Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-10-28 / 43. szám
jelentenek a színésznek. Ezt tartja a szilicei születésű Vátady Béla is. Feleségével, Szabó Rózsival tíz év alatt már nagyon sokszor szórakoztatta az itteni közönséget. — Sajnos, édesanyámnak még egyik szerepben sem tetszettem. Nem játszom szép fiúkat, inkább bonyolult embertípusokat alakitok. A mama viszont ezt nehezen érti meg. Szinte már hagyománnyá vált, hogy a berzétei előadásra eljönnek a sziliceiek és hosszúrétiek is. A színház autóbusza hozza őket. Igaz, ez egy kicsit kényelmetlen a színészeknek, mert előadás után várni kell az autóbuszra s így csak késő éjszaka érnek haza — de hát mit meg nem tesznek ők a közönségért! Balszerencse — sorozat A tornaijai népművelési otthon vezetőjét, Okos Jóska bácsit régi ismerősként üdvözölték a színészek. Évente ötször-hatszor megfordulnak itt a komáromiak, de még egyszer sem történt meg, hogy ne lett volna telt ház. Most is tömve volt a terem, sőt még az ajtón kívül padokon is álltak az emberek, hogy legalább a többiek feje fölött láthassanak valamit. A szervezés itt igazán kifogástalan. Még az öltözőben is befűtött kályha fogadta a művészeket. S ez aztán igazán ritka jelenség, mert legtöbb helyen olyan hideg van, hogy dideregve öltözködnek a szereplők. Kellemesnek Ígérkezett az est, senki sem sejtette, hogy a miniatűr színpad mennyi bonyodalmat okoz majd. A pechsorozat akkor kezdődött, amikor Veronka alakítója, Boldoghy Kati megcsúszott s elvágódott a színpadon. Alig tudta visszatartani könnyeit, olyan rosszul esett neki, hogy éppen ilyen hálás közönség előtt fordult ez elő. Néhány perc múlva újabb meglepetés érte. A táncjelenetnél parókája beleakadt partnere, Boráros Imre, azaz Wibra Gyuri manzsettagombjára s csak egy mozdulaton múlott, hogy le nem esett a póthaja. Ennek következtében olyan izgalom fogta el a fiatalokat, hogy aztán alig mertek kimenni a színpadra. Pedig még folytatódott a galiba. Boráros Imre kezében majdnem ottmaradt Szent Péter esernyőjének a nyele. Boldoghy Katit Veronka szerepéhez készíti elé Szalay Marika Csak leleményességén múlott, hogy gyorsan visszaillesztette a kicsúszott ernyőnyelet. Németh Ili, aki idén végezte a főiskolát, csak két hónapja tagja a színháznak. Adamecné szerepében valóban kimagasló alakítást nyújtott, ö fejezte be a balszerencse-sorozatot. Mielőtt még szükség lett volna rá — befutott a színpadra. A közönség azonban olyan jól szórakozott, hogy mindezt talán észre sem vette. Hol volt Katka? Hogy mennyire rossz kis színpadon játszani, ez Pelsőcön mutatkozott meg a legjobban. A díszleteknek is csak a fele fért el a játszótéren. A kulisszák mögött nem volt mozgási lehetőség, s mindez feszélyezte a művészeket. Figyelmüket nem a játékra összpontosították, hanem a mozgásra. Petrécs Anni például a szűk hely miatt időben be sem juthatott a színpadra. Hiába kiabált Palotás Gabi: — Hol vagy Katka? — Katka a díszletek között nem talált utat a színpadra. Nem is beszélve az öltözőről, amelyet egy függöny választott el a bejárattól. A kíváncsiskodók ezen keresztül kukucskáltak az öltözködő színészekre, akik csak felváltva tudtak leülni, hogy felkészüljenek. Mert még szék sem volt elegendő. Ugyanis tizenöt jeggyel többet adtak el, mint amennyi szék van a teremben. A színészeknek is át kellett adni széküket a közönségnek. De még így is voltak olyanok, akik otthonról hoztak magukkal. Víder Ilonka néninek, az öltöztetőnőnek volt itt a legnehezebb dolga. Nem tudta hol elhelyezni a ruhákat, nem volt hely vasalásra, s percekig tartott, amíg az „öltöző" egyik végéről a másikra ért — amíg keresztülfúrta magát a színészek „tömegén". A feledi kultúrház viszont kárpótolt mindezért. — Legalább egyszer emberséges körülmények között készülhetünk!... Külön öltöző a férfiaknak és a nőknek, mellékhelyiségek, mosdó és tükör — attól félek, túl sok lesz ez nekünk egyszerre! — csapta össze kezét a meglepetéstől Bottka Zsuzsa. Konrád József, a darab rendezője is nagyot sóhajtott, amikor belépett a három millió értékű korszerű kultúrházba. — Bárcsak Komáromban lenne ilyen színházunk!... Bizony elkelne ez ott is. Hiszen a színház legfájóbb pontja az épülethiány. A komáromi régi színházat biztonsági szempontból bezárták, s most a társulat fedél nélkül maradt. Sípos Jenő, a darab Sztolarik közjegyzője, aki színész, dramaturg és lektor egy személyben, itt aratta a legnagyobb sikert. Az a mondása, hogy az előadás olyan mint a közönség, itt valóban beigazolódott. Amilyen a közönség, olyan az előadás Azt mondják, a losonci közönség nagyon hűvös. Nos, a Szent Péter esernyője olyan hangulatot teremtett, amely feloldotta a színpad és a nézőtér között támadt feszélyezettséget. A színház legrégibb tagjai: Sípos Ernő, Nádasdy Károly, Király Dezső, Bugár Gáspár, Tóth László és Lengyel Ferenc is azt állították, régen volt ilyen jókedvű közönség a losonci kultúrházban. Nem mondhatjuk ezt el Szináról. A nagy teremben a százötven ember szinte elveszett. A faluban lakodalmat tartottak, fiatalja, öregje a lakodalmas háznál keresett szórakozást. A jelenlevőknek sem kötötte le nagyon figyelmét a darab. Állandóan ki-be járkáltak, székekkel zörögtek, ajtókat csapkodtak — zavarták az előadást. Még az a szerencse, hogy a színtársulat tagjai mindezt már megszokták. Nyugodtan végzik dolgukat; Udvardy Anni pulóvert köt, Kovács József regényt olvas, Rozsár József keresztrejtvényt fejt, Tóth László bajúszfestés közben mézet nyalogat. Szalay Marika, a színház fodrásza, a parókákat készíti elő. De azért fél füllel mindnyájan a kiszűrődő beszédfoszlányt figyelik — nehogy kimaradjanak a jelenetükből. Konrád József a darab rendezűje és Szabó Rózsika Kassán az Állami Színház elótt A közíinség visszafojtott lélegzettel figyel Tornaiján zsúfolt terem fogadta a Szent Péter esernyője előadását H. Zsebik Sarolta felvételei Az egész héten naponta megismétlődő előadások, az állandó délelőtti próbák alaposan kimerítették a művészeket. Am az a tudat, hogy Kassán az Állami Színház várja őket, új erőt öntött beléjük. Budiás Ida és Csendes László a két alternáló főszereplő itt valóban megmutathatta tehetségét. A környezet lehetőséget adott arra, hogy mindazt, amit a kis színpadok nem engedtek meg, itt teljes egészében kifejthessék. Legördült a függöny. Elcsendesült a nézőtér. A látogatók és színészek elégedetten távoztak. A közönség jól szórakozott. Hálából vastapssal jutalmazott. Ez a legnagyobb elismerés, amit egy színész kaphat. Ezt a munkát csak hivatásszerűen lehet végezni. Szeretni kell és sokszor nagy áldozatot hozni érte. A közönség nem kérdezi, fáradt vagy-e, bánt-e valami. Pénzéért szórakozni akar, s így játszani kell akkor is, ha legszívesebben magadba zárkózva ülnél le egy csendes helyen. Mert ... 1ЙШ 1Ш, „A költő ír, csak hogyha kedve tartja, A képíró, ha kedve tartja, fest. . £s a színészt befogják az igába, Habár halállal sújtja őt az est."
