Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-09-23 / 38. szám
W-Átí/iíKafocééé Nóra Beiíaöková a bemondót Ilikében A stúdió — itt készülnek a felvételek Hazánkban talán nincs olyan falucska, melynek háztetőin ne büszkélkedne televíziós antenna. De kevesen tudják, hogyan is készül egy TV felvétel, ezért pillantsunk be közösen a bratislavai televízió „műhelytitkaiba “. A telerecordingnál kezdjük. Ez nálunk a legismertebb módszer a TV-felvételek rögzítésére. Három helyiségben történik. Az első a stúdió, amely egy filmműteremhez hasonlít. Itt vannak a felvevőgépek, díszletek és természetesen a siereplők. A másik a központi rendező helyisége. A rendező nincs jelen a forgatásnál, hanem telefonon adja az utasításokat az operatőrnek és a szereplőknek. Az operatőrök hallgatókészülékkel vannak felszerelve, hogy forgatás közben is figyelembe vegyék a rendező utasításait. Vele együtt munkálkodik a képvágó és a hangmérnök is. — Tessék felkészülni! Éles felvétel! — hangzott Jozef Novan rendező felszólítása, és a monitorokon, azaz képernyőkön megjelentek a három különböző helyen álló kamera felvételei. — Még egyszer kérem a felvételt! És így ment ez a végtelenségig. Nagyon kíváncsiak voltunk a harmadik helyiségre is, ahol maga a telerecordingfelvétel készül. Egy ideig néztük és távozás előtt csendesen azt mondtam: „Köszönöm“. Egyszerre nagy pánik lett. A technikusok futkároztak, telefonáltak és értetlenül kérdezték egymástól, miért maradt abba a felvétel. — Kérem, aki itt volt, — magyarázta a felvételnél dolgozó férfi, — azt mondta hogy köszöni, és én erre kikapcsoltam a gépet. Bocsánatot kértem a rendezőtől és amikor kigyulladt a piros lámpa, meg sem mertem többet mukkanni. — Nem történt semmi, — nyugtatott meg utána a rendező, — sokszor előfordul ilyen félreértés. Ha közvetlen adás lenne, akkor nagyobb baj történt volna, de ott is megesik az ilyesmi. Éppen ezért mindent, amit csak lehet, telerecordingra veszünk fel. A telerecording és a közvetlen adás között az a különbség, hogy az első megszakítás nélkül történik, míg a másikat részletekben csináljuk. Például ez a tíz perces adás három és fél órát vesz igénybe és ahogy láthatja, eléggé körülményes. — Sokat dolgozunk, de munkánk néha nagyon szórakoztató is. Mert a valóság látszatát keltő felvételek sok komikus helyzetet idéznek elő. Egy operafilm jelenetéhez nedves és párás cseppkőbarlangot kela lett varázsolnunk. A cseppkövek egy fadarabra voltak rögzítve és csöpögött róluk a víz. Egyik kollégánk felmászott a létrára és vizes rongyot facsart a cseppkövekre, melyek alatt egy lavór állt. A lavórnak még más szerepe is volt, egy másik jelenetnél a tengert helyettesítette. Az énekesnőnek a szívhezszóló ária közepette meg kellett nedvesítenie homlokát a cseppkövekből csöpögő vízből. Hát az aztán jó színész, aki ilyen helyzetben beleéli magát a szerepébe! — A hóvihart apróra vágott libatollakkal utánozzuk, melyeket ventillátorok szórnak szanaszét. A könnyeket és az esőcseppeket a glicerin helyettesíti. A jégcsapokat hígított parafinba és benzinbe mártott celofánból készítjük. A vér szerepét a paradicsomlé, a csokoládészirup vagy a festett tejszínhab „játssza“. — Mehetünk! Tessék felkészülni! Éles felvétel! — Elhangzott az utasítás és sajnos abba kellett hagynom az érdekes beszélgetést, mert folytatódott a munka. További utam Stadtrucker mérnökhöz, hangmérnökök főnökéhez vezetett. — 1958 óta dolgozom a televíziónál és tíz hangmérnök tartozik hozzám. Ha bírálják a hang rossz minőségét, az a mi hibánk. Meg kell jegyeznem, hogy a berendezés nem hozzánk tartozik és sajnos sokszor ez okozza a zavart. A vezetékek és az adóállomások bizony nem a legjobbak és ezért minden hangfelvételt magnetofonszalagra veszünk fel. így be tudjuk bizonyítani, ha nem mi vagyunk a ludasok. Ha szép az idő és kint készítjük a felvételeket, nincs semmi baj. De ha netán esik az eső, vagy fúj a szél, leleményességre van szükségünk. A mikrofonokat műanyagzacskókba csomagoljuk, esernyő alá rejtjük, vagy hangtávcsöveket használunk, melyeknek az a sajátosságuk, hogy nem kell közvetlenül a helyszínen lenniük. — A belső felvételeknél lámpába, asztal alá vagy vázába szoktuk rejteni a mikrofonokat. Ha a színész sokat járkál a színpadon, drótnélküli mikrofonokat használunk, melyek olyan kicsinyek, mint a ceruza. A férfiak zsebredughatják és a nők a ruhakivágásba rejtik. Ennek is megvan a hátránya, mert ha az illető sokat mozog a színpadon, szívdobogását és lihegését is hallhatja a néző. Tehát a drótnélküli mikrofonnal csak lassan és higgadtan szabad közlekedni a színpadon. Az énekszámokat, ha csak lehet, előre felvesszük hangszalagra. így az adásnál az énekes csak nyitogatja a száját. Velünk ugyan még nem fordult elő, de Prágában már megtörtént, hogy Éva Pilárová jelent meg a képernyőn és Waldemar Matuska szólalt meg. A bemondók fülkéjében Nóra Benacková volt a szolgálatos. Megvártam, míg befejezte az adást és a szünetben elcsevegtünk a rokonszenves szőke hajú leánnyal. — Éppen jókor jött, nagy izgalomban volt részem. Az adás kezdetét ugyanis két vörös fény jelzi. Az egyik a képet jelenti, a másik a hangot. Csak akkor kezdhetek el beszélni, ha mind a kettő felgyűl. Ma is így történt, de nagy meglepetésemre a monitoron, ahol láthatom magam, a monoscop jelent meg és rögtön utána én is belecsúsztam a képbe. Ez négyszer megismétlődött. Kintről hallottam a zűrzavart és mit tehettünk mást, mint két kommentátor kollégámmal csendben vártunk, mi lesz tovább. Végre kigyulladt a vörös fény és megjelentem a képernyőn. De a hang még nem volt rendben. Igaz, hogy a hang bekapcsolása másodpercek kérdése volt, de a néző számára érthetetlen, miért nem szólalok már meg, El sem tudja képzelni, mennyi izgalmat jelent egy ilyen kis galiba. Persze minden jól végződött. Ennél a felvételnél csak Jarmila Kosíová lesz látható. A mellette illő férfi a kocsitulajdonos, aki fel vétel közben Is Ugye) kocsijára A műépítészek Bratislava makettjén munkálkodnak E. Hull? felvételei — Konzervatóriumot végeztem, zongoraszakot tanultam, de nagyon szeretek énekelni. Mindig dúdolgatok magamban. Egyszer a reggeli adásnál dúdolgattam a bemondó-fülkében is. Csak azon vettem észre magam, hogy mind a két lámpa ég. Mit tehettem mást, mint hogy elmosolyogtam magam és jó reggelt kívántam hallgatóinknak. Sokáig szórakoztunk ezen az eseten, és azt mondták, hogy még senki sem köszöntette ilyen eredeti módon a nézőket. — Gyere gyorsan, mert már te következel — hallottam a folyosó másik végéről, a bájos, szőke hajú leány sietve elbúcsúzott és eltűnt a televízió labirintusában. KINCEL EMÍLIA
