Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-07-29 / 30. szám
N X О) Ф 'Ф N (/) „ÉN NEM HISZEK А MAI NÉMETEKNEK. Éppen olyanok, mint az 1945 előttiek voltak!. . . Hitler csak felkavarta bennük azt, amit örökségként hordtak magukban!“ — jelentette ki Marlene Dietrich a müncheni „Quick“ című képes folyóirat munkatársával folytatott beszélgetésében. Természetesen a cikk hatalmas feltűnést keltett a Német Szövetségi Köztársaságban. A szerkesztőség levelek százait kapta mind az NSZK-ból, mind külföldről, ahonnan nemcsak a németek reagáltak, hanem angolok, amerikaiak, svájciak, — úgyszólván mindenki, aki találva 'érezte magát. Azok, akik igazságtalannak találták Marlene véleményét, nem fukarkodtak a sértő megjegyzésekkel. — „Öreg, szenilis vénasszonynak“, „pénzéhesnek“ nevezték az énekesnőt, aki „a legjobban tenné, ha életkorára való tekintettel visszavonulna, s átadná a teret a fiataloknak . . .“ Egyesek bojkottra hívták fel a német gramofonvállalatokat, a rádiót és televíziót, mert szerintük „amikor olyan sok német pusztult el a koncentrációs táborokban, Marlene Dietrich, Amerikába ment ..." ahol „ a legnagyobb luxus vette körül, mikor mi légoltalmi pincékben - voltunk kénytelenek lakni ..." A legtöbb német viszont tudja, hogy Marlenenek nem volt könnyű élete a háború alatt. Habár valóban, igazi luxusban élhetett volna, ő a rögösebb utat választotta. Járta a harctereket, bunkerekben aludt, tűzvonalban énekelt s ő — a német nő — öntött erőt a szövetséges katonákba, az angolokba, franciákba, amerikaiakba. Ezt a tagadhatatlan tényt, amelyet az egyik levélíró még azzal is aláhúz, hogy „ ... ez az asszony . . . olyan sok németen segített a Hitler-éra alatt Amerikában“, a józan ítéletű németek indokoltan elég jogcímnek tartják arra, hogy a művésznő ma is szabadon kifejthesse véleményét. Vannak, akik nyíltan dicsérik bátorságát: „Bravó, Marlene, olyan mersze van, amilyennel mi nem rendelkezünk, hogy szemtől szembe kimondja az igazságot. . .!“ Mások viszont szemére vetik, hogy „ . . a Szövetségi Köztársaság pénzét elfogadta, mikor ott vendégszerepeit, de lakosait megveti . . .“ S rögtön e sorok alatt olvasható egy mondat, amelyet Rómából küldött egy német olvasó: „Sajnos, igaza van Marlenenek!“ (SE) GITÁRRAL A HÁBORÜ ELLEN. A többi művészeti ághoz hasonlóan a zenében is „új hullámokról“ beszélnek az utóbbi időben. Az új irányzat elsősorban a big-beat és a beatles rajongók között hódít hihetetlen gyorsasággal. Amerika a szülőhazája, s legnépszerűbb terjesztői Boby Dylan, Joan Baez és az angol Donovan Philip Leitsch. Dalaik a háború és az igazságtalanság ellen szólnak, a fiatalság problémáival foglalkoznak. Műsorszámaikat maguk szerzik vagy régi népdalokhoz írnak új szöveget. Egyes nagy televíziós vállalatok bojkottálják őket, az idősebb, erősebb konzervatív korosztálynál szinte áthághatatlan akadályokba ütköznek, sőt az USA hadügyminisztériuma is tiltakozott dalaik ellen, mivel állítólag rosszul hatnak a fiatal katonák harci erkölcseire. Az ú. n. tiltakozó énekesek legnagyobb sikere abban van, hogy elsősorban nem a pénz érdekli őket, hanem az eredmény, amelyet dalaikkal el akarnak érni. Joan Baez —, aki ma a legnépszerűbb amerikai népdalénekesnők közé tartozik, s akit egyben a legszerényebb művésznőnek tartanak, — például kijelentette: „Tulajdonképpen én nem is énekesnő vagyok, hanem politikus. Rögtön abba is hagynám az éneklést, ha azzal elérném, hogy legalább egy hétig sehol a világon ne legyen háború Boby Dylan ma 24 éves. пуаой írja szövegüket, ő sem Maga szerzi dalai zenéjét, a népszerűségért, hanem az igazságért harcol. Már tízéves korában énekelt, egész Amerika ismeri, gyűlöli, vagy szereti, mert dalaiban mindenki magára ismerhet, s ez valószínűleg nem mindenkinek kellemes, ő is, akárcsak londoni kollégája, Donovan vagy a müncheni Dominika, tiltakozó dalaival egyet szeretne érteni — rávezeti hallgatóit, hogy gondolkozzanak. A háborúról, az éhségről, az életről... Egyszerű zenére — magas igényű szöveg. — Sós — 4 .5 ^ . ■Ki N => Belgrádban forgatják Virna List és Anthony Quinn főszereplésével a Huszonötödik óra című filmet. Rendezője Henry Verneuil és producere Carlo Ponti. A film cselekménye Romániában játszódik az első világháború idején. Felvételünkön Virna Lisit láthatják román népviseletben, amint a forgatás szünetében a román népi együttes játékában gyönyörködik. — Hej, kutya élet! De a szépségért még neki is szenvedni kell. Ha majd a gazda kiszedi fürtjeiből a csavarokat, nem lesz még egy ilyen frizura a kutya világban! CTK felvétele “3 e ад-a S| Э> ад c KI ад К 'S Й '<3-3-2 § згг* oc« S'? в §■* © <3 'О _ "о Ü 'g ß а *N «3 а N :s-a s 3g« *л» »й £ 3|1 Е с 5 г С \ 00~ к» S а Е a 2 ■■a .2? a е 4 ,h 5» » i э> •У k. le ^ »3 *■3 2 3:-O '© 1 3 31 о . 'о '5* м 3 -ti. I -fii 3 ^ к » : «о a 5 c »Víg* &*■ S 2^^ eí °s1L ^ 2 ' О '3 ©ц 4 ai'S ■* J » ÖS4 3-S1 'Sj1 ад 5 'I a 3“-o s, S’-о s 3 >o- M S“ « S — Ki “ ki 1 E •£.“ Japán különlegesség ez a Sendaji háromszögletű, százéves teaház, amely a Nakadzsima-cso kertben várja a vendégeket.
