Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-02-25 / 8. szám
HAJDÚ ANDRÁS 7 и А rv* I0 L Egy év múlva szerettem volna megértetni magam. Az okos, férfiismerő nők azzal tartják fogva a férfit, hogy minden nap mások. Egy új öltözet nem a divat majmolása, hanem új asszony, új ingerrel, új szerelemmel a régi, a megismert helyébe. Csakhogy vannak dolgok, amelyeknél csak egy valami csúnyább a világon: az elmagyarázásuk. — Tudod mit? — kezdtem az érvelést. — Most egy évig külön fogunk aludni. Jövőre megint a közös ágyban. Arra azonban nincsen eset, hogy asszony olyasmit tegyen, amit nem ért meg. És ha egy test, egy lélek is voltunk, a magyarázatot nem engedte el. Vakon, de bízva bennem, bizony nem volt hajlandó semmire sem. Amikor arra határoztam magam, hogy magyarázkodjak, megdöbbent. — Megúntál? Már? Egy év alatt? Csodálkozott. Én pedig inkább elhallgattam, minthogy valamivel is megbántsam. Minden maradt úgy, ahogy megszoktuk. Azért, mert én jő fér] akartam lenni, aki hűséges a feleségéhez. Számomra tehát nem maradhat más, mint a mélázó okoskodás: Ha egy asszony csak félig sejti is, hogy férjének érzelmi életében valami változás van, enyhe irtőzat a megszokottság ellen, hát nem kötelessége tenni valamit? ö, mintha csak kitalálta volna okoskodásom lényegét, egyszer igy magyarázkodott: — A férj, aki szereti a feleségét, szépnek találja. Akár takarít, akár mos. Még ha néha rendetlen, vagy kócos is. Ha nem találja annak, akkor nem is szereti igazán. Az élet nem divatbemutatói Lehet, hogy igaza volt. Csak egyben tévedett: az élet nagy-nagy divatbemutató. Bizony. Történt pedig, hogy ráköszöntem egyik ismerősömre s nevetgélve megmondtam neki gondolatomat. — Irénkel Már napok óta keresem a tekintetemmel, hogy hol tűnik fel a téren a rózsaszín kis kalap... De lám, hiába meresztgettem a szemem. Most fehér kis kendő van a fején. Engem keresett? Amikor jegyes koromban, két nappal a házasságkötés előtt megnéztük lakásunkat és beléptünk a hálószobába, magamhoz szorítottam őt s fülébe súgtam ostoba kérdésemet: — És mi ebben a nagy, közös ágyban fogunk aludni? Kémleltem szép, finom gyermekarcát, melyet enyhe pirulás öntött el. Az első nyllallás ekkor támadt szivem tájékán. 0 ugyanis odalépett az ágyhoz, műértéssel megtapogatta a paplan huzatát, véglgslmitotta a habos párnákat, majd megmutatta a helyét. — Itt fogok én aludnil Itt a jobb oldalon! Kalandok emléke árbocerdőként meredezett mögöttem és ezért nehezen tudtam megbarátkozni a valóság gondolatával, hogy ml, ketten, közös ágyban fogunk aludni. 0 azonban az örökkévaló ölelés jelképét látta a nagy közös ágyban és vitát nem ismerve kijelentette: — Förtelmes lehet ahol férj és feleség külön ágyban alszik... Az már nem is házasság! Egy hónap múlva minden olyan más volt, mint ahogy én eredetileg elképzeltem. Melyik férfi élte végig ifjúságát romlatlan teremtések között? Egyik sem. Én sem. Az ő szemérmes tiszta' szerelme, bűvös, remegő odaadása azonban megutáltatta velem eddigi életemet. Megfogadtam, hogy én kivétel leszek és az örök hűség fogadalma nyomán járó hltszegést és kiábrándulást el fogom kerülni. Csakhogy nemcsak én változtam meg, hanem 6 Is. Valahogy Így: én megtanultam pirulni, ő elfelejtette. Az odaadás gyönyörűsége bennem felkeltette a másik fél, a feleség megbecsülésének eszményi érzéseit. Benne a frázis átérzése ébredt fel: férj és feleség egy test, egy lélek. A szerelem új világa megrészegítette. - Minek is szégyellném magam? mondta komolyan meggyőződéssel. — Hiszen mi igazán egyek vagyunk! Persze, persze, igazat mondott. Csakhogy a szerelem minden igézetét beleülte a jogba és megengedettségbe. 0 menekült az idegenség elől, talán akaratlan akarással, de mégis a megszokottság és az egyformaság útjára révedt. Mit adott ő a külsőségre? Semmit! Az asszony! fehérnemű kész bűvölet, mint a madár tolla, vagy a virág szinpompája. Nekem látnom kellett mint lett a csipkés sejtelemből szennyes. A könnyű, kedves formát adó ruhácska, mely nekem jegyességünk idején annyira tetszett, szinte házi egyenruha lett. Üde arca olyan volt mindig számomra, mint a szépség ígéretföldje. De miért kellett velem együtt tanulmányozni, hogy az arc melyik részét lepi el az éjjeli alvás fakósága és melyiket duzzasztja a bőr zslrosodása? ö erőnek erejével széttépte az illúziókat. El magyarázta nekem, hogyan kell hajat kezelni, hogy fényes és puha maradjon. 10 A magamfajta ember rendszerint mesterségesen altatja el magát esténként. Már most én olvasnék, de őt bántja az éjjeli lámpa fénye. 0 gyors alvó, hamar elalszik. Én a sötétben fetrengek, legjobb esetben képzeletemet legeltetem, ö megfordul, csapkodja a paplanét, nyög és mozgatja az ágyat. Hiába, nem tudtam megszokni! Időnként pedig így kínozott: Tudom, hogy utálatos vagyok Ez Igazán szörnyű volt. Erről szó sem volt! Csakhogy ő így magyarázta. Nekem pedig erkölcsi kötelességem volt ilyenkor cáfolni, hibáztatni okoskodó fejemet és újra meg újra meggyőzni őt, hogy kedves, szép, szeretem - -És még anyósomnak is árulkodott! — Nekünk húsz évig — magyarázta egyszer sokatmondón a mama — csak egy kis szűk ágyunk volt, olyan szalmazsákos, nem úgy mint manapság... Igen — feleltem. Kellemes délutánt töltöttünk együtt. Mosolyogva minden szónál másfelé kígyózott el a feje, mikor ajkammal megközelítettem. Egyszer azonban az a keskeny kis rózsaszín vonal piros tölcsérré csucsorodott, mint egy kis nyíló kráter és elfogadta csókomat. Megtörtént. Én azonban jó férj akartam lenni, aki hűséges a feleségéhez. Megfogadtam, hogy kivétel leszek és az örök hűség fogadalma nyomán Járó hltszegést és kiábrándulást el fogom kerülni. Ezért mindent elmondtam neki — a feleségemnek. Megbánva, őszintén, igazán. Remélve, hogy 6 más mint a többi asszony. Majd kitalál valamit a férfi-komiszság ellen. Ősidők óta panaszkodnak az asszonyok, hogy milyen komiszak a férfiak, mennyit kell szenvedniük, de nem Jut eszükbe, hogy valamit kitaláljanak. 0 majd tesz valamit. Azonban semmi sem történt. Gonosz vagyok, hűtlen és csélcsap.
