyjuk még nincs itthon, csak idősebb bátyjuk, a 21 éves Zoltán, a feleségével és két apró gyermekével. Könyvvel a kezében tart felém. Nagyobbik húgocskája is olvas.

— öccsének mi volt a kedves szórakozása? — kérdezem.

— Ö is szeretett olvasni, — feleli Zoltán. — De ő csak a kalandos regényeket szerette, — egészíti ki mondatát. Egyre azokat bújta, azután sorra folytatta esztelen játékait. Hiába figyelmeztettem. A banda tagjai már egyszer büntetve voltak. Zoltán nem az öccsét tartja a banda kezdeményező tagjának. М.-re neheztel. B. R. állítólag agyhártyagyulladáson esett át gyermekkorában s testvére szerint ez kihatással lehetett tetteire. Bordásné, B. R. egykori tanítónője igazolta is a fentieket egy elkésett és a járásbíróságnak címzett kérvényében.

Mi hát B. R. ezek szerint? Született gonosztevő, beteg, vagy egy kalandvággyal telített agyú fiatalember, akinek nem akad tanácsadója? Mit szól ehhez egy másik tanító, névszerint Urbán Pál, aki otthagyta tanítói hivatását, hogy a cigányok tanácsadója, sorsaik intézője legyen?

— B. R. tanítványom volt nekem is. Aranyszívű, lángeszű gyerek. Nagyon szerettem, jól megértettük egymást. A magam részéről a nevelés hiányának könyvelem el B. R. viselkedését. Környezetében kell keresni botladozásainak okát. Az apja, bár rendes munkaviszonyban van, iszik. Nincs aki a fiút vezesse. Szerintem sokkal inkább vétenénk ellene, ha ráfognánk nemlétező

betegségét, csak azért, hogy ez enyhítő körülményként szolgáljon elkövetett vétségeiben. Talán három és fél év elég lesz ahhoz, hogy társadalmi rendszerünk embert neveljen belőle. Melyik tanítónak van hát igaza?

Az ifjú bűnözők nagy százaléka cigány származású, bár a rimaszombati Sereg vityillóinak 60 százalékát ledöntötték már s lakóit — B. R. családjához hasonlóan — a város többi polgárai közé olvasztották. Itt lenne végre az ideje, hogy rendes polgárrá nevelődjenek. Minden föltétel megvan hozzá. A rimaszombati járás 14 000-en felüli cigány származású lakossága

1965-ben 3 200 865,— Kcs, 1966-ban 2 818 235 Kcs kölcsönt kapott házépítésre és bútorvásárlásra. Az 502/1965 törvénycikk 4. pontja értelmében ugyancsak behatóan foglalkoznak áttelepítésükkel, valamint minden problémájuk megoldásával.

Sajnos ezt a kérdést nem lehet máról holnapra megoldani — mondja JUDR. Stefan Baranec, a rimaszombati járás ügyésze, és a város csendőrparancsnoka. Figyelmeztetnek, nehogy eszembe jusson egyedül ellátogatni közéjük. De nekem mennem kell. A VB/4-42/1966. számú iratcsomó egy másik alakja B. A. szüleivel szeretnék találkozni. Estefelé van. Félig ledöntött romholmaz között visz utam. Bokron, füvön, romon kiteregetett rongykacatok csüngenek. A vityiIlók állati ólaknak is nehezen felelnének meg mai viszonylatban. A szülők rendesen fogadnak. Az udvaron persze, mert a „lakás" földjén dunna, edény, szétvert bútordarabok között körülményes lenne a mozgás. (Twist Olivér és társai jutnak eszembe, a zsiványtanya és annak lakói, tettei.) B. A. apja cukorgyári munkás, öt gyermek apja. Ha ilyen körülmények közül indul fosztogató útjára egy fiatal cigányfiú a társaival, nincs sok okunk a meglepődésekre. Amíg én a szülőkkel értekezem, a szomszédban a nagyapa megneszeli, ki felől érdeklődöm. Először a menyét fenyegeti meg hatalmas öklével, aztán engem. — Ha nem pusztulok innen, megöl, a menyét is, ha egy szót mer szólni a fiúról. Cigányul ordít torkaszakadtából. Gorilla alakja eltűnik a kiskapuban, helyette azonban a Sereg apraja-nagyja kezdi megfeküdni a kerítést. Az öreg fia, azaz az elítélt apja reszketni kezd, a felesége szintén. Sápadt mind a kettő. Milyen sötét hatalom árad az öregből, hogy a fia, — aki ugyancsak jól megtermett ember — a gyermek félelmével reszkessen? Úgy tűnik, az egész Sereget ő uralja. Megborzongok a leszálló estben. Ebben a pillanatban ébredek rá meggondolatlan tettemre. Tegnap délben két magyarországi nőt fosztottak itt ki, Nem vagyok ijedős ember, de be kell vallanom, egy óra elmúltával is megborzongtam, amikor eszembe jutott, hogy a cigány-sereg gyűrűjéből csak hadicsellel szabadultam.

Z. M. édesapja kéményseprőmester. A fiú kőművesmesterséget tanult. Idén fejezte be, jól tanult. 15 éves korában meghalt az édesanyja. Az édesapja bevallása szerint felesége halála után ideges volt a gyerekhez. Nem nagyon értették meg egymást. Akkoriban menekült a gyerek az utcára. Azóta mostohaanya költözött a lakásba. Gondos, rendes, csendes, érzékeny asszony. Z. M. a börtönből neki küldte a látogatási engedélyt. Lassan az apa szíve is megenyhül fia tettével szemben és szeretettel várják vissza őt, aki a látogatás perceit bűnbánóan végigsírta . . . mert a börtön celláinak falai hűvösek még akkor is, ha jól van fűtve. De erre csak akkor ébredtek rá a fiúk, amikor a 160. § 1. bekezdése értelmében eljárás indult ellenük, melynek következtében oda kerültek.

Moyzes Ilona