Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1965-03-05 / 5. szám

Az atommag nagysága 0,000 000 000 001 centiméter, de maga a mag még ennél is kisebb, úgynevezett elemi részecskékből tevődik össze. Ezek képezik az anyag lényegét, megszokott világunk ősalapját. Noha az atomfizika nagy sikereket ért el, a tudósok még messze vannak a mikrovilág összes törvényeinek felismerésétől. Ma vagy holnap megjelenik egy új Mengyelejev, meghatározza az egyes jelenségek belső értelmét és általános rendszerét; addig azonban a tudomány e várakozás közben „tőkét halmoz fel“.

A' kutatás legkisebb tárgya, a magrészecske, hatalmas, szinte mesébe illő méretű műszereket igényel. A mikrovilág teleszkópja, amelyet gyorsítónak neveznek, igen bonyolult szerkezetű. A belsejében elhelyezett gyűrű alakú kamerák belövellik a feltöltött részecskéket, például a protonokat, amelyek ezután a mágneses térbe kerülnek, ahol az utóbbi a fény sebességéig felgyorsítja azokat.

A protonok a körben, a körpályán haladó kerékpárversenyzőkhöz hasonlóan keringenek, azonban míg az utóbbiak fokozatosan elfáradnak, addig a részecske körönként erősödik, energiát gyűjt. Végül pedig meghatározott időpontban egy különleges rendeltetésű csatornán át a célba repül és ott szétzúzza az első atommagot, amelyet eltalál. A szétzúzott mag repeszei között — ezek szintén részecskék — néha olyanok is előfordulnak, amelyek azelőtt ismeretlenek voltak. A tudósok most ezeket a részecskéket kutatják.

A részecske láthatatlan, túl kisméretű és rövid élettartamú, amikor azonban sűrű gázba vagy gőzbe kerül, fényképezhető nyomot hagy maga után. Az atomfizikus e nyomok megfigyelése alapján állapítja meg a részecskék sajátosságait; ugyanúgy, mint az őslénytannal foglalkozó tudós a megkövesedett nyomok alapján ítél az ősállatokról.

Dubnában, Moszkvától 100 kilométernyíre északra építették fel a világ egyik legnagyobb teljesítményű gyorsító-szinkrofazotronját.

Itt létesült az OIJAI. Ez a harci kiáltásra emlékeztető szó az Egyesített Magfizikai Kutató Intézet orosz rövidítése. így nevezik a világ atomfizikusainak egyetlen „szövetségi köztársaságát“. Tizenkét szocialista ország tudósai végeznek itt kutató munkát. A költségeket a részt vevő államok közösen fedezik. A cseh fizikus barátjaként üdvözli itt a lengyel fizikust, a német fizikus

a mongol fizikussal ráz kezet. Reggelenként a levélhordó tizenkét nyelven hallja a „köszönöm“ szót.

Az Egyesített Magfizikai Kutató Intézetben az együttműködés különösen azoknak az országoknak hasznos, ahol a magfizika csupán a közelmúltban indult fejlődésnek. Az Ilyen országok számára ez az intézet neveli a szakembereket. Azonkívül a kutatások lefolytatásához szükséges berendezések némelyike rendkívül drága, és csupán együttes erővel szerezhető be.

A dubnai „mágneskirály“ vonzerőt gyakorol a nyugati vendégekre is. Sok neves tudós, író, államférfi fordult már itt meg. A soknyelvű város örökre emlékezetükben marad. Dubna a haladó, békés tudomány szimbóluma — azé a nemes célú tudományé, amely az egész emberiség üdvét szolgálja.

Jevgenyija Kladnyickaja

Ezt a fenséges mozgású, sudár termetű asszonyt jól ismerik az Egyesített Magfizikai Kutató Intézetben. Szeme előtt játszódtak le Dubna történelmének kimagasló eseményei. Három esztendővel ezelőtt új elemi részecskét fedezett fel a tudósoknak az a csoportja, amelynek Kladnyickaja is tagja.

A részecskét olyan hosszú névre keresztelték, akár egy spanyol infánst: „antiszigma—mínusz— hiperon“-nak nevezték el. A tudósok, mielőtt ezt a részecskét felfedezték, csaknem 70 000 olyan felvételt néztek végig, amelyet a szinkrofazotronban készítettek. Ez az „antiszigma—mínusz— hiperon“ csupán a másodperc tízmilliárdnyi részéig létezett, de néhány más részecske élettartamához viszonyítva, még ez az idő is aggkort jelent.

Kladnyickaja már tíz éve" él Dubnában. Nem sokkal az esküvője után érkezett ide férjével együtt, aki szintén kutató fizikus. Lakásukon késő estig kopog az írógép: egyszerre két disszertáció készül itt. A mikrovilág sok szórakozástól vonta el (természetesen csupán bizonyos időre) a tudós házaspárt. De a laboratórium erdőben épült, Jevgenyija asszony és a többi munkatársak ebédidejükben nyáron gyakran szednek gombát, télen pedig hosszú sétákat tesznek.

Vitában születik az igazság. Rupp Erzsébet és cseh kolléganője, Vera Frisová vitájának egyetlen tárgya: az anyag

mélyében rejlő titkok.

Jevgenyija Kladnyickaja és Irina Curelaru a magrészecskék „viselkedését" figyeli.

Kladnyickaja a közelmúltban a Román Népköztársaságban járt, filmfelvevőgépével. Ez a „hobby“ja, szeret felvételeket készíteni utcákról, házakról, ismerős és kevésbé ismerős emberekről, hétéves kisfiáról, Aljoskáról vagy legrosszabb esetben saját magukról. De most a „Kvarc“ márkájú csodálatos filmfelvevőgép is a polcon porosodik.

A filmek és fényképfelvételek között van egy, amelyet soha nem felejtenek el. Ez az „antiszigma—mínusz—hiperon“ portréja.

Rupp Erzsébet

Rupp Erzsébetet, ezt a budapesti lányt a titokzatos „Monte Carlo-mődszer“ vonzotta a csendes Volga parti városkába. Egy matematikai módszer viseli ezt a nevet. A véletlen törvényeinek tanulmányozása közben Rupp Erzsébet nem a rulettkerékre, hanem a tudományos számításokra gondol.

Fél esztendeje dolgozik Dubnában. Azelőtt hét évet töltött a budapesti Központi Fizikai Kutató Intézetben és egy ízben a Magyar Népköztársaságot képviselte egy nemzetközi tanácskozáson. Erzsébet napjai mostanában a másodpercenként 200 ezer műveletet végző, hatalmas méretű elektronikus számítógép mellett, a számító központban telnek.

Határozott tekintet, energikus szájvonal, egyszerű ruha. Micsoda komoly lány! Nehezen szánom rá magam, hogy feltegyem a reménytelennek tűnő kérdést — de ő vidáman válaszol:

— Szoktam-e táncolni? De még mennyire! Különösen a modern táncokat kedvelem. Kedvenc szórakozásom télen a sí, nyáron a tollas labda és egész évben a zene. Kedvenc zeneszerzőim Bach és Bartók.

Az új élmény szerzésének olthatatlan szenvedélye készteti őt arra, hogy szabadságát utazgatással töltse. Szereti Berlin, Prága, Varsó gótikus stílusban épült házait, Jaroszlavl és Zagorszk ó-orosz építészetét. Közép-Azsiába is elutazik, hogy ősi mecseteket tekinthessen meg.

Az ilyen „portyák“ után az édesapja méhészeti szakkönyveket, a húgai pedig szép ajándékokat találnak a postacsomagban.

— Milyen hatással van önre a Dubnában végzett munka? — kérdezem.

— Nekem, mint elméleti fizikusnak, természetesen sokat nyújt a matematikai berendezés kezelésének megismerése és maga az a tény, hogy ilyen kiváló tudósok között lehetek ... Egyelőre pedig — mondja mosolyogva — miután megismerkedtem a valószínűség-elmélettel, felhagytam a lottózással.

Irina Curelaru

A fekete szemű román lány, Irina Curelaru valamikor konzervatóriumban tanult. Azután felcsendült benne „a szférák zenéje“, és most, hogy a világ harmóniájába hatol be, nem sajnálja a múltat.

Irina Jassiban született, apja erdész, anyja tanítónő. Anyjától örökölte a türelmet és az elmélyülést; a tudós, különösen a kutató e fontos tulajdonságait.

Az egyetem elvégzése után az Atomfizikai Kutató Intézetbe került. Az utóbbi időkben Irina Curelaru tudományos vezetője Alexandra Michul volt, aki 1961-ig Jevgenyija Kladnyickajával dől-