Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-08-12 / 32. szám

ю Л е v > •к. 00 0) е я с я и СУ N Н Osztály vigyázz! — Tanár úrnak tisztelettel jelentem: a létszám az osztálykönyv szerint negyven. El és működik harminc, ismeretlen helyen tartózkodik négy, meghalt hat, iga­zoltan távolmaradt tizenkettő, megjelent tizennyolc. Kérem tanár úr, adja meg az engedélyt a mai foglal­kozásra. Négy, gondokban, örömökben, sikerekben és kudar­cokban gazdag esztendő után, amikor 1931 júliusában a pozsonyi Tanítóképzőben átvették az oklevelet, azt fogadták: dolgozni fogunk a faluért, a városért, a ma­gyar kultúra felemelkedéséért Csehszlovákiában, a haza szeretetére és a nemzetiségek tiszteletére neveljük jö­vendő tanítványainkat. Ezerkilencszázharmincegy szeptemberében negyven őr­állomást vettek birtokukba, negyven katedrára új szel­lemet hordozó, fiatalos hévtől és tenniakarástól fűtött pedagógus került. Most, harmincöt év után találkoztak újra az ősi városban, ahol ifjúságuk legszebb négy esztendejét töl­tötték. Létszámuk megfogyatkozott Tanáraiké is Csak tizennyolc „öreg diák“ és a volt osztályfőnök, Grego­­rovics Ferdinánd, történelem tanár osztozhattak a vi­szontlátás örömében. Mint fiatal tanítók Nagycéténybe, Martosra, Illés­­házára, a Csallóköz és Bodrogköz apró faluiba indultak el és most mint tapasztalt pedagógusok, iskolaigazga­tók, egyetemi tanárok, művészek, országos szintű tes­tületek vezetői tértek vissza Rozsnyóról, Budapestről, Pákozdról, Diószegről, Karlové Varyból, Veszprémből. — Mondd, János, hogyan tanítsz te matematikát az egyetemen, amikor sohasem tudtál számolni? — Te beszélsz, Jóska, akinek négy esztendő alatt egy tiszta G-dur nem hangzott el a hegedűjén . . . — . . . zaciba tette a hegedűt, úgy utálta, most meg muzsikusnak tartja magát . . . — Az irigység beszél belőletek. Akkor lenéztetek, mert „korengedélyes“ voltam, ti voltatok a „kilence­sek“, én csak a „tizenhármas“, most jó lenne cserélni velem, ugye . ötvenhárom esztendő mégis csak keve­sebb, mint ötvenhét . . . Ültek a padokban és civódtak, vitatkoztak, egymásra licitáltak, mint annak idején húszéves korukban Egy kevés időre megfeledkeztek a közbeeső egynéhány év­tizedről, amely barázdákat vésett homlokukra, deresre festette hajukat. Az ember nem mindig maga irányítja sorsát A világégés mindegyikük életébe beleszólt Jött a frontszolgálat, a fasiszta üldöztetés, hadifogság és a felszabadulás után az otthontalanság, az önhibán kívül foglalkozásnélküliség. Ekkor lett egyikük kály­hás, autószerelő, zálogházi kifutó, "yári segédmunkás a másik. Az idő orvosolta a sebeket A tehetségüket és energiájukat részleges tétlenségre kárhoztató évek után új életet kezdtek, folytatták félbeszakadt munkájukat az új társadalomban Tovább képezték magukat. Toliul alatt könyvekké vastagodtak az írások, amelyek nevel­tek, tanítanak. Békedíjasok, „Kiváló pedagógusok“ „Példás tanltó“-k lettek, nevüket Csehszlovákiában *é: Magyarországon sokan ismerik — Leli, te mit motoszkálsz a pad alatt? — Fogadjátok szeretettel ezt a csekélységet a talál kozó emlékére — nyújt át társainak egy-egy hófehéi porcelánpohárkát a képzőművész, akit sorsa Karlovs Varyba sodort. Az emléktárgyat a kedves város mo­tívuma és a találkozó évszáma díszíti. Az ajándék kicsi, de küldetése nagy. Ha rápillan tanak, eszükbe juttatja majd a harmincöt év után együtt töltött nap minden mozzanatát és új fogadal­mukat: a jövőben is töretlen harcosai leszünk a ma­gyar kultúrának, küzdeni fogunk a népek közötti ba­rátságért és 1971-ben újra találkozunk itt, Pozsonyban Jandáné H M Voltak megható vallomások is A kulcs Az asszony egy este hosszas heve zető után küzölte, hogy a következő szombaton vállalatuk kiváló teljesít­ményéért vörös zászlót kap. Termé­szetesen nem az igazgató irodájában, hanem a legelőkelőbb kávéházban. Azun már többször töprengtem, hogy egy vörös zászlót miért éppen a szállodával rendelkező kávéházban kell átadni, dehát a titok nyitjára nem jöhettem rá mindmáig, mert a mi foglalkozásunkban nincs vörös zászló és a gyakorlatban sohasem volt alkalmam efféle kávéházi ünne­pélyen részt venni. Nem Is ez a lé­nyeg. Az említett nap estéjén állandóan a feleségemre gondoltam. Tudtam, hogy az ünnepség megkezdése előtt ő vezeti be a vendégeket, mert a ká­véházban is vannak már afféle vál­lalati szeparék, ahová más vendéget nem bocsátanak be. De az ünnepély is elkezdődik egyszer ... Eszembe jut, amikor néhanapján én is kimaradtam holmiféle vállala­ti ünnepségre hivatkozva. — Tudod, nem szeretem az ilyes­mit, de nem mondhatok ellent. Azt mondanák különcködöm, vagy kerülöm a társaságot. Ezt igazán nem kívánhatod ... Vajon mit is gondolt ilyenkor az asszony? Álmatlanul forgolódott ágyában. Amikor hazaértem úgy tett, mintha éppen akkor riadt volna fel. Vajon miért nem jött álom a szemé­re? Szamárság! Az asszony szórakozik, jól érzi magát, mint ahogy én jól érez­tem magam jöttem a munkatársnők, táncra ösztökéltek, hozzám simultak és arról beszéltek, milyen jó néha néhány órára Így a családi gondok­tól, s férjtől távol. Egy kis kikap­csolódás az ismétlődő hétköznapok szürkeségében. Arcuk égett, szemük csillogott. A napközi otthonból hazafelé menet a gyerekkel szórakozom. Igyekszem megfeledkezni élmények­ről, vörös zászlóról, csillogó szemű asszonyokról. Megállunk a tizenhá­rom emeletes ház előtt. A kulcs ... Reggel már tűvé tettem érte a la­kást. Biztosan az asszony vitte ma­gával. Reggel nem lehetett vele szót érteni. Három ruhát cserélt. Egyik sem tetszett neki. Negyedszer is át­öltözött, és lekéste a szokásos regge­li villamost. Izgatott volt, feltűnően izgatott... Az asszony javában mulat. £n itt állok a ház előtt, kulcsok nélkül. A gyerek nyaggat, házi feladatot kell Írnia. Hosszú vívódás után indulok az asszony után. A kávéházban a portás igazít el. — Vörös zászló átadást ünnepel­nek? Ott hátul az elkülönített rész­ben ... Kajánul mosolyog. Tétován indulok a jelzett irányba. Bizonytalanul lép­kedem a kávéházon át. Utánam a gyerek. Kíváncsi tekintetek követnek. Óvatosan félrehúzom a függönyt... Sok asztal körül sok ember. De én csak egyet Iátok: Az asszony egy férfi mellett ül és kacag. Felszaba­dultan, gondatlanul. Rég nem láttam ilyen hangulatban. Felemelik poha­rukat, egymásra nézve hajtják föl és összecsókolóznak. Visszalépek a függöny mögé. Arra gondolok, nyomban visszafordulok. De a gyerek előre tolakszik, elhúzza a függönyt, és ott állunk a vidám társaság előtt. Kitör a kacaj, mindenki felénk néz, minket bámul. — Ellenőrzési — Jókori A férfi félrehúzódik az asszonytól ás most már ő is észrevesz bennün­ket. Belőle Is kitör a nevetés. Való­ban nevetségesen nézhet ki egy férj, aki a felesége után jött a vörös zász­ló átadási ünnepségre. A fia kezét fogja és áll az ajtóban pirulva, szé­gyenkezve a váratlan nemkívánt za­varásért. Az asszony hozzám rohan. — Eljöttél? Hangjában fölény, biztonság. Élve­zi a helyzetet. Itt mindenki azt hiszi, őt féltem, azért jöttem. — A kulcsok ... Rám néz. Egy elmegyógyász néz­het így kényszerzubbonyos betegére. Mintha csak kérdezné: jobb Indokot Igazán nem találtál? — Nem tudok bemenni... Megértőén mosolyog. Látom, szí­vességet tesz, hogy elfogadja az in­dokot. Szívességet... Ideadja a saját kulcsait. Megkér­dezi, maradhat-e még. Bólintok és hirtelen kifordulok. Még utánam kiált valamit, de már nem hallom, rohanok. El Inneni Ezerszer megbán­tam, hogy eljöttem. Inkább éjfélig álldogáltunk volna a kapu előtt, de elkerültem volna e fölényes mosolyt, a gúnyos megjegyzéseket és mindazt, ami a borgőzös hangulatban utánam maradt. A gyereknek vacsorát adok. A zár­ban kulcs fordult. A feleségem tért haza. — Miért ilyen korán? Hisz jól érez­ted magad... Rám mereszti a szemét. — Ereztem!... Amíg te nem jöt tél! Az ember egyszer érzi jól magát, akkor is elveszed a kedvét. — Megértelek... Vad Idegen fér­fivel csókolózni... Szeme haragot lövell. — Elsősorban nem idegen. Másod­sorban pedig pertut ittunk. Ehhe: talán joga van egy férjes asszony­nak is? Többet nem szólok. Veszem a pár­nám, a takaróm, és átköltözöm a má­sik szobába. Mit is szólhatnék? Elvégre tíz év után egyszer ő is jól érezheti magát a családi gondoktól és férjétől tá­vol ZSILKA LÄSZLC

Next

/
Thumbnails
Contents