Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-08-19 / 33. szám
<D v. Чм ф-О V. Ю О) ** о & с N ю 4M 'ф а: ÚJ FÜGGÖNY Talán sohasem tudtam volna meg, hogy a szomszédos háztömb egyik ablakán új függöny van, ha nem hallom meg az első emeleti Balláné hangját, amint figyelmezteti Zsömbörginét: — Látta már a Krepákék új függönyét? — Jaj, csodálatos! — áradozott Zsömbörginé. — Látszik rajta az ára. Hiába, függönyből is csak drágát érdemes venni. — Szent igaz — helyeselt Balláné —, az ócska függöny még messziről sem mutat. A fiammal játszottam az udvaron, volt hát időm szemügyre venni az új függönyt, amely számomra ugyanolyan, mint a többi Nemsokára ismét hallom Balláné hangját; ezúttal Flóriánnét figyelmezteti: — Mit szól Krepákné új függönyéhez? Flóriánné előbb körülnéz, majd bizalmasan megjegyzi: — Az igazat megvallva, nem tetszik. — Magának se? ... Nem is tudom, hogyan tudott ilyenért pénzt adni. — Azt hitte, hogy ami drága, az szép is — magyarázza Flóriánné. — Igazán fölösleges ilyen drága függönyt venni. — Igaza van, a függöny minél olcsóbb, annál szebb — mondta Balláné. — És annál jobb — egészítette ki Flóriánné. Később megkérdeztem Ballánét, mi a véleménye a közepes áru függönyökről. Azt mondtam, a feleségem szerint ezek a legjobbak. — Igaza van a feleségének — válaszolta, majd bizalmasan megsúgta, hogy Zsömbörginé szerint csakis drága függönyt érdemes venni. Azt is elárulta, hogy Flóriánné téves felfogása szerint viszont függönyért nem érdemes sok pénzt kidobni. — Az én véleményem pedig az, hogy a modern lakásba egyáltalán nem kell függöny — jegyeztem meg. — Én is mindig ezt mondtam — szólt Balláné határozottan. Nehéz egy anyósnak, mert még a posta is Fülöp Imre Az idő eljár, egyszer mindenki... én is anyós vagyok! Igyekszem, szeretnék inkább anya lenni és talán sikerülne, — de az anyósok ellen még a posta is összeesküszik. Másfél év után hazaérkezett a menyem Kubából. Prágában laknak, szerettem volna figyelmes lenni. Oda nem utazhattam, hát gondoltam: a huszadik században élünk, mire való a posta, küldök egy dísztáviratot. A gondolatot tett követte, és máris telefonáltam a postára. Dísztáviratot szeretnék küldeni. Tessék letenni a kagylót, azonnal visszahívom. így is történt. Bemondom a nevem, címem és azt, hogy kinek akarom küldeni a táviratot. A szöveget kérném magyarul továbbítani. Tessék, azt is lehet — volt az udvarias válasz. Erre bemondom, hogy: „Szeretettel üdvözöllek itthon és csókollak, anya“. A napokban meglátogattak a gyerekeim. A menyem megköszönte a táviratot és csak azt szerette volna tudni, hogy ezt a szép szöveget miért küldtem „gyász-dísztáviraton?!“ Én is ezt kérdezem most a postától! Nem tipikus, de előfordul Kenessey Erzsébet A 37-es autóbusz, melyre este- felszálltam, csaknem üres volt. Három diáklányon, egy munkáson és egy idősebb házaspáron kívül csak egy 17 — 18 év körüli beatles frizurás fiatalember ült az egyik hátsó ülésen, kezében egy japán zsebrádió, melyet, hogy jobban hallja a motor zúgásában, egészen a füléhez szorított. — Bizonyára jó zenét adnak Laxenburgból gondoltam, és a jegy megváltása után a fiú előtti ülésre ültem. Milyen nagy volt azonban a meglepetésem, amikor a várt gitárszámok helyett külpolitikai kommentárt hallottam Prágából. XXX Ugyancsak az autóbuszban történt, de most a jármű a változatosság kedvéért tömve volt. A legközelebbi megállónál egy jól öltözött asszony szállt fel. Az első ülések egyikén egyszerű, valószínűleg falusi néni, meglátta a nála legalább 8 — 10 évvel fiatalabb felszálló hölgyet. — Tessék helyet foglalni nagyságos asszonykám, hívta az elvörösödő asszonyt, és felállt. Az asszonyka zavarában csak motyogott valamit és természetesen állva maradt. A végállomásig már nem foglalta el senki ezt a helyet. XXX A harmadik eset a 4-es villamoson játszódott le. Amikor egy mama felszállt kisiskolás fiával és egy másik asszonynyal, még volt bőven hely, de a következő megállónál sok idősebb nő és férfi szállt fel. A kisfiú nyugtalanul fészkelődni kezdett a helyén: Anyu én felállók . . . — Maradj nyugodtan a fenekeden, szólt rá szigorúan az anya. Fogsz még eleget állni az életben, — majd társnőjéhez fordulva hangosan szidni kezdte a neveletlen fiatalokat, akik az ember lábára lépnek, és még azt sem mondják: fapapucs. Ordódy Vilmos Ez ficam, ezt mindjárt beiyreteszem KURUZSLÓ vagy ŐSTEHETSÉG? Pista bácsi páciensei válaszoljanak! Biztosan kevés Szlovákiában — és olvasóink körében — az olyan ember, aki még ne hallott volna Kubicskó Pista bácsiról, az ötvenkét éves sőkszelöcei parasztemberről, akinek háza előtt nap mint nap autók karavánja áll meg, s az emberek, betegek százai igyekeznek hozzá, hogy gyógyulást keressenek. „Én is hallottam a csontkovácsról, de szeretném tudni, igaz-e, amit beszélnek róla? — írja levelében egyik olvasónk. — Valóban segít-e egyszerű ember létére olyan esetekben is, amikor már az orvos is tehetetlen? Képes-e ilyen csodákra? Vagy csak kuruzsol? Kérem, írják meg nekem. Édesanya vagyok, s mindent megtennék nyolcéves kislányom egészségéért. Csípőficama van. Egyik lába ennek következtében rövidebb. Sajnos, mostanáig hiába jártam vele a kórházakat, nem tudtak rajta segíteni. Mindenre képes vagyok, csakhogy újra egészségesnek lássam. Megkockáztathatom, hogy ez az egyszerű, falusi ember beavatkozzon? Ha nem próbálom meg, az a tudat bánt majd, hogy elmulasztottam egy lehetőséget. Ha megpróbálom, s nem sikerül — esetleg árt — egész életemben nem bocsátanám meg magamnak. Kérem, adjanak tanácsot, mit tegyek?“ Hogy. válaszolhassunk, felkerestük Pista bácsit, aki 16 éves korától gyógyítja ismerőseit, falubelijeit — s a környék állatait. Mióta azonban a sajtó s a rádió felfedezte, Királyhelmecről, Osztraváről éppúgy felkeresik, mint Losoncról és Rimaszombatból. Sőt — bécsiek, kanadaiak is voltak már nála, nem is beszélve a magyarországiakról, ahonnan autóbuszokkal érkeznek hozzá a gyógyulást kereső emberek. Hosszú, üres udvar, elejében téglarakás. Pista bácsi a ház javítására készült, de most nincs ideje rá. Még a teheneire is alig — annyi a páciens. Igaz, az utóbbi Időben „rendet tanultak“, délelőtt jönnek hozzá, így a délutáni órákban újra jut egy kis szabad ideje kedvenceire, az állatokra Is. Női szemnek szokatlan látvány Pista bácsi szobája. Mintha évek óta nem nyúltak volna seprűhöz, porrongyhoz. Elrakodni, szellőztetni, meszelni volna kedve az embernek. Az ablakon csomagolópapír, de a legyek nem sokat törődnek vele, tájékozódnak félhomályban is. Kubicskó István ül a szobában és tempósan falatozik. Kalácsot. Késsel, mert a foga már nem harminckettő. Közben beszél: Azelőtt sütöttem, főztem magamnak, most a faluból hordanak főtt ételt a rokonaim. Mert hogy csak így, egyedül élek. Nem jók az „anyusok“. Azért nem nősültem meg. De most már muszáj asszonyt hozni a házhoz, ötvenkét éves fejjel! Annyi nép jár ide, hogy győzzem ellátni őket, nemhogy még rendet is rakjak magam körül. Kellett nekem ilyen híresnek lennem?! Azóta úgy lefogytam, hogy csak úgy lötyög rajtam a ruha. Nem hagynak még éjjel se nyugodtan aludni. Azt meg nem tehetem meg, hogyha messze földről ide jönnek, ne segítsek rajtuk. Ha mér annyi a nyavalya, a betegség, hogy nem győzik az orvosok ... Meg — tudják, anyuskáim — hozzám nem kell hivatalos írás, papír, azért jönnek annyian. Mert azt nem szereti a magamfajta egyszerű ember, a mászkálást, várakozást. De én nem vagyok azért ideges, ha tele is az udvar emberekkel... Minek az? Templomba, kocsmába nem járok, rádióm nincs, csak „líbabort“ (vizet) iszom, hát mi kell nekem? Olyan jól megvoltam magamban a teheneimmel... Hát muszáj „anyust" hozni a házhoz ... Volt a múlt héten is ajánlkozó. De mondtam neki, hogy a teheneim félnek a festett szájtól, piros körömtől... Nekem csak olyan paraszt való ... Valóságos csoda, hogy mióta itt beszélgetünk, még nem keresett senki. Igaz, hogy ma már fél négykor itt voltak. Fél hatig 48 autó futott be. Férfi, asszony, kisgyerek. Hoznak ide olyanokat is, akiknek vékonyka, fejletlen az izmuk, csontjuk. Vagy hogy a gyomrukban van a betegség. Visszaküldöm őket. Ahhoz én nem értek. Csak ha a csont ugrik ki a helyéből... Ember, vagy állat csontja. Szívesen segítek, ha tudok. Ha ránézek, már látom, mihez nem szabad nyúlnom, mihez kell. Azt mondják, orvosi felügyelet mellett kéne dolgoznom az ortopédián vagy a kórházban. De én nem akarok Innen elmenni, mert ml lenne a teheneimmel? Meg nem Is engednének. Szükségük van itt rám az embereknek ... És ezért zarándokolnak tömegesen a betegek Pista bácsihoz, sokszor mint utolsó reménységükhöz. Rendszerint így kezdik a panaszukat: — Már mindent megpróbáltam ... Van nap, hogy 270 ember megfordul nála Munkások, idős nénikék, kisgyermekes édesanyák, külföldi márkájú kocsikban jólöltözött idegenek. Senki sem kérdezi őket honnan jöttek, hová mennek. Csak a szemtanúk, ismerősök vallanak, hogy bicegve érkeztek, vagy hozták őket, és saját lábukon távoztak. Csigolyaficam, kéz-, láb-, váll- és csípőficam: Pista bácsi néhány óvatos, gyors mozdulata — s a beteg jobban érzi magát. De valóban meg is gyógyul? Sajnos, a csontkovács által kezelt esetekről nincsenek feljegyzések, nincs névsor, hogy ennek pontosan utánanézhetnének. Csak néhány konkrét esetről tudunk — mi is és az orvosok is, amely szerint az esetek 30 százalékában tartós a gyógyulás s a többi esetben sem beszélhetünk rosszabbodásról, ha visszaesés is következett be. Azért az ellentétes hírek a hivatalos körökben éppúgy, mint az emberek között, mert mindannyian kissé meghökkenve állunk a tények előtt. Mit csinál valójában Pista bécsi? Csodákat? Vagy kuruzsol? Sem az egyiket, sem a másikat. Csak segít. Ügy, ahogy valamikor nagyanyjától tanulta, s ahogy minden faluban — orvos hiányában — volt ember, aki ősöktől örökölt fogások, mozdulatok, gyógymódok alapján segíteni próbált. Évszázadokon át leszűrt tapasztalatok adják tudásának alapját. De — ártani nem árt-e vajon? Személyesen beszéltem az egyik édesanyával, aki szintén hozzá vitte csípőficamos kislányát. Már-már örültek, hogy rendbe jött a gyermek, amikor csontja újra kiugrott a helyéből. Ez természetes is, hiszen orvosi kezelésnél is hosszú ideig eltart, amíg a hiányosan fejlődött porc kialakul. Ebben az esetben tehát nem tudott segíteni. Nap-nap után felkeresik a csontkovácsot a betegek. De hogy mennyire tartós a segítsége, arra Jó lenne, ha azok válaszolnának, akiket Pista bácsi meggyógyított. Ezzel megkönnyítenék nekünk a válaszadást a tanácsot kérő édesanyának, s azt, hogy végre hivatalosan is eldöntsék, hogyan, s kiket gyógyíthat Pista bácsi? Neki is megnyugvás lenne — s mindenkinek, aki ficamos betegségéből gyógyulni akar. A várakozók HARASZTINÉ M. E. K. Belicky telvételel
