Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-05-06 / 18. szám
AMELYBEN ÉLEK NAGYSZOMBAT □ város keletkezését és fejlődését két nemzetközi út, a Prágából Budára, valamint Bécsből Pozsonyon át Lengyelországba vezető út alapozta meg. Fejlesztésében nem kis részük volt a bevándorló németeknek. A későbbi századok folyamán a magyar királyok kiváltságokat adományoztak e javarészben szlovák ajkú városnak, s ezáltal megszilárdították a helyzetét. Vásárjogot kapott, mentesült a vámkötelezettségtől, négy falu jobbágysága tartozott fennhatósága alá. A magyar, cseh, és lengyel királyok itt tartották tanácskozásaikat, itt kötöttek nemzetközi egyezményeket és Nagy Lajos király ebben a városban halt meg. (1328. szeptember 10.) A huszita hadjáratok idején (1428 — 35) Nagyszombat a huszita hejtmanok érdekszférájába került, majd a mohácsi vész után, a törökök elől menekülő magyarok csoportjai is e város falai között telepedtek le. A különböző nemzetiségek a társadalmi elosztódás következtében később szembe kerültek egymással és a nemzeti egyenetlenség gyakran nyílt harccá fajult. Mátyás király ezért 1486-ban halálbüntetés terhe alatt tiltotta meg az ilyen eredetű viszálykodást. A városnak végül is sikerült megőriznie szlovák néprajzi jellegét. 1543-ban, a törökök elől menekülő esztergomi érsek is ide helyezte székhelyét, miáltal a város jellege megváltozott, valóságos „kis Rómává“ vált — és mintegy három évszázadon keresztül a magyar katolikus kultúra központjává lett. Nemzetközi jelentőségének fénykorát Pázmány Péter idejében (1635) érte el. Pázmány Péter esztergomi érsek, író, egyetemet alapított itt filozófiai és teológiai fakultásokkal. 1667-től az egyetem jogi és orvosi fakultással is bővült. Ekkor már nemcsak Magyarországról, de egész Európából jöttek ide hallgatók. Az egyetemnek világhírű könyvnyomdája is volt, az innen kikerült művek nemzetközi elismerésben részesültek. E város falai 1605-ben Bocskai, 1683-ban Thökölyi felkelőinek szolgáltak erődítményül. A 18. században Anton Bernolák vezetésével a nemzeti öntudatú szlovák értelmiség központja lett. E gazdag történelmi múlt emlékei fogadják ma is a városba érkező idegent. Ahogy a vasútállomásról megérkezik, az 1574-ben épült Várostorony vonja magára a figyelmet, mely az egykori városőrség megfigyelőhelye volt. Nem messze ettől áll, az eredetileg empír stílusban épült színház, melyet annakidején a város polgárainak adakozásából építettek fel és egyike volt Magyarország első színházainak. A Városháza, mely ma a nemzeti bizottság székhelye, az Egyetem (ma egészségügyi célt szolgál) az Albertinum-Kollégium (ahol 1930 —32-ben Peter Jilemnicky szlovák író, nemzeti művész tanított), a kolostor (most Nyugatszlovákiai Múzeum), továbbá a Bernolák emlékmű, kápolnák, szobrok, valamint a 12. században épült városfal egy része (ahol ma televíziós antenna hivalkodik) kiemelik a város barokk-reneszansz jellegét, és híven megőrizték Szlovákia legrégibb városának történelmi patináját. Mikuláí Schneider-Trnavsky zeneszerző és nemzeti művész ugyanabban az épületben élt és alkotott, ahová Bethlen Gábor idején elrejtették a magyar koronát. Ez hát a múlt A jelen nem kevésbé gazdag és nem kevésbé beszédes, bárha az idők szelleme új utak felé mutat. Űj kapuk felett új idők feliratai jelzik a haladást: KOVOSMALT, ZORNICA, TATRACHEMA, FIGARO, SKLOPLAST, DOPRAVOSTROJ, ahol műanyag, cukor, csokoládé, gépalkatrészek, kémiai anyagok, automobilok készülnek . . . IPAR, MUNKA, EMBER, JÓLÉT, NÉPGAZDASÁG! Trnava a „kis Róma“ nagy ipari központtá fejlődött. De mit szól vajon mindehhez a trnavai ember, aki közöttük él, akiért mindez van, és minden történik? — Tetszik nekem például — hogy szép új városrészek épülnek, nem tetszik viszont, hogy nem viseljük gondját annak, amink van. Amit ránk bíztak. A műemlékeinkre gondolok. Az sem tetszik, hogy a belváros utcái elhanyagoltak, és mi a várost körülölelő, jó, zsíros szántóföldeken építkezünk. Omladozó, roskatag földszintes, egyemeletes házak, egész utcasorok csúfítják el a városképet, ami azonkívül egészségtelen, és életveszélyes is. — Ezek egy öreg trnavai lakos fájdalmai. Egy fiatal asszony a köztisztaságra panaszkodik. Elsősorban arra, hogy az utcákat reggelenként a legnagyobb forgalom idején tisztogatják. Amikor a gyerekek iskolába mennek ... És az ifjúság? — Engem nem a régi dolgok izgatnak, inkább az, hogy ebben a szép városban nincsen elegendő szórakozási lehetőség — mondja egy főiskolai hallgató. Van ugyan két, a célnak meg nem felelő mozihelyiségünk, de hiányoljuk a széles vásznú filmeket. Állandó színházunk is megszűnt. Ellátogat ide Bratislavából három színház is, a Banska Bystrica-i opera, a zilinai, zvoleni, sőt a komáromi Magyar Területi Színház is néha. Irodalmi színpaduk egyetlenegy van, főiskolai hallgatók szervezték meg. Legutóbb Jókai „Lőcsei fehér asszonyát“ játszották, természetesen szlovákul. — Jókait? Irodalmi színpadon? — Mindenféle műfajjal kísérletezünk, mert ez az egyedüli állandó jellegű műkedvelő színjátszó csoport. És a könyvek? Bernolák, Jilemnicky városában, hogy állunk az olvasótáborral? Pázmány városában mennyi a magyar könyv? Az egyik könyvesbolt vezetője nyilatkozik: — Szlovák nyelven a legújabb, legmodernebb, úgyszintén klasszikus irodalommal is szolgálhatunk. Sajnos magyarokat csakis fordításban olvashatnak a trnavaiak, mert itt a magyar nyelvű irodalom iránt nincs érdeklődés (Érdekes, hogy a magyar színház fellépése mégis rentábilisabbnak mutatkozik.) Mindenesetre Jókai, Petőfi, Móricz, Mikszát, József Attila, Mesterházy munkái legalább szlovák nyelven — ott sorakoznak a polcokon. AmbruSová Edit, a trnavai alapfokú képzőművészeti iskola tanára a képzőművészetről beszél. Én a várost, az embereket képeimen keresztül látom és érzem. Mindenek felett érdekel a nő problematikája. Keresni, kutatni mindig valami újat. Ebben az igyekezetben, lázas kutatási vágyban érkeztem el a tájmotívumokhoz, városkompozíciókhoz. Részemre ez a város csupa téma, a múltat, a jelent, színekben, vonalakban látom . . . A csokoládégyár kapuján özönlenek ki az asszonyok. Váltás van. Megszólítunk egyet. Milyen beosztásban dolgozik? — Nyalókákat csomagolok. — Nyalókát? — Hát persze! — Nem tudja, hogy ez is fontos exportcikk? A világ minden részén a mi nyalókáinkat szopogatják a gyerekek. Utunk végén oda megyünk, ahova minden szál összefut, ahol mindenről tudni kell, és minden hibára találnak orvoslást. A trnavai Nemzeti Bizottság hivatalába Készséggel és egyszerre többen is nyújtanak felvilágosítást. Április elsején volt huszonegy éve, hogy felszabadultunk. Akkor — mintegy 24 000 lakosa volt városunknak, azóta körülbelül 35 000-re szaporodtunk. Természetesen ez alatt az idő alatt jelentősen megváltozott a város arculata. Építkeztünk, egy újabb — negyedikvárosrész is kialakulóban van, mintegy 1500 — 1600 lakásegységgel. Tökéletesítettük a vlzvezetékhálózatot és a gázszolgáltatást, az utcákat modern vjlágítótestekkel láttuk el. Körülbelül 11 milliót költöttünk az utak rendbehozatalára, aszfaltozásra. Gépalkatrész-gyárunkat automobilgyártásra állítjuk át. Malátakészítményünk világpiaci értéket képvisel. Cukorgyárunkban naponta 260 — 270 vagon cukorrépa kerül feldolgozásra. Komenskyről elnevezett pedagógiai főiskolánk, középfokú technikai, mezőgazdasági és ipariskolánk országos hírű . . . Egy új üzem is készülőben van, a VERTEX, ahol műanyagból műselymet és más textilárut gyártunk majd Itt főleg női munkaerők foglalkoztatásával számolunk. Kiszélesítjük háztartási gépeink gyártását. Valamikor Trnavát — kis Rómának hívták. Ma — nagy ipari központ! Rómát — az igazit sem — építették fel egy nap alatt. . . Trnava nagyobb ütemű fejlesztése . . . szintén eltart egy kis ideig . . . Ezt mondták azon a helyen, ahol a hibákat orvosolni hivatottak. DÁVID TERÉZ Olvasóink kérésének eleget téve, folytatjuk „Országjárás“ unkát. Természetesen minden adatot nehéz megszerezni és felsorakoztatni egy városról, annak környékéről. Kzért arra kérjük olvasóinkat, írják meg szerkesztőségünkbe mindazt, ami érdekeset tudnak kiegészítésképpen a közölt vidékek múltjáról és jelenéről.
