Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-10-14 / 41. szám
fyul a szanatóriumban. Többek között urovcová, a Rudolfina híres operaénekese is Ide jár évenként gyógykezelésre. A betegek nagy részét az ROH küldi, de saját költségükön Is gyógykezeltethetik magukat. Mária Nováková másodszor van itt érgyulladás miatt. Nagyon jól érzi magát. Nem győzi dicsérni a vizet, az ellátást és az orvosokat.-r- Dana kislányom két év előtt került Ide először. Reménytelen volt az állapota, é$ meggyógyult. Tizenegy éves korában kezdődött a baj. Orvostól orvosig jártunk, senki sem tudott segíteni. Tizenhárom éves korában már nem bírt lábra állni. Akkor került ide s három hónapon át nem hagyta el az ágyat, (úja tizennyolc éves. Táncol, tornázik. A fürdőhely öt pavilonjában egyformán fényesen berendezett szobák várják a beteget. A szobák egy-két ágyasak. A pasztell színre festett falakat nagy mesterek nagy műveinek reprodukciói teszik még színesebbé. A fekvőhelyen kívül fotelek, kis asztal, virág és vastag szőnyeg teszik lakályosabbá a szobákat. Hatalmas parkra nyílnak az ablakok. A hosszú A páciens masszázst kap folyosók és fogadószobák tele vannak virágokkal. Az ablakokat nehéz függönyök fedik. Már a környezet is gyógyít. A napi vízfürdőkön kívül vízmasszázzsal, tornával kezelik a betegeket. A kezelés módszerét a betegség állapotától teszik függővé. Külön francia étteremmel, kávéházzal, színpaddal berendezett kultúrház áll rendelkezésükre, napos, szellős terasszal, ahol a vendég, vagy a beteg látogatója tetszés szerint válogathat mind ételben, mind frissítőkben. A parkban szökőkutak csobognak. Apró tereit szobrok díszítik. — Hogy került ide főorvos úr? — kérdezem MUDr. Bastl Ctlrád igazgató főorvost. — Idevaló vagyok. A nagyapám sokgyerekes bányászcsaládból származik. Apám elektromérnök, anyám tanítónő volt. Egyetlen bátyám hídmérnök. Én az orvosi pályát választottam. 1960-ban Vietnamba kerültem egy esztendőre. Laoszban teljesítettem szolgálatot. Egy kis faluban. Négy nyomorult kunyhóból állt a kórház. Én voltam a vezetője, négy ápolónő a segítségem. Az árnyékban Is lehet napsugarat találni. — Képeket tesz elém. Pasztell színekben tündöklő akvarellek. Egyik szebb, mint a másik. Idevarázsolja az exotlkus ' országot. Van belőlük legalább száz. Egy kést és egy nyilat tesz elém. Sínekből készítette. Verseket is írt. Miért nem adja ki őket? — A fiókom részére írtam. Orvos vagyok. — Vietnamban minden nap eseményét leírtam. Két szép gyermeke is van. Ezekkel tölti minden szabad idejét. A főorvosi lakás legnagyobb részét a játék és a gyermekszoba foglalja el. Gyermekparadicsom a lakása. Együtt játszik a fiával s amikor együtt festenek, magyarázza a színek titkait. Egy fonott kosárka tele van kagylókkal s a gramofonon vietnami lány szopránja énekel a szoba csendjébe. „A békéről szól a dal“ — szól halkan az orvos. MOYZES ILONA bevezető ahhoz, amit az ember a szobákban láthat. A huszadik század második felére jellemző az egyenruhásítás minden téren. A saját szemünkkel tapasztalhatjuk ezt az építészetben, ha kimegyünk valamelyik új lakótelepre, de a lakások belsejében is, ha a bútorokat hasonlítjuk össze... S ahogyan az asszonyok és a lányok nem szeretik, ha az utcán valakit hasonló vagy ugyanolyan ruhában látnak, mint amilyen az övéké, sokan nem szeretik azt sem, ha a lakásuk hasonlít a szomszéd lakásához. — Nálam nem ez a speciálisan aszszonyi szempont érvényesül! — mondja Rácz Béla mosolyogva. — Egyszerűen szeretem a szépet, szeretem a vasat... Mindig foglalkoztatott a probléma, hogyan lehet beilleszteni a vastárgyakat, bútorokat egy családi otthonba. Hogy ez mennyire sikerült, nem tudom. A kárpitozott vasszékek, heverők, az asztalok és a virágállványok, könyves polcok, lámpák és a hangulatlámpák arányai, formái azt igazolják, hogy Rácz •Béla nem fáradozott hiába. — Nem volf könnyű az életem és most sem az, de ha bánt valami, megyek a műhelybe és ott mindenről megfeledkezem! Nagyon ritkán tervezem ki előre, mit is akarok tulajdonképpen csinálni. Munka közben alakul ki minden darab, amit készítek. Amit itt látnak, az nagyon kevés és nem is éppen legsikerültebb munkáim. Minden ismerősöm lakásán találhatnának tőlem valamit. Sokszor teljesen ismeretlen emberek állítanak be hozzánk, hogy: „Engedjék meg, hogy megnézzük a bútoraikat!" S nem haragom érte. Örülök, hogy sok embernek szik az, amit készítek. Hogy a szakembert a művésztől mi különbözteti meg, arról egész könyvet lehetne írni. Kicsit rosszmájúan megjegyezhetnénk, hogy sokszor inkább a viselkedésükben, mint a munkájukban, alkotásaikban fedezzük fel legkönnyebben ezt a különbséget. Rácz Béla a viselkedését tekintve csak szerény iparos, de ha munkáját nézzük, akkor közelebb áll a művészethez, mint az iparossághoz! S erről bárki meggyőződhet. Az ablakon betűz a júliusi nap és megcsillan a kovácsolt vastárgyakon, bútorokon, Rácz Béla arcán, a kristály hamutartón. S a vas szerelmese csak beszél, beszél... Hogyan kényszeríti a kemény testű vasat engedelmességre? ... Hogyan hajlítja, formálja, csavarja, kovácsolja, mintázza? ... Talán estig is elbeszélgetne velünk, de ma munkanap van. — Örülök, hogy felkerestek. Szeptemberben újra munkához látok ... Mert be kell vallanom, hogy az utóbbi időben kissé elhanyagoltam a vasat kisfiam betegsége miatt... — s a nevetős arc elkomolyodik. Itt lakik Pozsonyban, aki örökre hűséget esküdött ennek az ércnek, ennek a hideg kedvesnek ... Aki szeretetével és művészetével életet adott a holt anyagnak, átmelegítette, lágy formákba hajlította és bevitte a lakásába, az otthonába, hogy mindig együtt lehessen vele ... S ha a bútortervezők ellátogatnának hozzá, talán tanulhatnának tőle valamit... És még valamit: Nagyon sok aszszony boldog lenne, ha olyan bútora volna, mint amilyen Rácz Béláék lakásában van. N. LÁSZLÓ ENDRE A költő és a bábu Azzal о különös megállapítással kell kezdeni, hogy van egykét olyan Csehszlovákiái művész, akikről bár néhány évtizedes munkásságukat számtalan, külföldön aratott siker és elismerés fémjelzi — a hazai sajtó csak igen ritkán emlékezik meg. A fenti megállapítást az tette időszerűvé, hogy mi is csupán külföldi lapokból értesültünk Jifi Trnka zürichi kiállításáról, amely június 4-én kezdődött a svájci város iparművészeti múzeumában, és ismét kivívta a külföldi közönség, valamint a szakemberek elismerését. „Trnka a bábjátékok költője" — írja a nyugati sajtó a kiállításról közölt cikkekben, és jól sikerült fényképeken mutatja be a Bajaja herceg, A nyáréji álom, A császár fülemüléje, és Gábriel arkangyal Trnka-figurákat. Trnka bábfilmjei — sok téves szemlélettel ellentétben — nem „gyermekfilmek" és nem is az öncélú szórakoztatást szolgálják. A bábukban az embert, az ember problémáit, küzdelmeit, vágyait, sikereit és bukásait mutatja be. Az ősi cseh bábjátékosok hagyományából merít, de forradalmi felfogása új tartalommal tölti meg a játékot. A hazai közönség elsősorban a Svejk, a jó katona bábfigurájával kapcsolatban emlegeti, amelyet Lada zseniális rajza alapján készített, de csak kevesen ismerik „A kibernetikus nagymama" című, 1962-ben keletkezett bábfilmet, vagy a „Kéz" cimű eddig legjobbnak tartott müvét, amely az oberhauseni Rövidfilm Fesztiválon első dijat nyert és amelyet a szakemberek Oscar-díjra érdemesnek tartanak. Jifi Trnka, a nagy csehszlovák művész nevét ma már az egész világon ismerik és tisztelik több tiszteletet, megbecsülést és szeretetet érdemelne tölünk, saját honfitársaitól is. Gábriel arkangyal A császár fülemüléje
