Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-08-12 / 32. szám
ю Л е v > •к. 00 0) е я с я и СУ N Н Osztály vigyázz! — Tanár úrnak tisztelettel jelentem: a létszám az osztálykönyv szerint negyven. El és működik harminc, ismeretlen helyen tartózkodik négy, meghalt hat, igazoltan távolmaradt tizenkettő, megjelent tizennyolc. Kérem tanár úr, adja meg az engedélyt a mai foglalkozásra. Négy, gondokban, örömökben, sikerekben és kudarcokban gazdag esztendő után, amikor 1931 júliusában a pozsonyi Tanítóképzőben átvették az oklevelet, azt fogadták: dolgozni fogunk a faluért, a városért, a magyar kultúra felemelkedéséért Csehszlovákiában, a haza szeretetére és a nemzetiségek tiszteletére neveljük jövendő tanítványainkat. Ezerkilencszázharmincegy szeptemberében negyven őrállomást vettek birtokukba, negyven katedrára új szellemet hordozó, fiatalos hévtől és tenniakarástól fűtött pedagógus került. Most, harmincöt év után találkoztak újra az ősi városban, ahol ifjúságuk legszebb négy esztendejét töltötték. Létszámuk megfogyatkozott Tanáraiké is Csak tizennyolc „öreg diák“ és a volt osztályfőnök, Gregorovics Ferdinánd, történelem tanár osztozhattak a viszontlátás örömében. Mint fiatal tanítók Nagycéténybe, Martosra, Illésházára, a Csallóköz és Bodrogköz apró faluiba indultak el és most mint tapasztalt pedagógusok, iskolaigazgatók, egyetemi tanárok, művészek, országos szintű testületek vezetői tértek vissza Rozsnyóról, Budapestről, Pákozdról, Diószegről, Karlové Varyból, Veszprémből. — Mondd, János, hogyan tanítsz te matematikát az egyetemen, amikor sohasem tudtál számolni? — Te beszélsz, Jóska, akinek négy esztendő alatt egy tiszta G-dur nem hangzott el a hegedűjén . . . — . . . zaciba tette a hegedűt, úgy utálta, most meg muzsikusnak tartja magát . . . — Az irigység beszél belőletek. Akkor lenéztetek, mert „korengedélyes“ voltam, ti voltatok a „kilencesek“, én csak a „tizenhármas“, most jó lenne cserélni velem, ugye . ötvenhárom esztendő mégis csak kevesebb, mint ötvenhét . . . Ültek a padokban és civódtak, vitatkoztak, egymásra licitáltak, mint annak idején húszéves korukban Egy kevés időre megfeledkeztek a közbeeső egynéhány évtizedről, amely barázdákat vésett homlokukra, deresre festette hajukat. Az ember nem mindig maga irányítja sorsát A világégés mindegyikük életébe beleszólt Jött a frontszolgálat, a fasiszta üldöztetés, hadifogság és a felszabadulás után az otthontalanság, az önhibán kívül foglalkozásnélküliség. Ekkor lett egyikük kályhás, autószerelő, zálogházi kifutó, "yári segédmunkás a másik. Az idő orvosolta a sebeket A tehetségüket és energiájukat részleges tétlenségre kárhoztató évek után új életet kezdtek, folytatták félbeszakadt munkájukat az új társadalomban Tovább képezték magukat. Toliul alatt könyvekké vastagodtak az írások, amelyek neveltek, tanítanak. Békedíjasok, „Kiváló pedagógusok“ „Példás tanltó“-k lettek, nevüket Csehszlovákiában *é: Magyarországon sokan ismerik — Leli, te mit motoszkálsz a pad alatt? — Fogadjátok szeretettel ezt a csekélységet a talál kozó emlékére — nyújt át társainak egy-egy hófehéi porcelánpohárkát a képzőművész, akit sorsa Karlovs Varyba sodort. Az emléktárgyat a kedves város motívuma és a találkozó évszáma díszíti. Az ajándék kicsi, de küldetése nagy. Ha rápillan tanak, eszükbe juttatja majd a harmincöt év után együtt töltött nap minden mozzanatát és új fogadalmukat: a jövőben is töretlen harcosai leszünk a magyar kultúrának, küzdeni fogunk a népek közötti barátságért és 1971-ben újra találkozunk itt, Pozsonyban Jandáné H M Voltak megható vallomások is A kulcs Az asszony egy este hosszas heve zető után küzölte, hogy a következő szombaton vállalatuk kiváló teljesítményéért vörös zászlót kap. Természetesen nem az igazgató irodájában, hanem a legelőkelőbb kávéházban. Azun már többször töprengtem, hogy egy vörös zászlót miért éppen a szállodával rendelkező kávéházban kell átadni, dehát a titok nyitjára nem jöhettem rá mindmáig, mert a mi foglalkozásunkban nincs vörös zászló és a gyakorlatban sohasem volt alkalmam efféle kávéházi ünnepélyen részt venni. Nem Is ez a lényeg. Az említett nap estéjén állandóan a feleségemre gondoltam. Tudtam, hogy az ünnepség megkezdése előtt ő vezeti be a vendégeket, mert a kávéházban is vannak már afféle vállalati szeparék, ahová más vendéget nem bocsátanak be. De az ünnepély is elkezdődik egyszer ... Eszembe jut, amikor néhanapján én is kimaradtam holmiféle vállalati ünnepségre hivatkozva. — Tudod, nem szeretem az ilyesmit, de nem mondhatok ellent. Azt mondanák különcködöm, vagy kerülöm a társaságot. Ezt igazán nem kívánhatod ... Vajon mit is gondolt ilyenkor az asszony? Álmatlanul forgolódott ágyában. Amikor hazaértem úgy tett, mintha éppen akkor riadt volna fel. Vajon miért nem jött álom a szemére? Szamárság! Az asszony szórakozik, jól érzi magát, mint ahogy én jól éreztem magam jöttem a munkatársnők, táncra ösztökéltek, hozzám simultak és arról beszéltek, milyen jó néha néhány órára Így a családi gondoktól, s férjtől távol. Egy kis kikapcsolódás az ismétlődő hétköznapok szürkeségében. Arcuk égett, szemük csillogott. A napközi otthonból hazafelé menet a gyerekkel szórakozom. Igyekszem megfeledkezni élményekről, vörös zászlóról, csillogó szemű asszonyokról. Megállunk a tizenhárom emeletes ház előtt. A kulcs ... Reggel már tűvé tettem érte a lakást. Biztosan az asszony vitte magával. Reggel nem lehetett vele szót érteni. Három ruhát cserélt. Egyik sem tetszett neki. Negyedszer is átöltözött, és lekéste a szokásos reggeli villamost. Izgatott volt, feltűnően izgatott... Az asszony javában mulat. £n itt állok a ház előtt, kulcsok nélkül. A gyerek nyaggat, házi feladatot kell Írnia. Hosszú vívódás után indulok az asszony után. A kávéházban a portás igazít el. — Vörös zászló átadást ünnepelnek? Ott hátul az elkülönített részben ... Kajánul mosolyog. Tétován indulok a jelzett irányba. Bizonytalanul lépkedem a kávéházon át. Utánam a gyerek. Kíváncsi tekintetek követnek. Óvatosan félrehúzom a függönyt... Sok asztal körül sok ember. De én csak egyet Iátok: Az asszony egy férfi mellett ül és kacag. Felszabadultan, gondatlanul. Rég nem láttam ilyen hangulatban. Felemelik poharukat, egymásra nézve hajtják föl és összecsókolóznak. Visszalépek a függöny mögé. Arra gondolok, nyomban visszafordulok. De a gyerek előre tolakszik, elhúzza a függönyt, és ott állunk a vidám társaság előtt. Kitör a kacaj, mindenki felénk néz, minket bámul. — Ellenőrzési — Jókori A férfi félrehúzódik az asszonytól ás most már ő is észrevesz bennünket. Belőle Is kitör a nevetés. Valóban nevetségesen nézhet ki egy férj, aki a felesége után jött a vörös zászló átadási ünnepségre. A fia kezét fogja és áll az ajtóban pirulva, szégyenkezve a váratlan nemkívánt zavarásért. Az asszony hozzám rohan. — Eljöttél? Hangjában fölény, biztonság. Élvezi a helyzetet. Itt mindenki azt hiszi, őt féltem, azért jöttem. — A kulcsok ... Rám néz. Egy elmegyógyász nézhet így kényszerzubbonyos betegére. Mintha csak kérdezné: jobb Indokot Igazán nem találtál? — Nem tudok bemenni... Megértőén mosolyog. Látom, szívességet tesz, hogy elfogadja az indokot. Szívességet... Ideadja a saját kulcsait. Megkérdezi, maradhat-e még. Bólintok és hirtelen kifordulok. Még utánam kiált valamit, de már nem hallom, rohanok. El Inneni Ezerszer megbántam, hogy eljöttem. Inkább éjfélig álldogáltunk volna a kapu előtt, de elkerültem volna e fölényes mosolyt, a gúnyos megjegyzéseket és mindazt, ami a borgőzös hangulatban utánam maradt. A gyereknek vacsorát adok. A zárban kulcs fordult. A feleségem tért haza. — Miért ilyen korán? Hisz jól érezted magad... Rám mereszti a szemét. — Ereztem!... Amíg te nem jöt tél! Az ember egyszer érzi jól magát, akkor is elveszed a kedvét. — Megértelek... Vad Idegen férfivel csókolózni... Szeme haragot lövell. — Elsősorban nem idegen. Másodsorban pedig pertut ittunk. Ehhe: talán joga van egy férjes asszonynak is? Többet nem szólok. Veszem a párnám, a takaróm, és átköltözöm a másik szobába. Mit is szólhatnék? Elvégre tíz év után egyszer ő is jól érezheti magát a családi gondoktól és férjétől távol ZSILKA LÄSZLC
