Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-07-15 / 28. szám
A Makyta dolgozói egy kis divatbemutatót is rendeztek gyártmányaikból az aktíva résztvevői számára Foto: Juraj Ábel A PÜCHOVI PÉLDA A Szlovákiai Nőbizottság ipari bizottsága az elmúlt héten összejövetelre hívta meg tagjait Púchovra, hogy megvitassák a textiliparban dolgozó nők problémáit. Az aktíván részt vett Pavel Stefan, a SZLKP KB dolgozója, V. Fialová, a Csehszlovákiai Nőbizottság tagja, valamint Szlovákia, a Közép- és Észak-Csehországi Kerület nagyobb textilüzemeinek és járási nőbizottságainak a küldöttei. Az aktíva résztvevői megtekintették a vendéglátó üzemet, a púchovi Makytát, majd az üzem igazgatója, Viliam Thurzo elvtárs ismertette velük, hogyan igyekeznek jobb munkafeltételeket biztosítani az üzem alkalmazottai számára. Kitűnt, hogy a púchoviak példásan járnak el, többek között a szabad szombat bevezetésénél. — A negyvennégy órás munkahetet úgy osztottuk be, hogy a napi nyolc óra mellett még 21 perccel többet dolgozunk. Ennyivel hamarább kezdjük a munkát. így nem vész kárba az az idő sem, amit a vidékről bejárók eddig elveszítettek azáltal, hogy bár hamarább érkeztek a gyárba, csaknem félórát kellett várniuk a munkaidő kezdetére. Lerövidítettük a veszteségidőt is. Megszüntettük a műszakok közti szünetet, s most a két műszak munka közben váltakozik. Ezzel is megtakarítottunk tíz percet. Az ilyen s ehhez hasonló időmegtakarítással sikerült havonta behoznunk egy teljes műszakot, úgyhogy július elsejétől már három szabad szombatunk van — mondotta többek közt az igazgató. Ez követelésre méltó példa. Annál inkább, mert a púchoviak még ezzel a szép eredménynyel sem elégedtek meg. Jelenleg azon törik a fejüket, hogyan könnyíthetnének még jobban azoknak a kisgyermekes anyáknak a munkafeltételein, akik naponta csak négy órát dolgoznak. Az üzem dolgozója, Ján Maly elvtárs 33 órás munkahéttel dolgozó műhely létrehozását ajánlja. Itt kétműszakos üzemeltetés mellett lehetőség nyílna arra, hogy a nők nyolc nap alatt ledolgozhatnák két heti munkájukat, s további hat napjuk szabad lenne. Ez a munkabeosztás egyrészt lehetővé tenné, hogy a negyvennégy órás munkahét alatt elért fizetés 75 százalékát kapják meg, másrészt kevesebbet kellene utazniuk, s így több időt tölthetnének családjuk körében. Az új munkaidőbeosztásról széles körű vita folyik a púchovi nők között. Sok érdekes ötlettel jöttek az aktívára a többi textilüzem dolgozói is. IleSová elvtársnő, a bratislavai Nemzetközi Nőnap üzem szakszervezeti elnöknője arra mutatott rá, hogy körültekintőbben kell eljárni a szabad szombatok bevezetésénél. Például a bölcsődékben és óvodákban nem vezethetik be addig, amíg az oda járó gyermekek szüleinek munkahelyén nincs bevezetve. Különben a szülők kénytelenek lennének szombatonként otthon maradni gyermekeiknél. BeneSová elvtársnő a nimburki Pragodevből az üzemi étkezdékre hívta fel a jelenlévők figyelmét. Náluk az üzemben rájöttek, hogy a dolgozók rendes étkezése mennyire befolyásolja a munkateljesítményt, és úgy döntöttek, hogy 70 filléres árpótlékot fizetnek minden ebédhez. Az értekezlet tehát nagyon hasznosnak bizonyult. Egyrészt alkalmat nyújtott a tapasztalatcserére, másrészt hozzájárult a szlovákiai és a csehországi, textiliparban dolgozó nők közti kapcsolat elmélyítéséhez. G. V. I. Desanka Maksimovié Veres rege Hol volt, hol nem volt, a bérces Balkánon, egy hazában, mit pórnépe imád, hősi halált halt egy napon egy csapat kisdiák. Egyazon évben születtek mindahányon, iskolaéveik egyképpen teltek-múltak; elválaszthatatlanul együtt kacagtak minden közös ünnepségen — mindenütt, s hogy ne legyenek himlősek, egy napon oltották be őket, s egyazon napon háltak meg mindahányon. Hol volt, hol nem volt, a bérces Balkánon . És ötvenöt perccel a halál pillanata előtt, kerek mosolygós figyelemmel ültek a padban a kedves gyermekek, s egyazon feladatot fejtegették: mennyi utat tesz meg a vándor egy nap alatt gyalog ... és így sorba. Fejükben egyazon számjegyek sürögtek tolongva, és táskájukban a füzetekben céltalanul sorakozva az ötösök és kettesek végtelen hossza. Egyazon álmok, egyazon hazafias és szerelmi titkok elvegyült csacskaságon lapult a zsebek mélyén itt-ott. És úgy tűnt e fiatal élet mindegyikének: nagyon de nagyon sokáig futkosnak még a kék égbolt alatt, amíg a világon valóra nem válik minden feladat. Hol volt, hol nem volt a bérces Balkánon ... A kisdiákok sűrű sorban kézenfogták egymást rendre s az utolsó óráról szépen szelíden indultak a vesztőhelyre, ügyet se vetve a halálra. A kispajtások tömött sora egyazon percbe röppent a soha nem múló hazába. Dudás Kálmán fordítása HEGYORMOK visszhangja Szerény, apróbetűs plakát is elég ahhoz a nagyvárosokban vagy a kis településeken, hogy nagy tömeget csaljon el az irodalmi estre. A plakáton ilyenkor Jugoszlávia legkedveltebb és bátran állíthatjuk, egyik legnagyobb élő költőnője, Desanka Maksimovié neve áll. Ez a kellemes, barátságos és a korát meghazudtoló frisseségű 68 éves asszony, a Szerb Tudományos Akadémia tagja, számtalan irodalmi kiadvány, versek, elbeszélések és egy regény szerzője. Aki csak egyszer látja és hallja, az rajongásig megszereti. A lényéből áradó közvetlenség nem véletlen: 27 évig gimnáziumi tanár volt, előbb Obrenovácon, majd Dubrovnikban, később Belgrádban. Tanítványai is olyan szeretettel csüngtek rajta, mint most a hallgatóság, az olvasó, ö még ma is, bármikor és bárhova szívesen elmqgy az emberek közé. Pedig nálunk nagyok a távolságok, 600—700 kilométert utazni még ma sem fárasztó számára. Hazánkban nincs olyan verses, enciklopédiái vagy tankönyv, amelyben műve ne szerepelne. Desanka Maksimovié munkásságára jellemző a hazaszeretet, az emberek és a természet szeretete. Mindezt olyan egyszerű, ízes népi nyelven írja le, hogy a képzett olvasót megdöbbenti a mondanivaló szépsége, az egyszerű ember pedig végigélvezi, átéli a leírtakat. Hogy jutott el idáig, milyen volt Desanka Maksimovié életútja? Szerbiában a Valjevo melletti Rabrovicén született. Gyermekkora, később vakációi is ehhez a vadregényes vidékhez fűződnek. — Ilyen változatos hegyormok nincsenek sehol másutt — mondja ő. — A brankovói fennsíkról pompás látvány tárul az ember szeme elé. A völgyben látszik a Sabac felé kanyargó országút, a Kolubara vízgyűjtő medencéje, este idelátszanak Belgrád fényei, tiszta, napfényes időben pedig idefehérlik a Száva tükre. Az én szülőföldem változatos, hegyes dombos vidék. Gyermekkoromban a napkeltét szerettem a legjobban. Kora reggel nagyapám ablakából láttam meg először, leszaladtam a folyó mellett, ott újból felkelt, felmentem a hegyre és újból elém bukkant. A napkeltét én itt sokkal jobban átéltem, mint más vidék gyermekei és úgy érzem, ezáltal többet is éltem már akkor. — Szókincsemet is Brankovinából hoztam. Ma is azon a nyelven és azon a módon beszélek és írok, mint a brankovinai fennsík földművesei. Tiszta egyszerű, zamatos és eredeti népi nyelv ez, nem érződik rajta a város pora ... — Legutóbbi könyvemben, a Kegyelmet kérekben a vidéki emberek életfilozófiáját, hősiességét, igazságát és erkölcsét írtam le. Szeretem a szabad embert a szabad hazában, de még jobban az egyéni szabadságérzetet a szabadságban. Desanka Maksimovié azok közé tartozik, akik átéltek két világháborút, és műveikben fel is dolgozták élményeiket. A forradalom ihlette versei Jugoszlávia legszebb háború utáni alkotásai közé tartoznak. Hazafias verseit, persze a többit is, szívesen olvassa fel katonáknak, mert a partizánháború fogásai, győzelmei és nagy veszteségei a szeme előtt, a füle hallatára játszódtak le. Leghíresebb és egyben legmegrázóbb verse, a Véres rege is közvetlen élmény alapján készült. — Akkor már Beogradban laktam. Az események után 2—3 nappal megyek az utcán, az egyik sarkon elém áll egy majdnem önkívületi állapotban levő ember, inkább falusi, mint városi. Néz, csak néz rám, majd megszólal, pedig soha sem látott: — Tudja milyen szörnyű dolog történt? Kragujevácon az összes iskolásunkat legyilkolták I ! !... Fájdalmában elfelejtette, hogy azon a napon Kragujevácon még hétezer (!) felnőttet is kivégeztek. Ahogy ezt mondta, ment tovább, és elmondta mindenkinek, akivel találkozott. Addig mehetett, amíg csak a németek meg nem állították és le nem lőtték, mert arra nagyon vigyáztak, hogy a gaztetteikről ne tudjon a világ. Én pedig fájdalmamban megkerültem a lakónegyedünket, szomorúan mentem, vigyázva, mintha egy pohár vizet vittem volna a tenyeremen, és mire hazaértem, megszületett a vers. — Sokan kérdezték már tőlem, hogy miért írtam meg a regényemet. Ügy vélem, hogy a költő azért ír regényt, mert azt is leírhatja, amit mint költő soha, de mint ember mindenkor elmondhat. — Mondana valamit a költészet lényegéről, a poézisról és az emberekről? — Van ezen a földön nagyon sok sikertelenség, meghasonlottság, igazságtalanság, ám észrevettem, hogy mindenben van egy erkölcsi egyensúly, amelyet a nép igazságnak nevez. Egyik ember legyen mindig a másik ember barátja, ossza meg vele a baját, a szenvedőnek ne okozzon még nagyobb fájdalmat. Ha már megmondja az igazságot a másiknak, úgy mondja, hogy örömet okozzon neki, ha pedig korholja, azért korholja, amit még helyrehozhat. — Számomra a művészet a legnagyobb életöröm. Úgy érzem, hogy a költészet egyben legfőbb élethivatásom is. Az írótól sokkal több emberiességet, igazságot várnak az emberek, mint mástól, és a kis hibát is nagynak látják nála és nehezen bocsátják meg. A költő akkor boldog, ha érzi, hogy milliók érzik át művein keresztül a boldogságát. A legnagyobb boldogság az, ha látod, hogy életműved másokban visszhangzik, hogy gazdag életed másokban újraéled, éppen úgy, mint a hegyormok között a visszhang. SZEGEDI MÁRIA
