Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-07-22 / 29. szám

TÖTH ELEM ЁК

Nyár

Kék égen nap szekere ballag, bokron, fán sugarak matatnak.

Fönn és lenn Izzó gyöngyök szállna! maszatos srácok kiabálnák.

Arannyá érnek a kalászok, kis kötényt hímeznek a lányok.

Fecskeraj dróton pilléd régen,

egy helyett tíz nap fár az égen

SZTYEPAN SCSIPACSOV

Júliusi vihar

Emlékszel még? Te sem feledheted

a réteket, a völgyi házakat, az űző zivatart, a felgyúftott eget, s a felvtllámló nyírfa-ágakat.

Az elmosott utakon tévelyegtünk;

ázott kalászok verték meztelen

térded, s a margaréták szemében gyűlt cseppek lábadra hulltak hűvösen.

fültusi vihar! Ö, elfelednéd

múló nyarunkat s vlllámló szerelmét?

Váci Mihály fordítása

Már vagy egy órája mentek megállás nélkül. A parcella iá hosszú, nem kell rajta sokat forogni. A talaj is egyenletes, a gép simán, zökkenőmentesen dolgozhat. A hőség sem olyan kibírhatatlan, mert időnként lágy szellő suhan át a kalászok felett. Körülöttük minden csendes. A kombájnok monoton zúgása is beléolvad ebbe a csendbe.

Ott állt a férje mellett, tudat alatt követte minden mozdulatát, időnként jobbra-balra nézett, nem történik-e valami, amiért meg kellene állni — de lélekben egészen máshol járt. Jó, amikor ilyen simán dolgoznak. Kedve szerint ábrándozhat. Ilyenkor mindig valami különleges érzés vesz rajta erőt. Hatalmasnak, erősnek érzi magát. Tudja, elég egy kézmozdulat ahhoz, hogy megálljon, vagy elinduljon ez a csodagép. All és figyel. Eszébe jut, hogy az anyjának marokszedés közben állandóan hajlongania kellett. Ö már nem is tudja, mi az a marokszedés. Még egyszer sem próbálta. Tavaly látta először innen a kombájnról, amikor a megdőlt búzát kézzel aratta egy pár

... Érdekes, tegnap is erre gondoltam — töprengett magában. — Mostanában gyakran jár az eszemben, mennyivel könnyebb nekünk, mint szüléinknek volt. Jól emlékszem, kislány koromban egyszer sokáig nem voltak otthon a szüleim. Amikor hazajöttek, nagyon fáradtnak,

HTE

NT

Belőled sütök kenyeret; illatosat, lágyat, meleget.

és szomorúaknak látszottak. Valami olyasmiről beszéltek, hogy a gazda csúnyán becsapta őket, egy kereszttel kevesebbet adott, mint amennyi járt volna. Akkor még nem tudtam mi az a kereszt, miért csapták be a szüléimét. Most már értem, mit jelentett akkor az az egy kereszt gabona ... Még az a szerencse, hogy velünk ilyesmi nem fordulhat elő. Igaz, idén a mi normáink miatt is voltak nézeteltérések, ae végül is megegyeztünk a vezetőséggel.

Mintha csak biztatást várt volna, ránézett a férjére, s kicsit elmosolyodott. Az elkapta a tekintetét és visszamosolygott. Nem szoktak fölöslegesen beszélni, egy meleg pillantásból is megértik egymást.

Megtörölte izzadt homlokát, s újból gondolataiba merült.

... Milyen jó, hogy most három hétig, amíg az aratás tart, állandóan együtt lehetünk. Talán ezért is szeretem az aratást a legjobban. Együtt jövünk, együtt megyünk. Máskor csak este láthatom, egész nap külön vagyunk. A kertészetből a lányok nem akartak engedni, mondták: hiányzol majd nekünk Mariska, nem lesz aki jó tréfákkal szórakoztasson minket — de ezért nem tudtak visszatartani. Tavaly titokban az aratást nászúinak neveztem el. Amikor megmondtam a férjemnek, előbb elnevette magát, aztán komolyan hozzátette; ne félj, még arra is sor kerül. Mert mi nem voltunk nászúton. Nem volt rá idő.

Egy tre hat! S tunk m a háza A ke ébredt,

— M

— S« vedd ki

Fürge újból fe- M

А ко I a gé

... H nél. Az Ha min hatunk, anyóso ha egy örülök Ha jól és kész

Bratislava lakót már ismerik. Hozzászoktak már, mint a város más jellegzetességéhez. A legforgalmasabb utcákon találkozhat vele az ember, a Manderla-ház körül, ahogy tolja zörgő kiskocsiját, amelyről sosem hiányzik az egy szál szegfű. Egy üde színfolt a sok szemét között.

A minap két osztrák turista állt meg mellette.

— SchauI — szólt az egyik csodálkozva, s a szegfűre mutatott. Meglepetve álltak meg az idegenek, nézegették, bólogattak. Tetszett nekik.

— Na ja, das tst der Soctalismus! — szól végül is az egyik, s hangjába elismerés vegyült.

De ez az elismerés neki, Schlosser Albertnek, az utcaseprőnek szólt elsősorban.

Egyszer megszólítottam:

— Miért csak a maga kiskocsiját díszíti virág?

— Mert én megveszem magamnak. Mások talán sajnálják a pénzt.

— Talán valami fogadás kötelezi önt erre?

— Á ... csak szeretem a virágot. Meg aztán ... egész nap a szemétben turkálok. Ez nem valami felemelő érzésl Kell az embernek valami, amin megplhentethetí a szemét. Amiben kissé örömét lelt. Nézze: a hivatalnokok sokkal tisztább környezetben dolgoznak, s mégis szükségesnek vélik, hogy virágot tegyenek az asztalukra... I

Nem kerül ez sokba?

— Hát nem olcsó a friss virág. De én vízben tartom, így néhány napig is kitart.

Schlosser Albert 17 éve sepri Bratislava utcáit. Tizenhét éve kotorászik a piszokban, de lelke tiszta maradt. Mosolyogva válaszol, ha az ember megszólítja. Hangja csendes, de öntudatos. Nem szégyelli a munkáját.

Ez talán éppen annak az egy szál virágnak köszönhető.

Nem elgondolkoztató ötlet?

Nem érné meg a várostisztító vállalatnak, ha felkarolná?

Feltettem a kérdést fán Malej igazgatónak. Kissé töprengett, majd határozottan megrázta a fejét.

— Fölösleges. Ismerem az emberein ketl Az ötven utcaseprő közül talán hárman gondoznák ügy, mint Schlosser bácsi. A többi eldobná.

— Talán megszoknák. Az emberek nevelhetők.

— Ugyani Tudja milyen embereket alkalmazunk? Többnyire nyomorékok, hatvan-hetven évesek. Nem érdekli ezeket már semmi. Túl öregek az az Ilyesmihez.

— Es miért alkalmaznak ilyen idős rokkant embereket?

— Mert más nem vállalja el ezt a munkát. Próbálkoztunk mi már mindenképpen másokat szerezni. Hirdetésekkel a sajtóban, képekkel a filmhíradóban, sőt, személyes agitáció útján is. Végigjártunk egy sor házat, próbáltuk rábeszélni az egykori házmestereket. De nem vállalta egy sem.

rt