Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-28 / 4. szám
K.i kerül a második bérosztályba? Ezt a munkát is el kell végeznie valakinek Időt, időt, minden sok időbe kerül • Dolgozni akarok, nem tanulni Adjon valaki napi két órát, tanulni fogok Nincs egyenjogúság • Van egyenjogúság < Arra a kérdésre, ki kerül egy átlagos üzemben a második bérosztályba, könnyűszerrel megkaptam a választ. A bérelszámoló listáiból néhány tucatnyi név sereglik elő. Mind női nevek. A válasz tehát meg is van: a második bérosztályba a nők kerülnek. Nem tartok igényt általános érvényű igazságok kimondására, annyi azonban bizonyos, hogy a néhány meglátogatott gyárban a legalacsonyabb fizetési fokon egyetlen férfi sem áll. Első pillantásra úgy tűnik, hogy egetverő igazságtalanságról van szó. A baj ott van, hogy a legalacsonyabb bérosztályba rendszerint nem a vezetők kénye-kedve szerint sorolják az embereket, hanem a nők valamiféleképpen rákényszerülnek a rosszul fizetett munka vállalására. Tudok egy esetről, amikor valakinek szakképzettséget, s így jobban fizetett állást kínáltak, de ő a szakképzettség nélküli munkát választotta a legalacsonyabb bérosztályban. El is mondom az esetet, mert megmutatja, hogyan kerül valaki rosszul fizetett állásba. A vezetéknevet elhallgatom, mert amúgyis többen magukra ismerhetnek a leányban, akiről szó lesz. Éva a válaszúton Éva a család nyolc gyermeke közül az első, most tizenhat éves. Édesapja nem keres annyit, hogy sok pénze maradna az Itókára, de ennek ellenére szereti öblögetni a torkát. Édesanyja most nem dolgozik — a legkisebbik gyerek miatt. Amikor Éva befejezte a kötelező iskolát, apa úgy vélte, tanuljon tovább a leány, akár az iskolában, akár szakmát. Bizonyára saját pályaválasztására gondolt akkor, hiszen számára természetes volt, hogy kitanult valamit, ha már egyszer befejezte az iskolát. Az anya látta azonban, hogy a gyerekek nagyon kikoptak már a ruhából, nőnek Is, mintha húznák őket — bizony kellene még egy kenyérkereső a családban. Nem nyomorogtak éppen, de bizony idén még nagyobb ruhadarabra nem telt... Éva előtt két lehetőség állt. Természetesen a tetszetősebb, az Iskola felé hajlott. Megpróbálta. De a tlzenötéves korukban kész dámáknak tűnő diáklányok között bezzeg kínosan érezte magát tavalyi kislányos ruhájában, kopottas felöltőjében. Saját feszélyezettségén tapasztalta: apa tanácsa mitsem ér, akármilyen szép Is, ha egyszer új szoknyája árát nem teremti elő, vagy elissza. Éva előtt az egész pályaválasztás egyetlen célra zsugorodott össze: új télikabátot venni. Ezzel a céllal kopogtatott be édesanyja volt munkahelyére, a besztercebányai rádióalkatrész gyárba, s felvételét kérte. Itt szükség volt fiatal, képzett emberekre, s felajánlották neki, tanulja ki a szakmát mint ipari tanuló, s azután szakmunkásként alkalmazzák. „Nem, én nem tanulni, én dolgozni akarok“ — utasította vissza Éva kereken az ajánlatot. Amikor megtudta, hogy a legalacsonyabb bérosztályban kell kezdenie, s úgysem viheti fel a harmadik bérosztálynál följebb, csak legyintett, mert közben kiszámította (jő feje van a lánynak), hogy még így is előbb lesz meg a télikabát, mintha tanulna. Éva ma ott ül a futószalag mellett, apró csavarokat srófol. Bérosztálya: 2. Távlata: 3. bérosztály. „Nem fog esti tanfolyamon tanulni?“ „Majd meglátjuk ..." — válaszolja, mert még csak a télikabátra gondol, a holnapra, a holnaputánra még nem. A többiek Természetesen nem mindenki kerül pályaválasztáskor Ilyen kényszerhelyzetbe, s a kis fizetésű munkáslányok, asszonyok között a futószalag mellett sok olyat találunk, akit más körülmények sodortak a 2. bérosztályba. A többség nem hivatást, hanem kereseti lehetőséget talált munkahelyén. Az asszonyok közül a legtöbb azért dolgozik, hogy növelje a családi bevételek összegét, s fizetése rendszerint a férj fizetésének felét teszi ki csupán. A családi bevétel zöme a férj bére, ez a lényeges, az asszony fizetése valamiféle pótlék szerepét tölti be, s így másodrendű. Ilyen célra persze, megfelel a második bérosztály is. Nem Is mutatkozik nagy érdeklődés a szakkép zettség növelése iránt. A fiatalokat, a lányokat rendszerint másvalami sodorja a második bérosztályba: úgy akarnak öltözködni, mint barátnőik, vagy tehetősebb Ismerőseik, s mert tudják, a család nem képes fedezni divatigényeiket, munkába állnak, akármilyenbe, csak megkeressék itt az öltözködésre valót. S később? Majd férjhez mennek. Lanclk mérnököt, az igazgatót faggatom, mi az ilyen álláspont eredménye? így válaszol: — Az üzemi iskola tavaly esti tanfolyamot rendezett. Száztíz nőt sikerült megnyernünk szakképzettségének növelésére. Tizenhatan fejezték be a tanfolyamot. Az asszonyok a kérdésre, nem bántja-e őket, hogy minden alacsonyabb bérosztályt ők foglal nak el, először tréfával válaszoltak: — Azt a legegyszerűbb munkát is végezni kell valakinek. Ha mindnyájan kitanulnánk, ki tekercselné a transzformátorokat? A válasz csak látszólag tréfás. Valami van ben nük. Elvégre, hiába szerez itt valaki magas szakképzettséget, ha a műveletek a futószalagon igazán nem kívánnak nagyobb tudást, mint néhány csavar beerősítését. Ismét az igazgatóhoz fordulunk. Természetesen nem állíthatunk nagyképzettségű szakembert a futószalag egyszerű műveleteihez. Amíg a termelés technológiája nem változik meg, a bérosztályok átlaga sem változik lényegesen. Nem is ez a problémánk. A mostani termelés — híradástechnikai berendezések — egy osztállyal magasabb szakképzettséget követel meg átlagban. Azt kell elérnünk, hogy a begyakorolt asszonyok némi alapismereteket sajátítsanak el az elektrotechnikából. Még sokáig nem leszünk automatizált üzem, de a technológia már idén változni fog. A mi problémánk most az, hogy a magukat elsősorban háziasszonyoknak tekintő nőket, hogyan győzzük meg az Ohm-törvény ismeretének szükségességéről. Ha sorba vesszük a második bérosztályban dolgozó nők munkavállalásának előbb vázolt okait — kevés reményt adhatunk az igazgatónak. Anyagi érdekeltség? Ugyan, kérem! Ha én nyolcszázat keresek, a férjem ezernyolcszázat, akkor van kétezer hatszáz. Most ha délutáni mosás, takarítás helyett tanulni járok, megkapom — a nyolcszázötvenet, kilencszázat. De mosodára, takarításra mennyit költök majd? Vagy szakadjak bele a munkába? Akkor inkább maradjon a kétezer hatszáz, de megmarad a nyugalmam is. Azért az ötvenesért igazán nem érdemes. A család — idő FrantiSka Janeőková, a futószalag egyik dolgozója megerősíti a mondottakat. A minap részt vett a járási nőkonferencián s még ég a vágytól, hogy kiöntse szívét, mert a sok felszólaló miatt kimaradt a vitából. így beszél:* — Magamról tudom, hogy az anyagi érdekeltség csak akkor hatásos, ha családfenntartót érint. Ugyanígy van ez mindennemű aktivitással és a tanulással is. Magam voltam vagy tíz évig két gyerekkel, én dolgoztam egyedül. Szocialista brigádvezetőig vittem, igyekeztem, tanultam, tisztségeim voltak. Most nemrég férjhez mentem. Egyszeriben mindenre kevés lett az idő. Higyje el, bizottsági gyűlések, munka utáni problémák a brigáddal — erre ma már nem lennék képes. — Adjon valaki naponta két órát, esküszöm, tanulni fogok — szól hozzá a vitához AlZbeta Hrabinská, aki egyébként újító is. — Szilárdak itt a normák. Teljes erőkifejtéssel dolgozni itt a gyárban is, odahaza is, s még tanulni is,.. Nem, a M. VOJTEK felvéte ez sok lenne. Ha azzal a feltétellel, hogy kitanulok valamit, hat órában szabnák meg a munkaidőmet — nem mondom. Becsületesen tanulnék. Mit szól az ötlethez igazgató elvtárs? — fordulunk Lancík mérnökhöz. — Hm ... Kissé váratlan kérdés ... De ha meggondolom, még kivitelezhető is lenne. Nagyobb létszámmal dolgoznánk, a két órát, persze, nem fizetnénk. Tudja, hogy nem is rossz ötlet Anna néni esete A munkásasszonyok között a Tesla gyárban a legmagasabb beosztásban Vigaä Anna néni dolgozik. Az idősebb korosztályhoz tartozó Anna néni szívvel — lélekkel a gyárnak él. A család nem köti le ma már annyira, mint valamikor, hiszen a gyerekek felnőttek. S ez jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy ideje maradt üzemi tevékenysége, társadalmi munkája tökéletesebb végzésére. Egyéni becsületessége, munkájához való viszonya, jóakarata mellett társnőinél Jobb beosztását nagyrészt annak is köszönheti, hogy családi élete nem érezteti már azt a „fékező hatást“, amit másoknál tapasztalhatunk. A cikkünkben megszólaltatott nők bizonyítékát adták, hogy az egyenjogúság problémája a termelési folyamatban bonyolult dolog. „Van egyenjogúság“ — mondták azok, akik a lehetőségeket vették számba, s felsorolták, mennyit kereshet akárki, legyen az nő, vagy férfi. Sőt, a Tesla üzem egyik mérnöknőjét Is megemlítették, aki többet keresett hasonló beosztású férfi mérnökkollégájánál. „Nincs egyenjogúság“ — mondták azok, akik a valóságot elemezték, s a többség példáján mutatták be, hogy a gyakorlatban a családi gondok zöme a nőre hárul, s így munkahelyén az egyenjogúság elméleti csupán. Anna néni példája bizonyította a legjobban, hogy az egyenjogúság gyakorlatának gyökerét a családi életben kell keresni. Persze a szolgáltatások, s egyéb társadalmi tényezők jelentős szerepet játszanak, de az egyenjogúság érvényesítése — üzemlátogatásunk alapján legalábbis úgy tűnik — minden asszonynak egyéni problémája. Mert amilyen a munkamegosztás a családon belül, olyan mértékben érvényesülhet csak az asszony, akármilyen lehetőségeket nyújt is az üzem. GARAM GÉZA 5
