Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-05-13 / 19. szám
LEJTŐ VI. TÖPRENGÉS A VÁRÓTEREMBEN A veneretikus megbetegedések száma állandóan nő. Néhány hónappal ezelőtt közölték lapjaink ezt a szomorú tényt, amire akkor emlékeztem vissza, amikor átléptem a váróterem küszöbét. Több évtizedes publicisztikai pályám alatt megszoktam, hogy az újságiró még a pokolba is elmegy egy riportért, de bevallom, a váróterembe némi undorral léptem be és a kilincset csak a könyökömmel nyomtam le. A váróterem ugyanis egy orvosi rendelőbe vezetett, az orvosi rendelőben pedig a veneretikus betegeket gyógyítják. A szakosításban mindig is kettős fogalom volt a bőrgyógyász, de az emberek általában csak a „bőrgyógyászhoz“ jártak még akkor is, ha a valóságban a nemibetegségek szakemberét keresték fel. — Nem árulhatok el adatokat mondta az ősz hajú orvos — az orvosi titoktartás a magunkfajta szakorvosra különösen kötelező. De azt megírhatja, hogy néha magam is megdöbbenek. Járnak hozzám egészen fiatal lányok, családanyák, néha már erősen őszülő hajúak is. Járnak hozzám hatvan felé közeledő nagyapák, akik nem is titkolják, hogy egy fiatal lány fertőzte meg őket. Járnak hozzám fiatal férjek, akik 10 — 14 nappal jelentkezésük előtt szolgálati úton voltak és „tudja doktor úr, magam sem értem . . . még soha nem csaltam meg a feleségemet . . . valahogy nagyon unatkoztam, bementem egy kávéházba és ott ismerkedtem meg vele, de ki gondolta volna, hogy egy ilyen fiatal művelt lány . . .“ Kimentem a váróterembe és leültem. Nem kellett sokáig várakozni. Valóban jöttek egész fiatal lányok és joggal „korosabbnak“ nevezhető asszonyok, hosszúhajú ifjak és kissé már köszvényes kopaszok. És az sem okozott problémát, hogy melyik keresi a bőrgyógyászt és melyik jelentkezik injekciózásra. Elég volt egy firtató, kutató pillantás és az arcok elpirultak, a szemekben riadt fényt vetett az ijedtség. A Salvarsan vagy a penicillin azonban csak a vérben élősködő kórokozókat pusztítja el, de vajon mi történik a tudat, a szellemiség, az erkölcsi érzék kórokozóival?! Meddig lesz még fétis minden, ami „nyugati“, meddig törjük még, hogv lányaink odadobják magukat egy „különlegesen“ csíkozott pulóverért, vagy néhány tuzex-utalványra átváltható bankjegyért a nyugati országokból érkező turistáknak? Nem vagyok „nyugat-gyűlölő dogmatikus“ és a „fehér áru“ zsibvására ellen hazai vonatkozásban is tiltakozom. Tudom, hogy nálunk is vannak „cukros bácsik“, akik „szívesen áldoznak valamit“ egy fiatal lány kegyeiért. De ha nincs eladó, nincs vevő! Egy-két óra a váróteremben jó lecke lenne egyes szülőknek is. Olyan szülőkre gondolok, akik este kilenckor nyugodtan lefekszenek, hiszen a „kislánynak van kulcsa és 17 éves elmúlt, joga van szórakozni“. Olyan anyának, akik azt mondják, hogy „le se fütyüld az itteni fiúkat kislányom, inkább valami jópénzű nyugati pasast próbálj az anyakönyvvezető elé ráncigálni“. (Hangsúlyozom, hogy találkoztam ilyen anyákkal, amennyiben egy ilyen gondolkozású nőt anyának lehet nevezni!) A tudatban romboló kórokozókat nem pusztítja el a Salvarsan. Az erkölcsi szennyeződés ellen csak egy erős, biztosan működő, fejlett belső cenzúra nyújthat védelmet és ezt kifejleszteni az iskola és az otthon elsődleges feladata. Ahogy helytelen volt a múltban a klérus és a kispolgári morálfilozófia „szüzesség-teóriája“ ugyanannyira helytelen — sőt bizonyos szempontból még veszélyesebb az, hogy ma valami bohém toleranciával tárgyaljuk a székszuális kapcsolatokkal összefüggő kérdéseket ! Miközben ezt a riport-sorozatot írtam, ismerősök és ismeretlenek figyelmeztettek: miért csak a szülőket és a lányokat szidja? Miért nem akadályozza meg ezeket a kalandokat a rendőrség?! Ügy érzem, hogy most, a riport végén, erre is válaszolnom kell. Vajon milyen erkölcs az, amelyet a karhatalomnak kell megvédenie? Vajon elképzelhető-e, hogy például Pozsonyban az Interhotelek körül ténfergő fiatal lányok mindegyike mögött egy rendőr vigyázza az „ártatlanságot"? Vajon mit szólnának egyes szülők, ha szombat este kislányukat egy rendőr kísérné haza és a következő szavakkal adná át a családfőnek: „Uram, a lánya a Hviezdoslav téren beszállt egy osztrák rendszámú autóba. Miután megfigyeltem, hogy öt perccel azelőtt ismerkedet meg az autó kb. 50 évesnek látszó vezetőjével, igazoltattam és haza hoztam! “ Azt hiszem nem túlzók, amikor azt állítom, hogy a szülők 90 százaléka ilyen esetben „önkényeskedést“, „a törvényesség és a demokrácia“ megsértését tajtékozná és hosszú beadványokat írna a miniszterelnöknek, a köztársasági elnök irodájának és természetesen a sajtónak! A rendőrség — eltekintve a fenti súlyos okoktól — nem veheti át a szülők és nevelők munkáját. A gyermek. a fiatal ember lelki habitusát az otthon és az iskola formálja! A szekszuális zsibvásár hősei és egyszemélyben áldozatai többnyire a váróteremben végzik és elvetélt fiatalságukra, a pénzért adott ölelésekre, a selyemharisnyákért feláldozott éjszakákra és az injekciós tűk szúrására emlékeznek majd vissza megbánva és átkozódva, amikor kihűlt szívvel, kiégett testtel, társtalanul kell hurcolniuk a szennyes múlt emlékeit hoszszú, kietlen évtizedeken át! Tárjuk szélesre szép hazánk kapuit az idegen országokból érkező vendégek előtt, de ne engedjük könnyű kalandok mocsarába fulladni a jövendő anyákat! Ezt követeli a szocialista jelen és a kommunista jövő! Péterfi Gyula Nem tudom, kinek az agyában született meg a gondolat, hogy a nagymamákat Is megünnepeljük. Annyit azonban megállapítottam, hogy Illedelmes gondolat volt. Alistálban 206 nagymama közül 205 vett részt az ünnepélyen, amelyen Kemény Antal, a HNB elnöke és Écsl Józsefné, a nőbizottság elnöknője üdvözli a meghívottakat. Szendvics, citromos tea és finomabbnál finomabb sütemény kerül az asztalra. Reszketeg kezek nyúlnak a tálcák felé. Hol maradt el a 206-ik? Ollári Vincéné, a kilencgyermekes anya betegágyban fekszik. A múlt hét csütörtökén érte másodszor agyvérzés. Nem tartja többé számon gyermekeit, 38 unokáját és 24 dédunokáját. Hat lánya nagymama. A falu legfiatalabb nagymamája, a 43 éves Écsl Kálmánné is az ő lánya. Nővérének, Écsi Lajosnénak hétéves kislányunokája, Csizmadia Lívia ott táncol a pódiumon, szép babaarcával, fekete copfosan. Fehér szilonmasnlja két virágszirom, ö maga is, a többi kislánnyal együtt. A nagymamák szeméből könny buggyan. — A gyermekeinket nem tudtuk így felöltöztetni, táplálni sem — suttogják. Gondolataik visszavisszaszállnak a múltba, betörve az emlékezés egy-egy elfelejtett sarkába. Felsírnak keservein, hogy aztán újra fölragyogjanak, mint ősz egén a sűrű felhőnyáj mögül hirtelen kibukkanó nap. Azok az udvari nagy árnyas fák jutnak eszembe, amelyek alatt oly meghitten töltheti a család pihenőidejét. Látszik rajtuk, jólesik nekik, hogy őróluk sem feledkeznek meg. Berényi Imréné szép, fiatal nagymama. Hét példásan nevelt gyermek anyja. Medi Béláné 48 éves csupán, mégis hosszú múltra tekint vissza. 13 éves korában már szolgált. — A második házasságomból származó Ikergyermekeimhez már nincs annyi türelmem, mint a nagyokhoz volt. Beteg a szívem, — sóhajt könnyes szemmel. Folytathatnám Dórák Lajosnéval, özv. Cséfalvai Istvánnéval. Sokáig tartana, amíg a névsor végére érnék. Eljött a falu „gólya nénije“ Is, akit Janka néni néven Ismer a falu aprajanagyja. Kétezer harminc gyermeket segített világra 38 év alatt, amióta Alistálon lakik. A jól betanított dal- és táncműsoron kívül (amiért Pócs Ilonát, a kilencéves Iskola tanítónőjét illeti a dicséret) meg kell még említenünk a 76 éves Bartalos Vendelnét, azaz Ilon nénit, a falu öreg pacsirtáját, akinek az éneke nem volt programba véve ugyan, de mindenkinek könnyet csalt a szemébe. Szép, szomorú magyar nóták röppentek ajkáról, melyek maguk is öregek, Időtállók, mint a vas. Csak éppen hogy nem rozsdásodnak, akár csak Ilon néni lelke, aki nem kéreti magát. Énekel, és vele a többi nagymama. - Mi -A MODERN KERÁMIA L Szlovák Nemzeti í kelés emlék mii ve Vanek Imre keramikus a Pravda kiállító termében mutalta be legújabb alkotásait a művészetkedvelő közönségnek. Művészete eltér az általános sablontól, merészen aknázza ki az eddig figyelmen kívül hagyott lehetőségeket. És éppen ezzel hozta zavarba bírálóit, akiknek nem állt rendelkezésükre olyan sablon, amelyhez hasonlíthatták volna alkotásait. így történt, hogy a bratislavai Dielo bizottsága, pályázatra benyújtott reliefjének megbírálását megtagadta, azzal az indokolással, hogy „a kidolgozás módja nem felel meg az anyagnak". Eltelt pár hónap és ugyanezért a reliefért, a hazánk felszabadulásának huszadik évfordulója alkalmából rendezett országos képzőművészeti verseny zsűrije, Vanek Imrének ítélte oda az első díjat. Egyesek még ma is határozatlanul állnak a Vanek által indított új irányzat, a képkerámia munkái felett. Vanek az eddigi megszokott-tói egy lépéssel előbbrevitte a kerámiát a művészet útján. Be kell ismernünk; szokatlan, de nem érthetetlen az a kezdeményezése, amely szerint a vászonra történő képfestést, kerámiában valósítja meg. Sőt tovább megy és plasztikus elemeket használ. S mindezt kerámia lapokon, kerámia képeken valósítja meg. Figurális alakításaihoz kaolin griffet, samottot, rezet, cint és egyéb anyagokat alkalmaz. Müveit, a rajz, a festészet és a szobrászat összevonásával igyekszik kialakítani. Kiállításai határkövei felfelé ívelő fejlődésének. így 1963-ban a prágai Óvárosi Tanácsházán rendezett kiállításán még csak az akarás volt érezhető s az útkeresés. Még a Smena kiállítótermében rendezett tárlatának anyaga sem volt teljesen kiegyensúlyozott. 1964-ben a bratislavai Cyprián Majerník teremben kiállított kerámia-müveire jellemző a mélyebb felfogás, valamint ennek ünnepélyesebb kifejezése. A következő MESTERE években már külföldre, - Gertiben és Washingtonban rendezett toriatokra lirj|< |<j müveit Az ez évben megrendít, önáNÓ kiállítása már elárulta, hogy a művész c|ja nem csupán a szépSég megalkotása, hanem alkoisaiban a gondo|a, kerü| eioterbe melynek ertelmf irán ítja az ábrázolást. Egyszerűbb kife|ezesmodrőtörekszik de gondo|ati|ag elmelyultebb. A modern ^Vészét ilyen irányú új megnyilvanulasanak ellenzői lcisanként megszokják, hogy kerámiára is lehet fenymaza| festen; és így kifejezni a gondolatot. Ez a kiállítás néhány ,f|etet nyújt a korszerűen berendezett lakos mualkohsokka| ,örténő színvonalas ekesitesehez. A kerámiából készült rács, előtte az „oroszlán“ elnevezésű iitőke és a samottozott grill asztal aratta a legnagyobb sikert Vannak monumentálisabb alkotásai, de kisebb munkái is kiválóan alkalmazhatók diszítőelemként. Ezt tények is igazolják. Például Tekovská Breznicán egy új üzletház éttermi részében falba munkált nagyméretű müvének témája alapján nevezték el az épületet a Szlovák Nemzeti Felkelés üzletházának. Műveinek egy része a szeredi Kohász-hotelban, a bratislavai Krym hotel grilljében, a Spektrumban, a Slovnaft kultúrházában, a készülő poprádi hotelben, valamint egy korszerű vendéglátó üzemben — amely a trencséni vár aljában a szerelmes Omar és Fatima emlékét idézi — kapott helyet. A mester jelenleg egy Münchenben megrendezésre kerülő kiállításra készül, négy kerámia — asztal változattal. xxx Vanek Imre 1931-ben született Érsekújváron. 1954- ben, mint népi művész a modrai majolikaüzembe került két évi gyakorlatra. Itt megismerkedett az égetés technikájával és a majolikafestéssel. Az alapos ismeretek elsajátítása után 1956-ban a Prágai Iparművészeti Főiskolára került, ahol O. Eckert professzor vezetése alatt folytatta tanulmányait. Az iskola sikeres elvégzése után, saját művészi elgondolásainak megvalósításához látott. Az utóbbi években létrehozott alkotásai révén, országos viszonylatban is legjobb keramikusaink közé tartozik, s biztosra vesszük, hogy mondanivalójában és annak technikai kivitelezésében megtartja teremtő dinamizmusát. Kúti K. Szilárd ÉLETTÁRSAK Ha az ember élethivatásában elért sikerei csúcsán visszatekint, s őszintén végiggondolja a megtett utat, leggyakrabban arra a megállapításra jut, hogy bizony a szerető hitvestárs megértése, gondoskodása, — gyakran áldozata — nélkül sokkal nehezebben érte volna el, amit elért, vagy talán el sem jutott volna odáig. Vannak olyan hivatások, amelyek annyira lekötik az embert, hogy az élet apróbb, de szükségszerű velejáróira már képtelen megfelelő gondot fordítani, s azokat zavaró akadályoknak tekinti. Ilyen esetben csak nagy nehezen birkózhat meg az ember egyedül az élettel, s céljai beteljesülését, sikereit élettársa segítségével képes csak elérni. Mondani sem kell talán, hogy a házastársak közül az, aki a másik válláról a mindennapi gondokat leveszi — az aszszony. Rendszerint. Nincsen probléma, baj ott, ahol az asszony hivatásának tekinti az anyaságot, a családi tűzhely ápolását. De napjainkban egyre több nő azon igyekszik, hogy természet-adta anyai hivatását valamiképpen egybe ötvözze, párosítsa a termelő, alkotó munkával, hogy családon belüli hivatásán kívül érvényt szerezzen azoknak a benne rejlő alkotó erőknek is, amelyeknek birtokában van. És itt néha nagyon visszás helyzetek alakulnak ki a családon belül. Egyszer Mária Král'ovicová államdíjas színművésznővel beszéltem erről a kérdésről. Hivatása természetesen tőle is teljes erőbevetést, egész embert kíván. Neki — mint mondotta — nem is annyira a férj (aki egyébként ugyancsak teljes erőbedobást igénylő publicisztikai munkát végez), mint gyermekei segítettek az életben aratott sikerei eléréséhez. A családon belüli munkaszervezésben nagyon segít a gyermekek önállósága, rendszeretete. Már kis koruk óta tudják, hogy segítségük nélkül szüleik sikerei szinte elérhetetlenek lennének. A művésznő így is visszaemlékszik egy esetre, amikor nagyon nehéz volt az anyai hivatást összeegyeztetni munkájával: Amikor második gyermekét szülte, előre nem látott okok miatt műsorváltozásra kényszerült a színház. Néhány nappal a szülés után, gyermekágyból kellett serkentő injekció segítségével felkelnie, hogy szent Johannaként színpadra léphessen, s az előadás után mentőkocsin gyorsan visszatérhessen a klinikára . . . Nagyműveltségű ember többnyire hasonló színvonalú képzettséggel rendelkező élettársat választ. Hogy jobban megértsék egymás problémáit. De ki osztozzék velük közös nagy problémájukban? Mert törvényszerűen oda jutnak, hogy a háztartási, családi gondok miatt egyikük sem hajlandó lemondani hivatásáról. E probléma felől Tölgyessy György docenst, az Európa-szerte, sőt tengeren túl is jól ismert atomtudóst kérdezzük meg. A harmincöt éves, kedélyes, de teljes egészében hivatásának élő ember két kis gyermek apja. Emellett munkaideje napi tíz óra. Átlagban. Elvégre egy-egy problémát nem lehet a fehér köpennyel együtt levetni a „hivatalos“ munkaidő leteltével. A Geiger-Müller számlálóból leolvasott adatok, az elektronok, neutronok, rádióaktív izotópok éppen most soron levő problémái néha aludni sem hagyják az embert. Apróságokra is sok időt kell áldoznia — ha éppen nincs szabad gépírónő, magának kell legépelnie az előadást egy brüsszeli tudományos értekezlet számára, válaszolnia kell egy amerikai egyetem meghívására. S itt van a kutatási program. Hogyan érhetett volna el fiatalabb korában ilyen nemzetközi sikereket, ha nem áldozta volna minden energiáját és idejét munkájának? — Eleinte nem így volt — mondja az atomtudós. — Feleségem jogász, ügyész. Úgy képzeltük, hogy minden teendőben szépen megosztozunk, elvégre a női egyenjogúság híve vagyok. Néha még periratokat is gépeltem otthon a feleségemnek, mert gyorsabban gépelek . . . Majdhogy nem eszményi volt. De az idő egyre kevesebb lett. Az egyre bonyolultabb problémák több időt és energiát követeltek. Nehezen, de megszülettek az első sikerek is. Érdemes volt tovább csinálni. De mit okoz ez majd otthon, a családban? Ki segíthet ebben a helyzetben? Ki venné magára, hogy eltanácsolja az atomtudóst az újabb felfedezésektől? Hiszen az otthoni teendők további egyenlő megosztása ezt jelentené. Háztartási alkalmazott megoldaná a kérdést? Nálunk valahogy viszolyognak az emberek ettől. Tölgyessy docens úgy véli, hogy idegen ember a csalában nem jó dolog . . . Nos, hogyan oldották meg? — Bizony feleségem feláldozta hivatását. Megegyeztünk. Tudom, ez áldozat részéről. Nagy áldozat, mert — már amennyire értek hozzá — jó ügyésznek tartom. Talán később, ha megnőnek a gyerekek, folytatja majd ... De nem volt más választásunk. Ez csak egy eset a sok közül. Ki tudja, mennyi sikert, felfedezést, nagy művet köszönhetünk a férjek dicsősége mögött láthatatlanul meghúzódó asszonyoknak, akik lehetővé tették a célok elérését. Gyakran bizony áldozatok árán. Egyéni, sőt társadalmi áldozatok árán. Hiszen a társadalom is veszít azzal, hogy sok nagyképzettségű asszony nem gyakorolja azt a hivatást, amelyre sok évi tanulással képesítést szerzett. XXX Lehet, hogy e sorok csupán a nők segíteni tudása dicséretének tűnnek. Azok is. De ezenfelül, úgy vélem, el kellene gondolkoznunk afölött is, társadalmunk hogyan segíthetné hozzá az egész embert kívánó hivatást betöltő férfiak feleségét, és az egész embert követelő hivatású aszszonyokat családon kívüli munkájuk eddiginél gondtalanabb, akadálymentesebb végzéséhez. Nem jámbor óbaj ez csupán. Pártunk most, XIII. kongresszusa előtti téziseiben felhívja erre a figyelmet, s kitűzi a jelszót: alakítsuk ki minden szakaszon a lehető legjobb feltételeket ahhoz, hogy a nők teljes mértékben érvényesíthessék alkotó képességeiket hivatásukban. GARAM GÉZA
