Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-08-12 / 32. szám
Észak-Vietnam nyugati határán az amerikai ag resszorok a „Hasting“ katonai operáciát hajtják végre, miközben pusztítják a lakosságot. Képünkön az amerikaiak helikopteren szállítják a katonai erősítést Ezek a körgalléros selyemruhák a varsói divattervezők ötletei. A tervezésnél a nemzeti viseletét vették alapul Ez a kis, kétszemélyes kétéltű szárazon és vizen egyformán jól mozog. Szárazon 25, vizen 5 mill sebességgel éránként A berlini nemzetközi pionirtáborban idén Is 5UD gyermek üdült, 3B európai, ázsiai, afrikai és latin-amerikai országból CTK felvétele Ducza Anikó, a kitűnő magyar tornásznő az utánpótlásról gondoskodik. Kétéves kislányát beavatja a gimnasztika 4 alapelemeibe Ebben az évben a 100 m-es női mellúszásban Marcela Ná vesniková lett a csehszlovák bajnok, 1,16 perces idővel A SPREE folyó mentén Valamikor régen a Spree vidékén szántott az ördög. Szántott, szántott fekete bivalyokkal, amelyek közben nagyokat nyögtek. De a föld rögös volt és a bivalyok inem tudtak elmozdulni helyükből. Megharagltotta ez az ördögöt, közéjük vágta a sapkáját, mire a bivalyok megvadultak és nekiiramodtak. És amikor a barázdákat megtöltötte a viz, akkor keletkezett a 'girbe-görbe Spree. A Spree csendesen, majdhogy hangtalanul folydogál sekélyes partjai között. Az erős nyárfák és a karcsú égerfák igyekeznek egyre magasabb, susogó fasorrá nőni. Susognak, dalolnak a fák. Az ezüstös vízben visszatükröződnek a sötét és alacsony növésű bokrok, a nádason túl rét Illatozik. A távolból hangzó evezőcsapás és emberi beszéd üzenetként hangzik. Nemsokára megjelennek a szénával magasan megrakott csónakok. Mögöttük egy keskeny csónak, a postás közeledik. Csónakja simán szeli a vizet, hogy elvigye az örömhírt vagy a bánatot a legtávolabb eső tanyára is. Vezetőnk, — aki egy személyben kormányosunk is — fedélzetre veszi a csónakot. Rajtam kívül még egy öreg luzsicai szerb tanító és németek utaznak. A kormányos gondosan megvizsgálja a hajót és utunk kezdetét veszi. De nem, még nem. Az öreg kormányos viszszafogja evezője lendületét, hogy előnyt adjon egy csónaknak, melynek csobbanásai már hallhatók és minden pillanatban előbukkanhat a bokor mögül. Megpillantjuk — magas, karcsú, bájos asszony kormányozza, egy kis rakás szalmán gyermek ül és nagy sötét szemekkel ránk csodálkozik. A hajóút megnyugtatólag hat. Csodálatos élmény. Szaporán szedjük a friss levegőt, kényelmesen kinyújtóztatjuk tagjainkat és elgondolkodunk. Kis idő múltán megszólítom útitársamat, az öreg tanítót. — Jól ismeri ezt a vidéket? — Persze, hiszen itt születtem, ez a hazám. Ismerek csaknem minden fát és bokrot, és a Spree közel háromszáz mellékfolyóját. — Hallottam a Spree keletkezéséről. A legendák az ördögnek tulajdonítják. — Valóban, igen elterjedt ez a legenda. Azonban sokszor hallható az is, hogy a Spree folyót Sprjewník óriás Budisín város alapítása után teremtette. — Tehát eszerint előbb volt Budisín és csak azután ez a gyönyörű vidék? — Igen, úgy mesélik, hogy a város alapítása után az óriás nagy boldogan nyilakat lövöldözött a levegőbe. Ezek egyike a Lausitz he gyen leesett és mélyen a földbe fúródott. Amikor kihúzták, nyomában forrás fakadt -— a Spree. A forrás azután beágazta az egész vidéket. És ismét csónakok közelednek. Egyikükön el tudjuk olvasni a felírlst: „Burg Kauper“. Kölcsönös üdvözlések, vidám nevetés csendül. Kormányosa „pomágaj Bog“-gal köszönt bennünket. Mennyire közeli is a szlovák nyelvhez és mennyire távoli inémet barátaim nyelvétől ... Többet nem értettem meg, de szép, dallamos zengését még sokáig visszhangozta a táj. Burg és Lübeck között a hatalmas Spree erdő gróf Lynaré volt. Rétjeit és szántóföldjeit a parasztok művelték magas haszonbér fejében. És sokszor éppen a Spree vize, — ami egyébként olyannyira a szívükhöz nőtt — pusztította el a gazdag termést. Munkájuk semmivé vált, sokan koldusbotra jutottak, és akkor mindent újra kellett kezdeni. Először a viz által a rétekre hordott homokot kellett eltávolítaini, majd keményen nekilátni a munkához, mert a gróf telhetetlen volt, a neki járó pénzt akkor is elvette, ha a parasztokra az éhhalál várt. Nehéz volt a luzsicai szerbek élete. De a nép ellenállt az elnyeléssel fenyegető német tengernek és megőrizte nemzeti öntudatát, szokásait, anyanyelvét. Wendül beszél? Nem, szerbül. Ml ebben a különbség? A luzsicai szerbek festői népviselete A szerző felvétele — Tulajdonképpen semmi, csak a „wetnd“ helytelen kifejezés. Sértő. A császárság és a fasizmus idején neveztek bennünket wendeknek és nyelvünket wend nyelvnek. — De hiszen az újságok, a templom, az iskola is a wendekről Irt és beszélt. , — Igen, hiszen mindegyik a mi megsemmisítésünk eszköze volt. Ma azonban már nem hallható ez a sértő elnevezés. A Német Demokratikus Köztársaságban, egyenjogú nemzetiségként élünk. Ezen a vidéken a folyók, falvak és kerületek elnevezései is szerbek. A folyónak, amelyen most éppen áthaladunk, például Rylianska Grobka a neve. Egy öreg fa alatt kerti asztalhoz ülünk le rövid pihenőre. Vezetőnk jő hideg konyakot bontott és azt mondta: a szerbek szeretik a munkát, a kemény munkát, de a vidám ünnepeket is. Poharazgatásnál azzal köszönt, hogy „Látom magukat, hallom magukat.“ Ősi szokás szerint tehát mi is köszöntöttük és ittunk, de nem felejtettük el német barátaink felé a „Prosít“-ot és önmagunknak a ml régi, szép: „Szolgáljon egészségünkré!“-t hozzátenni. Elhagyjuk a kellemesen hűvös kerti vendéglőt. Még meglátogatjuk Budisínt, a szerb kulturális intézmény, a „Domovina“ székhelyét. A „Domovina“ a luzsicai szerbek demokratikus tömegszervezete. 1912-ben alapították. Keletkezésétől fogva a szerbek képviselője és dicsőséges nemzeti hagyományainak hordozója volt. Emiatt vált a fasiszták első áldozatává. Először csak lényegét és küldetését akarták megváltoztatni, s amikor ez a tervük kudarcba fulladt, akkor a „Srbská novina“ című napilappal együtt betiltották. Abban az időben tervezték azt a rendeletet, miszerint a luzsicai szerbek tulajdonképpen „wendül beszélő németek“. A fasiszták őrjöngtek. Minden szerbül beszélőt ellenségnek bélyegeztek. A kiváló szerb hazafiak egész sorát koncentrációs táborba vitték, többek között dr. Mária Grolmust, Karel Janákot és a „Domovina“ elnökét, Kurt Grenzet is. És a „wendül beszélő németek“ megállapítás helyett egyéb megbélyegző rendelkezések láttak napvilágot, például 1940. május 15-én a következő: „A luzsicai szerbek alsóbbrendű állampolgárok. Külön vezetőjük nem lehet, különlegesen nehéz építő- és bányamunkát kell végezniük és csak nehéz munkával válthatják ki magukat és közelíthetik meg a német kultúrát.“ Ez azonban még mindig nem volt elég. Göringnek egyéni tervei is voltak a luzsicai szerbekkel. Vadászterületet akart csinálni földjeikből, mintegy természetes rezervációt, természetesen az őslakosság kipusztítása után. De ezek az elképzelések nem valósultak meg, a luzsicai szerbek leküzdötték a nehézségeket és ma a Német Demokratikus Köztársaság egyenjogú állampolgárai. dr. MILAN PIOVARCi
