Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-08 / 1. szám
— Meg is pirítjuk, Zsuzsi néne — vette át az értékes portékát Vargáné, s máris hozzálátott, hogy darabokra vágja. Újra nyílott az ajtó és Kovaly Mária, meg Kozákné surrant be. Maris egy nyaláb aprófát, Kozákné egy kenyeret hozott. Azt mondta, Téhányban volt érte s egy nadrágért szerezte. Az urára sandított, mit szól hozzá. — Melyikért? Azért a zöldért? No, egye a fene — harsogta Kozák fater. — A kenyér a fontos, nem a zöld nadrág, igaz-e, János? — fordult Vargához. — Lesz még nadrág. Meg kenyér is lesz — mondta Varga elgondolkozva. — Csak élet legyen, kedveskéim, élet — sipította Magyar Zsuzsi. — Élet is lesz, Zsuzsi néni... — Meg gyár is lesz még — döfött bütykös ujjával a homályba Bucskó, a Poledniak-gyár vasesztergályosa. — Mert semmit sem aknáztak alá nálunk, tudjátok meg. Mert nem volt már érkezésük. Csak a gépeket vitték, az istenüket '- Azt se mind — nyugtatta Varga. — Az legyen nékik a hozományuk. Amit elraboltak ... — mondta sötéten Kozák fater s közben nagy karéjt szelt a kenyérből. — Abbiza. Gép is lesz. Ojmódi gépek, meglássátok. Majd gyártunk, csak satu legyen, meg kalapács, meg egyéb szerszám — dörmögte töprengve Mardovics. — Az ám, minden lesz — zsörtölődött gúnyorosan Mardovicsné —, madártej is lesz tojáshabbal ... És a háború még itt dühöng az ajtó mögött. Előbb ennek az istenverte, csúf háborúnak legyen vége! — Az asszonyok megértő hümmögéssel hagyták jóvá Mardovicsné szózatát. Azután, hogy újra együtt volt a külvárosi utca összeparancsolt légó-családja, fát raktak az üstös-spór mellett felállított vaskályhába, alágyújtották az SS-propaganda-osztagok röpcéduláival és perceken belül vidáman pattogott a tűz. A lúgszagot legyőzte a pirított szalonna ínycsiklandó illata és megindult az igazi, meghitt, családi beszéd. A Poledniak-gyárról, meg a Magnezit-üzemről. A téglagyárról, meg a sapkagyárról. A fűrésztelepről, meg a POLIO-cégről. És mivel akkortájt több gyár, vagy számottevő Szamos iiatal lány talált munkát a koslcei TATRASV1T, Csehszlovákia Kommunista Pártja XII. kongresszusáról elnevezett üzemében. Képünkön Pólyák Margit munkásnő, aki 102 százalékra teljesíti napi normáját. Kosice határában épül hazánk gigantikus kohókombinátja, a Keletszlovákiai Vasmű. A meleg hengerde az első kohó vasállványzatiról nézve. BERENHAUT R. íelvételei Hétköznapi forgalom a kosicei Lenin utcán. Háttérben az Állami Színház impozáns épülete. üzem nem volt a városban, a közúti villamosokon feneklettek meg. A pattogó dobkályha szalonnaillatú melegében arról álmodoztak, hogy hátha lesz még a városnak új, modern villamosa, meg talán valami nagyobb fűrésztelepe is, meg talán majd a vasút is megindul újra a téhányi alagúton keresztül fel, fel. Pozsony, meg Prága felé, meg odale, a Kárpátokon túlra és dohogva, fütyülve hoz új gépeket ,új kenyeret, új életet ebbe az ócska, szeretett városba, mely felett majd talán vörös kémények hirdetik az élet és igazság győzelmét... — Ej, Zsuzsi néném, csak egypár óra még — majszolta szalonnáját Varga —, csak ezt a rövidke időt kell még kivárni... Hászen kivárjuk, Varga szomszéd, kivárjuk Aztán majd újra neki, Zsuzsi néni! ■ Hászen igen, újra neki. Csak nem úgy, mint régen ... — Hogyhogy nem úgy? — Ügy, hogy nem ötér egy napra, rendőrkísérettel, mint akkor. Hányban is vót a? — Tizennyolcban, Zsuzsi. Ügy ám, tizennyócban. Emlékszel? ... Hogy is volt az akkor, ezerkilencszáztizennyolcban? A kassai Városi Levéltár 9305. számú, 1918. október 1-én keltezett irata ad Zsuzsi néni egykori kérdésére pontos választ. Az állomásfőnök jelenti a városi Főkapitány Urnák, hogy a raktári munkásnők beszüntették a munkát, mert addigi napi munkabérüket 6,60 koronáról 5 korortára szállították le. Az állomásfőnök kéri a rendőrség segítségét oly értelemben, hogy a sztrájkoló raktári munkásnők munkahelyükre „karhatalmilag előállíttassanak“. S a városi Főkapitány Űr nem tétovázik. A Levéltár 15209. számú irata arról tanúskodik, hogy a „lázadó" munkásnők, nevezetesen Varga Anna, Bucskó Margit, Mardovics Anna, Magyar Zsuzsanna, Kozák Erzsébet, Kovaly Mária stb. 1918. október hó 2-án munkahelyükre karhatalmilag előállítottak. És az élet, az új idők történelme, melyért egész életükben töretlenül harcoltak, igazolták őket. Aki nem hiszi, látogassa meg az új, a szép Kassát, az épülő Vasmű környékét s meggyőz,uuxit;L i uid. VLADIMIR KALYTCUK
