Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-05-06 / 18. szám
мтмгт т* BESZÉLGETÉS AZ EGYENJOGÚSÁGRÓL Stanislawa Zanadskával, a Liga Kobiet (Lengyel Nőtanács) elnöknőjével Stanislawa Zavvadska Naroznóvv pod Tarnopolem községben született. Középiskolai tanul mányai elvégzése után tanítani ment. A háború alatt a Szovjetunlőban élt, Gorkiban. Itt dolgozott, s ugyanakkor a Mezőgazdasági Intézetben végezte tanulmányait. 1943-ban a Tadeusz Kosciuszko nevét viselő I. Hadosztály kötelékébe lépett és később az I. Lengyel Hadsereg tagja ként vett részt a háborúban. Az 1952—53-as években a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának alelnöke volt. 1949-től a Lengyel Nőtanács elnökségének tagja, 1957-től főtitkára. 1965 májusában a Nőtanács — a Liga Kobiet — elnökévé választották. A LEM (Lengyel Egységes Munkáspárt) IV. kongresszusán, a Központi Bizottság póttagja lett. Az 1965 évi nemzet gyűlési választások alkalmával másodszor vá lasztották képviselőnek. Kérdés: Régebben az a nézet uralkodott, hogy a termelő eszközök államosítása után szinte automatikusan eltűnik a nők és férfiak helyzetében fennálló egyenlőtlenség. Ma mégis állandóan napirenden van a nők problémája, természetesen más értelemben. Melyek azok a követelmények, melyek ezen a téren a legaktuálisabbak? Miben különböznek azoktól, melyekért századunk első évtizedeiben az emancipációért küzdők egész serege szállt síkra? Felelet: A termelőeszközök államosítása valóban nem oldotta meg egy csapásra a nők egyenjogúságának kérdését. A különbségek megszüntetése céljából elsősorban alkotmányos változásokra van szükség, továbbá az emberek megrögzött szokásainak és tetteinek átformálására (a férfiakat, és nőket, hivatalos szerveket és lakosokat, családokat és iskolákat is beleértve). Végül pedig bizonyos intézkedések is szükségesek ahhoz, hogy az egyenjogúság valósággá váljon: beleértve a szolgáltatások hálózatát, a bölcsődéket, óvodákat. Mindebből kitűnik, jelenlegi legnagyobb problémánk olyan feltételeket teremteni, amelyek a szó igazi értelmében vett egyenjogúságot biztosítják. A törvényhozás megtette a magáét. Ebből a szempontból aligha akad megoldatlan kérdés. És ebben van éppen a mai nőmozgalom — ha ugyan így jellemezhetjük a nőtanácsot és a vele kapcsolatos más társadalmi közösségeket — és a második világháború előtti egyenjogúságért vívott harc különbsége: hogy nem ellenzéki jellegű. A fennálló ellentétek gyökere bizonyos konzervatív körök, — beleértve magukat a nőket is, — nézeteiben rejlenek. Kérdés: Térjünk vissza eredeti témánkhoz. Számokban kifejezve, miképpen nyilvánul a nők mai aktivizációja? Felelet: Ma 2,8 millió nő dolgozik Lengyelországban a nemzetgazdaságban és ez az összes dolgozók 36 százaléka. A háború előtt 100 nőből 10 dolgozott, ma 28 és vannak vidékek, ahol száz dolgozónak a fele nő. 1958-ban ezer alkalmazásban levő nő közül 32-nek volt főiskolai végzettsége, 108-nak középfokú-szakiskolája, 65-nek általános középiskolája, 47-nek üzemi szakiskolája. 1964-ben ugyanezt az alapszámot véve figyelembe, 40 végezte el a főiskolát, 116 a középfokú-szakiskolát, 66 az általános középiskolát és 77 nyert üzemi szakképzettséget. Több nő dolgozik az iparban, kereskedelemben, a tudományos és kulturális dolgozók sorában, egészségügyben, szolgáltatásokban. Ez azonban nem jelent teljes egyenjogúságot, hanem újabb problémákat hozott magával... Kérdés: Melyek ezek? Felelet: Elsősorban a hiányos szolgáltatásokra gondolok. Ez a probléma, a kereskedelem elmaradottsága, a gyermekintézmények megoldatlan kérdése okozza, hogy a dolgozó asszony vállára ugyanúgy nehezedik a „házi tűzhely őrzőjének“ gondja, mint régen. Sajnos, a nők foglalkoztatottságának üteme megelőzte a szociális berendezések és szolgáltatások kiépítésének tempóját-Kérdés: Éppen ebből a tényből kiindulva, a gazdasági vezetők és ökonómusok azt tartják, hogy a női munkaerő drágább, mint a férfi. Felelet: Ez igaz is, meg nem is. A gyakorlat és a tények azt bizonyítják, hogy ami a munkafegyelmet és munkakészséget illeti, a nők semmiben sem maradnak 1з a férfiak mögött. A munkából való igazolatlan kimaradás százalékaránya a nőknél az átlagos kimaradást sem éri el, sőt, az egész évi mulasztások kimutatása is ellentétben van azzal az elterjedt hiedelemmel, hogy a nők minden kicsiségért orvosi bizonyítványt hoznak. Igaz az is, hogy vannak túlfeminizált női üzemek. Egy azonban ugyancsak biztos: a magasabb képesítést igénylő beosztásokban a nők szaktudása legalább átlagos vagy magasabb. És tény az is, hogy sok esetben a nőket foglalkoztató üzemekben magasabbra rúg a szociális alap rubrikájában szereplő összeg. Ez a számla azonban a társadalom szempontjából kifizetődő. Kérdés: Miként lehetne megkönnyíteni a két műszak terhét viselő asszonyok helyzetét? Miként volna lehetséges csökkenteni a nők és a férfiak beosztásában és fizetésében fennálló különbségeket? Vagy talán szükséges lenne egy Magna Charta Libertatum (Nagy Szabadságlevélj kidolgozása anélkül, hogy a másik végletbe esnénk, vagyis a patriarchátust a matriarchátusra cserélnénk? Felelet: Nem szükséges és nincs is lehetőség a nők kódexjogainak kidolgozására. Törvényileg már mindez biztosítva van. Ami a matriarchátust illeti, aggodalomra nincs ok, még sokáig nem fenyegeti a férfiakat ez a veszély! Amit azonban ma, alapos felmérések alapján leszögezhetünk, az. hogy a nők átlagkeresete alacsonyabb a férfiakénál, holott ugyanabban a munkabeosztásban, ugyanolyan szakképzettséggel dolgoznak. Nem is beszélve a vezető helyekről, hiszen ha a magasabb munkabeosztást (és a vele járó fizetést) nézzük, alig találunk ott néhány nőt. És itt' már nem a szakképzettség hiányáról van szó! Ez a különbség még szembeötlőbb a nemzeti tanácsok és végrehajtó bizottságainak sorait nézve. Nem felel meg a valóságnak, hogy nincs elég női jelentkező. Vannak. És ha számuk kisebb, mint ahogy lenni kellene, ez elsősorban azok hibája, akik a káderpolitikáért felelősek. Kérdés: Az oktatásügyi dolgozók azt bizonyítják, hogy 100 tanulmányait kezdő tanulót véve alapul, aránylag több fiú fejezi be az iskolát és áll munkába, mint leány. Ebből az tűnik ki, hogy az egy szakképzett férfimunkaerőre eső iskolázási költség kisebb. Felelet: Érdekes, hogy a lányoknak ez a lemaradása nem okozott eddig lemaradást a varró-, fodrász-, egészségügyi iskolákban, pedig ezekben valóban 100 százalékban leánytanulók varrnak- Ezeket az adatokat most vették elő, amikor azt akarjuk elérni, hogy lányok is kerüljenek a műszaki iskolákba. Ezek nem valódi, érvek, hanem a dolgok félremagyarázása. Nőtanácsunk, a Liga Kobiet mellett 57 szakmára előkészítő társadalmi tanfolyamot szerveztünk, több mint 2000 olyan lány részére, akik elvégezték az alapfokú iskola 7 osztályát és nem volt módjuk másképpen szakképesítést nyerni. Ezeket a tanfolyamokat társadalmi alapon tartjuk fenn, mégis, gyakran csaknem bocsánatot kell kérnünk, azért, hogy léteznek. Ugyanakkor az érdeklődés olyan nagy, hogy minden oldalról kérdések özöne zúdul felénk erre az iskolára vonatkozólag Kérdés: Állíthatjuk tehát azt, hogy azok a nehézségek, melyekbe a szakképzettséget nyerő nők, valamint a férfiüzemeknek nyilvánított munkahelyeken dolgozó asszonyok ütköznek — csakis az előítéletekben rejlenek? Bizonyos kétségeink vannak efelöl. Tegyük fel azonban, hogy léteznek és ebben az esetben a nők teljes egyenjogúságának érvényesülése útjában a szokások és beidegződött régi szemlélet áll. Milyen, lehetőséget lát a leküzdésükre? Felelet: Biztos, hogy a sokat emlegetett demográfiái csúcs, (a háború utáni három évben született rendkívül sok gyermek ezekben az években érte el azt a kort, amikor tanulni vagy dolgozni akar — a szerk.) bonyolítja a nők helyzetét a „munka piacán“. Ugyanakkor azonban az ország több vidékén munkáshiánnyal küzdünk. A társadalmi érdek azt kívánja, hogy a nők ne csupán bizonyos termelési és szolgáltatási ágazatokban érjenek el nagy többséget. Tudjuk azt is, hogy ezeket a kérdéseket nem lehet csupán dekrétumokkal megoldani.-ötven évvel ezelőtt még ritkaságszámba ment Lengyelországban egy orvosnő vagy mérnöknő, ami ma, a megváltozott helyzetben természetes. És a nők mai helyzete is hansolóképpen változik majd meg, csak sokkal gyorsabb ütemben. A „Polityka“ nyomán fordította: К. M. Négyszer javított világcsúcsot Hagyománnyá vált már, hogy a világ legnagyobb hírügynökségeinek sportszerkesztőségei ankétot hirdetnek annak megállapítására: ki a világ legjobb sportolója? A szovjet TASS, a kubai „Prensa Latina“ és számos ismert hírügynökség a kitűnő lengyel átlétanőt, Irena Kirszensteint ismerte el az 1965-ös év legjobb sportolójának. Azon a ranglétrán, amelyen a világ tíz legjobb sportolója szerepel, Ron Clark, Keino, Jazy mellett ugyancsak az első helyezette^ között szerepel csaknem valamennyi ország ankétjában Irena Kirszenstein is. Népszerűséget elsősorban a tokiói Olimpiai Játékokon nyújtott teljesítményeivel szerezte. Három érmet nyert itt: a 200 m-es futásban, a 4X100 méteres váltóban, valamint a távolugrásban. Négyszer javított világcsúcsot a vágtatávokon és a tavalyi Univerziádén ismét három érem tulajdonosa lett. Rövid, ötéves sportkarrierje folyamán valóban széles körű népszerűségre tett szert. Csaknem mindenütt tudják róla, hogy a varsói egyetemen sikeresen folytatott tanulmányai mellett szorgalmasan jár az edzésekre, hogy ismét teljesen felkészülve szerepeljen a következő Európa-bajnokságon ... és a mexikói Olimpiai Játékokon. Caf — Matuszewski felvétele
