Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-09-09 / 36. szám
□ Háború és béke című színes, szélesvásznú film, méreteit, a ráfordított munkát és időt tekintve, a legnagyobb mű a filmgyártás történetében. A filmet Szergej Bondarcsuk, a külföldön is népszerű, neves szovjet filmművész rendezte. Az egyik főszerepet, Natasa Rosztova szerepét Ljuszja Szaveljeva alakítja, aki azelőtt sohasem filmezett . . . ■ . . Natasát sokáig keresték. Több mint négyezren pályáztak e szerepre. A legaktívabban talán a nézők vettek részt a pályázaton. A szovjetország minden részéből jöttek levelek fényképekkel, tanácsokkal, kérésekkel. — Fogadják el a mi Ljudmilánkat, van benne valami a tolsztoji Natasából — írták a leningrádi balettiskola növendékei, Szaveljeva évfolyamtársai Bondarcsuknak. Amikor Ljuszja Szaveljeva belépett a filmstúdióba, Ivanov operatőr körülbelül ezt mondta: — Ne szédítsenek, vigyék ezt a gyermeket a babái közé ... Hogy a visszautasítást „selyempapírba csomagolják“, a kislányt Szergej Bondar-Próbafelvételnél öt változatban készítették el a filmnek ezt a legnehezebb jelenetét. Ljudmila remekelt. csuk a rendező fogadta. Két-három szót akart vele váltani, többet semmit. Közben negyven perc telt el, s a „lábáról levett“ Bondarcsuk meglepetésében arra kérte Ljuszját, készüljön a próbafelvételre. Amikor a készülő film alkotói előtt levetítették a próbafelvételeket, mindenki előtt világos volt, hogy megtalálták Natasa Rosztovát. Minden előkészület nélkül bízták Szaveljevára a legnehezebb jelenetet. Ebben Natasa ágyban fekve anyjával beszélget. Nagyon hosszú jelenet, amelyben ötletes színészi fogások sem segítenek, öt változatban készítették el. Kevés színész bírna ki ilyen pokoli erőfeszítést. A jelenet minden egyes változata művészi színvonalú volt, ám Ljuszja egyikben sem ismételte önmagát. Szemmel láthatóan nagy tehetség, művészi érzéke egyenesen fenomenális. Tolsztoj eredetiben így mutatja be hősnőjét: „Fekete szemű, nagy szájú, nem szép, de élénk kislány.“ Csalódtam, amikor Szaveljevávcd találkoztam. Hisz ez nem Natasa. Nem is színésznő. Egyszerű „közönséges“ arcú kislány: duzzadt gyermeki ajak, világos szürke szem (Natasa viszont fekete szemű volt), halvány, inkább imitációnak tűnő szemöldök. Semmi feltűnő. Egyébként a szépségről szólva el kell mondanom, hogy amikor Szergej Bondarcsuk kollégái részleteket láttak a Háború és békéből, felkiáltottak: „Miféle szép lány ez a maga Natasája? Hol szerezte7“ A vetítőteremből kilépve és szembetalálkozva Ljudmila Szaveljevával azonban figyelemre sem méltatták. Ez persze nem jelenti azt, hogy Natasát a maszkmester és a szabónő varázsolta elő. Natasát Szaveljeva keltette életre, s ha ő azt mondja magának: „Milyen szép vagyok“ — azzá is válik. Ez már lelki adottság, tehetség. Kilépünk a stúdióból és autóba ülünk. Előttünk egy Mercedes robog, nő ül a volánjánál. „Előzzék meg, előzzék meg!“ — kiált fel hirtelen Ljuszja. Elsötétült tekintete szikrákat lövell, s én szinte látom őt lóháton, a mezőn száguldozni olyan kifejező erejű temperamentumos megnyilatkozása. Aztán a stúdión kívüli átalakulások sorozata következik. Egy élelmiszerüzletben pilment, hússal töltött tésztákat vásárolt, s ebben a pillanatban komoly és kedves háziasszonynak látszott. Könnyen el tudtuk képzelni, amint Tolsztoj műve szerint pelenkákat nézeget nagy gonddal. A játékboltban egy percre kislánnyá vedlett át; tekintete végigfutott a sok-sok hol-AZ IGAZI A Nő számára Irta: V. BUHANOV min: mackót, babát és kacsát is szeretett volna egyszerre vásárolni. Lev Tolsztoj regényében semmi sem véletlen. Az Andrej név „férfiast“ jelent, a Natasa meg „természetest“. Ljuszja nagyon közvetlen és egyszerű. Ahol megjelenik, ott vége minden mesterkéltségnek: őszinteségre bírja környezetét. . . . Ljuszja Szaveljeva 1942-ben, az ostromlott Leningrádban született. A város éhezett. Egyik légitámadás a másikat követte. Most, a felnőtt Ljudmilában van valami fizikai törékenység, finomság, lehet, hogy azoknak az éveknek a következménye. Ljuszja a leningrádi koreográfiái intézetben végzett, ahol nemcsak táncra, hanem szép testtartásra, mozgásra, társaságbeli viselkedésre is tanítanak. Ez szerepéhez feltétlenül szükséges. Az előbb azt írtam Ljuszja arcáról, hogy „közönséges“. Bocsássák meg ezt a banalitást, de az ő arca a lélek tükre abban az értelemben, ahogyan elődeink fogták fel. Unalmas, ha Ljuszja unatkozik, de elragadóan széppé válik, amikor azt mondja magának: .„Milyen szép is vagyok Eszembe jut Szaveljeva abban az epizódban, amikor Andrej herceg házassági ajánlatot tesz Natasának. „Remélhetek?“ — kérdi. Natasa ránéz és hallgat. Vágyálma megvalósuláshoz közeleg, de 6 hallgat. „Szeret engem?“ — kérdi Andrej. Hirtelen görcsös sírás fogja el Natasát, úgy kiáltja: „Igen! Igen! Igen!“. . . E kiáltásban benne érezzük Natasa szerelmének jövőbeni tragédiáját, halálos kimenetelét, a háború minden gyötrelmét. Minden orosz ember emlékezetében őrzi Natasa Rosztova képét. Mindenki a maga módján képzeli el. Ám úgy látszik, Ljuszja Szaveljeva olyan képet rajzolt róla, amely örökre bevésődik az emberek emlékezetébe. (APN) tette,kőtestüket. Ismerték Mojmír herceget, aki elűzte Pribynát. De látták Mojmír bukását is, akinek helyét Rastislav foglalta el. Emlékeznek Cyrill és Metódra, akik a szláv írást s az írással a kultúrát hozták be Nyitra város kapuin. Évszázadokra viszszamenőleg képezte vita tárgyát, melyik a Pribynaféle templom. Még a közelmúltban is a nyitrai vár templomát hittük a város legrégibb templomának, mindaddig, amíg Dr. Chropovsky, a Csehszlovák Tudományos Akadémia régészeti intézetének docense, föl nem tárta a 9. századból való, azaz a mártonhegyi templom alapjait. Egy másik üvegszekrényben szíjak, nyílhegyek, tegez maradványai. Ősmagyar sírok leletanyaga. Az elteme'ettek tartozékai. A legnagyobb ősmagyar sírleletet Zemplénben tárták fel. Állítólag Álmos, az ösmagyar vezér sírja volt. Rengeteg ezüstékszert találtak benne. Hajfonatokat, aranyveretü kardokat és egy aranyozott ezüst vérszerződési kelyhet. Ebbe hullott a vezérek vére, amely a törzsek szövetségét jelentette. A nyakék, a függő minden bizonnyal egyike a legelső dísztárgyaknak, amellyel az ember magát felékesítette, s melynél az egyéni ízlés és teremtőkedv is szerepet játszott. Kézműves-technikánk rendkívül feljett volt. Különösen Nyitrának, Staré Méstonak, Mikulcicének és Pohanskonak voltak jelentős ékszerműhelyei. Csodálatos fülbevalóikat sodrott aranyból és ezüstből készítették. Elnézem a 108 bizánci aranypénzt. Párkányi lelet. Az 5. századból való, amikor a szlávok az avarokkal szövetkeztek a bizánciak ellen. Ph. Dr. Jozef Csontfaragásó lószerszám Díszes aranygombok Sodrott aranyból készült fülbevaló Paulík, a Tudományos Akadémia archeológiái intézetének dolgozója talált rájuk. Bizonyára hosszú utakat jártak be. Mennyi ékszert, gabonát, vásznat, katonát vásároltak értük valaha? Talán az új ezeregyéjszakák meséi születnének meg, ha beszélni kezdenének. És az ékszerek? Csodálatosan szép, hosszú hajú, szőke hercegnőkről mesélnének, fekete démonokról, alázatos és álmodozó rablányok szenvedéseiről, papokról és fejedelmekről, és vérző szívű édesanyákról, akiknek egyetlen fiát is eltemette a törzsek hatalmi viszálykodása. Munka, türelem, kitartás kellett ahhoz, hogy feltárják, megszólaltassák e néma tárgyakat. És szerencse is. A régészet nem kincskeresés. Tudomány, amely az emberi társadalom fejlődése szempontjából kutatja régi korszakok fontos tárgyi emlékeit és vizsgálatukkal, értékelésükkel foglalkozik. A legnagyobb régészeti értékeket azok a leletek képviselik, amelyek legtöbbet mondanak a korról, melyben készültek s ebben az értelemben teljességgel közömbös, hogy aranyból vannak-e vagy agyagból. Anyag, tartalom és forma itt ugyanolyan fontosságú. Óvatosan, úgyszólván centiméterről centiméterre, finom késekkel és ecsetekkel hatol előre munkájában a régész, hogy sértetlenül kerüljön napvilágra régi századok földbe temetett kultúrája. Vallatják a hallgatag földet, annak titkait. Elbeszélgetnek a néma kövekkel, a drágafémből készült ékszerekkel. Évezredekbe szállnak vissza az időbe. Csendesek és hasonlatosak a földhöz, amelyben mélyre temetett titkok rejlenek. MOYZES ILONA
