Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-06-11 / 12. szám
ZALA JÓZSEF 1920. április 10-én született a dunaszerdahelyi járás Kislúcs nevű községében. Középiskolai tanulmányait Bratislavában, Gyűrött, majd Dunaszerdahelyen végezte. írásai évek óta megjelentek a hazai sajtó hasábjain. Eddig két önálló verseskötete került az olvasók kezébe: a ,,Csallóközi útravaló“ és ,,A két Duna között“ címmel. Jelenleg az Ój Szó szerkesztője. Édesanyák Közelharcot vívtak a napi gonddal, mint Góliáttal Dávid hajdanán. Ha semmijük sem volt is adni tudtak, megannyi mannát osztó Kánaán. A szeretetük annyi részre oszlott, hány élet sarjadt a szívük alatt; a gyermek, s a gond úgy nőtt, mint /a hatvány, s az ifjúság felettük áthaladt. Eltet, falatot, gondoskodást adtak, csöndes könnyük hullt, őszült a hajuk; a fiókáknak egyre hussant szárnya, új fészket raktak, hagyták otthonuk. Lassan csupán az emlékekből élnek, várják vajon lányuk, fiuk jön-e, az utat és a postást lestk; néha egy-egy levél napjaik öröme. A szeretet, mely gyermekekre oszlott, mint szabdalt gyümölcs már nem [egyesül, három, négy, vagy több utódot fneveltek, s most szedett faként állnak egyedül. A tékozló fiúk nevében kérem: „Bocsássák meg a sok gyermek-hibát!“ Az édesanyák derűs mosolyától lehet emberibb és jobb a világ. Kevéssel dél után. Akár a tűz, jó szolga az idő, de ha úrrá lesz rajtam, jaj nekem! Körülöttem falánk lángja lobog. Keresem, mit kell előbb mentenem: a szárnyra kapó terveket? A célt, amely a holnapoknak záloga? S míg kérdezem: Mit nem tettem, s miért? — Fogy előlem a távlatok sora. — A változó és a változtató illan előlem, csak nyoma marad. Belül valami biztat szüntelen: „Ne fáradj! Indulj! Meg ne add magad!“ Az idő sem volt mindig ugyanaz ami ma, s holnap más lesz jóllehet; meg-megmosolygom elmúlt önmagam, s múltban kavargó néhány évemet, de jól tudom, hogy mégis más vagyok, — így nézve több, amúgy meg kevesebb ha fogyóban is kimondott szavam, a tartalma mélyebb és emberebb! Tudom, hogy itt a menny és a pokol, angyal vagy ördög, — enyém a szerep; az ismeri az érzés hőfokát, ki a lét mélyét, a csúcsát járta meg Az idegek finom hálózata itt is feszül, ott is csendül, jelez. Amit teszek, s amit még tenni kell: énem, s az idő nagy versenye lesz. Ilyenkor úgy néz az ember körül, hogy lássa, mivé lesz, mit elvetett, s az aratást féltő gazda gyanánt kér kis türelmet, sok kíméletet: ne legyen tette hiábavaló! . . . Mikor már a delelőn túlra ér, nem a hullajtott verejték a fő, hanem reménye, mely még földkövér! Talán kissé meg is pihenne már, hogy új erőre kapjon, mint a rét, amely dermesztő, rideg tél után szippantja május nedvét, melegét Ilyenkor belül új erő zuhog, s kitörni készül kedvvel, gáttalan. ... A föld-szín alatt magok násza tart, s én keresem holnapi önmagam . . . 20 ágyékomból nyílt Darwin négyszirmú virága s olyan színű is mit egyikünk se sejtett homlokomban csillag-meteorokból nőttek a sejtek Kétláb-mutatóra pattantott a fajom szokását vigyázó rúgó agyvelőmet hozta fullánkján a kígyó s belémmart hogy a kín vörös éjjelében a kéj apró félholdjainak fényeire lássak a visszavert sugárból felém kilépő társak fogjanak kézen s húzzanak barlangok sátrak várak felhőkarcolók várak sátrak barlangok sírok felé SZÜLŐK ÉS TANÍTÓK FÓRUMA Tizenkilenc éves voltam, amikor kikerültem az iskolából egy kétezer lakosú községbe, ahol bizony sok tennivaló várt a tanítóra. Izgatottan léptem először a katedrára, gondolva, hogy nagy feladat vár rám, ezeket a kíváncsi gyerekeket tudással felruházni és illemre nevelni. Jókedvvel végeztem a munkám, mert láttam, hogy bizonyos idő elteltével a gyerekeknél eredményt értem el. De a jókedvet a nagy megterhelés elveheti, mivel tanítás után nem készülhettem a másnapi tanításra, amire egy kezdő tanítónak igen nagy szüksége van, hanem a faluba kellett mennünk a szövetkezetei népszerűsíteni, ugyanis a szövethezesítés időszaka volt. Más esetben adót szedni jártunk, ami olyan munka volt, amiért az emberek haragosan néztek, nehezteltek ránk. Szerencsére ez az időszak is elmúlt és egyre jobban előtérbe került az a nézet, hogy a tanító a nevelésnek szentelje idejét. Ilyen irányú panaszom most nem is lehet. De a falusi tanítónak, akitől a kultúra terjesztése terén is sokat várnak, még különféle nehézségekkel kell megküzdenie. Különös problémát jelent a lakás és az étkezés kérdése. Kezdő pedagógus koromban egyik kollégámmal olyan lakásban aludtunk, ahol vígan sétáltak az ágyból ki-be az egerek. Ez szinte hihetetlennek és nevetségesnek tűnik, de így volt. Az étkezésről is saját magunknak kellett gondoskodnunk és ez nem volt könnyű, mert egy fiatal férfi nem tud olyan ízletes ebédet készíteni, mint egy nő, meg aztán időnk sem volt a főzésre, hiszen délután már várt az énekkar, a tánc- és színjátszó csoport, a sportolók. Azért csak leküzdöttük a nehézségeget, mert mint mondják: egy fiatal sokat kibír. Most már nős vagyok, de a helyzet nem sokkal jobb. Most is lakáshiányban szenvedünk és ez igen nagy baj, mert az ember egyedül csak eltengődik egy rossz lakásban, de családdal már nagyobb gond. Sajnos a HNB-ok csak félvállról veszik a tanító családi helyzetét, keveset törődnek a pedagógus lakásproblémájával. Munkánkat — falun és városon egyaránt — megnehezíti az otthoni helytelen nevelés. A múltkoriban egy mama ezzel állít elém: — Mit csináljak a tizenhárom éves fiammal, aki egyáltalán nem enge delmeskedik, pedig néha úgy megverem, hogy az orra vére is elindul. Felteszem a kérdést: Helyesen cselek szik-e a szülő, amikor ilyen veréssel akarja jó útra téríteni a fiát? Milyen szülő az, akinek nincs meg a gyermeke előtt a tekintélye? A gyereket kiskorától szófogadásra, a szülők iránti tiszteletre kell nevelni. A verés csak durvaságot, dacot vált ki. Egy helyesen alkalmazott, szigorú apai vagy anyai szónak elégnek kell lennie. Ezt persze következetesen be kell tartani, mert az elmulasztottakat később nehéz helyrehozni Varga Jenő, Vei. Cetín A jó együttműködés mindenütt meghozza a gyümölcsét. Mit tagadjuk, még máig sem sikerült teljes összhangot biztosítani a családi nevelés és az iskolai, társadalmi nevelés között. A családlátogatás célja, hogy a pedagógus nevelő munkája érdekében személyes kapcsolatot teremtsen a szülővel, megismerje a gyermek otthoni környezetét, viselkedését, valamint a családi viszonyokat. Itt kitárulnak a szívek, a szülők és a nevelők jobban megértik egymást. Az életkörülmények közé tartozik a család anyagi helyzete. A hanyag, felületes, könnyelmű gyermek odahaza anyagi téren gyakran mindent megkap és általában ezért hanyag. Más esetben szűkös anyagi körülmények akadályozzák a gyermeket feladatai teljesítésében. A szülők józansága, mértékletessége vagy szertelensége egyaránt kihatással van a gyermek fejlődésére. Az életkörülmények felderítése tehát a pedagógus egyik fontos feladata. Adjunk konkrét tanácsokat, ösztönözzük a szülőt arra, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy gyermeke számára biztosítva legyen a zavartalan tanulás. A családlátogatás csak egy szem az együttműködés láncából, de ha ez hiányzik, meglazul a lánc. Hajtman Béláné, Stúrovo-Nána Dávid .Teréz: EGY LÄNY ROSSZ ÚTRA TÉR-1 Zsebemben ketyegett az előre-hátra sugalló Idő térfogata asztallapokká gyalult végteleneken görkorcsolyáztatott a skolasztika időnkint Archimedes fix pontját is markomba gyűrtem csigasorokat feszítettem ki az űrben veszélyek denevérei repültek e húrok között s ha schizofréniás szárnyakkal beleütköztek az ádáméva játék összetört Hány vízözön jött és hány Noé bárka a felejtésnek mégsem sötétült oly méllyé árka hogy két hátgerinc kötélhágcsóján a hajnal talpáig ne érjek s ha semmit se hagyott a képtelenség mindent elpusztítottak sunyi ezredévek ihlet-agyagból gyúrtam meg magam nemzettem bordákból éledő Éva meséket Ha elnyelt a falánk középkori bálna addig jónáskodtam míg lényemet legendák kelyhébe kihányta s ha nem ment így se marco pólók kolumbuszok hajóján úsztam túlra új paradicsomok ó csodáira gyúlva a régen voltak előttiért sejtve inka sziklákban kerestem a téglát (Folytatása következik) Ekkor már émeiygett a gyomrom. Nem tudtam, hogy az elfogyasztott ital mennyiségétől-e viagy az éhségtől... A főúr készségesen töltögetett tovább és mintha 'az ördög bújt volna az igazgatóba, a társasághoz fordulva felkiáltott. — Koldus népség... öt koronát fizetek minden pohárért, amit ma még az egészségemre kiisztok ...! Pillanatra csend támadt, úgy tetszett, Szabina hamutartót vág a fejéhez, de azután csak elhúzta a száját és franciául mondott valamit, ami nagy tetszést aratott, mert az igazgató úr állatian felröhögött. A költő kijelentette, hogy indul a versenyben, a prímás tusst húzott és mindnyájan felemeltük poharunkat. Agyamban villámgyorsan számok cikáztak. Ha pohár borért harminc koronát lehetne (kapni. Tízért ötvenet, éppen kétszer annyit, amennyit anyám Kmettyné ruhájáért kap, ötször annyit, amennyit apám egy nap alatt keresne, ha elindulna fényképnagyításokat gyűjteni, éppen annyit, amennyi félhavi fizetésem volt, amikor dolgoztam. Átgondoltam hamar mindezt és kijelentettem, hogy a versenybe én is beszállok. Az igazgató úrnak láthatólag tetszett a tréfa. Lelki szemeim elől lassacskán eltűnt la mirtusz-koszorú, a fehér ruha ... a hosszú asztal, a fényes esküvő... már csak az üres fáskamrát láttam, a hitelbe vásárolt füstölt halakat; anyám vizes harisnyáit és 'apám himbálózó lábait. Nem tudtam pontosan, mennyi idő telt el így, de arra még emlékeztem, hogy elébem tettek az asztalra ötven koronát. Mikor kézitáskámba becsúsztattam a pénzt, szégyenkeztem egy kicsit, de hamar megnyugodtam, mert sokkal rosszabbra szántam el magam, amikor elindultam, bár voltak némi kétségeim így is, mert nem buktam el ugyan, de éreztem, hogy nem történt velem sokkal kevesebb. Ismét megerőltettem magam, hogy anyám hidegtől gémberedett ujjait lássam magam előtt, azután sokáig nem tudtam semmiről... Az udvaron tértem eszméletre. Szabina állt mellettem és az első szó, amit felfogtam, az volt, hogy szamár vagyok és hogy ilyesmiket nem szabad csinálni. Enyhülőben volt az októberi szél, vizes hópelyhek hulldogáltak és az én agyamban egyre csak számok forogtak.. . egy szekér fa .. . egy pár hócipő .. . két füstölthal ára ... és rengeteg, rengeteg krumplié. Azután visszamentünk a társasághoz. Az asztalról időközben eltűntek a borosüvegek. Helyükön forró feketekávé gőzölgött. A férfiak halálos csendben várakoztak. Különös csend volt, nagyon különös csend, Szabina végigsimította hajamat, elébem tolta a kávét, de mielőtt a sajátjához nyúlt volna, rosszat sejtve körülnézett.-Mit csináltatok? — kiabálta és hirtelen ötlettel kinyitotta a kézi m ca C
