Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-09-09 / 36. szám
UBER Még most Is egészséges, s be hall gatőfa akad, érékig szívesen mesél fiatal koréról, életérél. az ükunoka puha keSIvel megfogja kiszáradt ujjait. Körülcirógatja, melengeti a koraőszi napsugár, s ő csak üldögél fény felé fordított arccal. Mert nem szereti a sötétet. Tudja, hogy nemsokára úgyis kialszik körülötte a világosság, hiszen már sokat élt. Dehát olyan az ember, mint a fű, vagy a fa. Ha öreg is, száradni induló, csak nem lehet el napfény nélkül. Érzi, hogy esteledik, s hogy itt az ősz. Gyengülő szemét belemeríti a fénybe-árnyékba, füléhez fáradtan érkeznek a hangok. Bólint, hogy no, a galambdúcba megtértek a galambok, s hogy itthon van már mindenki a házban. A lánya, a veje, az unokája s annak a férje is. Így van ez rendjén. Mindenkinek megvan a maga dolga, s mindennek az ideje. Az ő dolga az volt, hogy szántson, vessen. Ha több termett, akkor jutott eladásra is, ha kevesebb, be kellett osztani, hogy a hét gyereknek meglegyen a mindennapi kenyere. Egészséges, jó gyermekeket neveltek. Kár, hogy az első felesége szegény, korán meghalt. Dehát akkorjában még nem igen jártak orvoshoz. Már a második asszony sem él. Pedig az is jó anya volt az árván maradt gyerekeknek. Azért is nősült meg másodszor, az apró gyermekek miatt. Emlékek megfakult képeit rendezgeti, keresgéli Proksa Gyuri bácsi. — Szép lány volt az első asszonyom... Tizenhat éves volt, amikor feleségül vettem. Én huszonhat esztendős voltam akkor. Aztán jöttek a gyerekek ... — Az a Dalmácia, ott jó volt, mert én ott is jártam ... És mint versszakok végén a refrén, újra meg újra visszatér minden gondolata végére az első világháborúban események története. Dalmácia kék egST szőlőjét, borát, régen meghalt bajtársakat, barátokat említ, aztán a gyermekeit. Huszonkét unokáját, ötvennégy dédunokáját már nem tudná elsorolni. A három kis ükunokát sem, merthogy ma olyan furcsa neveket adnak a gyerekeknek... Csak azt tudja és hangsúlyozza, hogy szépen, jól élnek. Tanulnak, dolgoznak, gyermekeket nevelnek. — Arra tanítottam én a gyermekeimet, hogy tiszta lelkiismerettel, becsületesen éljenek, jó legyenek egymáshoz. Én is úgy éltem. Szép családi életet. Nem volt nekünk soha hangos szavunk egymáshoz. Azt mondom én, hogy ha a férj jó, az asszonynak is jónak kell lennie. Becsületesen végeztem a dolgom. Nyugodtan halok meg, ha eljön az ideje. — Már este lesz... — bólogat. — így van ez rendjén. Néhány sugár még pihen az arcán. S ő bölcs, öreges belenyugvással várja, éli a napok múlását, mint már élőlény. Vagy mint a fa. „öreg ember napáldozatja.“ Ahogyan Tömörkény mondta, a paraszti élet, a falusi ember nagy ismerője. „A fa csak úgy él, mint az ember, csak éppen hogy lába nincs. Lát mindent, tud mindent. Tisztán csak azért nyúl magosra, hogy széttekintsen a vidéken.“ Gyuri bácsinak is csak ennyi már a dolga. Hogy ameddig lehet, széttekintsen a vidéken, nézze az övéit, akiket felnevelt a szép, becsületes életre, ahogyan azt az egyszerű emberek szokták, a falusi parasztemberek. Akár hatvan évig élnek, akár százig. HARASZTINÉ M. E. kedvéért csinálják — mondja magyarázatképpen. A fák között kertészeti traktor siklik. Várady Lászlóné pettyes kendőjét meg-megrántják az ágak. Nem törődik vele. Az ekét és a sorokat ügyeli. A kormánykereket olyan erősen és biztosan tartja, mintha gyermeke kezét fogná. Ügyel minden mozdulatra, nehogy véletlenül a fa törzsét megsértse az eke. Váradyné is kezdettől fogva tagja i csoportnak. Néhány évvel ezelőtt, imikor a kertészet traktort kapott, elentkezett, hogy megszerzi a vezeési engedélyt. Mert miért vonnának el egy férfierőt a növénytermesztési Proksa György, Maié Záluilel la kos 1966 áprilisában volt 100 éves. Spáöil (elvételei munkákból, ha az asszonyok is helytállnak. Azóta ő nyergeli a vasparipát. A traktor után asszonyok jönnek kapával a kezükben. Kiszedik a füvet, meglazítják a fák között a talajt. ott ahová az eke nem jut el. ök a csoport idősebb tagjai, a szakképzettség nélküliek. Rájuk hárul a kevésbé igényes munka. Tizenhét asszony dolgozik a gyümőlcskertészetben. jó munkalehetőség van itt. A sziliceiek bizony nem nagyon válogathatnak a munkában. A növénytermesztés idényjellegű, az állattenyésztésben korlátozott a dolgozók száma. Aki tehát a friss levegőn, kellemes környezetben akar dolgozni, az itt keres magának foglalkozást. Hatszáz méterre a tengerszint felett, ott, ahol az ember azt gondolná, csak kopár szikla és galagonyabokor található — van ez a kertészet. Köröskörül erdő, melynek közepén zöld csíkos kövek jelzik a magyar határt. Nem messze jégbarlang után kutatnak a geológusok. Ilyen romantikus környezetből indul útnak a gyümölcs- és rózsafa, hogy Szlovákiában mindenütt megismerjék a gyümölcsoltó asszonyok keze alól kikerülő csemetéket. A magas fekvésű talajban edzett, az időjárás szeszélyeivel szemben ellenálló fák nőnek. Ezért jönnek érte messze földről az emberek. Erdei ösvényen vezet utunk a falu felé. A kertészet felől rózsaillatot sodor a szél. Összekeveredik az érett gyümölcs illatával, s Így vonul végig a Szilicei fennsík völgyein, dombjain. Megsimogatja az erdőszéli sárguló leveleket, beleborzol a hazasiető asszonyok hajába. Mindenkinek hírül adja; a szilicei határban is terem virág és gyümölcs. Irta és fényképezte: H. Zsebik Sarolta Magyar Józsefné és özv. Várady Ferencné oltás közben. A gyümölcsfákon kiviil magas és alacsony törzsű rózsákat is nevelnek a kertészetben.
