Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-09-23 / 38. szám
HZ ELSŐ HARMINCÖT A fák komoly pedellusként állnak az épület körül. Az udvaron száraz falevelek tartanak tornaórát. Kergetőznek, meg-meglibbennek a szeptemberi szél vezényszavára. A folyosókon senki. Csak a tantermekből hallatszik halk beszéd. Vajon hol találjuk, akiket keresünk? Már kérdezősködtünk a városban is, de hiába. — Magyar tannyelvű egészségügyi iskola? Hát megnyílt? Végül rátaláltunk a szlovák egészségügyi középiskolára, ők biztosan tudják, hol van az új iskola. — Itt van, az az ajtó. Az I. b. Harmincötén vannak. Harmincöt kislány. Ök az Érsekújvári Egészségügyi Középiskola magyar tagozata. Az 1966/67-es tanévben 35 tanuló. Jövőre már hetvenen lesznek, aztán százan, majd száznegyvenen. Még a kezdet kezdetén tartanak. Ismerkednek egymással, a tanárokkal, a tananyaggal, a várossal — s a szlovák nyelvvel. Mert tizenhat tantárgyuknak a felét szlovák nyelven tanulják. Ez még szokatlan a lányoknak, s nehéz is. Az egészségügyi szakterminológiát például latinul, szlovákul, s magyarul is meg kell tanulniuk. Ez érthető, s így is helyes. De — ha már magyar szakiskola, a gyerekek azt szeretnék, ha már most megérthetnék a tananyagot. Ezt pedig tankönyvek nélkül nehéz megoldani. A sztomatológiához és az ápolástanhoz nincsenek magyar tankönyvek, amiből a tanárok a megfelelő szakkifejezéseket taníthatnák. Szakszöveget fordítani pedig — nemcsak külön munka, hanem nehéz (szinte megoldhatatlan is). Nem tudjuk, hogyan lesz a továbbiakban. Még csak szeptember van, s lehet, hogy egy-másfél hónap múlva beszerzik a szükséges tankönyveket. De ha nem így lenne, mulasztást követnének el az illetékesek az iskola ellen. Hiszen nem véletlen, hogy a Kerületi Nemzeti Bizottság és a járási egészségügyi szakosztály elhatározta a magyar tannyelvű egészségügyi középiskola megnyitását. Ogy látták, szükség van olyan egészségügyi dolgozókra — nővérekre — akik egészségügyi intézményeinkben — a galántai, újvári, komáromi, dunaszerdahelyi járásban — megkönnyítik az orvosok munkáját, éppen nyelvtudásukkal járulnak hozzá ahhoz, hogy a betegeket megértsék a magyarul nem tudó orvosok. Másrészt pedig, hogy tökéletes szakmai ismereteket szerezzenek ezek a lányok, érteniük kell a tananyagot, nem elég, ha csak gépiesen megtanulják. Az új iskola színvonalát rontaná, ha nyelvi nehézségek hátráltatnák a szak-tananyag elsajátítását. Ez pedig senkinek sem lehet érdeke, hiszen arról van szó, hogy fiataljaink jő szakemberekké váljanak. Ezek a kislányok jő ápolónővérekké, egészségügyi dolgozókká. Nem kétséges, hogy a szlovák nyelvet tökéletesen meg kell tanulniuk. De hát ezt ők is tudják, s akarják is. A fehér cipőt, kendőket, köpenyeket most még csak próbálgatják. A „gyakorlat“, amit olyan büszkén emlegetnek, még csak abból áll, hogy áthúzzák a kórházi ágyat, gombot varrnak, takarítanak. De boldogok, hogy itt lehetnek, hogy a szerencsés harmincöt között vannak a több mint százhúsz jelentkező közül, akikkel együtt fel vételiztek. Legnehezebb tantárgynak a kémiát tartják, de most még az ápolástan eléggé általános anyagának megtanulása is nehéz nekik, mert még csak értik, de nem beszélik folyékonyan a szlovák nyelvet. — Négy év alatt megtanuljuk — biztatják egymást. De mégis legtökéletesebben csak anyanyelvén képes az ember valamit megtanulni. S ők jó ápolónők, dolgozók akarnak lenni. Itt, a hazájukban, otthonuk közelében, Dél-Szlovákiában. £s szorgalommal, igyekezettel jegyezgetnek, írnak, tanulnak. Hődítgatják a tudás új mezőit, területeit. „Jól vagyunk, az iskola szép, az internátus egészen közel van hozzá. Ha van időnk, sétálunk a városban, vagy itthon beszélgetünk egymással. Minden pénteken mi takarítjuk a szobát. Ablakot tisztítunk, a padlót súroljuk, hogy rend legyen. Sok a nehéz tantárgy, amit eddig nem tanultunk. De majd megbirkózunk vele. Ha már ide kerültünk, jól akarunk tanulni...“ És így telik el a kezdet, az első hónap az új iskolában. Egyre többet tudnak majd, s egyre többen lesznek. Most még kislányok, elsősök. Négy év múlva —■ fehér köpenyes nővérkék. HARASZTINÉ M. E. Vincze Éva, Száraz Hédi, Horváth Erzsi sétálni ment. Most Bogdány Rozika soros a takarításban. Mert a diákotthon szobáiban mindig rendnek kell lenni. A HETEDIK -Délelőtt tizenegyet ütött az óra, és aznap a harmincadik levelet tette maga elé Dr. Jónás Jenő főorvos, akit szabadsága alatt, otthonában is munka közben találtam. Levelek százai érkeznek hozzá a világ minden tájáról, mert érdekes kutatómunkájának híre — a születendő gyermekek nemének megválasztása, amelyről már mi is irtunk lapunkban, — a sajtó szárnyán elterjedt nemcsak hazánkban, hanem külföldön is. A közelmúltban önként jelentkező érdeklődőkre volt szüksége elmélete bebizonyításához. Ebben a nyitrai járási lap. a ..Nitriansky hlas“ nyújtotta a legnagyobb segítséget. Jelenleg 800 jelentkezővel indította meg kutatómunkájának „Fiú —lány“ akcióját. A postás pedig napról napra hozza az újabb leveleket. Az egyik levél keltezése: 1966. szeptember 1. augusztus 2'án megszületett várva várt kislányunk. Nem is tetszik elhinni, hogy mennyire örülünk, hogy kislány, és ezért nagy köszönettel tartozunk a Doktor úrnak. Munkájához további sikert kívánunk, és sok boldogságot az életben . . Eddig a levél. Induljunk el a levél írója után. Címzés: Cápor 135. — Ott az a zöldkapus kerítés. — igazítanak útba sok kérdezősködés után az utcán játszadozó gyerekek. A hosszan elnyúló kert végében áll a ház, amelyen meglátszik a családszaporulat, mert még egy szobát építenek hozzá. Az udvaron, a lombos fák alatt fehér babakocsi, benne alvó pólyásbaba. Harminc év körüli, napsütötte, barna asszony jön felém. Igen, ő az, Michale Jánosné, a levél írója. Betessékel a szobába. Férjét is megzavarja a televíziónézés közben. Egy kisfiú kiscicaként simul édesanyjához. Ez a legkisebb fiam, — mondja Michalené. — nagyon anyás, most lesz négyéves. Dr. Jónás és a bogárszemű Zsuzsika ez az én kislányom Fiatal arcára nézek és megkérdezem: — Hány gyermeke van? — Ot fiam van, egy még kiskorában meghalt. Mind az öt szép, egészséges. Most kislányom született. Már nem is gondoltam, hogy kislányom is lehet, pedig már az első fiú után kislányt szerettünk volna. Ahogy jöttek sorba a gyerekek, örültünk nekik, de mégis kislányt vártunk. Egyszer a férjem, talán két éve lehet annak, hozott egy újságot, mondta, olvassam el. Abban olvastunk Dr. Jónásról és kísérletezéseiről. írtam neki, hátha tud rajtam segíteni. Nemsokára válasz is érkezett, amelyben megírta, hogy mikor lehet kislányom. És az álmunk teljesült. Nagyon hálásak vagyunk a doktor úrnak, habár sose láttuk. Oááá . . . Oááá . . . hallatszik az udvar felől. Úgy látszik a kis Vierka megérezte, hogy róla beszélünk. Michalené az örök anya mozdulatával ölelte magához a hetediket, a kislányt . . . Félix Tibor nyitrai kis garzonlakásában boldogan játszik a bájos, kétéves Zsuzsika. A szülők szintén Dr. Jónás főorvosnak köszönhetik, hogy kislányként látta meg a napvilágot. A papája állítása szerint három fiú veszett el benne. Egyelőre nem gondoskodnak a kis Zsuzsikának testvérkéről, de majd ha beköltöznek az új szövetkezeti lakásba, akkor még egy kislányt szeretnének. Ismét nagy munka áll a kutatásait végző főorvos előtt. Most azokon az asszonyokon szeretne számítási módszerével segíteni, akiket eddig elkerült a gyermekáldás. Göröngyös és járatlan az út, amely már tíz éve halad a feltevéseit bebizonyító cél felé. De szeme előtt az emberek családi életének boldogsága lebeg. Varga Magda S* >U 'Я a гл
