Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-14 / 2. szám
г-19 гг 29 55 45 Novemberben a rigai politechnikai főiskola aulájában a legjobb nőt sakkozók világbajnoki mérkőzésén két fiatal, csinos nő mérte össze tudását. Az egyik érdekes arcú, fekete szemű, hollófekete hajú lány, a grúz Nona Gaprtndasvtll az eddigi világbajnok, átellenben a vele egykorú, törékeny alakú, gesztenyebarna fiatalasszony — a moszkvai Álla Kusnír, a világbajnokjelöltek versenyének győztese. Három hétig tartott a heves küzdelem a két 24 éves főiskolás között a világ legjobb sakkozónőjének címéért. A győzelmet a cím védője, a párosmérkőzés nagy esélyese, a népszerű Nona szerezte meg. A női sakkozás történetében ő az ötödik világbajnok. Az Igazság kedvéért meg kell mondani, hogy elődei — Véra Menéíková, a két háború közötti idő csehszlovák vtlágbajnoknője, valamint a szovjet Rugyenko, Bikova és Rubcova Inkább a bevezetőben felvázolt elképzelést valósította meg. Nona Gaprtndasvtlt porondra lépésével tehát új korszak kezdődött a nőt sakkozás történetében —- a fiatalság élvonalba törésének korszaka. Ez a fordulat 1962-ben állt be — akkor szerezte meg, 21 éves korában a vl lágbajnokt címet. Pillantsunk vissza a női sakkvllágbajnokság kialakulására. A Nemzetközi Sakkszövetség 1927-ben a londoni sakkoltmpla keretében rendezte az első nőt világbajnoki versenyt. Tizenkét résztvevő közül a 21 éves csehszlovák Véra Menéíková szerezte meg a győzelmet, nagy fölénnyel — tizenegy játszmából tízet megnyert és csak egy ellenfelének sikerült döntetlent elérnie. A második világháború kltörésétg még hatszor rendeztek világbajnoki versenyt, mindig a férfi sakkcsapatvllágbajnokság keretében. Véra Menéíková minden alkalommal biztosan győzött, négyszer (Prága 1931, Folkestone 1933, Varsó 1935 és Stockholm 1937) százszázalékos eredménnyel, azaz minden ellenfelét leгг 25 23 [20 16 ■1 ÖTÖDIK KIRÁLYNŐJE I győzve! Kétszer pc^osmérkőzésben Is 17!ТШ^ГТШ1?^пед világbajnoki címét és bebizonyította, hogy nincs komoly vetélytársa a női sakkozók között. Véra Menéíková tragikus halálával 1944-ben megürült a világbajnoki trónus. 1950-ig kellett várni, míg újra gazdája akadt. Ekkor rendezték meg Moszkvában a nők világbajnoki versenyét. Ez nagy szovjet fölény jegyében zajlott le — az első négy helyet a Szovjetunió versenyzői szerezték meg, a világbajnoki aranyérmet pedig a 46 éves lentngrádt közgazdász, Ludmila Rugyenko kapta. Nona Gaprindasolli, az ötödik világbal noknő a grúziat Zugdtdtben született. Már ötéves korában megtanulta, hogyan kell lépni a sakkfigurákkal, családjában ugyanis a szülök és öt fivére nap mint nap szenvedélyes sakkcsatákat vívtak. Tehetsége akkor kezdett ktbontakoznt, amikor Tbilisziben tagja lett az úttörő-sakkörnek. A grúz főváros legkisebb sakkozóinak edzője méltán lehet büszke tanítványaira — ő avatta a királyt játék rejtelmeibe Tigran Petroszjánt, a jelenlegi férfi sakkvilágbajnokot is. A tehetséges Nona már 15 éves korában Grúzta nőt sakkbajnoka lett. 1959-ben sportmestert címet szerzett, 1961-ben megnyerte a világbajnokjelöltek versenyét és egy évvel később vllágbajnoknővé avatták. Azóta sikerrel mérte össze tudását a férfiakkal Is, legutóbb angliai Hasttngban rendezett hagyományos nemzetközi versenyen. Nona nem egyoldalú ember, modern fiatal lány. A grúz egyetemen filológiát tanul, szereti a sportot, kitűnő asztalt teniszező, röplabdáztk, úszik és mint szurkoló, nem hagy ki egyetlen ökölvívó vagy labdarúgó mérkőzést sem. Tbilisziben rendkívül népszerű, egy-egy sikeres versenye után nagy-nagy lelkesedéssel ünnepük meg hazatérését. Honfitársai nagyon büszkék rá, a gyengébb nem tagjai pedig remélik, hogy a sikeres sportpályafutásának még kezdetén álló nagytehetségű vllágbajnoknő a legjobb férftmestereknek Is még sok küzdelmes percet fog okozni. KOZMA GYULA nemzetközi sakkmester L. Llslckf felvételei: r • r . * • újítási javas I at К 54 44 35 48 45 I И 21 26 58 24 56 11 32 Vízszintes: 1. Levélszekrény. 9. Kócos. 10. MlG (folytatása a vlzsz. 23 és 42). 12. Ilyen megjelöléssel Is megy a postai küldemény. 14. A forradalmak énekese. 15. L. X. H. P. 16. Hangsor. 18. Ad acta rövidítve. 19. Yttrium és két oxigénlum. 20. A legősibb Uzenetvlvó. 22. Kicsinyítő képző (fordítva). 23. Tizennyolc éves korában lesz a gyermek... 25. Retteg. 26. Disznótoron sok van belőle. 27. A szakácsnő. 28. Tök ... 29. Tücsök fele! 31. Talán — tájszólással. 33. A posta egyik feladata. 36. Két magánhangzó. 37. Korszerű postai önműködő berendezés (folytatása a függőleges 32. szám alatt. Az első kockában kettős betű). 38. Lakos mássalhangzói. 39. 999 római számmal. 41. Postai küldemény. 42. A válasz befejező része. 43. Ital. 45. „Nászdal“ kezdete. 46. Betű hiánnyal lófej. 48. Vonal, vonalzó névelővel (latinul). 49. Jack London Izgalmas kalandregénye. Függőleges: 1. A kézbesítésnél fi zetendő postai dijak. 2. Egyenes, he lyes (görög szóösszetételből). 3. Tét szetős. 4. Takaró felel 5. Régi ró mai pénz. 6. A. A. 7. D. M. A. 8 Kairóban volt az ősbemutatója a 19 században. 9. Levél-illeték. 11. Min denkl... aki él. 13. „Az éneklő .. (London egyik müve). 16. Rejt. 17 Betegség. 20. Épületrész. 21. Fejvesztve szalad. 23. Figyel. 24. A labdarúgó ... — 25. Kiemelkedő magaslat (a 3. és az 5. kockában kettősbetű). 27. Tüzel. 28. Nem az. 29. Elektromos hírközlő. 30. Pénzbetétért jár. 31. Bő. 32. A vissz. 37 befejezése. 34. Nem egészen toll. 35. Heti... — 36. Díszít. 38. Meg... — 40. A kezet melegíti télen. 42. LAlV. 44. Enyém, latinul. 45. N. L. S. 47. J. R. 48. Azonos magánhangzók. B. P. Beküldendők a megjelenéstől számított 8 napon belül a rejtvényszámmal együtt a vízszintes 1, 10, 12, 20, 23, 33, 37, 41, 42, 49. és a függőleges 1, 9, 13, 29, 32. számú sorok. Üt hibátlan megfejtésért könyvjutalmat küldünk. Lapunk múlt évi összevont számában közölt keresztrejtvényünk helyes megfejtése: A ködképződés, dér, tartós hé, ózon, égbolt, villámhárító, kéreg, ártalmatlan, „fehér törpék“, szivárvány, lehetetlen, nova, Ohm, szél. Könyvjutalomban részesültek: Koháry Tlborné, Kassa, Nagy J6- zsefné, Kalonda, Prohászka Józsefné, Komárom, Molnár Lászlóné, Losonc, Köteles Margit, Péder, Gérecz Lajosné, Safárlkovo, Lackó Béláné, Sellye. NO. Megjelenik hetenként. Kiadja a Csehszlovákiai Nők Szlovákiai Bizottsága, Bratislava, Oktábrové nám. 12. Felelős: Szarkáné Lévay Erzsébet, főszerkesztő. Grafikai szerkesztő: Schreiber Katarina Szerkesztőség: Bratislava, Oktábrové nám. 12. Telefon: 344-21, 374-21. Nyomja a Vychodoslovenske tlaiiarne, národny podnik, Koiice. Előfizetési dfj: fél évre 26.— Kis, egyes szám ára 1.— Kis. Terjeszti a Posta Hirlapszoigálata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. A külföldi megrendeléseket a posta sajtákiviteii szolgálata: PNS, Üstredná expedíció tlaie, Bratislava, Gottwaldovo nám. 46/VII — intézi el. Magyarországon terjeszti a Magyar posta. Előfizethető a posta Központi Hirlaplrodájánál (Budapest V., József nádor tér 1.) és bármely postahivatalnál. Előfizetési dfj: egy évre »0,— Ft. Egyes szám ára 2.— Ft. Csekkszámlaszám: egyéni 61.278, közületi 61,066, (vagy átutalás az MNB 8. sz. folyószámlájára). 2-11*61021 15