Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-04-08 / 14. szám

Elsa Triolet 1896. szeptember 25-én született Moszkvében. Habár építészetet tanult, mér húszéves korában írással is foglalkozott. Elsa Triolet regényei, elbeszélései, főleg hu­manista felfogásukkal és mély pszlcholéglal rajzukkal, nagy élményt nyújtanak az olvasónak. „Külföldiek találkozó­­helye“ című müve, amelybúi egy részletet közlünk, a legérdeke­sebb és legolvasottabb regényei közé tartozik. Zavartan bámulta az ablak egyre sötétülő négy­zetét, s egy egész másodpercig nem tudta föl­fogni, miért van az ágyában ... Aztán egyszerre mindent megértett, s ez a tudat egy sírkő súlyával nehezedett rá. De ml volt az, ami az önklnzáson, a megmásíthatatlan borzalmán kívül oly szoron­gással töltötte el? Fölkelt és lázas sietséggel öltözködni kezdett. Felkeresi Szergejt... Szerge] volt az egyetlen összekötő kapocs közte és Frank között, ő volt az egyetlen baráti körükből, akivel Frank még mindig érintkezett. Szerge] anyja nyitott ajtót: — Olga! Az apró asszony átölelte és megcsó­kolta ... — jöjjön kedves, hadd nézzem meg a világosságnál... Micsoda ronda Idő, tegye le a kabátját... Szerge] minden pillanatban meg­érkezhet. Iga példás hivatalnok, példás Igazgatónő volt. Soha a legcsekélyebb késés, soha el­maradás. így hát, amikor Archibald úr, a főnök sem reggel, sem délután nem látta őt az Irodában, személyesen telefonált a Termi­nusba. „A négyszáztlzenhetes nem Jelentkezik ...“ Olga nem Jelentkezett. Hálóingben, mezítláb rótta a szobát, levetette magát az ágyra, majd fölkelt és ki sem engedte kezéből az újságot, amelyet Időnként az arca elé emelt, hogy újból és újból elolvassa mindig ugyanazokat a sorokat: „Frank Mosso, egy amerikai kül- és belkereske­delmi vállalat alkalmazottja, tegnap reggel hirtelen rosszul lett a montparnassei La Coupole nevű bár­ban. Innen azonnal beszállították a Cohln kórház­ba, ahol a délután folyamán meghalt. A halált szívroham okozta.“ Apróbetűs hir az egyik sarok­ban. Véletlenül vette észre. Helyi érdekű közle­mény. Kutyagázolás. Ennek és ennek a cégnek az alkalmazottja ... Múltak az órák. A délután folyamán... Szív­roham ... Mit Is csinált tegnap délután? Mint rendesen, benn volt a hivatalban, Archibald úrral átnéztek egy ásványvizet hirdető plakát-tervet. Aztán megérkeztek legnagyobb megrendelőik, a textllgyárosok, s neki el kellett fogadnia egy vacsora-meghívást... Már-már visszautasította, de Archibald úr olyan könyörgő szemeket meresztett rá, hogy nem volt szive nemet mondani. Frank... Franknak már csak holtteste pihent a kórházi ágyon: ő pedig ugyanakkor az „Ezüst toronyiban vacsorázott Attól fogva, hogy három hónappal ezelőtt a Dauphln-kapunál kiszálltak az autóbuszból, s egy „viszontlátással“ elbúcsúztak, egyetlen egyszer sem hallott róla. Csak tegnapelőtt az a telefon­­hívás egy utcai fülkéből: „Olga! Biztosan föl­ébresztettem ... Bocsásson meg! De úgy vágyódtam a hangját hallani. Mondja még egyszer: Haló, Frankl“ Ű vidáman Ismételte: „Haló, Franki Már aggódtam maga miatt... Jól érzi magát? Minden rendben?“ — Oh, nem, semmi sincs rendben, sőt, úgy érzem magam, mint egy légy, amelyre valamilyen óriás­pók leselkedik... Ezt akartam magának meg­mondani ma este. — Miért éppen ma este, és nem máskor? — Minden este meg akartam mondani, Olga! De este este után szalad. Emlékszik még arra a nagy étteremre, ahol olyan rossz volt az étel? — Igen, emlékszem ... — Szeretnék magá­val még egyszer olyan rosszul enni... Dehát Ide­jöttek ezek a szörnyetegek, ezek a malacok... Igen... Én nem vagyok atléta, Olga azt meg kell bocsátania nekem. Hát Jó éjszakét, drágám ... — Jó éjszakát, Franki Hiába, ő már Ilyen volt. Amikor csak egy szóra várt, hogy odarohanjon hozzá, 6 egyebet nem tudott mondani, mint hogy „Jó éjszakát, Frank...“ A férfi pedig akkor eljött volna, hogy az ő karjai között haljon meg... De nem! Ha eljött volna, most nem lenne halott. Szívroham... Dehát ml az, ami most benne van, miért ez a bűntudat, miért érzi úgy, hogy nem tette meg azt, amit meg kellett volna tennie, mi kellett ahhoz, hogy hagyja Fran­kot meghalni, hogy magára hagyta... Mintha valakinek meg lehetne tiltani, hogy ne haljon meg. Olga a sírástól kimerültén ledőlt az ágyra, s csak késő délután ébredt föl. Már alkonyodott. Kreménné bevezette Olgát az ebédlőbe, s leül tette az egyik lenvászonnal behúzott fotelbe. Olga hagyta, hogy vezesse s egyre ismételgette, hogy csak egy pillanatra ugrott föl, hogy le sem vet­kőzik, hogy siet, csak Szergejt akarja látni, aztán már megy is tovább. — Szófia Pavlovna — mondta, amikor mégis le­ült a fotel szélére, mintha minden pillanatban el akarna röpülni — ismerte ön Frank Mossot, azt az amerikai festőt? — Azt a szegény gyereket, aki tegnap szív­rohamban meghalt? Nem, nem ismertem... a ha­lál egészen lesújtott... Még ötven sem volt sze­gény, Ilyen fiatalon... És asszonyt hagyott itt, meg két gyereket... — Miért halt meg, Szófia Pavlovna? Kremennét meglepte Olga hangjának az árnya­lata. De ... ahogy Írták Olga, szívroham ... Szóval maga kislányom, Jól ismerte? Várjon csak! Már itt is van Szergej... Szerge] belépett a szobába, s amikor észrevette Olgát, fölragyogott az arca. De Olga Jóformán még annyit sem mondott, hogy Jó napot, s min­den bevezetés nélkül neklszögezte a kérdést: — Szergej, mit tud Frank haláláról? Szerge] meghökkent figyelemmel nézett Olgára, nem tudta, hogy Frank és Olga találkozgattak. — Szívroham következtében halt meg — vála­szolta. Olgával szemben leült egy másik behúzott fo­telbe és Olga most Jól látta, milyen gyűrött az arca. Lila árnyékok vannak a szeme alatt Szerge] viszont észrevette Olga eltökéltségét tehát kirukkolt a dologgal: — Szívroham volt — Ismételte — ez kétség­telen. Különben is mindenki tudott róla, hogy beteg a szive... de Olga! De határozottan neki kellett megtenni az első lépést a halál felé. Én szerintem öngyilkosság volt, és senki sem győzhet meg az ellenkezőjéről. — Én is azt hiszem — mondta Olga. Szerge] semmit sem kérdezett, úgy folytatta: — Azt szerettem volna, ha legalább a halálában úgy Írtak volna róla mint festőről, s nem mint egy amerikai cég alkalmazottjáról... és hogy írtak volna a munkáiról is. A festők azt mondják, hogy nagyon tehetséges volt. — Ezt akkor kellett volna megmondani neki, amikor még élt! Ha egyikük nem lett volna Olga és másikuk nem lett volna Szerge], akkor beszélgetésük talán már más irányba fordult volna, de így Szerge] nagyon egyszerűen tovább szőtte a beszélgetés fonalát: — Megmondták neki... Hallottam, ahogy mond­ták neki, még amikor utoljára láttam ... szeptem­ber elején ... még meleg volt... Dariusnál talál­koztam vele, Darius akkor festette az arcképemet. Akkor mondta Frank, hogy éppen most vonták vissza az amerikai útlevelét, hogy arra kénysze­rítik, térjen vissza az Egyesült Államokba. Egészen össze volt törve. Tudta, hogyha visszamegy, akkor nagy baj lesz ... Amikor elment... Nagyon kelle­metlenül érintett bennünket... Alberto is ott volt... De Darius aztán még találkozott vele né­hányszor, mert ő a műterembe Járt aludni, és Da­riusnak is abban a házban volt a műterme. És Ivoasz ügyvéd, akihez beajánlottam — nahát, mi­lyen szamár vagyok, hiszen maga ismeri — meg­látogatta Frankot... Ügy tűnt, hogy Frank észre tér, de a felesége, ahogy Ivó mondta, akadékos­kodott, mert vissza akart menni, hiába magyaráz­ta neki Frank, hogy ott nehezen talál majd mun­kát, s hogy amúgy is kellemetlenkedni fognak. Az asszony váratlanul Frank ellen fordult, és reg­geltől estig csak azt hajtogatta, hogy szerencsét­lenné tette a gyerekeiket. Olga még mindig egészen a fotel szélén.ült, kabátban, kalapban, mintha nagyon sietős lenne az útja. — Hogy szerencsétlenné tette a gyerekeiket? ismételte. — Azt állította, hogy Frank takargatja előtte „törvényellenes működését“... mert az amerikai igazságügy és a nagykövetség mégsem tévedhet ekkorát. Piszkos kommunistának szidalmazta. Egész nap csak üldözte... Ivó hiába akarta neki megmagyarázni... — Szerge] hirtelen elhallgatott, mintha vala­milyen titkos gondolat foglalkoztatná. — És aztán? — mondta Olga. — Aztán... — Szergej olyan pillantást vetett Olgára, mint aki valahonnan máshonnan tér visz­­sza: — Frank egy szép napon elment Dariushoz, olyan volt, mint aki nincs észnél és azt mondta, hogy be akar lépni a pártba... Hogyha már így állnak a dolgok, a pártnak van igaza, s 6 be akar lépni... Darius egészen meg volt döbbenve, azt sem tudta, mit mondjon: Egy amerikai a francia pártban ... hát ilyen még nem volt... Kész csa­pás! El is felejtettem megmondani... Mossoné azt állította, hogy Frank sohasem festett, hogy az egész festészetet csak kigondolta, hogy azzal födje politikai szereplését. Szergej ismét elhallgatott, ujjal között kialudt a cigaretta... Kremenné kitöltötte a teát, s igyekezett minél kevesebb zajt csapni az edény­nyel. Olga elé tette a párolgó teát: — Meglátja, ez Jót tesz magának, Olgácskám ... Szergej köhlntett: — Mesélték Mossonénak, hogy a férjének viszo­nya van egy kommunista nővel... Egy kommunista kémnővel — Javította ki Olga. ... egy kommunista kémnővel — mondta utána Szergej. — És aztán meghalt. — Ez nem volt öngyilkosság — mondta Olga hanem gyilkosság. Fölállt és Szerge] csodálattal tekintett föl rá, Jóllehet ebben a pillanatban igazán nem volt hó­dolni való kedve. Olga arca valószlnűtlenül fehér volt, s szeme a szobrok, illetve síremlékek, pillan­tásának ürességével tekintett a világba. — Nem marad még egy kicsit, Olgácskám? — mondta Kremenné. — Vagy Szerge] legalább el­kíséri. Lementek a falépcsőn, átmentek az udvaron, ahol a magányos platán, mintha a saját árnyéka lenne, úgy simult bele a nyirkos éjszakába. Szer­gej tartotta Olga fölött az ernyőt, amit az anyja nyomott a kezébe. ■ A metrón megyünk, Olga? Inkább gyalog Megázik. - - Nem baj.

Next

/
Thumbnails
Contents