Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-09-23 / 38. szám
Következő állomásunk az élelmiszerbolt volt. Délután fél négy. Csúcsforgalom Ideje. Vagy félórát álldogálunk az ajtó mellett, várjuk a torlódást, ele minden simán megy. A bevásárlás éppen annyi ideig tart, mint bárhol másutt. Megnézzük a panaszkönyvet. Ez évi keltezéssel mindössze négy jelentéktelen és elintézett (!) bejegyzést találtunk. A házkezelőségen Simon Józseffel beszélgetünk. Utána már sok mindent más megvilágításban láttunk. — Hogy nem működik a páraelszívó? Ez csakis a lakók hibája. Még akkor is bekapcsolva hagyják, ha nincs rá szükség. A motor meg kimerül, tönkremegy, s a felső lakó, aki megúnja az állandó zúgást, „tesz valamit“ nyugalma érdekében. — A felvonó? Nem olyan rossz a helyzet. Tessék nézni a liftjavítások könyvét. Pontosan vezetjük. Amint látják, két-három nap a határidő. — Persze, voltak házak, ahol a lakóknak két hónapig kellett nélkülözniük a felvonót. De ez csak akkor fordul elő, ha gyártási hiba miatt az egész berendezést ki kellett cserélni. Ami pedig a bezárt kapukat illeti: az teljesen a lakók megegyezésétől függ. Az építők szemével Az óvárosban felkerestük az új negyed építőit. A Kerületi Beruházási Intézmény tervező osztályának vezetője J. Holub mérnök meg sem várta kérdéseinket, és máris a számok tömkelegével árasztott el bennünket. Rövidesen megismertük az építkezés részletes történetét, s a nehézségeket, amelyeket hősiesen leküzdötték. Csak úgy röpködtek a milliók, a lelkes tervező bonyolult tervrajzokat és rendeleteket lobogtatott a szemünk előtt. — Mikorra készül el a gyermek-poliklinika? — próbáltunk közbe vágni. — Talán majd az idén — válaszol kissé meghökkenve. — Novemberben már megnyílhatna... ha minden jól megy ... — teszi hozzá kissé óvatosan. — S miért nem építettek a házakban mosókonyhákat? — Mosókonyhákat? ... Hát az úgy völt, hogy az építkezés nagyon drágának bizonyult, s ezért ott takarékoskodtunk, ahol csak lehetett — kezdi magyarázni. — Ezért nem kerültek erkélyek az utcára nyíló ajtók elé sem, s ezért lettek az eredetileg mosókonyháknak tervezett helyiségekből lakások. — És ön lakhatónak tartja azokat a mosókonyhákat? — Hát... kérem ez bonyolult kérdés! Mint tervező erre csak azt mondhatom: ami mosókonyhának volt tervezve, az csak mosókonyha lehet! De miután egyszer átadtam az építkezést a nemzeti bizottságnak, már nem tőlem függ, hogy mire használják. És a nemzeti bizottság • A Városi Nemzeti Bizottságon Soták Imre felel a lakásgazdálkodási részlegért. Készségesen válaszol kérdéseinkre. — Mikor az Újvárosba költöztettük az első lakókat, olyan nagy volt a lakásínség, hogy mindenki örült annak, ajnit kapott. Azóta, persze, az igények egyre nőnek! Ezzel természetesen nem akarom azt mondani, hogy nem jogosak. Én sem szeretnék egy hideg mosőkonyhában lakni. Rendelet is született arról, hogy ezeket a lakásokat fel kell szabadítani. De hová helyezzük a lakókat? Egyelőre nincs elég lakás. Mindenesetre azt a kisgyermekes családot, a Ferenííkéket, sürgősen át kell költöztetni. Jöjjenek csak el hozzánk. Eddig ugyanis még nem követelték a lakáscserét. Mi meg kérem — ma már mintegy 40 ezer ember lakik az Újvárosban — nem ismerhetünk mindenkit. A Városi Lakáskarbantartási Vállalat igazgatója, Rásky Zoltán, és munkatársa Hronská elvtársnő a közös mosodák előnyeiről igyekeztek bennünket meggyőzni. — Nézzék csak meg — tesz elénk Hronská elvtársnő egy nagy halom nyomtatványt, a lakók nyilatkozatait a közös mosodákról. A vélemények zöme pozitív. Van, aki azt javasolja, vezessenek be a mosodában két műszakot. — Ezt nem tehetjük — magyarázza az igazgató. — Egyelőre még így is túl nagy a ráfizetésünk. Kevesen használják ki a berendezéseket... Fontolgatjuk a hallottakat. Mindkét félnek igaza van. Mert az bizonyos, hogy a közös mosodák gazdaságosabbak, mintha minden házban külön mosókonyhát építettek volna. Könnyebb a karbantartás, gazdaságosabb a gépek kihasználása. Viszont a lakóknak is igazuk van, hogy számukra nem előnyös minden pelenkával a mosodába szaladgálni. — És mit tesznek az egerek ellen? — Nagyszabású deratizációs akcióval számolunk. A városi műszaki szolgálat vállalta a munkák elvégzését. Hazánkban talán egyetlen egy város sem épül olyan rohamosan, mint a kassai Újváros. Ez az iram nemcsak nálunk, de európai méretekben is szokatlan. Ez bizonyos nehézségekkel és hiányosságokkal jár. Nem csoda, hogy itt-ott kisebb, nagyobb hibák bukkannak fel, amiket utólagosan кеЩ orvosolni. Ez természetesen az illetékes szervek rugalmasságától függ. A másik oldalon viszont a lakók is sokat tehetnek annak az érdekében, hogy szebbé tegyék környezetüket, hogy a berendezés kíméletével sok apró csepr'ó bosszúságot takarítsanak meg maguknak. GALYNÉ VINCE ILONA LÄNG ÉVA "3 « 'S > s <*>3 'Я a СЛ h fa National balett vagy Ifjú szívek? Korszerű főiskolai kérdőív — le a bürokráciával! Műemlék vagy raktár II. Rákóczi Ferenc szülőháza? Itt a HANG! Megjelent a HANG! Hallani vélem a rikkancsot, amint a nyüzsgő utcasarkon kelleti ezt a még alig ismert sajtóterméket. De az csak a képzelet játéka. A valóság más. A csehszlovákiai magyar ifjúsági klubok fóruma, a Népművelési Intézet folyóiratának melléklete — a HANG —, szerényen megbújik a Népművelés színes fedőlapja alatt és talán még az újságárus, aki kezében tartja a Népművelés egy-egy példányát sem sejti, hogy ott van. Évfordulót még nem ünnepelhet, alig tíz hónapja, hogy megszáradt rajta az első nyomdafesték. A lapszerkesztés ötlete a múlt évi nyári ifjúsági táborozás idején vetődött fel és az együtt töltött napok megérlelték az elhatározást: tájékoztatni, nevelni, szórakoztatni fogják egymást a klubtagok újságjukon keresztül. Az akarat, a hangulat tehát megvolt, csak a formába öntéssel akadt „némi kis“ probléma. Hosszú hónapokig tartó kilincselés után a Népművelési Intézet vállalta a keresztapaságot, a Nyugatszlovákiai Nyomdák komáromi, 14-es fióküzemében pedig Bende elvtárs a fizetés nélküli többletmunkát. És az 1965-ös esztendő tizenkettedik hónapjában négy oldalon napvilágot látott az első példány — így élünk mi — címmel, amely színes mozaikokat villantott fel a klubok életéből. Valami kézzelfogható már volt, de . . . az elnevezés keretet szűkített a tartalomnak és a terjedelem is kevésnek bizonyult. Újra megindult a taposómalom, míg az ötödik számnál megszületett az eredmény: az oldalak száma megkétszereződött, a sok címjavaslat közül a — HANG — került ki győztesen. Most már a klubok életképein kívül társadalom-politikai és kulturális kérdésekkel foglalkozó írások is helyet kaphattak a lapban. A szerkesztőbizottság: két leány — Haltenberger Kinga, Sárszögi Csilla — és három fiatalember — Mácza Mihály, Duray Miklós, Gágyor Péter. Öt különböző természet. Humoros, robbanékony, szókimondó az egyik, higgadt, megfontolt, óvatos A szerkesztőbizottság a másik. Egyensúlyozzák, kiegészítik egymást. Rájuk hárul nemcsak a szerkesztés, de az írás oroszlánrésze is. A klubtagok szívesen olvassák a lapot, de kevesen vesznek annyi fáradságot, hogy tollat fogjanak a kezükbe azon az egynéhány fiatalon kívül, akiknek írásai majdnem minden számban megjelennek. Igaz, szerzői honorárium nincs. A Népművelési Intézet (amikor módjában áll) 500 koronáig terjedő összeget utal ki egy-egy megjelent mellékletért. Ezt az összeget azonban a szerzők nem oszthatják fel egymás között, mert miből fedeznék a szerkesztőség apró kiadásait? A honorárium tehát bevándorol a bankba, hogy legyen mihez nyúlni, ha kell. . . Kritikus szemmel, féltéssel vigyázzák lapjuk fejlődését. Nem újságírósdit akarnak játszani, hanem olyan lapot szerkeszteni, amely korunk ifjúságának szellemét tükrözi. — Életszféránk tárgyilagos valósága követeli tőlünk a nyíltságot, s a merészhangúságot, igaz, Mácza Mihály „főszerkesztő“ és Duray Miklós „technikai szerkesztő“ az anyag tördelését beszélik meg mindezt a józan gondolkodás keretei között. Vitáinkat folytassuk józanul — vitatkozzunk marxista alapon, de a marxizmusról is. Ne hirdessünk dogmákat. Vegyük tudomásul környezetünk összetételét, s pellengérezzük visszásságait. Ez egyben kötelességünk is. Maradjunk mindig józanok, ne essünk végletekbe. írjunk, szerkesszünk úgy, hogy sokrétű fiatalságunk megtalálja lapunkkal a közös hangot. Ha ezt elértük — eltértük, amit lényegében akartunk. Legyen lapunk hű tükre önmagunknak, de ne szégyelljük magunkat. Akarjuk, hogy sikerüljön, de ehhez mindenkinek, aki azt ügyének érzi, segíteni kell. A HANG belső tartalma színes, változatos, a sorok között a fiatalság szívverése lüktet. JANDÁNÉ H. MAGDA
