Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-05-13 / 19. szám
AZ ECSET ÉS A SZÍNEK BŰVÖLETÉBEN (Sankar gyermekrajz versenye) Mielőtt Delhit a trópusi nyár elviselhetetlen katlanná változtatná, India fővárosa igyekszik minél többet meríteni a kultúra forrásaiból. Naponta új és új kiállítások nyílnak, a színpadokon sűrűn váltakoznak a színtársulatok és táncegyüttesek, egymás után rendezik a hangversenyeket. A hőség fokozódásával egyenes arányban élénkül a kulturális élet. Ennek az időszaknak legkimagaslóbb eseménye a gyermekek helyszíni festő- és rajzversenye. Ezt a versenyt tizenkét évvel ezelőtt indította el Sankar, a neves indiai újságíró. A Sankar-verseny iránt évről évre fokozódik az érdeklődés. Idén 15 000 gyermek vett rajta részt (3000-rel több, mint tavaly). A verseny megnyitásának napján a gyerekek, hónuk alatt rajztáblát, rajzlapokat, íveket, kezükben ecsetet, tégelyeket, színes ceruzákat szorongatva, hosszú sorokban özönlöttek a Modern School felé. Akinek nem volt meg a kellő fölszerelése, a hiányzó dolgokat beszerezhette az elárusító bódékban. Természetesen a frissítő italok sem hiányoztak a sátrakból. Az ifjú művészjelölteket koruk szerint 4 csoportba osztották: ötéves korig, öttől nyolcéves korig, nyolctól tizenkét és tizenkét éves kortól tizenhat éves korig. Minden csoport számára felállítottak egy-egy .samjánát", azaz négy póznára hatalmas ponyvát feszítettek ki. A résztvevők a földön ponyván rajzoltak, ki ülve, ki guggolva, ki térdelve és még ki tudná felsorolni milyen helyzetekben. A „samjánákhoz“ már csak a gyerekek, a sajtó tudósítói és a hivatalos vendégek jöhettek. A szülők és a többi családtagok ide már nem követhették csemetéiket. A legkisebbek kizárólag saját elképzeléseiket vetették papírra, az idősebbek csoportonként megkapták a témakört. Élmény volt látni, mi mindent hoztak ki a fürge gyermekkezek a megadott témákból! ÉS mennyire különböző felfogásban és kifejezési formában! Ezernyi kép ugyanarról a témáról s mégis mindegyik más és más! Egyik-másik gyerek két vagy több rajzot is készített, s így a verseny végeztével 25 000 rajz gyűlt össze a hatalmas pléhdobozokban. Ennek a hatalmas anyagnak az átrostálása, és a legjobb munkák kiválasztása legkevesebb két hónapot vesz majd igénybe. És bizony nem lesz könnyű a választás, mert sok-sok rajz már az első látásra is rendkívüli tehetségről tanúskodik. Sankar fáradozása meghozta a gyümölcsét: egyrészt sikerült felébreszteni az indiai gyermekekben a képzőművészetek iránti érdeklődést, másrészt az egész világ évről évre tudomást szerez arról, hogy Indiában milyen tehetséges és sokoldalú nemzedék növekszik. A fiúk úgy belemerültek az alkotásba, Jiogy észre sem veszik a fényképészeket. A leggyakoribb témák: kozmikus rakéták, autúk, katonák . . . A 12—16 éves lányok legtöbbnyire az Indiai asszonyok életének mozzanatait vetették papírra Ez a bájos kislány maga is festeni való Az ivóvizes sátor előtt állandóan nagy a nyüzsgés Az otthon maradt gyerekeknek gyorsabban telt a délelőtt. Földből, vízből kalácskákat gyúrtak, Igazán formásra sikerültek. A Kis Falánk, a négyéves fiúcska még bele is harapott. Sértődötten kocogott el a kamra irányába, amikor a többiek kinevették. Ügy kell neki, miért akar mindent megenni. A nagyobbak kifutottak az árokpartra papsajtkenyérkét keresni. A Kis Falánk meg benyitott a kamrába. Hűvös félhomály, egérszag fogadta. Körülnézett. Hátha talál valami olyan játékot, amit majd kérhetnek, irigyelhetnek tőle, azért sem adja nekik. Meglátta a rongyos kabátot a földön. Gomb van rajta, milyen nagy gomb! Letépi, s kifut vele, elkiáltja magát, hogy gombom van, gombom van! Rángatta, de a gomb nem engedett. Lehet, hogy úgy kell húzni, ahogy a fából a szöget? Fogóval! Megtalálta a sarokban. Belecsípett vele a kabátba, meghúzta. Magára rántotta a kabátot. Valami van alatta. Szita. A szíta alatt tál. Abban meg lekváros metélt! Biztosan ide tette a Jó Tündér, olyan amilyenről egyszer a többiek meséltek. Neki tette ide. A szitát leemelte a tálról, a rongyos kabátra telepedett és belemarkolt a tésztába. Evett, evett. Nem hallotta, hogy a testvérei sikongva kergetőznek, azt sem, hogy délre harangoznak. Csak akkor pillantott fel, amikor árnyék vetődött a kamra földjére és nem látta tőle a tál alján a metéltke maradék szálait A Tizennégy éves először csak állt. Aztán megfordult vele a világ. Görcsbe rándult a gyomra, ökölbe a keze és kétségbeesetten vetette rá magát a kicsire: — Te, te undok falánk, az az enyém volt! Te még nem dolgozol! Csak nekem jár! — A fogó magától akadt a kezébe. Szétfeszítette öccse lekvártól maszatos száját és a gyenge gyerekfogak egymás után roppantak meg. Az éhes kamasz lihegve, eszelősen motyogta: — Most falj fel mindent! Többé nem falsz fel mindent! Aztán hirtelen kiszaladt kezéből az erő. A kicsi nem kapálózott többé. Ott feküdt véresen, sápadtan és nem mozdult. A többiek néma rémülettel ott álltak az ajtóban. Az egyik kislány cérnavékony hangja már a kertek alól hallatszott:- Édesanyám, édesanyám! Amikor meghallotta futva közeledő anyja jajgatását, kiesett kezéből a fogó. Nem érzett félelmet, sajnálatot. Semmit. Nagy, nehéz nyugalomban állt és bámult le, a rongyos kabátra. Miért van rajta ez a sok, fehér gombocska!? Piros cérnával varrták rá. Piros cérnával. Mit csináltál fiam?! Irgalmas Isten! — Többé nem fal fel mindent — akarta mondani, de nem volt a szájában nyál és csak az agyában kopogott tovább, hogy többé nem fal fel, mindent. A gyomra meg fájni kezdett, mintha kilyukadt volna vagy mintha ott dobogna a szíve és már nem volt éhes. Az Öreg Ember még hozzátette: — Itt éltek a szomszéd faluban. Most tán máshová költöztek. Ezt mindenki tudja róluk. A harmincas évek vége jelé történt. Mert itt, a Bodrogközben akkor nagyon rossz világ volt. Szegény niJf’ín HARASZTINÉ M. ERZSÉBET FERENCZY BÉNI rajza
