Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-02-25 / 8. szám
„őszi rózsák; proletár lányok, írisz Is volt hamupipőke S porvtrág volt a krizantém Is Lesztek ti méo csodavtrágokl' (Ady) Rozika Húszéves lehetett, de az ts lehet, hogy huszonnyolc vagy tizenhat volt, nem tudom. Abban az tdOben, mikor Rozika besorakozott az Ismerőseim közé, még gyerek voltam, és a gyerekek még hozzávetőlegesen sem tudták megállapítani mások korát. Rozika varrónő volt. Nem Igaz. Rozika csak varrónők között dolgozott egy divatszalonban. Ez sem Igaz. A divatszalon műhelyében dolgozott, de nem ruhákat készített, hanem gomblyukakat varrt kt a leheletfinom crépe de chine — re, georgette-re, lavable-ra, melyeknek muzsikáló francia nevét a dtrektrlsz olyan tökéletes kiejtéssel duruzsolta a rendelő fülébe, hogy az Provance rózsáinak Illatát érezte a próbafülke bársonyfüggönye mögött. De Rozika sose látta a próbáló dámákat, és ők sem Éozlkát. Mint ahogy valószínűleg nem látták a csúf kis hernyókat sem, amelyek a finom kelmék anyagát Izzadták kt magukból, és el kellett pusztulniuk még bábkorukban, mielőtt lepkemódra fürödhettek volna a napsugárban, istenadta ékes mezükben. En Is csak véletlenül láttam meg Rozikát. Egyik felnőtt családtagom próbáján untam el magam és besomfordáltam a bérház sötét udvarában levő műhelybe, ahol zakatoltak a gépek és mindegyik felett egy villanykörte „pótolta“ a napot. A gépek kattogását csak a dlrektrlsz hangja tette változatossá. Ez sem Igaz. A lágyan permetező hang Itt szigorú, katonát vezényszavakká mélyült. És a varrónők lehajtott fejjel hallgatták a kifogásokat, már az Is boldogság volt számukra, ha csak a kifogásoknál maradt. Rozika előtt nem volt gép, csak egy kis asztal a műhely sarkában. Ott gubbasztott szürkén és vékonyan, finom, sovány kis keze az álomszép blúzokon öltögette a gomblyukakat, mintha nem Is ember, hanem tündér lehelte volna rá a selyemre a nyílásokat, olyan gyönyörűek voltak. Keskeny homlokán kék erecskék húzódtak végig és néha elfojtott egy köhécselést. Már egy tdeje ott álltam, mikor észrevett, szeme megrebbent, de édesen rámmosolygott egy pillanatra, aztán vtsszahajolt mestert munkája fölé. Te kt vagy? — kérdeztem a gyermek biztos ösztönével, amely megérzi a szomorúságot a mosoly mögött. — Rozika, — felelte halkan, mintha valami titkot árult volna el. — Itt nem jó, gyere kt — fogtam meg vékony kis kezét, de tovább nem jutottam, mert a fuvolászó dlrektrtsz rámtalált és magával húzott kifelé, ami elég nehezen ment, mert én sírva követeltem, hogy Rozika is jöjjön velem, össze van szurkálva a keze és én játszani akarok vele. ... Abban a házban, ahol most lakom, női ruhaszabászat van. Nem tártam még soha az üzletben és mégis sokat tudok róla. Mert a napsugaras dolgozóterem a/taja odanyíltk füves udvarunkra és Innen nap mint nap leánysereg fut kt tornászni, kézllabdáznt, tízóraizni. Kacagásuk, vihogásuk kihúz engem ts az erkélyre, annál ts Inkább, mert egy őszülő, testes férfi az előtornászuk és ennek megható Igyekezete derűre fakaszt. Nem sok fantázia kellett hozzá, hogy rájöjjek: ez a rokonszenves ember a főszabász — néha ott feletti nyakában a méterszalagot — aktnek kedves kötelessége a ficánkoló cslkólányokat tlzenötperces tornagyakorlatokkal felüdltenl, nehogy egészségük rovására legyen az ülőfoglalkozás. Utána jó Időben leheverednek a fűre — házgondnokunk nem csekély, de szótlan mérgére — és akkora karaj vajas — húsos kenyereket esznek, hogy az egy nehéz testi munkásnak ts becsületére válna. Egyik lányka szebb mint a másik, délcegek, élettől duzzadók, viháncolók, mintha csak egy neorealtsta filmből ugrottak volna ki. és én mégis ujjongok, ha kiugratnak a karámból, mert Inkább fékezhetetlen fiatalságukkal boszszantsanak föl, csak Rozikákat ne lássak többé, finom kis gyermekkezüket, arcukra fagyott mosolyukat és ne halljam elfojtott köhécselésüket. SIMKO MARGIT Anyukák Az anyukák szeme kék, s ragyog, mint a tavasz-ég, csupa szív és csupa lélek, csppa mosoly, csupa dal, az anyukák szemepárja bút-bánatot eltakar. Az anyukák szava bársony, s úgy zeng, mint a hegedű, száll fehéren és szelíden, benne öröm és derű, mintha barack-virág hullna s a világra ráborulna. Az anyukák keze élet, fáradt, dolgozik sokat, erős, hogyha főz, ha vasal, gyöngéd, mikor simogat, az anyukák ujja mutat a boldogság felé utat. Az anyukák szíve arany, s benne örök szeretet, ez a szív őrködik féltőn, ez áraszt fényt, meleget. Hogyha e szív nem dobogna, az egész föld árva volna. DÉNES GYÖRGY FEBRUÁRI REGGEL Mint a bolyhos könnyű pelyhek hullt a hó a téli tájra, hattyúsztnű lett a város, hótakaró borult rája. Gyárkémények nem füstöltek, esztergapad, fonógépek nem kattogtak, némán álltak, s kinn az utcán szállt az ének. Izmoskarú, kékzubbonyos munkáshadak égő szemmel, lengedező zászlók alatt menetelnek vasléptekkel. Zengett a tér, szállt az ének: Föl, tt rabjai a földnek, győzött a Párt, miénk a gyári — zúgta már a harci tömeg. És a hó csak egyre hullott, betakarta pelyhelvel a hű anyaföldet, mit már nem öntözünk könnyeinkkel. TÖRÖK ELEMÉR Krista Bendovä 1948 FEBRUÁR Megállt a kerék, a vasak zaja elült, vihart jelezve csöndbe fúlt a lég. Tüzes szavunkban roppant erő feszült, megéleztük a robbanás szelét. A történelem ítélő porondján az öklök győztek, bújtak a gazok. Fegyveres sereg zúgta, mint az orkán: A népé lett a hatalom s a jog! Amikor a gépek újra meglendültek, dallá gyúlt ajkunkon a boldog ünnep, kivirágzott az emberszív. Születő szépség szócsövévé váltunk, éreztük, égig szárnyal megnőtt vágyunk, és minden lelket szállni hív! Varrókészlet Fordította: Veres János m GYERMEKEKNEK Közeledik a Nők napja, készítsetek ajándékot édesanyátoknak, nagymamának vagy nőrokonaitoknak. Biztosan hasznát veszik egy ilyen kis varrókészletnek. Nézzétek csak milyen kis helyen elfér a gyűszű, tű, gombostű és cérna. A kalap karimáját (átmérője 8 cm) vágjátok ki filcből, öreg kalapból, mégpedig két egész és egy fél kört. A félkort varrjátok rá a kalap alsó felére. A másik kór Közepéből vágjatok ki egv kis kört és ezt varrjátok rá a minta szerint a kalap tetejére. Ebbe a lyukba tesszük maid a gyűszűt. A kalap alsó és felső részét néhány öltéssel varrjátok egymáshoz. A cérnát tekerjétek a kalap tetejére.
