Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-28 / 4. szám
sodtk őrzött. Mert feltételezem, hogy bankom a befolyt összegekből hallgatólag úgyis letétbe helyez valamit. Ez az én szerencsém, mert máskülönben a kocsimon, a vidéki házamon, a kissé kopott 6 éves ocelott-kabátomon, a karórámon, a jegygyűrűmön s az első áldozáskor kapott karkötőmön kívül semmim se lenne. Állítólag 12 év alatt összesen 5 millió frankot kerestem. Nem ismerem a szegénységet, el sem tudom képzelni. Sosem lenne bátorságom hozzá. Kicsit szégyellem ezt bevallani, de nem tudok hazudni. Semmit sem veszek komolyan Nem kell az életet komolyan venni. Olyan, mint a játék, állandóan változik, sőt a partnerek is változnak. Én ezt már 12 éves koromban tudatosítottam. Én semmit sem veszek az életben komolyan, főként saját magamat. Lehet, hogy ezért szeretem annyira a szerencsejátékot. Itt is egy szerencsés vagy egy balszerencsés húzáson múlik minden, akárcsak az életben. Nyitott szemmel kell járnunk, örülnünk kell az életnek. Talán azért tudom átérezni mindezt, mert egyszer már a halál küszöbén álltam. Huszonkét éves koromban egy autóbaleset ért, akkor bizony a halál leselkedett rám. Az unalom beteggé tesz Az ún. nagyvilági körökben semminek sincs foganatja, még a rossznak sem. Hű vagyok hozzá A világon legjobban az írást szeretem, aztán a szerelmet, majd a nevetést, de lehet, hogy nem Is ez a helyes sorrend. Két év óta, pontosabban a válásom óta együtt élek elvált férjemmel. Bob Westhoffnak hívják. Amerikai és 35 éves. Keramikus volt. Életében sok mindenbe belekezdett. Filmszínész lehetne, elég csinos. Denis fiunk rá hasonlít. Miért élek vele annak ellenére, hogy elváltunk? Lehet, hogy egy kicsit kényszerítettek minket erre a válásra. A barátaim azt állították, hogy ez az én javamat szolgálja. Azt mondták, Bob nem dolgozik, lusta, veszekedős és hozzá még iszik is. Nem kellett volna rájuk hallgatnom. Ezt az is bizonyítja, hogy mióta újra összekerültünk, dolgozik. Minden reggel 9-kor megy a „Publicis“ irodába. S erre nagyon büszke. Tudom, hogy az emberek gyakran megbántják őt, s úgy szólítják: „Monsieur Sagan“. Hogy ki viseli nálunk a kalapot? Nem kell, hogy én uralkodjam, sem hogy rajtam uralkodjanak. Egy a fontos: a bizalom, élni kell és mást élni hagyni. Igenis hű vagyok, de nem kötelességből, hanem mert ez örömet jelent. Féltékenység? Istenem, hogy megnehezítik az emberek ezzel az életüket! Az én természetem nem bonyolult. Nem értem, miért kell, hogy az emberek kínozzák egymást? Én képtelen vagyok féltékenykednl, nem tudom azt mondani, hogy csakis engem szeress. Nem tekinthetek valakit tulajdonomnak. Lehet azért, mert független vagyok. Elvált ugyan második férjétől, Bob Westboff-töl is, de ismét együtt élnek. A HARMINCÉVES VILÁGHÍRŰ FRANCIA ÍRÓNŐ, FRANCOISE SAGAN MESÉLI SAJÁT ÉLETÉRŐL: Én valóban tudom, ismerem ezt a társaságot, hisz ezekben a körökben élek, gyakran kapok meghívásokat. Ezt természetesen a népszerűségemnek köszönhetem. Nincs semmi kifogásom a „nagyvilági“ személyek ellen, mert tudom, hogy mit várhatok tőlük. Legtöbbnylre mindig kulturált, szellemes, humoros emberek. Az unalom beteggé tesz, ezt fizikailag érzem, elveszi az étvágyamat. Ha unatkozom, olyan vagyok, mint egy nyúzott macska. Főképp a banális emberek untatnak, meg a beképzelt, rosszindulatú emberek. Legnagyobb élményem az autóvezetés, főképp sportkocsiban. Élvezem a rohanást. De mióta Denis fiam a világon van (nemrég volt 3 éves) óvatosabb vagyok. Senkire sem gondolok, rá sem, de talán ösztönösen többet fékezek Egy fiú veszett el bennem A testem tele van sebhelyekkel. Ez azt jelenti, hogy intenzíven éltem. Vannak más sebhelyek, a belsőmben, amelyek nem látszanak, de ezekről nem szeretnék beszélni. Egy főhercegtől vettem a nevemet Oj regényem címe: „La Chamade“ (Dobpergés). Ugye ez tetszetős cím? Egy nagy lexikon olvasása közben bukkantam rá. Chamade dobpergést jelent, vagyis a háborúban ezzel jelzik a csatavesztést. Regényem egy anyagi okból felbomlott házasságról szól. Oj regényem megírása és az előző között három év telt el. A kiadóm nyugtalankodott, és én is. Az írás ez egyszer nehezen ment. Először fordult elő. De meg kell hagyni, hogy 18 éves korom óta nem lustálkodtam. Hat regényt, négy színdarabot, egy forgatókönyvet írtam, azonkívül egy csomó újságcikket, s ez nem csekélység. Tulajdonképpen nem vagyok lusta. Ez az új regényem azonban kemény munka volt, de ebben dolgoztam ki legjobban az egyes jellemeket. Ezenkívül ez a leghosszabb regényem. Sagannak hívnak, bár az Igazi nevem: Francolse Quoirez. Hogy ezt a nevet választottam, azt Marcel Proust-nak köszönhetem. Egyik regényének főhőse Sagan főherceg. A Constanze nyomán „Anyuka, látsszál velem“. A hároméves kis Denis, aki Francolse második házasságából született.
