Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-10-14 / 41. szám
— Semmtt. Tőre Annához mink semmit se szólunk. Es a feleségemnek sem engedem, hogy szóljon. — Tessék a fürt — adta vissza a szőlőt Halmágyiné az orvosnak. Tudták, itt van valami, amiről lesz még hallomásuk. A két tiszt is megkereste a maga fürtöcskéfét. — Hogy mondta, Halmágyt űr? Fele muskotály? Igen. — Nekem a másik fele jön minduntalan a kezembe. Csupa éretlen. A nevetés elmaradt. Hallgattak. Csak a nyeldeklőjük járt percekig. Böngésztek, akadt benne azért elég érett. Egyszer csak valamenynyien felemelték fejüket a tőkék közül, olyan zajt hallottak. Iszonyú gázzal motoros közeledett Angyalos felől. Pannónia. A két rendőrtiszt összenézett, szinte mulattak, milyen könnyen végére járhatnak Köves gyanújának. Az őrálló bizonyára megállítja majd a veszett pannóníást. Látták is már a piros robogást egy pillanatra, akkor hang és motor eltűnt egy zöld bokorban. Nagy itt a forgalom! Mi volt ez?! — kérdezte Köves. Na persze! — tért észhez a házigazda —, a Duba! A Duba? A sógorI Sajgó sógora. És ugye Mielőtt tovább mondhatta volna, az őrnagy egyetlen mozdulattal utasította Buriánt: — Nézzen utána, kérem. Egy pillanatra, őrnagy elvtárs. Félrehúzódtak egy kis halk beszédre. Bár ha meggondoljuk, ez a hívás, a hívásnak ez a módja sértő lehetett a feljebbvalóra. A feljebbvalónak még eszébe is jutott,'de Burtán már halkan magyarázni kezdte: — Valamit tisztázni szeretnék, illetve hát, engedélyt kérek rá, hogy félreértések elkerülése végett tisztázzuk azt: én ezt a nőt most láttam életemben először, s hogy nem tettem fel neki kérdést, meg hogy elindulásakor nem tartóztattam, kizárólag azért történt, mert az ön jelenlétében nem akartam úgy tenni, mintha kiegészíteném az ön által mondottakat. Most már nem gondolta Köves, hogy meg is sértődhetne. — Csodálkozom a gondolkozásán, főhadnagy, nekem eszembe sem jutott, hogy bármiért is felelősségre vonjam. — De az eszébe jutott, hogy: a bűnös visszatért a tett színhelyére! — Várjunk csak. Látja, ilyesmi csakugyan megfordult a fejemben, amikor mindenáron szóra igyekeztem bírni azt a nőt. Igen igen. De nem olyan határozottan persze, és inkább csak sejtésszerűen. Mert egyrészt van valami ilyesféle szabály, másrészt ez esetben képtelenség. — Engedélyt kérek még egy javaslatra, csak azért merem kérni, mert elég régen Ismerem a vidéket. Tessék. — Szűrjük át a búcsút, őrnagy elvtárs. Biztos lesz fogási A motorkerékpár biztos benne lesz. Meg a tettes is vele együtt. — Respektálom, hogy régebben Ismeri a vidéket. Így igaz. De a búcsút ne bolygassuk meg. Amit ma találunk, azt holnap ts megtaláljuk. A motort pedig én találom kt. Maga is kitalálhatta volna: „Hurok a halott körül". Szeretnék fogadást kötni arra a motorra. S a házra bökött, ahol még egyikük sem járt. Szétnézek. — Helyes. Az orvos muskotállyal maszatolta be a képét, csupa-méz fürtre akadt. A kisfiú nézte őket, nem evett, láthatólag eltelt már a szőlő édességével, de most apja elé állt, hogy valamiért magára vonja a figyelmet. — A Condrást, édesapám, a Condrást! A felnőttek nem ügyeltek a gyerekre, aki most már súgva ösztönözte apját. Elébb kezét fejére tette az apja, aztán elhárította: Nyughass, Frigyeske! — Tudják az elvtársak, hogy ez a Duba a király szállási tinókirály volt valaha? Nem tudták, honnan ' is tudták volna az elvtársak. Nagy kérdés egyáltalán. — Hát kérem tisztelettel, ez a Duba vásárokon felvásárolta а Ы- kabornyúkat, és magának is volt mtndtg négy öt tehene. No már úgy tessék érteni, hogy az apjának, szóval hát ennek a háznál a vásárolt bikákkal együtt mindig hízott vagy tíz tinó az istállójában. Iszonyú pénzeket szedett össze ezzel az egy dologgal. Mindenki tudta, senki sem merte utánozni. Csak irigyelték s eszébe senkinek sem jutott, hogy vállalja a hizlalva nevelés veszélyét. Én ugyan gondoltam rá, de valahogy nem került rá sor. Állt s az úton túlra bámult Halmágyt. — Inkább a szőlőt csináltad — sóhajtott a kisírt szemű asszony, s ez lett első és egyetlen mondása aznap. S ebben a megjegyzésben sok munka és sok meddő tűrés visszhangzott. — Igen kérem, ilyen ember — folytatta a férj, tudomásul sem véve az asszony szavait. — De a legfontosabb és legérdekesebb, hogy ezt a szerencsétlent — az út közepére bökött — hogyan kaparintotta meg a családnak. Mert ez a Margit, ez a Duba Margitka deszka szépségű leány volt. Ennek semmi mejje nem volt. Hiszen majd meg tetszenek látni. Hazagyön tán nemsokára. Berúgatták ezt a szerencsétlen Dávidot s elhitették vele, hogy felcsinálta a Margitot. — Frígyeske előtt! — sziszegte az psszony. — 'Nahát, távházasság volt végül ts, mert Sajgó a fronton volt éppen. Negyvenháromban. Most nézett fiára Halmágyi, hogy mi vétket is követett el valami szókímondás által. S a gyerek száján még mindig azt a szót látta, amit az imént szinte kezével törölt le: Condrást Condrás. — Ja tgenl — kapott a szón az ember most egyszer. Hát kérem, ami felháborító. Mondtam már, hogy hétközben én nem vagyok Itthon, sőt két hétig egyáltalán nem. No, volt nekünk egy isteni szép pulink, mégpedig szuka. Condrás. Gondoltam, majd tenyésztem Condrást vagy Condorást. Mert kétféleképpen szólítgattuk. Condrás, vagy Condorás. Nahát ez a fajtiszta állat átmerészkedett az udvarukra és állítólag egy csirkét megnyomott a talpával. Ami lehetséges, de kárt egyebet kérem nem tett, bizonyosan. Hát kérem, baltával verte szét annak a szegény állatnak a fejét. — Kicsoda? — Kicsoda. Hát a megboldogult. Ha ivott, vadállat tudott lenni, kérem. Gyakran ivott? Ritkán volt józan. folytatjuk 'Özekben a napokban folynak isko- 1-1 Iáinkban a szülői munkaközösségek gyűlései, amelyeken kiértékelik az elmúlt iskolaévben végzett munkát, rámutatnak a hibákra és megvitatják azokat a feladatokat, melyek ebben az iskolaévben a szülői munkaközösségre várnak. Itt, ezen az összejövetelen — amelyen a legtöbb szülő megjelenik, szólni kell a szülő és a tanító közötti kapcsolatról és helyes együttműködésről, azokról a szülők által elkövetett hibákról, melyek befolyásolják iskolás gyermekük előmenetelét és viselkedését. Nem egy családban, ahol mind a két szülő alkalmazásban van, az a nézet uralkodik, hogy szeptember elsejétől tíz hónapon keresztül gyermekük neveléséről az iskola, a pedagógus köteles gondoskodni. Ezt hangoztatják mindenütt, ahol valami panasz merül fel a gyermek viselkedése miatt, mintha egyezséget kötöttek volna az iskolával: én ruházom és etetem — te meg neveled a gyermekemet. A gyermek nevelésének alapját az iskolás évek előtti korban az otthon adja meg és a későbbi években erre az alapra épít tzülő és tanító, közösen formálja, alakítja a serdülő jellemét. És ha ez az együttműködés teljes, az eredmény nem marad el. A tanító a szülői értekezleteken rendszeresen tájékoztatja a szülőket az iskola munkájáról, a gyermekekkel szemben támasztott követelményekről, a tanuló iskolai viselkedéséről és előmeneteléről. De ezekre az értekezletekre el is kell járni! Az első osztályban még általában nincs baj a részvétellel. Sok esetben az apa és az anya is megjelenik, de ahogy nő a gyermek, úgy csökken a szülők érdeklődése, egyre kevesebben jelennek meg az értekezleten. Rendszerint azok a szülők nem jönnek el, akiknek a leginkább ott kellene lenniük, mert gyermekük előmenetelében, viselkedésében sok a kifogásolni való. Ha olyan mozzanatokat tapasztalunk a gyermek munkájában, amelyet nem tudunk megérteni, keressük fel egyénileg is a pedagógust, aki sok hasznos takácsot adhat, de fordítva, a szülő is felhívhatja a tanító figyelmét olyan dolgokra, melyek 30—40 gyermek oktatása közben elkerülik a figyelmét. Ha valami kifogásunk van, vagy valamiben nem értünk egyet, tegyük szóvá magának a pedagógusnak, soha ne a gyerek előtt kezdjük bírálni nevelője tanácsait, útbaigazításait. A gyermek előtt nagy tekintély a tanító-, a kis alsóosztályosoknak a tanító néni második édesanyja — és ha ezt a tekintélyt leromboljuk, helyrehozhatatlanul ártunk gyermekünk fejlődésének. Induljunk ki mindig abból az elvből, hogy a pedagógus, akárcsak a szülő, a gyermek javát akarja, a lehető legtöbbet adni a gyermeknek, a lehető legjobban felkészíteni az életre. Tamaskovics Ilona ÁRNYÉKÁBAN Műterein helyett: rácsos kapu, rácsos ablak Nem bíztak meg, nos nem árulom el néhány képzőművész ismerősöm nevét, bár már sikerekre tekinthetnek vissza és műveikkel majd minden nevezetesebb kiállításon találkozhatunk, nagyon nehéz körülmények között alkotnak. Nem így Ivan LapoS. Iparművészeti középiskolát végzett, s eszébe sem jutott a szépre szomjas lelkeket mindaddig alkotásaival gyönyörködtetni, amíg műtermet nem szerez magának. Érettségije óta ugyan már legalább öt esztendő telt el, de a fiatal grafikus nevét mindezideig csak igen szűk körben ismerték. S ha még egy jó ideig ismeretlen marad — bár időközben már műtermet is szerzett magának ... — azért kizárólag csak magára vessen. Egyelőre azonban másutt kapott szállást, mégpedig teljes ellátással. Ivan barátunk az utóbbi időben, körülbelül egy év óta, igen élénk társadalmi életet élt. A 25 éves fiatal ember új ismeretségeket kötött, régieket újított fel. Mindenki szívesen elhitte a reményteljes „művésznek“, hogy ki se látszik a munkából. S ha „pillanatnyi pénzzavarában“ 50 — 100 koronákat kért kölcsön cipőre, nadrágra („nincs elég apróm“), senki se mondott nemet. Azonkívül, mint „összeköttetésekkel rendelkező személyiség“ magnetofont, olcsó tuzex-bont tudott szerezni, nos hát az érdeklődők szinte rátukmálták a „dohányt“. Művészien fényképezett, ezért értékes könyveket kölcsönzött ki a könyvtárból, hogy lefényképezhessen egy-egy ritkább grafikát. Persze sem a kölcsönzött könyvet, sem a pénzt, sem pedig a tuzex-bonokat soha senki sem kapta meg. Mert Iván Lapos ebből élt. Tavaly nyártól idén júniusig nem volt állása, s összesen negyven napot dolgozott le különböző munkahelyeken. Ebből a negyven napból harmincat mint kirakatrendező. Bár ne tette volna! így csak gondot okozott a Szlovákia szövetkezet könyvelőségének, hogy miként is írják le azt a 800 koronát, amelyet a „művész úr“ útielőlegként gyűrt zsebre, hogy Kelet- Szlovákiában a vásárlók eredeti Lapos rendezte kirakatokban gyönyörködhessenek. Az már csak igazán „magánügy“, hogy családja tagjait is meglopta, mégpedig nem is akármilyen csekélységeket vitt magával, hanem betétkönyvet és arany dukátot. A művészet egyik fontos kelléke állítólag a képzelet. Ezzel az adottsággal a múzsák mindenesetre alaposan megáldották Lapost. Bár elismerte, hogy a vádirat minden pontja lényegében megfelel a valóságnak, magát a lényeget tagadta. Ugyanis azt, hogy csalt, lopott és sikkasztott volna. Mert hiszen minden esetben szándékában volt állítólag visszaszolgáltatni a pénzt, útiköltséget, könyveket. Sajnos, csak a szándéknál maradt... Miután hasonló váddal csak ez év tavaszán állt a bíróság előtt, ahol félévi feltételes szabadságvesztésre Ítélték, most azt a büntetést is leülheti. Az:zal a másfél további esztendővel együtt, amelyet a minap szabott ki rá a bratislavai Járásbíróság büntető tanácsa. Csak egyetlen dolog bántotta a tárgyaláson: fenntartják-e számára a műtermet „tanulmányi szabadsága“ alatt. — EAS — _o> ü-aj > £ и 23
