Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-07-01 / 26. szám

nem lőtt. Bora, Vlado és én elmentünk a lakásra. A ház előtt megpillantottam a háziasszonyát, hozzáléptem és Bakarusa felöl érdeklődtem. „Még nem jött meg,“ mondta az asszony és beszaladt a házba. Visszamentünk a szállodába. Papirost kerestem, hogy levelet írjak neki. Amikor éppen az első szavakat rakosgattam egymás mellé, meg kellett fordulnom. Hárman voltak. Egyikük annak a fodrászatnak a vezetője, ahol dolgozott. Az arcába csaptam. „Hogy mertél beszélni a feleségemmel, talán nem tudod, hogy mohamedán vagyok?“ Emelte rám a .kezét, de a Bora közénk ugrott, lefogta a kezét, Vlado a portással szintén közbelépett és megakadályozták a verekedést. A portás hosszasan beszélt, magyarázott nekik valamit, majd mindannyian elhagyták a szállodát. A papirost, amelyen meg akartam neki írni, mennyire várom, összetéptem. „Tudod, Bora, azzal a revolverrel este még egyszer megpróbálkozunk, ha jön valamilyen milicista, gyorsabbak leszünk, akarod?“ Bora elmosolyodott és bólintott. Kisvártatva megjelent az a fiatalember, akinek úgy kapaszkodott a kezébe, mintha a bátyja lenne, odalépett az asztalunkhoz, úgy tűnt, mintha nagyon izgatott lenne. Szó nélkül leült mellénk. „Üzenetet hozok, vedd úgy, mintha tőle lenne, hogy gyere el egy szállodába, ami öt kilométernyire van a Malinovectöl, mégpedig azonnal. Az a három, aki előbb itt volt, les rád az országúton, mind a háromnak van puskája, kitűnő lövök, ne menj arra.“ Mindezt egy szuszra mondta, gyorsan és határozottan. „Ö is ott lesz abban a szállodában?" Nem válaszolt. Karon ragadtam. „Beszélj, ö is ott lesz?" „0?“ „Mi az, talán még öt percet sem beszélhetek vele négyszemközt, kell vele beszélnem, érted, kell.“

A fiatalember erősen gondolkozott, nem tudta magát elhatározni. „Vérzik,“ mondta halkan.

„Micsoda?“ kiáltottam és fölugrottam.

Mind a két kezével visszatartott. Fiatal, nagyon szép kezében az erő volt és báj. „Kérlek,“ dadogtam, kifejezéstelen az arcába nézve, „kérlek, könyörülj meg rajtam, látom, hogy jó vagy, menjünk, menjünk oda, ahol ő van, mindegy hogy hova, meg kell találnunk, szüksége van rám, mindnyájunkra szüksége van, látod, mi mind, akik itt vagyunk, a barátai vagyunk, lehet hogy szüksége van a véremre, mindent kifacsarok, hallod, mind odaadom neki, légy olyan szíves ..Nem tudom, mi mindent mondtam még, 6 húzódozott, hogy csak figyelmeztetni akart, hogy ne dőljek be azoknak a gyilkosoknak, mert lépre akarnak csalni, hogy nem szabad róla beszélnie, megtiltotta, nem akarja, hogy valaki megtudja, „de hol van, csak azt mondd meg". Vlado és Bora is közbeszólt és bizonygatták, hogy mi vagyunk az ő legjobb barátai, és hogy én vagyok az egyetlen rokona, aki törődik vele, mert szülei lemondtak róla, végül a fiatalember elárulta, hogy ott van abban a szállodában, hogy odament feküdni, mert beteg és nem akar a Malinovecen feküdni és hogy az a három ezt tudja és feltételezik, hogy én utána akarok majd menni és hogy azért most ott várnak rám az országúton a puskákkal és hogy egyszer és mindenkorra el akarnak űzni a Malinovecről. Hosszas rábeszélés és kunyerálás után végre beleegyezett, egy elvezet bennünket abba a szállodába. Megígértük, hogy óvatosak leszünk. De az országúton senkt sem leselkedett ránk. Hogy megelőztük-e őket, vagy valami közbe jött, nem tudom. Eljutottunk a szállodába. Még ma sem értem, hogy Sead, így hívták azt a fiatalembert, miért jött oda nekünk szólni. Es hogy végül is miért hagyta magát rábeszélni, hogy oda vezessen hozzá. Talán azért nem voltak az országúton, mert nem volt érkezésük, hogy tudassanak, és úgy vélték, hogy nem tudom hol a lány. ö maga küldte volna ezt a fiatalembert hozzám?

Az a borzalmas szálloda. „Miért nem vitték kórházbaГ kiáltottam, amikor láttam, hogy mi van. „Egyenesen a kórházba kellett volna vinnetek,“ üvöltöttem, alája csúsztattam a kezemet, s amikor kihúztam, csupa vér volt, mert vértócsában feküdt. „Savó, nekem végem van,“ suttogta nagy nehezen. „Azonnal a kórházba" mondtam, és a fiatalember — mivel ő is látta a vért, — elrohant telefonálni.

„Merevedik az állkapcsom “ mondta erőlködve.

„Ne féli, semmitől sem féljI Megkeresem neked a legjobb orvost és kórházat, te csak ne gondolj semmire, az a fő, hogy időben jöttem, légy egészen nyugodt, egy szót se szólj, most már jó kezekben vagy."

Amíg megérkezett a mentökocsi, elájult. Félig nyitva volt a szeme, úgy hogy kilátszott a szemefehérje, mint a halottaknak. Rohantam Seadért, aki még folyton a telefon körül csellengett, és fölhívta Vladot és Borát is. Sead azt sem tudta hova legyen, zavartan és ijedten közölte velem, hogy a kocsi elment, és magyarázkodni kezdett, hogy nem ts történt olyan nagy baj, hogy csak egy kicsit beteg és hogy minél messzebb akar lenni az emberektől, hogy senki se tudjon meg semmit, egyedül ment föl, talán azok a lépcsők ...

A mentőkkel orvos is jött, megvizsgálta, mondott valamit a sokkról és a vérveszteségről és elrendelte, hogy tegyék hordágyra. Óvatosan levitték a mentőautóba. Mintha vattából lett volna, mintha már nem is lett volna.

„Ma éjszakára elég volt," mondta barátságtalanul, „ne látogassa meg. Holnap sem. Majd hívjon föl."

Mi négyen ott maradtunk. Sead és mi hárman Belgrádból, a csak félig kivilágított hotel küszöbén, ő nélküle, bizonytalanságtól gyötörve, semmit sem tehettünk, semmit sem tervezhettünk. Éjjel tizenegy óra körül lehetett. Elindultunk gyalog Malinovec felé. Fordította: L. É.

MADAME VONG

nem ismer kegyelmet

Iskolás korunkban szívesen olvastunk kalőzhistórlákat, de ha ma valaki ilyesmiről kezd beszélni, csak legyintünk egyet és elmosolyodunk.

zokl

Hol vannak ma már a kaló-Pedig a huszadik század derekán, az atomkorban, az űrhajók korában is találkozunk ezzel a „hivatással“. A modern kalózok élén a kegyelmet nem ismerő madame Vong áll, aki már hosszú évek óta uralja Távol-Kelet vizeit. Magas vérdíjat tűztek ki a fejére, sőt még egy jő fényképéért is hatalmas összeget ígért Hongkong, Thaivan és a Fülöp szigetek kormánya. Többen próbáltak szerencsét, de legtöbbjük életével fizetett vakmerőségéért. Madame Vong keze túlságosan hosszú volt. A hongkongi rendőrség számítása szerint madame Vong és társainak évi jövedelme meghaladja a 150 millió hongkongi dollárt.

1940-et írtak, amikor Vong Kungit, Csangkajsek egykori embere a többet jövedelmező csempészéssel, zsarolással, kémkedéssel és később kalózkodással kezdett foglalkozni. Kantonban megismerkedett Szánnál, egy éjjeli bár gyönyörű táncosnőjével, aki cinkostársa lett.

1946-ban Vong megtudja, hogy három áruvál telt dzsunka érkezik. A kalózok tengerre szálltak, de a bő zsákmány helyett felfegyverzett katonaságot találtak Húsz perces harc után aki még tehette, elmenekült. Vong súlyosan megsebesült, és három nap múlva meghalt.

Hamarosan híre ment, hogy a szétvert kalőzbanda élére Szán Vong, azaz madame Vong állt. A Hongkong melletti szigetekről irányította sikeres akcióit.

A holland Van HEUETZ nevű hajó este indult Kantonból, ám nem juthatott messzire, mert éjjel tizenöt bárka megtámadta A kalózok megszakították a rádióösszeköttetést, az utasokat a kajütökbe csukták s néhány óra leforgása alatt az egész szállítmányt átrakták. Az utasok és a hajó legénysége közül egy ember sem látta madame Vong arcát, akinek ez az „akció“ 400 ezer fontot hozott.

1951 márciusában egy tengerész mégis megpillantotta a titokzatos Vong asszony arcát, miközben a kalózok 22 társát kíméletlenül lelőtték és a Makaóba tartó portugál hajót kirabolták. Az említett tengerész sebesülten a tengerbe zuhant, de megkapaszkodott egy deszkában és megmenekült.

Ugyanabben az esztendőben az ötvenezer tonnás angol „Mallory“ hajó megállt a tengeren, nehogy „kettészelje“ a feléje haladó dzsunkát, és ez lett a veszte. 25 amerikai gépfegyverrel felszerelt férfi pillanatok alatt elfoglalta a hajót, és elrabolta a szállítmány legértékesebb részét.

De téved az, aki azt hiszi, hogy madame Vong csak ilyen úton gyűjtötte vagyonát.

1951 augusztusában a következő tartalmú levél érkezett az angol kereskedelmi hajóvállalathoz: „25-én induló hajójukat megtámadjuk, hacsak nem fizetnek 20 000 hongkongi dollárt.“ És a vállalat mit tehetett mást, fizetett. A kért pénzt eljuttatta a megadott helyre.

1952-ben madame Vong kalózai utasoknak öltözve, 280 ezer dollárt raboltak a Hongkong és Kanton között közlekedő hajó utasaitól és személyzetétől. A tengernyi pénzt Vong asszony Hongkongban Makaóban, Szingapúrban és Tokióban költötte el, ahol nemcsak hogy a terveihez szükséges információkat szerezte, hanem szenvedélyesen hódolt kedvenc szórakozásának, a hazárdjátékoknak. Bátran tehette, mert egy tengerész homályos személyleírásán kívül nem volt ismertető jele.

Egyszer a makaói rendőrfelügyelő apró csomagot kapott, amelyen a következő felírás volt olvasható: „Bizonyára érdeklik ezek a fényképek, mivel madame Vonggal kapcsolatosak.“ A csomag fényképeket tartalmazott, melyek kegyetlen módon megcsonkított holttesteket ábrázoltak. A képekhez csatolt levélben ez állt: „Abban a pillanatban ölték meg őket, mikor madame Vongot akarták lefényképezni.“

1962 júniusában a Fülöp-szigetek elnökhelyettese, Emanuel Pelaes estélyt rendezett palotájában. A 200 vendég között volt egy madame Szenkaku nevű hölgy is, aki az egész estét rulettasztalnál töltötte és meglehetősen magas öszszegekben játszott. Az elnökhelyettes felfigyelt a hidegvérűen játszó nőre és megszólította. — Olyan nyugodtan játszik, és olyan nagy összegekben, hogy akár madame Vong is lehetne.

A megszólított hölgy nyugodtan válaszolt.

— Hiszen én madame Vong vagyok. Szenkaku csak az álnevem.

A társaság körülöttük levő tagjai jót nevettek ezen a feleleten. Az elnökhelyettes egy hét múlva levelet kapott Makaóból. „Köszönöm a kellemes estét, Szenkaku— Vong.“

Azt beszélik madame Vongról, hogy több nyilvános ház tulajdonosnője és leánykereskedelemmel is foglalkozik. Arról, hogy hány tagja van Vong asszony bandájának, igen eltérőek a vélemények. Az angolok feltételezik, hogy kb 3000 tagja, a portugálok viszont azt állítják, hogy legalább 8000 tagot számlál ez a jól szervezett bűntársulat. A japán állítások szerint a kalóznő mintegy 150 hajóval s dzsunkával rendelkezik.

1963 májusában megjelent egy ember a japán rendőrségen és felajánlotta, hogy értékes információt ad madame Vongról. A megbeszélt helyen találkozott is a rendőrség embereivel, de már nem mondhatott semmit, mert levágott kézzel és kivágott nyelvvel találták meg.

Madame Vong 43 éves, még sokáig folytathatja véres akcióit. És ezért nem csoda, hogy néhány biztosítási társaság megtagadja a madame Vong által okozott kár megtérítését.

Feldolgozta: О. V.