Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-07-23 / 15. szám
Tóth Tibor bányász Pótoron. Bemutatásához egy uralkodóhoz méltó hosszú címet kell neve után felsorolni: elővájár, szocialista brigádvezető, brigádja a Szlovák Nemzeti Felkelés és a Felszabadulási Jubileum megtisztelő cím viselője, ő maga többször kitüntetett, a köztársasági elnöknél járt, külföldi tanulmányutakat végzett bányász. Híres ember. Most azonban nem akarunk bővebben szólni munkasikereiről, arról, hogyan járt mindig az élvonalban, ha valami új bevezetéséről volt szó, hogyan birkózott és birkózik évek óta a föld alatt az álnok szénrétegekkel, alattomos kőzetekkel, omlásokkal. Olyan embert szeretnénk Tóth Tibor személyében bemutatni, aki a szó legszorosabb értelmében angyalt (vagy inkább Angyalt) vett feleségül, és nagykürtösi lakos. E két ténynek ugyanis fontos szerepe lesz a továbbiak során. A ma harminckét éves elővájár a Fülék melletti Csákányházáról származik. Erős akaratáról, jelleméről mi sem adhat hűbb képet, mint az, hogy édesapja egy bányaomlásban lelte halálát és ő ennek ellenére — már meglett ember korában — szintén édesapja szakmáját választotta. És nem hallani szájából azt, a sajnos sok helyütt elharapódzott, a könnyelmű életmódot igazolni akaró bányászmondást: „Ki tudja mi vár ránk holnap lent a mélyben, feljövünk-e? Igyunk Angyalt vettem feleségül Töth Tibor, a pótori I. fejtőrészleg brigádvezetője NAGYKÜRTÖSI JEGYZETEK hát!“ Tóth Tibor élete a felelősségtudő ember élete, az ő gondolatvilágában nincs helye a könnyelműsködésnek. Munkájának, családjának él és akar élni. Ahhoz, hogy ilyen gondolatvilágban éljen a naponta veszéllyel küzdő ember, életcélt adó, kellemes környezetet nyújtó családi életre van mindenekelőtt szüksége. Nézzük meg kissé közelebbről a bányász magánéletét. Ragyogó tisztaság és rend a szépen berendezett lakótelepi lakásban. Gabi, a hétéves első osztályos kisfiú kedves mosolya, a féltő szeretet és gyengédség lágy fényét csalja a kérges tenyerű nagy szál ember szemébe. Gabi Tóthék egyetlen gyermeke — ritkaság ez az aránytalanul nagy népszaporulatot kimutató nagykürtösi bányászlakótelepen. Gabi nagyon beteg volt: béna lábacskáját kellett évekig győgyíttatni, szinte emberfeletti gondoskodással körülvenni a tehetetlen apróságot. Ma már futkározik, vidám kisfiú, iskolába jár. Még kezeltetni kell azonban, nem múlt el nyomtalanul a baj. Amikor az apa életcélja iránt érdeklődünk, első helyen kisfia teljes kigyógyíttatását említi. Nem, nincsen autója, családi háza. A jól kereső elővájár elsősorban fia esetleges kezeltetési kiadásaira, fia egészsége érdekében „ég és föld megmozgatására“ tartogatja betétkönyve vaskos tartalmát. A gépkocsi azután jön. A feleség — Angyal. Igen, így, nagybetűvel, mert ez Tóth Tiborné keresztneve. De nemcsak ezért mondhatja Tóth Tibor, hogy „Angyalt vettem feleségül“. A ragyogó lakás, a meghitt harmónia a családban, a beteg gyermekkel járó gondok zokszó nélküli viselése, a veszélyes munkát végző férj iránti rettegés, a vég nélküli türelem, szeretet és gondoskodás teszi a ház tündérévé az Angyal nevű fiatalasszonyt. Jellemzésére egy minapi mozzanat: megbetegedett a textilbolt elárusítőnője. Nos, a gyerek ma már nem szorul állandó gondozásra, miért ne segítsen ott, ahol szükség van rá? Kisegít... Csoda-e, hogy ilyen családi viszonyok közepette a nehéz munkát végző bányász a családban leli minden örömét? Nem járunk messze az igazságtól, ha megállapítjuk: a boldog csa-Mfiszakkezdés előtt a pótori szénbányák bejáratánál A szerző felvételei ládi élet tette jelentős mértékben azzá Tóth Tibort, ami — felelősségtudő megfontolt emberré. A bányászhivatásban ez a jellemvonás úgyszólván a jó munka alapfeltétele. Persze az ember tetteit mindenekelőtt önmaga szabja meg. De e megnyerő jellemvonások kialakításában nagy szerep jutott, merem állítani, a ház asszonyának, Angyalnak, s az ő családot összetartó gondoskodásának, szeretetének is. A kis család jellemzését, ajánlom, ne feledje az olvasó a következő sorok olvasása közben sem. Mert most szomorúbb dolgokról lesz szó, olyan esetekről, amelyek tragédiákká fejlődtek csak azért, mert hiányzott a Tóth Tibor féle gerincesség, az Angyal féle családot összetartó erő. A nagykürtösi bányász lakótelepen vagy ötezer ember, köztük 2700 nő él. Életmódjuk felől ott érdeklődünk, ahol a társadalom intézményeivel kerülnek érintkezésbe: a nemzeti bizottságon, a közüzemekben, de a könyvesboltban, üzletekben, kocsmákban, sőt a rendőrségen is. A nagykürtösi lakótelepen nem könnyű az élet. A házakon még ma is sok a javítani való, bajok voltak télen a fűtéssel, a vízellátással is. Meglepő adatot tudunk meg a házkezelőségen: 238 000 korona lakbérrel adósak a nagykürtösiek. Jól kereső bányászok, sőt mérnökök, s még orvosok is nagy hátralékban vannak. Az átlagosan 200—250 koronás lakbért „nem bírják fizetni“, s 88 lakos ellen bírósági eljárást indítottak emiatt. Nem csoda, hogy a házkezelőség 1 millió 200 ezer koronás pénzzavarban van. A kazánok újjáépítése, a karbantartás és a lakás-környezet szépítése sínyli ezt meg. így a nemzeti bizottság sem jut megfelelő pénzhez, hogy parkok, játszóterek építésébe kezdjen, több zöld térséget létesítsen a poros lakótelepen ... Miért nem fizetnek lakbért az emberek? Daniel főhadnagy, a helyi rendőrparancsnok néhány adatával sok fényt derít az itteni viszonyok okaira: — Inkább szálloda ez, mint lakótelep. Átlagosan 8—8 hónapig laknak itt az emberek. Ez az átlag úgy jön létre, hogy beleszámítjuk a 7—8—10 éve itt élő embereket is, tehát némelyek alig néhány hónapig maradnak csupán itt. Nem vagyok szociológus, de tapasztalataim szerint leggyakrabban a bizonytalan, gyenge lábon álló családi viszonyok okozzák ezt. S megtekintheti a bűneseteket is. Beletekintünk a Jegyzőkönyvekbe. A legnagyobb az „ittas állapotban elkövetett bántalmazás“ feliratú köteg. Szóval verekedősek az emberek? És iszákosak? — Ne feledje, a bűnesetekről beszélünk, nem a lakosság egészéről — térít helyes vágányba a rendőrparancsnok. Rendben van, de akik bűnöznek, miért isznak? Lehetséges hogy az ívás, verekedés ezek számára az élet lehetőségeinek kihasználása? Eszembe jut Tóth Tibor, aki ugyanolyan veszélyes munkát végez, mint a bűnöző emberek, s mégis másban látja életének célját. — Az emberek elzüllése, mint mondottam, a legtöbb esetben a családi viszonyokra vezethető vissza — mondja Daniel főhadnagy. — Nézze ezeket az eseteket, közös nevezőjük, hogy az asszony nem találta meg helyét és nemhogy összetartotta volna a családot, hanem felborította. Nézem a szomorú jegyzeteket: jól kereső férj mellett az asszony tétlenségében szórakozást keresett. Négy gyermek anyja. Egy másik bányásszal Ostravára ment, a gyermekeket a férjre hagyta. Három fiú, egy leány. Az apa elkeseredésében iszik. A gyerekek magukra hagyatottak, néha heti tizenöt koronából kell kijönnie a családot „vezető“ tizennégy éves leánynak. A tíz-tizenkét éves fiúk már bűnöztek — betörtek, loptak. — Próbáltak valamiképp az asszonyokra hatni? Mégis ők tehetnek a legtöbbet ebben — mondjuk a nemzeti bizottságon. — Nagyon gyengén működik a nőbizottság. Lakógyűlést is képtelenek vagyunk összehívni, a köz ügyei iránt alig mutatkozik érdeklődés. ... És a sok szomorú történet tovább rajzik. Mottójuk: az asszony elment a háztól, a férfi részeges lett, műszakokat mulaszt, a gyerekek felügyelet nélkül — A bánya sokat tehetne — magyaráz a rendőr. — Mindeddig csak a műszakmulasztók jegyzékét kapjuk meg a bányától. Ez segít a bűnözők megtalálásában. De ez kevés. Társadalmi nyomásra lenne szükségünk és megelőzésre. Társadalmi bíróságra, a szocialista munkabrigád mozgalom fellendítésére gondolok. Hogy állunk a kultúrával? A kultúrház már régen épül, de még csak betonváza van meg és a munka áll. Idén felújítják az építését. Három büfé működik. A legkisebb büfé csak szeszes italokból négyszer akkora forgalmat bonyolít le, mint a négy könyvesbolt, amely havi 26 000 koronáért ad el könyveket. Most épül fel a szálloda, kulturált környezetet nyújtó étteremmel és bárral. Itt kulturáltabb is a szórakozás, mint a büfékben, amelyeket nyugodtan kocsmáknak is nevezhetünk ... A 2700 itt lakó nő közül csak 250 számára van munkalehetőség. De ezenkívül is messze vannak még attól, amit a nők felszabadításának nevezünk. A mosodát alig használja valaki. A begyűjtőhely forgalma alig tesz ki négyezer koronát, azt is főleg vegytisztításból. Néha megtörtént, hogy az ágynemű vagy fehérneműmosásra leadott batyuban, csak a tisztító vezetőjének, Jonááovának a holmija van. Másnak úgy látszik nem kell. Pedig tisztán mosnak itt, rövidek a határidők „Bizonytalan alapokon nyugvó családi élet“ cseng a fülemben a rendőrparancsnok szava. Igen, így van ez, ha az emberek átmenetinek tekintik lakóhelyüket. így aztán életmódjukat sem tudják megfelelően korszerűsíteni, szebbé, jobbá, könnyebbé tenni. Pedig a nagykürtösi bányászlakótelepen is sok család él szépen, kulturáltan és állandó lakhelyének tekinti ezt a települést. Sok tényező határozza meg, hogyan élnek az emberek. Egy ilyen tényező kétségtelenül az, hogyan sikerül a harmonikus családi élet szépségeit a lakhelyre varázsolni. Ehhez a varázspálca sok esetben a nők kezében van. Még nem tudja mindegyik jól használni ezt a varázspálcát. Még nem mindenki mondhatja el Tóth Tiborral, hogy „angyalt vettem feleségül“. Még nincs mindenkinek nemes életcélja. A lehetőségek azonban megvannak hozzá: lakások, ellátás, szolgáltatások. Mindez megvan Nagykürtösön. Az a sok száz család, amelyeknek harmonikus életmódját a Tóth család példáján érzékeltettük, már ismeri az utat. De néhány családnak ezt még bizony meg kell tanulnia. S ebben legtöbbet a bányászasszonyok tehetnek. Nem kell ehhez Angyalnak lenniük. V1LCSEK GÉZA
