Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-03-11 / 10. szám
о gyári lett operaénekesnő — A zenét gimnáziumban kezdődött — kezdi emlékezéseit Moldován Stefánia, a mai magyar operaénekes-generáció egyik élenjáró képviselője. — Felvételt vizsgára igyekeztem, és a zongorát választottam főtantárgynak. A portás azonban tévedésből egy emelettel följebb küldött és így az énektanszak felvételt vizsgáinak helyiségébe kerültem. Beléptem a terembe, ahol csupa szigorú arcot láttam és az Izgalomtól nem is tudtam mit tegyek. Odatessékeltek a zongora mellé és nagy meglepetésemre skálákat kellett énekelni. Nem baj, gondoltam magamban, ahány ház annyi szokás, úgy látszik itt mindent kell tudni. A skálázás után félve megkérdeztem, mit játszhatok mosl zongorán Chovánt vagy Díabelllt? Óriási nevetés tört ki a szigorú tanárok körében és kiderült, hogy énekre felvételiztem. Mind a két szakra felvettek, úgyhogy énekre és zongorára ts jártam. Sorsom fölött drága jó tanárom, dr. László Géza döntött. Kijelentette, hogy hagyjam abba a zongorázást, mert azt nem kötik hangi adottságokhoz, és nagy kár lenne ilyen szép hangot nem képezni. Így kezdődött tehát Moldován Stefánia énekesnői karrierje. Es azt hiszem ml is hálásak lehetünk dr. László Gézának, hogy ilyen bölcsen irányította a kiváló magyar operaénekesnő útját. A művésznő 1953—54-ben Szegeden kezdte pályafutását, mint a Bohémélet Mimije. A múlt évben a Szegedi Szabadtéri Játékokon Bánk bán Melindájaként hallottam őt. A művésznő nagy szeretettel emlékezett vissza Szegedre, ahol az említett Bohémélet után, egy egész sor fontos szerep következett. Tatjána, Amélia, Manón Lescaut, Leonóra, Agátha, Aida, Donna Elvira. A szegedi operában, Vaszy Viktor vezetése alatt a fiatal énekesnő nagyszerű alapra tett szert. Csakhamar meg ts látszott ennek a munkának a gyümölcse, mivel Moldován Stefániát Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki Fidelto Leonórájának alakításáért. 1961 óta a művésznő a Budapesti Operaház magánénekesnöje és az igényes fővárosi közönség ts szívébe zárta a csodálatosan szép hangú, rokonszenves Moldován Stefániát. A sikeres hazai indulás után a külföldi turnék következtek. Eddig Varsó, Moszkva, Leningrád, Bécs, Párizs, London, Bern, Genf tapsolt a magyar operaénekesnőnek. Megkérdeztük Moldován Stefániát, milyen szerepre készül jelenleg? — A Budapesti Operaház felújította Puccini — Nyugat leánya című operáját. A Mlnnlet nagyon igényes női főszerepét éneklem. Ezt Erna Destinnová a híres cseh énekesnő énekelte először, az opera New York-i premierjén. A Mínníet olyan szerep, amely mind a három felvonásban nagy erőkifejtést követel, már azért is, mert állandóan a színpadon kell lenni. A nagyon igényes szerep Puccini Manón Lescaut ja legslkeruiteoo alakításai közé tartozik. Moldován Stefánia a Bánk bán Melindája szerepében lépett (el tavaly a Szegedi Szabadtéri Játékokon. betanulása miatt tudtam csupán részben eleget tenni a kedves csehszlovák meghívásoknak, és csak Bratislavába tudok jönni. Áprilisban a premier után, remélem fel tudok lépni az új Brnol Operaházban, melyet csak fényképről volt módomban megcsodálni. Persze sokat szeretnék énekelni Bratislavában is, ahol értő, lelkes operaközönséggel állok majd szemben és ez kellemessé, izgalmassá teszi fellépésemet. Nekünk operabarátoknak is az a vágyunk, hogy a kiváló magyar énekesnő gazdag szerepkörét minél jobban megismerjük, és minél gyakrabban látogasson el hozzánk. RORÁROS JÓZSEF SAJNOS, MÁR HÁROMSZOR HÚSZÉVES VAGYOK! A múlt emlékeit idéző szentimentális ének utolsó akkordjai elhaltak az ujjongó, tapsoló közönség lármájában. A rivaldafényben csillogó vörös ruhás mulatt énekesnő megköszöni a tapsot, szót kér, a tömeg elcsendesül és ő meghatottságában csak ennyit mond: „Köszönöm, hogy még nem felejtettek el. Talán néha megfeledkezem arról, hogy háromszor húsz az hatvan. Öreg vagyok már, de nem gazdag.“ Aztán hirtelen elfordul és elsiet, hogy a közönség ne lássa kibuggyanó könnyeit. Így végződött Josephine Baker hangversenye Havannában, amelyet a trikontinentális értekezlet résztvevői tiszteletére adott . . . Mikor a mosolygó, nagyszemű, karcsú, mulatt táncoló énekesnő 1925-ben, elóször lépett fel Párizsban, feltűnést keltett. A merész öltözék — pár fügefalevél kihangsúlyozta fekete teste gyönyörű vonalait. Erotikus tánca magával ragadta Európa közönségét. A párizsi bemutatót világbemutató követte. Az akkori társadalom a háború szenvedései után szórakozni vágyott, nap mint nap megtöltötte a mulatókat, ahol Josephine temperamentumos, extázisba ejtő néger táncait adta elő. Azután újra jött a háború. Szürke SS egyenruhások terpeszkedtek Párizs mulatóiban. Josephine abbahagyja az éneklést és a francia légierők hadnagyaként részt vesz az ellenállási mozgalomban. A nácik kiűzése után a Legion d'honneur kitüntetést kapja. Továbbra is részt vesz a politikai életben. Harcol az amerikai négerek polgárjogainak elismeréséért a faji megkülönböztetés ellen. Hogy nézetét tüntetőleg tettel bizonyítsa be, tizenegy árvát fogad örökbe, Így létesül a híres Les Milandes otthon, Josephine Baker a 11 örökbefogadott árvával. CTK felvétel a nagy parkkal körülvett kastély a Dordogne folyó partján, Dél-Franciaországban. Josephine, aki gyermektelen, a világ minden részéből, vallásra, és fajra való tekintet nélkül örökbefogad tizenegy gyereket: a finn Jarrit, a japán Akiót, a zsidó Mózest, a ghanai néger Kaffit, a fekete Luisát, aki Dél-Amerikában látta meg a napvilágot, az egyetlen francia kislányt, Claudiát, egy tibeti kisembert, még másokat, és a legfiatalabbat Noéit, akit a rongyszedő talált meg a szemétben, elhagyatva, karácsony éjszakáján. Hogy tizenegy gyereke nevelésével törődhessen, 1947-ben otthagyja a kabarészínpadot. Idővel eladósodik, a hitelezők kikapcsolják nála a gázt, vizet, villanyt. Josephine Baker, akitől közben férje elvált, felhívással fordul a nyilvánossághoz: „Meg akarom menteni gyermekeimet, segítsetek rajtam!“ Az adományok segítik ki a bajból Josephinét, akinek a kegyeiért a harmincas években kígyóbőrrel bevont autót és lakatlan szigetet adományoztak. Hogy javítson tarthatatlan helyzetén, elhatározza: újra fellép. Ojra énekli szentimentális dalait, de a mai Josephine Baker már csak szerény visszhangja az egykori népszerű csillagnak, és így inkább mint kuriozitás kelt feltűnést. Helyzete változatlanul kellemetlen. A nagy család minden reggel közösen megy vízért, megreggelizik és együtt indul a külön az ő számukra létesített iskolába. Este gyertyafénynél készülődnek alváshoz. „Nem vagyok üzletember, egyedüli álmom az, ami minden anyáé.“ Ezért kényszerül Josephine Baker megfeledkezni arról, hogy háromszor húsz az hatvan- KVCS -
