Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1965-07-09 / 14. szám

Д YIT- re készül

Haját kacérkodón borzolja a júniusi szél. Szembenéz a lencsével, a nappal, egy kicsit talán velünk is. Mintha csak azt mondaná: Csak fényképezzetek, ha ennyi munka közben nincs jobb dolgotok. Szobek Jolán mezőgazdasági mérnök, az agro-laboratórium vezetője.

Ott áll a zeherjei szövetkezet (nem gyomoktól) virágzó burgonyaföldjén. A háttérben a már virágját hullató repce, távolabb a dombok lomblevelű erdejének smaragdzöldje sötétlik. A sok eső után embervidámitóan aranyozza be a tájat a napsugár. Jó ilyenkor megpihentetni a szemet, gyönyörködni a természet ezernyi szépségében. Mégis kíváncsian kérdezzük meg:

— Mit keres már néhány napja a zeherjei határban a feledi gépállomás agrolaboratóriumának vezetője?

Az újságíró — főleg ha férfi — előszeretettel boncolgatna valamilyen szerelmi köteléket az üggyel kapcsolatban. És mi tagadás, ebben az esetben siker kísérheti a szándékát. Mert Jolánka minden kertelés nélkül kijelenti:

— A szerelmemet.

És mosolyog a válasza mellé, hogy az ember hirtelenében nem is tudja, hogyan értelmezze ezt a szerelmi ügyet. Talán azért, mert az őszinte válasz még akkor is meglepő, ha éppen azt vártuk?

Nem azért nő, hogy észre ne vegye zavarunkat. Segítségünkre siet.

— Imádom a természetet. És higgyék el, hogy ez a környék, a járás, de legalábbis körzetünk legszebb vidéke.

— Valóban csak a természet imádata hozta ide a zeherjei határba?

— Valóban szeretem a természetet. De ettől függetlenül hivatalos küldetésem teljesítem itt. Kora tavasszal talajelemzést végeztünk. Ennek alapján mi ajánlottuk, hogy mit és menynyit adagoljanak a talajerőpótló műtrágyákból az egyes növénykultúrák talajába. Persze nem lenne teljes a munkánk, ha most nem ellenőriznénk kísérleteink, javaslataink hatékonyságát.

Olyan szenvedélyesen és hozzáértéssel beszél a szakmájáról, hogy az embernek önkéntelenül is az jut az eszébe — ez a Jolánka bizonyára vérbeli parasztcsaládból származik. Őszintén szólva nagyon jólesett az alábbi vallomás:

— Apám tanító. Én ott nőttem fel a cserencsényi gyerekek között. Különösen tavasszal és nyáron gyakran elszöktem hazulról s együtt kapáltam a barátnőimmel a kukoricát vagy a burgonyát. Legjobban az aratásnál szerettem segíteni, ha ugyan a barátnőim szülei segítségnek vették a munkámat. Annyi bizonyos, hogy munkámra rossz megjegyzést soha nem tettek.

— És a szülei?

— Inkább csak akkor szóltak, ha az én „nagy munkámból“ este olyan későn mentem haza, mint a földművelők.

— Nem bánta meg, hogy ezt a sok munkaórát igénylő szakmát választotta?

— Már négy éve végzem ezt a munkát. Sokszor jól jön, vagy jönne egy kis kikapcsolódás. De mit tehetek róla, szabad időmben mégsem a kikapcsolódás, hanem az agrolaboratórium,

meg a munkánk várható eredménye jut eszembe.

A gépállomáson én vagyok a CSISZ titkára. A szervezetünk jól dolgozik. Érdekes munka ez különösen akkor, ha siker koronázza. S az ilyen tevékenység mégis csak kikapcsolódás.

— Néhány évi munkássága alatt bizonyára sok sikerben, elismerésben volt része. A sok közül mégis, melyiket tartja a legnagyobbnak?

— Egy évvel ezelőtt még azt, hogy a mezőgazdasági üzemek vezetői egyre gyakrabban fordulnak hozzánk tanácsért, segítségért. De ne vegyék szerénytelenségnek, most mégis azt tartom a legnagyobb elismerésnek, hogy a Közép-Szlovákiai Kerület engem küld Algériába, a Világifjúsági Találkozóra.

— És ezzel kapcsolatban mondhatna-e valami közelebbit, mondjuk a készülődés izgalmairól?

— Oj tájakat, embereket látni és megismerni mindig izgalmas és érdekes. De erről talán később, majd ha visszatérek. Mert az indulásig még sok a munkám.

HARASZTI GYULA

Szerkesztőségünk értékelte a hazánk felszabadulásának 20. évfordulójára hirdetett „Gyermekeink emlékkönyvébe“ című akelút. A tíz legjobb visszaemlékezést jutalomban részesftettilk. Ajándékot kaptak: Rényi Magda, Fosnerné A. Teréz, Walkó Endréné, Varga Árpád, Mészáros Eszter, Király Józsefné, Ban czl Márta, Koreny Margit, Jánossy Magda, Heimler Lásztóné.

Ügyszintén sor került az Ifjú szemmel rovat „A ftatalcik és a házi munka“ elmfi ankétja értékelésére. Itt a következő tfz legjobb hozzászóló kapott tárgyi jutalmat: Kórlnlus Gyuláné, Sterzel Katalin, Varga Jenő, Gádor Mária, Czikó Elemérné, Sikúr Sándcmé, Garat József, Labay Emília, Lajgárt Anna, Orsc'.ik Agnes.

Képünkön azok a nyertesek láthatók, akik szemé lyesen vették át a jutalmat.

A CSEMADOK szenei színjátszó csoportja a közelmúltban bemutatta Gárdonyi Géza „A bor" című színművét. Mint ismeretes, Gárdonyi ezt a művet a századfordulón írta, s bár nem tartozik a magyar drámairodalom legnagyobb alkotásai közé, bizonyos értelemben elősegítette e műfaj fejlődését. A népieskedö parasztábrázolásból rajta keresztül vezet az út Móricz Zsigmond realista műveihez. Hogy még mindig színpadot talál, az kizárólag műkedvelő színjátszásunk helyzetéből ered. Végeredményben most nem is ez a lényeg. Fontosabb az, hogy a szenei színjátszó csoport munkájában folytonosságot jelent, s ha a darabválasztás bizonyos értelemben visszaesést hozott is, magában hordja a továbbfejlődés lehetőségét.

Maga az előadás nagy közönségsikert aratott. Az előforduló hibák eredője az a tény, hogy a rendezést többen és váltakozva végezték s így nem érvényesülhetett egy elképzelés. Sajnos, Szenének, ennek az egyre épülő és szépülő városkának nincs ilyen előadásokra alkalmas művelődési otthona. Ennek ellenére Füzes József (Mihály) illetve Füzes Józsefné (özvegy Szúnyoghné) szerepében szép teljesítményt nyújtott. Dicséretet érdemelnek továbbá Kropácsek Antal,

Kropácsck A. felvétele

Matejka Vencel, Gábel Ilona, Koska Mária, Mák Anna.

Sikeres kirándulás

M. A.

A szenei Népművelési Otthon több sikeres akciót rendezett az elmúlt évben. Közülük is kiemelkedik a két lengyelországi kirándulás. A résztvevők a lengyel Tátra szépségében gyönyörködhettek. A híres fürdőhelyen, Zakopanéban szállásolták el őket. A következő nap Krakkóba utaztak, ahol főleg a történelmi emlékeket nézték meg. Ezek közül is kiemelkedik Wawel, a krakkói vár.

Ellátogattak Auschwitzbe (Oswiecim)

Fr. Spécii felvétele

is, ahol a hírhedt koncentrációs tábort tekintették meg, amely a német fasizmus legszörnyűbb ,.műveinek" egyike. Űtitársaink közül ketten 1944-ben a többi ezer és ezer fogollyal együtt a halálra vártak ebben a táborban s csak a véletlen szerencsének köszönhetik életbenmaradásukat.

Háromnapos lengyelországi tartózkodásunk alatt meggyőződhettünk lengyel barátaink kedvességéről, vendégszeretetéről.

A szenei Népművelési Otthon e sikeres akciójának megszervezése Horny elvtárs nevéhez fűződik.

Fülöp Imre

MIROSLAV SVANDRIK:

De hát mi a különbség?

Mánya Ljubovát szüntelen üldözi a balszerencse. A vízvezeték csapja ugyanis mindegyre fölmondja a szolgálatot, egyszer csepeg, máskor meg csőstül ömlik belőle a víz.

Szerencsére itt van Bilsky. ő segít. És telefonhívásra kis táskájával azonnal megjelenik. Bilsky ugyanis vízvezeték-szerelő.

Az is megtörténik, hogy Ljubovy úr szerelés közben váratlanul hazaérkezik.

— Helló, Feri — kiáltja ilyenkor a legártatlanabb képpel Bilsky.

— Megint baj volt a vízvzeték-csappal. Ljubovy úr megértőén bólint, majd cigarettával kínálja Bilskyt.

Csiperna asszonynak hasonló bosszúságai szoktak lenni a rádiójával. A készülék egyszer csak köhögni kezd, egyet-kettőt krákog, aztán megnémul.

Szerencsére neki is van egy jó ismerőse, Ojacsik úr. Kitűnő szakember és rádiótechnikus, és ha hívják, jön. S rendbe hozza a masinát. S ha Csiperni úr véletlenül hazajön a munkából vagy a vendéglőből, akkor Ojacsik úr barátságosan üdvözli, és odaszól hozzá:

— A lámpák gyorsan tönkremennek, és az egész istenség nem sokat ér.

Mire Csiperni úr azt feleli, hogy itt mégis tenni kéne valamit. Utóvégre mégsem lehet a rádiószerelőt háromszor egy héten molesztálni. De Ojacsik úr erre azt feleli:

Kérem, nem tesz semmit, szívesen

jövök.

Aztán még egy pohár pálinkát is megisznak együtt.

Egészen más gondjai vannak Tylovcová asszonynak. Nála a villanyosság, a víz, a rádió üzemzavarait a férj maga hozza rendbe

De ki javítja ki a Tylovcová asszony művelődésében mutatkozó hiányokat? Tylovcová asszony finom lélek, érdeklődik a kultúra, a zenetörténet iránt; s jól tudja, hogy az irodalom mozgásba hozza az ember vérét, fölélénkíti a kultúra iránt érdeklődő lélek tevékenységét.

Igen ám, de hogyan lehet mindezeket elsajátítani? És kivel? Ezt a megtisztelő feladatot végül is én vállaltam magamra. Ha Ojacsik szinte naponta kijavíthatja Csiperna asszony rádióját, akkor talán én nem segíthetem Tylovcová asszonyt kulturális téren? Talán van ebben valami?

így aztán minden csütörtökön és pénteken elkezdtem Tylovcová asszonynak órákat adni.

Tylovec úrnak ezeken a napokon fontos gyűlései voltak. Büszkén jelenthetem, hogy Tylovcová asszonynál gyönyörű eredményeket értem el. A reneszánsz nagy festőiről beszélgettünk, aztán meg Grecóról és Goyáról. S Puskint és más költőket is szavaltunk. Rövid idő alatt Tylovcová asszony kultúráját igen magas fokra sikerült emelnem.

Egy este Tylovec berohant a szobába. Ügy látszik, aznap este elmaradtak a gyűlései.

Mit keres itt ez az alak? — kiáltotta gorombán, és rám mutatott. — Mivel magyarázza meg a jelenlétét? Talán máris felszarvazott?- Legyen nyugodt — mondottam neki —, a fiatalasszony irodalomban kissé gyenge volt. És ezt az anyagot pótolnunk kellett. Büszke lehet a feleségére! Remekül fejlődik. Ma például az Isteni színjátékkal foglalkoztunk, aztán pedig a francia szürrealisták irányzatáról beszélgettünk.

Tylovec úr nem sokat adott a dumára, hanem se szó, se beszéd, lehajított a lépcsőn.

Másnap pedig az egész városban elmesélte, hogy én el akartam csavarni mások feleségének a fejét.

Hát ilyenek nálunk az emberek. A szerelőt cigarettával kínálják, a rádiótechnikust pálinkával vendégelik meg, a szegény kultúrember pedig — íme — hogy jár. Én ezt nem tartom igazságnak.

Az előadás egyik Jelenete