Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-10-07 / 40. szám

HUSZONKÉT ÉV

1944 szeptember 18-at Írtak. Kassahámor és Opátka községek között a sötét erdők fölött nehéz gépek zúgása hallatszott. Éjszaka volt, de nem mindenki hajtotta álomra a fejét. Már csak néhány pillanat s az előre kiszemelt helyre egymásután ugrottak ki a repülőből a legendás hírű partizáncsoport-parancsnok, a „fekete tábornok“ vezetése alatt a szovjet partizánok. A számukra még ismeretlen helyen csak hosszas keresgélés után találtak egymásra a hajnali szürkületben. Szadilenko tábornok a hegygerincre érve, útnak indult a völgy felé. Nem volt szerencséje, éppen az ellenkező irányban haladt, s így csak reggel talált a bajtársaira. Felesége, Zinaida Titova ugyan „nem tévesztett célt“ de az éj sötét leple alatt több mint három óráig küszködött ejtőernyőjével a fák tetején, amíg sikerült a földre kerülnie. Hasonlóan járt Alexander Marcsenko, Vladimír Kotviekij, Fedor Csudivov és a többi szovjet partizán is.

... Opátka községben a HNB vezetői díszebédet adtak az öttagú szovjet volt partizáncsoport tiszteletére, amelyen részt vett a község apraja-nagyja. Ünnepélyes pillanat volt, amikor a HNB elnöke, Jabonsk? elvtárs átnyújtotta Alexej Michalovics Szadilenko tábornoknak, valamint feleségének, Zinaida Michailovna Titova, volt egészségügyi szolgálatosnak Opátka község díszpolgári oklevelét. Utána Koplliak elvtárs, a kassahámor! HNB elnöke ugyancsak díszpolgári oklevelet adott át a község nevében Alexander Michalovics Maraenkonak.

Huszonkét évvel ezelőtt, amikor Zina Titova először merészkedett be az erdőből Opátka községbe, a szélső házban keresett menedéket. Óvatosan lépett be a házba, hiszen a környéken mindenütt náci katonák voltak. Köszönt s a gazdaszszonytól vajaskenyeret kért. Két perc múlva távozott. Elment, de megmondta, hogy még visszatér. És jött is. Minél többet, annál inkább hozzátartozott a családhoz.

Huszonkét év után Zinaida Titova észrevétlenül elmaradt a csoporttól, s a község szélső házába igyekezett. Jói tudta az utat. Bekopogott, köszönt, s a gazdasszonytól vajaskenyeret kért.

Szadilenko tábornok, akinek lejére a német vezetőség annak idején SO ezer márkát tűzött ki.

Zinaida Michalovna Titova Opátka községben hosszan elbeszélgetett Kalalusz Erzsébettel.

Nem kellett sokáig várnia, megkapta a kenyeret — de most nem távozott. Csak akkor mondta meg a háziasszonynak kilétét, amikor megette a kenyeret. Egymás nyakába borultak. Kalafusz Erzsébet felismerte Zinaida Titovát.

Zaludkova Irenának huszonkét évvel ezelőtt nem volt irigylésre méltó a helyzete. Amerre a szem ellátott, mindenütt csak náci. A partizánok a közelben,Szása kapitány sebesült, ápolásra szorult. Irena vajon vállalja-e a kockázatot? Vállalta. S most huszonkét év múlva a mentő és megmentett az erdei tűz mellett szemtől szembe állt egymással.

Az erdészek töltöttek a poharakba. Illetve csak egybe. Partizánszokás szerint egy pohárból ittak a harcosok egészségére. S aztán felharsantak a partizándalok, amelyeket olyan sokszor daloltak ezen a vidéken.

Iván Sándor

NEM ÉREK RÁ

A csodás természeti szépségben gazdag szepesi MAGÚRA délkeleti lábánál nyugtató csend veszi körül Vysné Ruzbachy fürdőt. Mintha a „Csend gyógyít,, jelszót még a hegyipatak és az éneklő madarak is magukévá tennék és igen halkra csökkentik mondanivalójukat — tiszteletben tartják az orvosok utasításait.

S ha néhány napi pihenés után szárnyra kelsz, messzebbre visz sétád, óraketyegésszerű majd egyenletes ütemű, melodikus klipp-klappra figyelsz fel. A hangok után indulsz, s egy kőbányához érsz.

Nehéz néhány szóval ecsetelni, ami a laikus szeme elé tárul. Érzi, hogy ide többször kell majd eljönni.

Travertin tömbökkel birkóznak itt a bel- és külföldi szobrászok. Rudavsky, Hlupác és Uher mestereink kezdeményezésére választották hazánkban az 1966. évi NEMZETKÖZI SZOBRASZ-találkozóra a vysné-ruzbachyi kőbányát.

Világhírű, Európát, Amerikát, Ázsiát, Afrikát járt külföldi mesterek szobrai mellett egy síkban sorakoznak fel a mi szobrászaink alkotásai. Figyeled a méhszorgalommal igyekvő művészek megszületendő műveit. Rövid az idő a harcra, a játékra a kemény anyaggal. Gazdag az egymástól eltérő művészi kifejezési mód. Ahány szobrász, annyi egyéni felfogás és elv szerint faragja, vájja kőbe merészségét vagy gyengédségét.

Két külföldi vendégünkkel ismerkedtünk meg. Az egyik az idős francia mester, Móricé L I P S I, a másik a fiatal japán Jasuo MIZUI. Itt látod, hogy a művészember éveinek száma nem fontos.

Lipsi mester egy feketekávés szünetben magyaráz.

— Valamikor az anyag adta a gondolatot, most a tömböt kényszerítem alkalmazkodni elképzelésemhez. Egy alkotás szüli a következő gondolatát. Életművemet összevetve, szobraim egymásba kapcsolódnak. Úttörő vagyok és az is maradok. Nem érek rá megöregedni, mert kifogyhatatlan erőt érzek magamban. Míg van anyagom, mely kezem alatt feléled, sok még a dolgom. Szobrásznak születtem, 12 éves korom óta fúrok-faragok. Első elefántcsontfaragványaimat és szobraimat már 22 éves koromban kiállították Párizsban, s azóta sok szobrom van a világ neves műcsarnokaiban. Jobban örülök, ha szabad ég alatt — ahová a szobrok valók — látom viszont őket. „Mindamellett úgy érzem, alkotásaim még nem tökéletesek, bár már a 68. életévemet taposom."

— Férjem legszívesebben Párizs elővárosában levő műtermében — amely egy hatalmas kert közepén áll — alkot — jegyzi meg Hildegard WEBER-LIPSI festőművésznő. Lipsi méltó, hű társa és támasza — bár stílusuk eltérő. A férj az elvont művészet, a feleség a figurális ábrázolás híve.

MIZUI mester már elkészült „Hódolatom a Magas Tátrának” nevezett hatalmas alkotásával.

— Szeretetem és tiszteletem Csehszlovákiának, népeinek épp úgy szól, mint a gyönyörű Magas Tátrának — mondja beszélgetés közben, s egy Tátrából hozott gránitkövet simogat pillantásával.

— Mester mi lesz ebből? Udvariasan és szerényen jegyzi meg: Hallgatom, mit súg nekem ez a kő. Beléoltom akaratomat. Megzavartam nyugalmát, elmozdítottam helyéből, más vidékre hoztam, s talán más országba is kerül. Szeretem a gránitot, sikerült is talán legyőznöm, formálnom — talán akarata ellenére, s ezért az előbb bocsánatot kértem tőle. Hogy mi lesz? Még nem tudom. Munka közben éled az anyag, születik a gondolat."

Felesége, Kioka MIZUI elkísérte férjét. Pici, törékeny, babaszemű asz-Mlzul: Párizsi nyár 1958

M. Lipsi — Keresztelőkő egy neversi templom számára

Yasuo Mizui

MEGÖREGEDNI..

szonyka és neves szobrász. Amikor pici kezeivel teát nyújt, szemem az asztalon levő katalógusra esik. Műveinek reprodukcióit láthatom, melyek világszerte hirdetik művészi tökélyét.

Japánban, Francia-, Olasz-, Németországban, Izraelben, Ausztriában, Svájcban, Jugoszláviában, s most nálunk kovácsolják a nemzetek közötti barátság nemes célját, egymást bátorító alkotások, eszmecserék, tapasztalatcserék segítségével.

Link Zlata