Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-03-19 / 6. szám
A napilapokban nemrégiben bizonyára sokan olvasták a Békén lejátszódott tragédiát. Amíg egy édesanya autóbusszal bement Somorjára vásárolni, azalatt a másfél óra alatt négy-, kétéves és 8 hónapos, három apró gyereke füst következtében megfulladt. A szerencsétlen sorsú kis gyermekek halála mindenkit megrázott, sok embert érdekelnek a körülmények, amelyek a szerencsétlenséget előidézték. A szülők közül az anya, a 24 éves Szabó Józsefné, cigány származású. Férje 17 hónapos büntetését tölti, ő magára maradt a három kis gyerekkel. A gombai ÄG békéi részlegének udvarában, a falu közepén lakik, egy szoba-konyhás, kamrás, rendes kis házban. Férje az állami gazdaságban dolgozott. Most az asszony tartotta el a családot, naponta kétszer átjárt a nagy udvar túlsó végébe, az istálló-Ml OKOZTA? ba fejni. A gyerekeket mindig egyedül hagyta, hiszen kora reggel, mikor munkába ment, még aludtak. Szorgalmas, iparkodó, csendes asszony, jó munkaerő. 1400 koronát keres havonta. Mi az oka, hogy szinte emberkerülő volt? Saját bevallása szerint munkatársai között jól érzi magát. Ennek ellenére hiába kísérelték meg jobban bevonni a beszélgetésekbe, közeledni hozzá, 6 legszívesebben hallgatagon dolgozott. Az udvarban három szomszédja van. A legközelebbi néhány méternyire, vele szemben lakik. Nem érintkeztek. A másik szomszéd disznóöléskor kóstolót vitt, éppen csak átvette és már csukta is be az ajtót. Röstellte talán a rendetlenséget, a tisztaság hiányát? Vagy még inkább feltételezhető, hogy kisebbségi érzése volt származása és ráadásul bezárt férje miatt? Egy éve költöztek a faluba, többszöri helyváltoztatás után. Idegennek érezte magát? Mindenesetre elkülönült a közösségtől A környezete vajon mit tett érte? Munkatársai között volt, aki figyelmeztette, nem fél-e, hogy valami történik a gyerekekkel, amíg egyedül vannak? Azt válaszolta: eddig még semmi bajuk nem történt. Ha orvoshoz ment, mind a három gyereket magával vitte. Tóth István, a HNB elnöke így nyilatkozott: A leghibásabbnak az apát tartom. Aki családot alapít, érezzen felelősséget! Dolgozzon becsületesen! — Iskolázáson voltam, amikor a szörnyű hírt meghallottam. Szinte haza se akartam jönni. Kis falunk éppen arról volt nevezetes, hogy úgyszólván semmi különösebb probléma nem merült fel nálunk. Bódis Éva, óvónő, aki egyben a nőbizottság elnöknője, kijelentette: — Négyéves gyereke eljöhetett volna hozzánk az óvodába, de el se mentünk érte, mert Szabóné annyira visszahúzódzkodott. Az előző években egy cigány származású családot meggyőztünk és annak a gyereke idejárt hozzánk az óvodába. Igen mehetett volna ha . A nőbizottság tudott arról, hogy Szabóné, ha munkába járt vagy bevásárolt, egyedül hagyta a gyerekeit. a Tudták a szomszédok is. Sokszor hallották sírni . kicsiket, a legtöbb esetben azt se tudták, otthon Az anya — egyedül van-e az anyjuk vagy sem. Megszokták. Nem is törődtek vele. És a munkaadó? Lakatos Sándor, a részleg vezetője, ismerte Szabóné családi körülményeit. Annál is inkább, mert csak egy vékony fal választja el a gazdaság irodahelyiségét Szabóné konyhájától. A részlegvezető a munkahelyen nem tett kivételt Szabónéval. Minden reggel ugyanúgy volt hozzá néhány szava, mint a többi fejőnőhöz. A gyerekek? Sokszor hallotta ő is sírni őket. Az anya részéről nem az lett volna a legtermészetesebb, ha beszól a szomszédokhoz, a legközelebbihez, Ozogányékhoz vagy a másikhoz, ahol nyolc gyerek van, vagy a harmadikhoz, hogy amíg 6 dolgozik vagy bevásárol, valaki nézzen be a gyerekekhez ? Igen, beszólhatott volna ha . . . de mikor ez a ha olyan nagy akadály volt. Nem akadt senki a falu asszonyai, a nőbizottság tagjai közül, aki kicsit tanította, felkarolta volna? Megmagyarázott volna neki sok mindent, ami a többi asszony számára már természetes, de amit ő még nem sajátított el? Nem engedett volna fel zárkózottsága, ha léptennyomon tapasztalta volna a segítő készséget? Akármilyenek is voltak az előzmények, a rideg tény az, hogy kilincsre zárt ajtó mellett, délben megfulladt három kisgyerek, amikor csak egy vékony fal választotta el őket a gazdasági irodától, ahol jöttek mentek az emberek és sírni is hallották a kicsiket. Az ajtótól 2 méterre van a közös kút, ahová többen járnak vízért, és többek között a szomszédasszony is hallotta sírni őket. Büntetőjogilag talán senkit nem lehet felelősségre vonni. Más lapra tartozik azonban a dolog erkölcsi része. . . . Ha az előítéletektől már teljesen megszabadultunk volna, akkor a tragédiát előidéző okok — az apa felelőtlensége, az anya tudatlanságból származó gondatlanságán kívül — nem játszottak volna olyan szerencsétlenül össze, mert nem szerepelt volna köztük még egy súlyosan vádoló ok: az emberek egymás iránti közömbössége. Az egyik szomszédasszony: — Máskor is hallottam sírni éket A HNB élnék: — Haza se akartam jönni ... Fr. Spáőll felvételei BERTHANÉ S. ILONA ^Qházimunka Durcás Gyerekek! Meglepődtem, amikor megláttalak benneteket a lapban. Ilyen arccal újságba kerülni?! Mi történt veletek? Nem emlékeztek rá, hogy nem is olyan régen még az égitesteket ígérgettétek egymásnak, hogy a Holdon, az Esthajnalcsillagon meg a Göncölszekéren osztozkodtatok? Most meg válni akartok a házi munka miatt! Ki hallott ilyet? Már teljesen elfelejtettétek a gyermekkorotokat? Ti nem játszottatok főzőcskét? Dehogynem! Melyik gyerek nem játszott. Most pedig igazi tűzhelyetek van, valóságos edényekkel. Biztosan van törlőrongyotok is, szakácskönyvetek, porszívótok, meg mosógépetek. És mégsem akartok főzni. Az se baj, hiszen van a világon üzemi konyha is. Hogy én nem értek hozzá, öreg vagyok? Az igaz, hogy a kezem reszket egy kicsit, kivált most, hogy Nektek írok, de azért nemcsak a tollat, a kanalat is a kezembe szoktam venni elég gyakran... és sütöttem főztem egyedül is, ha úgy hozta a sors. Be sok szép emlék ... Az odaégett kifántott csirke! Hát bizony, az szénné égett, de csak először. És akkor sem lett belőle veszekedés. Mert amikor a feleségem dühös arccal elkezdte, hogy „persze, te nem tudsz vigyázni, nem figyelsz oda, nem érzed, hogy ég a zsír“, hallgattam egy kicsit, aztán mentegetőzve megszólaltam: „Jó, hogy figyelmeztetsz, de légy szíves, szidd össze a csirkét is, nem én égtem meg, hanem ő.“ Mit mondhatott? Elmosolyodott. És a mosás, meg a takarítás ,,megszervezésében“ felmerülő nézeteltéréseket szintén mosollyal, kedves tréfával intéztük el, nem pedig hangos veszekedéssel és egymás sértegetésével. Mert a jó házassághoz nemcsak tiszta szív kell, hanem bölcs türelem is. Sokat gondolkoztam, hogy írjak, vagy ne írjak nektek, de miért ne adjak a többi jó tanácshoz még én is egyet, hogy mosolyra derüljön az arcotok! Kívánok nektek hosszú és boldog házaséletet: Nagyapó Nagyon elgondolkoztatott, hogy a házi munka válóok is lehet a fiatalok között. Két ember kölcsönös szeretetéből létrejött házasságot nem zavarhatja meg a háztartás problémája. Míg család lesz, házi munkát is kell végezni. A bölcsődék, üzemi konyhák, különféle intézmények csak kisegítik a dolgozó embert, de nem helyettesítik a családi tűzhelyet. EMLÉKKÖNYVÉBE Olyan játékos kedvű gyerek voltam mint most Te, mikor át kellett élnem a legborzasztóbb csapást, ami az emberiséget érheti — a háborút. Kicsi voltam. Nem értettem meg, miért kell otthonunkból a nyirkos, sötét bunkerba rohanni. Miért vitték el Apámat? Édesanyám miért nem mosolygott? Emlékszem, mikor házunktól pár méterre lezuhant a bomba, összeszorult a szivem a jajgatásra. Az utcáról eltűnt a vidám gyermekkacaj. Háború volt. Borzalmas. Lelopta zsenge arcunkról a mosolyt, most, hogy a szabadság orgonája már húsz éve simogatja, becézgeti, gyógyítgatja a nehezen gyógyuló sebet, örömünkbe mindig belevegyül a háború kinos emléke. Mi nagyon tudunk ám örülni a békének, a szabadságnak. Édesanyám sokszor mondta: Légy jó kislányom! Az iskolában, a munkahelyeden harcolj a békéért. Olyankor mindig durva, nagycsizmás katonákat láttam. Most már megértem, hogy akkor,
