Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-10-21 / 42. szám
Amikor kitisztította a kalitkáikat, befejezte az etetést, órák hosszat hallgatja a madarak énekét, a fiókák csicsergését .. . — Ha beül közéjük, se lát se hall — panaszkodik a felesége. — Sokszor a vacsorája is kihűl miattuk. Neki nem sok örömet szerez a madaraival, hiszen a férj szenvedélye csak annyi hasznot hoz a konyhára, mint a halászoké meg a vadászoké. Nem hasznos, de nem is káros. De azért már megszokta a kanárik csicsergését. Meg is eteti őket, ha a férj nincs otthon. Erre azonban ritkán kerül sor, mert két napnál hosszabb időre még egyszer sem hagyta el a házat. Egész szabadságát is rájuk áldozza. A kalitkák átfestése, fertőtlenítése több időt vesz igénybe. Ilyenkor szerzi be a tárolható táplálékot, tapasztalatcserére jár az egyesület többi tagjához, vesz, elad. Az eladást szigorúan ő bonyolítja le. Az érdeklődőknek tanácsot is kell adni a kiválasztásnál és a továbbnevelésben is. — Egyszer biztam az asszonyra, akkor is eladta a „professzort". — Két napig haza sem jöhettem teszi hozzá Janíkné. Közben a férje újra megáll a kalitkáknál. Halk füttyel adja meg a hangot a énekelni tanuló madaraknak. Mint a karmester a zenekarnak. Csakhogy karmesteri pálca nélkül. De a madaraknál nincs is szükség erre. — Ugye milyen szépen fütyülnek? kérdezi. És várja az elismerést. Mi csak furcsa hangok kórusát halljuk. Neki azonban ez a legteljesebb harmónia. Konvicska Elvira nálja, ahogyan az ügyes asszonyok kötnek például... S a láncszemek mégis hajszálnyira egyformák ... Hiába, gyakorlat teszi a mestert! Az ő asztaláról a nyaklánc átvándorol a szomszéd mester elé, aki összeforrasztja a láncszemeket... Végre valami olyan, ami egy kicsit a régi alkimista műhelyekre emlékeztet. . . Mert ebben a lila színű lángban van valami titokzatos .. . Valami a múltból ... Minden asztalnál eltölthetne az ember egy-két órát, de tovább kell mennünk, mert sok még itt a látnivaló . . . Látjuk az aranyat izzó állapotban, apró olvasztótégelyben .. . Látjuk, hogyan készülnek a karkötők, gyűrűk és melltűk... hogyan illesztik bele az arany foglalatba a követ. . . hogyan fényesítik vastag filc-köszörűn az ékszereket ... Látjuk, hogyan viszik át a kész darabokat egy külön helyiségbe, minőségi ellenőrzésre ... A nagyító minden apró hiányosságot azonnal elárul . . . Selejtes munka nem hagyhatja el az üzemet, nem ronthatja a bratislavai ékszerészek hírnevét! S a minőségi ellenőrzés után minden darab a mérlegre kerül, s azután csomagolják a kész ékszereket és küldik szét az ország minden részébe, a szélrózsa minden irányába . . . Hogy öröme teljen benne feleségnek, mátkának és kislánynak, meg hát a vőlegénynek is! Csak ezután megyünk át a jelvénykészítő részlegbe, és most, hogy kiszabadultunk az arany bűvköréből, már alaposan szemügyre vesszük a környezetet is, ahol ez a sok ember dolgozik! Bizony, egészségesebb és higiénikusabb munkahelyet kellene adni az ilyen finom munkát végző dolgozóknak ... A félhomályos és nedves, dohos helyiségek aligha mondhatók ma megfelelő munkahelynek. Amikor ezt szóvá is tesszük, megtudjuk, hogy jövőre talán elköltözik innét ez a kicsi üzem, s akkor sokkal ideálisabb környezetben dolgoznak majd ezek az ügyes kezű fiatalok és öregek Szándékosan nevezem őket ügyes kezűeknek, mert valóban csaknem mindent kézzel csinálnak ... Alig egy-két gép akad ebben az üzemrészlegben . . . Kívülről bizony egészen másként képzeltem el! Nézzük a vésnököt, aki a rajz után a jelvényt belevési a formába ... A préselt forma azután egy hosszú asztalra kerül, mely mellett csupa nagyon csinos és nagyon fiatal kislány ül . . . És mit csinálnak? Mindegyiknek a kezében egészen vékony ecset van. Ezzel az ecsettel mindegyik csak egyetlen színt visz át a préselt jelvényre . . . Kézről kézre járnak a jelvények, s bármilyen ügyesek is ezek a kislányok, a gép bizonyára sokallta gyorsabban végezné el ezt a munkát! Amint a jelvényeken megszárad a festék, szépen lecsiszolják őket, azután ráforrasztják a jelvényekre a tűt... Jön a minőségi ellenőrzés, az ótszámolás és a csomagolás Állunk a ZLATOKOV kirakata előtt... Nézzük napvilágnál az ékszereket. Szépek, nagyon szépek ezek az ékszerek a kirakatban és az üzlethelyiségben is . .. De a legszebben mégis csak a szép asszonyokon és leányokon ragyognak. N. László Endre VÁDIRAT! □ Éjiéi van. Alszanak a gyermekek a kis ágyakban, a kémények mellé húzódó verebek, alszanak az erdőkben a lók, alszik őröm és bánat, alszik a vágy és a szándék ... éjfél van. A város utcáin néha lépések koppannak, azután elhalnak, az ablakok sötét sora néha megcsillan egy elsuhanó autó reflektorfényétől. A város új részében, a nemrégen felépült lakónegyed egyik lakásában kis éjjeli lámpa sárga fénye világit. Egy asszony ránéz a tálalón ketyegő órára és felsóhajt: éjfél van! A föld alá rejtett mulatóban üvölt a szaxofon, a tenyérnyi táncparketten egymáshoz tapadnak az izzadt testű párok, a pincérek egy bűvész ügyességével tálalják a vendégek elé az újabb italokkal telt tálcákat. A mulató bal sarkában három asztalt állítottak egymás mellé, a társaság jókedve már nem ismer határt. Az asztalfőn egy férfi ül. Az a bizonyos „jó negyvenes", erősen őszülő halántékkal, félrecsúszott nyakkendővel. Véreres szemében bamba, részeg mosoly fénylik. „Micsoda isteni muri — mormolja maga elé bárgyú vigyorral — már megint milyen isteni muri." — Es ma őt ünnepük, az ő születésnapját. Ezen a héten már harmadszor ünnepeinek. Először Kati, a könyvelésből tartotta a születésnapját, aztán Sanyi belépett, az fizetett „beugrót", ma pedig ő a császár. — Pincér még tiz konyakotl" A zene megpihen, a párok viszszatérnek az asztalokhoz és a férfi mellé is leül egy lány. A pincér hozza a konyakot, isznak és újra rendelnek, mert már nagyon izük, mert már nincs egy józan ember sem közöttük, mert inni kell, sokat inni, erre kötelez a vállalatnál érvényes szabály: mindent megünnepelni, minden alkalmat megragadni egy kis „kollektív mulatozásra" ... ez a szabály hónapok óta ... A férfi — az ünnepelt — boldogan gyűri, markolja a mellette ülő lány kezét. Már nagyon részeg, már nincs más vágya, mint inni és megmarkolni ezt a lányt, ezt a jól festett kis nőstényt, aki az asztal alatt a combját a lábához szorítja, aki igen mutatós va laki, és aki most már érzi, hogy még egy két ilyen éjszaka és ez a jól kereső férfi otthagyja érte két gyermekét, feleségét, otthonát. Édes pofa vagy — súgja a lány a férfi fülébe, miközben egy sokat próbált kurtizán rutinjával gyorsan a férfi fülcimpájába harap, pedig undorodik ettől a részeg marhától, ettől az izzadt vénembertől, de feleségül akarja vétetni magát, el akarja csábítani a családjától, mert jó fizetése van és neki pénz kell, minél több pénz és egy ilyen könnyen bóduló férfi, aki mellett nyugodtan foly tathatja kisded játékait. — Pincér, még tíz konyakot! A férfi már nem ember, már nincs kultúrája, már nem is gon dolkodik, már csak egy részeg, kifeszült hím, egy mámoros állat, szeme előtt tüzes köd lángol, már képtelen meglátni a szakadékot, már feloldódott benne minden erkölcsi szabály, neki nem kell semmi és senki, csak az ital, meg ez a nő, ez a fiatal, jó kemény tüzes test, ez a kis rafinált szajha, aki itt ájuldozik előtte az imádattól. — Én vagyok a császár — mondja a férfi csak úgy hangtalanul, ez az élet teljessége, ez a győzeleml Mindent megér ez a mámor, meg ez a női Ezt már meghódította, ez az övé, ez megérezte benne az igazi, nagyvonalú férfit, nem úgy mint a felesége, aki folyton problémákkal traktálja, ez kell, meg az kell, a gyermekek, a festés, a fájó dereka ... Ez megérti őt, ez odakinálja az asztal alatt a combját, hogy ő belemarkolhasson ... pincér még tíz konyakot)“ A szaxofon sikít, búg, röhög, rikolt, a férfi tántorogva megy a parkett felé, ha a lány erős keze nem támogatná, talán elesne, de Így megy és táncolni kezd, vagy legalább is azt hiszi, hogy táncol. A lány teste simul, tapad, szája a férfi szája előtt, pedig utálja a verejtéktől nedves, zsíros arcot, a szájából gomolygó pálinkabűzt, de ez benne van a számlában, ezért kárpótlás a férfi fizetése, a távlati terv, hogy a felesége lehet. Milyen jól táncolsz — suttogja a lány és szűkére festett hajával csiklandozza a férfi arcát, aki a végtelen mámoros boldogságában még azt sem látja meg, hogy a nő haja már kissé lenőtt és a fejbőr fölött egy-két milliméterrel barna folt árulkodik az eredeti hajszínről, ő csak azt hallja, hogy jól táncol és azt hallja, hogy a lány egyedül lakik és innen a mulatóból egyenesen az ágyba mennek. Valami rettenetes izgalom feszíti a férfi testét. Vágy és félelem. Ez az ő nagy esete, ez az ő első igazi kalandja. Azelőtt ő volt a mintaférj, a minta-apa. Azelőtt sietett haza, csak a cukorkaüzletbe tért be. hogy valami édességet vásároljon a gyerekeknek. Csak most, az utóbbi néhány hónapban, amióta a vállalatnál az osztályon egy kissé „élni kezdtek", egyre többször tartottak vidám, italos ünnepeket, csak most fedezte fel ezt az új életformái. „Táncolni, táncolni" — pihegi maga elé a férfi és nem látja a pincérek gúnyos tekintetét, nem hallja, amint az egyik fiatal kiszolgáló odaszól a másiknak: nézd azt a pasast a bal hatosból, hogy be van állítva és a macskája úgy gyúrja öt, mint a tésztát. Micsoda vén marhal Pincér még tiz konyakotl A kapu előtt a nő a férfi zsebébe nyúl, pénzt rángat elő és kifizeti a taxit, aztán előveszi táskájából a kapukulcsot... A város új részében, a nemrégen felépült lakónegyed egyik lakásában egy kis éjjeli lámpa sárga fénye világit. Egy asszony ránéz a tálalón ketyegő órára és felsóhajt: két óra van. Aztán eloltja a villanyt, hogy gyerekeket ne ébressze tel. PÉTERFI GYULA
