Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-04-08 / 14. szám
Elsa Triolet 1896. szeptember 25-én született Moszkvében. Habár építészetet tanult, mér húszéves korában írással is foglalkozott. Elsa Triolet regényei, elbeszélései, főleg humanista felfogásukkal és mély pszlcholéglal rajzukkal, nagy élményt nyújtanak az olvasónak. „Külföldiek találkozóhelye“ című müve, amelybúi egy részletet közlünk, a legérdekesebb és legolvasottabb regényei közé tartozik. Zavartan bámulta az ablak egyre sötétülő négyzetét, s egy egész másodpercig nem tudta fölfogni, miért van az ágyában ... Aztán egyszerre mindent megértett, s ez a tudat egy sírkő súlyával nehezedett rá. De ml volt az, ami az önklnzáson, a megmásíthatatlan borzalmán kívül oly szorongással töltötte el? Fölkelt és lázas sietséggel öltözködni kezdett. Felkeresi Szergejt... Szerge] volt az egyetlen összekötő kapocs közte és Frank között, ő volt az egyetlen baráti körükből, akivel Frank még mindig érintkezett. Szerge] anyja nyitott ajtót: — Olga! Az apró asszony átölelte és megcsókolta ... — jöjjön kedves, hadd nézzem meg a világosságnál... Micsoda ronda Idő, tegye le a kabátját... Szerge] minden pillanatban megérkezhet. Iga példás hivatalnok, példás Igazgatónő volt. Soha a legcsekélyebb késés, soha elmaradás. így hát, amikor Archibald úr, a főnök sem reggel, sem délután nem látta őt az Irodában, személyesen telefonált a Terminusba. „A négyszáztlzenhetes nem Jelentkezik ...“ Olga nem Jelentkezett. Hálóingben, mezítláb rótta a szobát, levetette magát az ágyra, majd fölkelt és ki sem engedte kezéből az újságot, amelyet Időnként az arca elé emelt, hogy újból és újból elolvassa mindig ugyanazokat a sorokat: „Frank Mosso, egy amerikai kül- és belkereskedelmi vállalat alkalmazottja, tegnap reggel hirtelen rosszul lett a montparnassei La Coupole nevű bárban. Innen azonnal beszállították a Cohln kórházba, ahol a délután folyamán meghalt. A halált szívroham okozta.“ Apróbetűs hir az egyik sarokban. Véletlenül vette észre. Helyi érdekű közlemény. Kutyagázolás. Ennek és ennek a cégnek az alkalmazottja ... Múltak az órák. A délután folyamán... Szívroham ... Mit Is csinált tegnap délután? Mint rendesen, benn volt a hivatalban, Archibald úrral átnéztek egy ásványvizet hirdető plakát-tervet. Aztán megérkeztek legnagyobb megrendelőik, a textllgyárosok, s neki el kellett fogadnia egy vacsora-meghívást... Már-már visszautasította, de Archibald úr olyan könyörgő szemeket meresztett rá, hogy nem volt szive nemet mondani. Frank... Franknak már csak holtteste pihent a kórházi ágyon: ő pedig ugyanakkor az „Ezüst toronyiban vacsorázott Attól fogva, hogy három hónappal ezelőtt a Dauphln-kapunál kiszálltak az autóbuszból, s egy „viszontlátással“ elbúcsúztak, egyetlen egyszer sem hallott róla. Csak tegnapelőtt az a telefonhívás egy utcai fülkéből: „Olga! Biztosan fölébresztettem ... Bocsásson meg! De úgy vágyódtam a hangját hallani. Mondja még egyszer: Haló, Frankl“ Ű vidáman Ismételte: „Haló, Franki Már aggódtam maga miatt... Jól érzi magát? Minden rendben?“ — Oh, nem, semmi sincs rendben, sőt, úgy érzem magam, mint egy légy, amelyre valamilyen óriáspók leselkedik... Ezt akartam magának megmondani ma este. — Miért éppen ma este, és nem máskor? — Minden este meg akartam mondani, Olga! De este este után szalad. Emlékszik még arra a nagy étteremre, ahol olyan rossz volt az étel? — Igen, emlékszem ... — Szeretnék magával még egyszer olyan rosszul enni... Dehát Idejöttek ezek a szörnyetegek, ezek a malacok... Igen... Én nem vagyok atléta, Olga azt meg kell bocsátania nekem. Hát Jó éjszakét, drágám ... — Jó éjszakát, Franki Hiába, ő már Ilyen volt. Amikor csak egy szóra várt, hogy odarohanjon hozzá, 6 egyebet nem tudott mondani, mint hogy „Jó éjszakát, Frank...“ A férfi pedig akkor eljött volna, hogy az ő karjai között haljon meg... De nem! Ha eljött volna, most nem lenne halott. Szívroham... Dehát ml az, ami most benne van, miért ez a bűntudat, miért érzi úgy, hogy nem tette meg azt, amit meg kellett volna tennie, mi kellett ahhoz, hogy hagyja Frankot meghalni, hogy magára hagyta... Mintha valakinek meg lehetne tiltani, hogy ne haljon meg. Olga a sírástól kimerültén ledőlt az ágyra, s csak késő délután ébredt föl. Már alkonyodott. Kreménné bevezette Olgát az ebédlőbe, s leül tette az egyik lenvászonnal behúzott fotelbe. Olga hagyta, hogy vezesse s egyre ismételgette, hogy csak egy pillanatra ugrott föl, hogy le sem vetkőzik, hogy siet, csak Szergejt akarja látni, aztán már megy is tovább. — Szófia Pavlovna — mondta, amikor mégis leült a fotel szélére, mintha minden pillanatban el akarna röpülni — ismerte ön Frank Mossot, azt az amerikai festőt? — Azt a szegény gyereket, aki tegnap szívrohamban meghalt? Nem, nem ismertem... a halál egészen lesújtott... Még ötven sem volt szegény, Ilyen fiatalon... És asszonyt hagyott itt, meg két gyereket... — Miért halt meg, Szófia Pavlovna? Kremennét meglepte Olga hangjának az árnyalata. De ... ahogy Írták Olga, szívroham ... Szóval maga kislányom, Jól ismerte? Várjon csak! Már itt is van Szergej... Szerge] belépett a szobába, s amikor észrevette Olgát, fölragyogott az arca. De Olga Jóformán még annyit sem mondott, hogy Jó napot, s minden bevezetés nélkül neklszögezte a kérdést: — Szergej, mit tud Frank haláláról? Szerge] meghökkent figyelemmel nézett Olgára, nem tudta, hogy Frank és Olga találkozgattak. — Szívroham következtében halt meg — válaszolta. Olgával szemben leült egy másik behúzott fotelbe és Olga most Jól látta, milyen gyűrött az arca. Lila árnyékok vannak a szeme alatt Szerge] viszont észrevette Olga eltökéltségét tehát kirukkolt a dologgal: — Szívroham volt — Ismételte — ez kétségtelen. Különben is mindenki tudott róla, hogy beteg a szive... de Olga! De határozottan neki kellett megtenni az első lépést a halál felé. Én szerintem öngyilkosság volt, és senki sem győzhet meg az ellenkezőjéről. — Én is azt hiszem — mondta Olga. Szerge] semmit sem kérdezett, úgy folytatta: — Azt szerettem volna, ha legalább a halálában úgy Írtak volna róla mint festőről, s nem mint egy amerikai cég alkalmazottjáról... és hogy írtak volna a munkáiról is. A festők azt mondják, hogy nagyon tehetséges volt. — Ezt akkor kellett volna megmondani neki, amikor még élt! Ha egyikük nem lett volna Olga és másikuk nem lett volna Szerge], akkor beszélgetésük talán már más irányba fordult volna, de így Szerge] nagyon egyszerűen tovább szőtte a beszélgetés fonalát: — Megmondták neki... Hallottam, ahogy mondták neki, még amikor utoljára láttam ... szeptember elején ... még meleg volt... Dariusnál találkoztam vele, Darius akkor festette az arcképemet. Akkor mondta Frank, hogy éppen most vonták vissza az amerikai útlevelét, hogy arra kényszerítik, térjen vissza az Egyesült Államokba. Egészen össze volt törve. Tudta, hogyha visszamegy, akkor nagy baj lesz ... Amikor elment... Nagyon kellemetlenül érintett bennünket... Alberto is ott volt... De Darius aztán még találkozott vele néhányszor, mert ő a műterembe Járt aludni, és Dariusnak is abban a házban volt a műterme. És Ivoasz ügyvéd, akihez beajánlottam — nahát, milyen szamár vagyok, hiszen maga ismeri — meglátogatta Frankot... Ügy tűnt, hogy Frank észre tér, de a felesége, ahogy Ivó mondta, akadékoskodott, mert vissza akart menni, hiába magyarázta neki Frank, hogy ott nehezen talál majd munkát, s hogy amúgy is kellemetlenkedni fognak. Az asszony váratlanul Frank ellen fordult, és reggeltől estig csak azt hajtogatta, hogy szerencsétlenné tette a gyerekeiket. Olga még mindig egészen a fotel szélén.ült, kabátban, kalapban, mintha nagyon sietős lenne az útja. — Hogy szerencsétlenné tette a gyerekeiket? ismételte. — Azt állította, hogy Frank takargatja előtte „törvényellenes működését“... mert az amerikai igazságügy és a nagykövetség mégsem tévedhet ekkorát. Piszkos kommunistának szidalmazta. Egész nap csak üldözte... Ivó hiába akarta neki megmagyarázni... — Szerge] hirtelen elhallgatott, mintha valamilyen titkos gondolat foglalkoztatná. — És aztán? — mondta Olga. — Aztán... — Szergej olyan pillantást vetett Olgára, mint aki valahonnan máshonnan tér viszsza: — Frank egy szép napon elment Dariushoz, olyan volt, mint aki nincs észnél és azt mondta, hogy be akar lépni a pártba... Hogyha már így állnak a dolgok, a pártnak van igaza, s 6 be akar lépni... Darius egészen meg volt döbbenve, azt sem tudta, mit mondjon: Egy amerikai a francia pártban ... hát ilyen még nem volt... Kész csapás! El is felejtettem megmondani... Mossoné azt állította, hogy Frank sohasem festett, hogy az egész festészetet csak kigondolta, hogy azzal födje politikai szereplését. Szergej ismét elhallgatott, ujjal között kialudt a cigaretta... Kremenné kitöltötte a teát, s igyekezett minél kevesebb zajt csapni az edénynyel. Olga elé tette a párolgó teát: — Meglátja, ez Jót tesz magának, Olgácskám ... Szergej köhlntett: — Mesélték Mossonénak, hogy a férjének viszonya van egy kommunista nővel... Egy kommunista kémnővel — Javította ki Olga. ... egy kommunista kémnővel — mondta utána Szergej. — És aztán meghalt. — Ez nem volt öngyilkosság — mondta Olga hanem gyilkosság. Fölállt és Szerge] csodálattal tekintett föl rá, Jóllehet ebben a pillanatban igazán nem volt hódolni való kedve. Olga arca valószlnűtlenül fehér volt, s szeme a szobrok, illetve síremlékek, pillantásának ürességével tekintett a világba. — Nem marad még egy kicsit, Olgácskám? — mondta Kremenné. — Vagy Szerge] legalább elkíséri. Lementek a falépcsőn, átmentek az udvaron, ahol a magányos platán, mintha a saját árnyéka lenne, úgy simult bele a nyirkos éjszakába. Szergej tartotta Olga fölött az ernyőt, amit az anyja nyomott a kezébe. ■ A metrón megyünk, Olga? Inkább gyalog Megázik. - - Nem baj.
