Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-14 / 2. szám
Ida munkája nyomán lehetővé válik, hogy a gépek sok féle szempontból vizsgálhassanak egyegy problémát, amire egy gazdaság üzemgazdásza csak hónapok alatt lenne képes. (De mivel a gazdaságoknak rendszerint nincs ilyen Idájuk, sem osztályozó gépük, sem számítógépük, kénytelenek megelégedni kevesebb adattal is. Követ keztetéseik így, persze, nem lehetnek olyan pontosak, sokoldalúan megalapozottak és nem vehetnek számba minden lehetőséget.) A gépszámltó állomáson azonban minden rendelkezésükre áll, sőt gyorsítja a munkát, hogy egy fiatal leány már fejből tudja a bonyolult programokat. Egon Kotámíd elvtárs, az állomás igazgatója ugyancsak elismerően bólogat Juhász Ida munkája láttán, és latolgatni kezdi, nem lenne-e célszerű Idát felelősebb munkahelyre helyezni. .. Mária Hanusová. A tabellátor havonta egy millió kétszázezerszer reagál a kártyák adataira. Egymillió kétszázezer üti rá a számok hosszú sorát — az elektronikus relékkel működő számológép villámgyors műveleteinek eredményét — a papírhengerről lecsavarodó nyomtatványra. Ezt a számhalmazt kíséri figyelemmel Mária Hanusová, s arra ügyel, nem akad-e rendellenesség valamely számsorban. Nem csekély felelősségről van szó ennél a munkánál. Emberek egész havi bérének fizetés-szalagjai ugranak másodpercenként Hanusová szeme elé, különféle számadatok hemzsegnek itt, tudományos kutatók ezrelékre pontos számításainak eredménye kap itt végső formát. Minden szám-kihagyásra figyelmeztetni kell, megtalálni a hibát, amely vala mely kapcsolásban, osztályozásban, lyukasztásban keletkezhetett... 8 4. . . . melybe este szépirodalmi könyv kerül, hogy ellensúlyozza az egyoldalú erőkifejtést. 6. Hanusnénak nemcsak a számrengeteg jelent boldogságot, hanem a gyermekkacaj mellett épült hóember is 5. Aki számoszlopokon keresztül látja a mezőgazdaság problémáit: Huliaková főellenőr. Mária Hanusovának azonban ezen kívül egyéb gondjai is vannak. Ű a szakszervezeti műhelybizottság elnöke. A napokban két munkatársnőt bocsájtottak el — munkájukban túl sok volt a hiba. A szakszervezet foglalkozott a két leány ügyével. Eleinte pontosabb munkára akarták őket bírni, de továbbra is hanyagság, mentörődömség jellemezte munkájukat — s ez a modern idők e legkorszerűbbek közé tartozó munkahelyén bizony megengedhetetlen. A sok hiba miatt sok volt a levonásuk, keveset kerestek, maguk kérték elbocsájtásukat. Aki komolyan veszi munkáját a sokat „tudó“, nagyszerű teljesítménnyel dolgozó gépek között, az látókörét is hihetetlenül bővítheti. Az összesített ellenőrzést végző Huliaková csak belepillant a számrengetegbe s pontosan figyelmeztetni tudja a gazdaságok, EFSZ-ek üzemgazdászait, hogy mely terményeknél és miért növekednek vagy csökkennek az önköltségek, mely állatok alkalmasak a továbbtenyésztésre, melyek valók inkább vágóhídra. Mindezt a számok mutatják meg neki, a pontos, csalhatatlan, sokoldalú elemzésből született számok. A modern gépek birodalmában nem találtam Mona Lisát, sem madonnát. Ám megtaláltam például Huliakovát, aki — azonkívül, hogy külsőre is vonzó egyéniség — tökéletes sokoldalú tudásával a modern idők új asszonytípusa, akinek sokat kell tudnia, szakmája mesterévé kell válnia, meg kell szabadulnia az idegeskedéstől, felesleges szócsépléstől, kapkodástól, E gyengékkel ugyanis képtelen lenne felelős munkakörét ellátni. A számok pontosak, megváltoztathatatlanok — nem tűrnek szeszélyeket. S ha ez lesz a modern gépek hatása az emberi jellemek alakulására — akkor ez igen vonzó távlat. VILCSEK GÉZA M. Vojtek felvételei ШИшс,на^вк tűket IGAZ TÖRTÉNET.. Nem mese, igaz történet, mégis úgy kezdem, mint a mesét . . . Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi asszony. Ennek az apró, kicsi asszonynak öt gyermeke volt, négy fia, egy kislánya. Egy ködös, szürke őszi napon egyedül maradt gyermekeivel, férje elhagyta . . . A kicsi asszony küzdött az ezer fejű sárkánnyal. Ezt a sárkányt úgy hyvták, hogy Élet! Ezer gond szántott finom barázdákat keskeny arcára. Szemének fényéből ellopott az Idő. De ő mégis mosolyogva küzdött a Sorssal. Fekete hajában ezüstszálak csillantak, s a gyermekekkel való sok, sok törődés évek múlva ezüstkoronát szőtt a fejére. Gyermekei lassan, lassan megnőttek, kirepültek a puha fészekből . . . Mindegyikből tanult ember lett. A kicsi asszony meleg otthonából egyszer csak kirepült az utolsó madárka is, férjhez ment. Egyedül maradt, de vele maradt gyermekei szeretete. Felváltva látogatták őt, jó volt hozzá hazamenni. Otthonában visszafordult az idő kereke, újra gyermekké vált a katonatiszt, a vegyész és a többiek. A régi otthonban ezer kedves emlék várta őket, még a régi gyermekjátékokat is megőrizte. Mese'szerűen szép volt ott minden, és mégis valószerű. Férjemmel együtt elmentem a kicsi asszonyhoz. Beléptünk a szobájába. Az ezüstfenyő ágai között csillogva tündököltek a fenyő díszei. A hófehér asztalterítőn hívogatóan fénylettek a tányérok, evőeszközök, egy kis asztalkáról sütemény illata áradt felénk. Az utca csípős hidege után jólesően ölelt körül a szoba melege. Karácsonyfája alatt egy kisfiú játszott boldogan. Csodákra váró szeme örömrepesve nézte a játékokat, elfeledkezett a világról, az idő múlásáról, hiszen a mesék birodalmában járt. Önfeledt boldogságában nem is vett észre minket. Nem akartam megzavarni boldogságában, csak a szememmel kérdeztem: — Kié a gyermek? A kicsi asszony hangja lágyan csengett. — Az enyém! Árva gyermek . . . Állami gondozott volt. S most már az enyém! így akarom visszaadni az államnak, hogy olyan sokat segített gyermekeim nevelésében . . . A hangok úgy csengtek-bongtak körülöttem. Szívembe soha nem érzett ünnepi hangulat költözött, kezem a kicsi asszony kezéhez ért, csókjaim elborították a sokat dolgozott, eres kezet . . . Minden olyan csodálatosan szép, csendes, meghitt volt, csak a szívem dörömbölt boldogan és büszkén, mert ez a kicsi asszony ... az én Édesanyám! Villányi Jánosné A PECHES EMBER Nem született burokban. Már zsenge csecsemő korában sem volt szerencséje. Háromnapos korában édesanyjának elapadt a teje. Ettől fogva állati és növényi termékekkel élt. Tej, dara és fordítva. Fölcseperedett, az iskolában az első padba ültették. Már ebben sem volt szerencséje. Mert nézzék kérem-, ha valaki rossz fát tett a tűzre, azt az első pádon húzták ,.deresre“, s mert ő ott ült, ő tartotta a padrahúzott fejét. Bát ne tartotta volna, mert a póruljárt rajta töltötte ki bosszúját. Hazafelé menet elverték rajta a port. S ha bejelentette, pechje volt. A tanító árulkodásért őt húzatta padra. Nyolc évi iskolábajárás után a 4. osztályból kimaradt. Ezt előre megfontolt szándékkal tette. Mert látta a balszerencséjét. Az isten olyan tanítóval áldotta meg, aki nem tudott mindenkit megtanítani a tudományokra. S mert peches volt, ő is ezek közé tartozott. A pályaválasztásnál kocsis szeretett volna lenni. Gyalog-munkás lett. S mert tudta, hogy a tőkés társadalomban igyekezni kell, igyekezett. Természetesen ezzel egyenes arányban igyekeztek a munkatársai is megutálni. Még az igyekezete sem volt szerencsés. S különben is . . . az istállóban olyan helyre került, ahova becsurgott az eső, az uradalom egyetlen macskája pontosan az ő csizmájában kölykezett meg, arról nem is beszélve, hogy csak délben jött rá, hogy ebédjét otthon felejtette. Ennyi baj után végre a háború után új életet kezdett. Mesterséget tanult. Pék lett. Két év után jöttek rá, hogy nem tud dagasztani, kenyerei ehetetlenek. De, hogy a szakma is megmaradjon s a kenyér is ehető legyen, kinevezték az üzem vezetőjének. S mert pechje volt, kiemelték — jó káder volt — elvitték szövetkezeteket alapítani. Mellesleg, ebből az időből származnak legszebb emlékei. A munkásmozgalom mártírjaként kezdték emlegetni. Egyszer a fejét verte be a falusi ,.osztályellenség", egyszer pedig egy silógödörbe esett, ahol ő pechjére — csak a kezét törte. Utána agronómus lett, majd egy szövetkezet elnöke, állattenyésztési előadó a mezőgazdasági osztályon, végül kerületi főagronómus. És lám mit tesz a pech? Lebuktatták! Pedig de sokra vihette volna még! Hiába, nem volt szerencséje. (Szerencsére!) V. D. 9
