Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-09-23 / 38. szám

W-Átí/iíKafocééé Nóra Beiíaöková a bemondót Ilikében A stúdió — itt készül­nek a felvételek Hazánkban talán nincs olyan falucska, melynek háztetőin ne büszkélkedne tele­víziós antenna. De kevesen tudják, hogyan is készül egy TV felvétel, ezért pillantsunk be közösen a bratislavai televízió „műhely­titkaiba “. A telerecordingnál kezdjük. Ez nálunk a legismertebb módszer a TV-felvételek rögzítésére. Három helyiségben történik. Az első a stúdió, amely egy filmműterem­hez hasonlít. Itt vannak a felvevőgépek, díszletek és természetesen a siereplők. A másik a központi rendező helyisége. A rendező nincs jelen a forgatásnál, ha­nem telefonon adja az utasításokat az operatőrnek és a szereplőknek. Az opera­tőrök hallgatókészülékkel vannak felsze­relve, hogy forgatás közben is figyelembe vegyék a rendező utasításait. Vele együtt munkálkodik a képvágó és a hang­mérnök is. — Tessék felkészülni! Éles felvétel! — hangzott Jozef Novan rendező felszólítása, és a monitorokon, azaz képernyőkön meg­jelentek a három különböző helyen álló kamera felvételei. — Még egyszer kérem a felvételt! És így ment ez a végtelenségig. Nagyon kíváncsiak voltunk a harmadik helyiségre is, ahol maga a telerecording­­felvétel készül. Egy ideig néztük és távozás előtt csendesen azt mondtam: „Köszönöm“. Egyszerre nagy pánik lett. A technikusok futkároztak, telefonáltak és értetlenül kér­dezték egymástól, miért maradt abba a felvétel. — Kérem, aki itt volt, — magyarázta a felvételnél dolgozó férfi, — azt mondta hogy köszöni, és én erre kikapcsoltam a gépet. Bocsánatot kértem a rendezőtől és ami­kor kigyulladt a piros lámpa, meg sem mertem többet mukkanni. — Nem történt semmi, — nyugtatott meg utána a rendező, — sokszor előfordul ilyen félreértés. Ha közvetlen adás lenne, akkor nagyobb baj történt volna, de ott is megesik az ilyesmi. Éppen ezért min­dent, amit csak lehet, telerecordingra ve­szünk fel. A telerecording és a közvetlen adás között az a különbség, hogy az első megszakítás nélkül történik, míg a mási­kat részletekben csináljuk. Például ez a tíz perces adás három és fél órát vesz igénybe és ahogy láthatja, eléggé körül­ményes. — Sokat dolgozunk, de munkánk néha nagyon szórakoztató is. Mert a valóság látszatát keltő felvételek sok komikus hely­zetet idéznek elő. Egy operafilm jeleneté­hez nedves és párás cseppkőbarlangot kel­a lett varázsolnunk. A cseppkövek egy fa­darabra voltak rögzítve és csöpögött róluk a víz. Egyik kollégánk felmászott a létrá­ra és vizes rongyot facsart a cseppkövek­re, melyek alatt egy lavór állt. A lavórnak még más szerepe is volt, egy másik jele­netnél a tengert helyettesítette. Az énekes­nőnek a szívhezszóló ária közepette meg kellett nedvesítenie homlokát a cseppkö­vekből csöpögő vízből. Hát az aztán jó színész, aki ilyen helyzetben beleéli magát a szerepébe! — A hóvihart apróra vágott libatollak­­kal utánozzuk, melyeket ventillátorok szórnak szanaszét. A könnyeket és az eső­cseppeket a glicerin helyettesíti. A jég­csapokat hígított parafinba és benzinbe mártott celofánból készítjük. A vér szere­pét a paradicsomlé, a csokoládészirup vagy a festett tejszínhab „játssza“. — Mehetünk! Tessék felkészülni! Éles felvétel! — Elhangzott az utasítás és saj­nos abba kellett hagynom az érdekes be­szélgetést, mert folytatódott a munka. További utam Stadtrucker mérnökhöz, hangmérnökök főnökéhez vezetett. — 1958 óta dolgozom a televíziónál és tíz hangmérnök tartozik hozzám. Ha bí­rálják a hang rossz minőségét, az a mi hibánk. Meg kell jegyeznem, hogy a be­rendezés nem hozzánk tartozik és sajnos sokszor ez okozza a zavart. A vezetékek és az adóállomások bizony nem a legjob­bak és ezért minden hangfelvételt magne­tofonszalagra veszünk fel. így be tudjuk bizonyítani, ha nem mi vagyunk a luda­sok. Ha szép az idő és kint készítjük a felvételeket, nincs semmi baj. De ha netán esik az eső, vagy fúj a szél, leleményes­ségre van szükségünk. A mikrofonokat mű­anyagzacskókba csomagoljuk, esernyő alá rejtjük, vagy hangtávcsöveket használunk, melyeknek az a sajátosságuk, hogy nem kell közvetlenül a helyszínen lenniük. — A belső felvételeknél lámpába, asztal alá vagy vázába szoktuk rejteni a mikro­fonokat. Ha a színész sokat járkál a szín­padon, drótnélküli mikrofonokat haszná­lunk, melyek olyan kicsinyek, mint a ce­ruza. A férfiak zsebredughatják és a nők a ruhakivágásba rejtik. Ennek is megvan a hátránya, mert ha az illető sokat mozog a színpadon, szívdobogását és lihegését is hallhatja a néző. Tehát a drótnélküli mikrofonnal csak lassan és higgadtan sza­bad közlekedni a színpadon. Az énekszámokat, ha csak lehet, előre felvesszük hangszalagra. így az adásnál az énekes csak nyitogatja a száját. Velünk ugyan még nem fordult elő, de Prágában már megtörtént, hogy Éva Pilárová jelent meg a képernyőn és Waldemar Matuska szólalt meg. A bemondók fülkéjében Nóra Benacko­­vá volt a szolgálatos. Megvártam, míg befejezte az adást és a szünetben elcseveg­tünk a rokonszenves szőke hajú leánnyal. — Éppen jókor jött, nagy izgalomban volt részem. Az adás kezdetét ugyanis két vörös fény jelzi. Az egyik a képet jelenti, a másik a hangot. Csak akkor kezdhetek el beszélni, ha mind a kettő felgyűl. Ma is így történt, de nagy meglepetésemre a monitoron, ahol láthatom magam, a monos­­cop jelent meg és rögtön utána én is bele­csúsztam a képbe. Ez négyszer megismét­lődött. Kintről hallottam a zűrzavart és mit tehettünk mást, mint két kommentátor kollégámmal csendben vártunk, mi lesz tovább. Végre kigyulladt a vörös fény és megjelentem a képernyőn. De a hang még nem volt rendben. Igaz, hogy a hang be­kapcsolása másodpercek kérdése volt, de a néző számára érthetetlen, miért nem szólalok már meg, El sem tudja képzelni, mennyi izgalmat jelent egy ilyen kis gali­ba. Persze minden jól végződött. Ennél a felvételnél csak Jarmila Kosíová lesz látható. A mel­lette illő férfi a ko­csitulajdonos, aki fel vétel közben Is Ugye) kocsijára A műépítészek Bratislava makettjén munkálkodnak E. Hull? felvételei — Konzervatóriumot végeztem, zongora­szakot tanultam, de nagyon szeretek éne­kelni. Mindig dúdolgatok magamban. Egy­szer a reggeli adásnál dúdolgattam a be­mondó-fülkében is. Csak azon vettem észre magam, hogy mind a két lámpa ég. Mit tehettem mást, mint hogy elmosolyog­tam magam és jó reggelt kívántam hallga­tóinknak. Sokáig szórakoztunk ezen az eseten, és azt mondták, hogy még senki sem köszöntette ilyen eredeti módon a né­zőket. — Gyere gyorsan, mert már te követ­kezel — hallottam a folyosó másik végé­ről, a bájos, szőke hajú leány sietve el­búcsúzott és eltűnt a televízió labirintusá­ban. KINCEL EMÍLIA

Next

/
Thumbnails
Contents