Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-06-11 / 12. szám
bizonyítványért Az óra végigkíséri az embert születése első percétől kezdve. Életünk szinte elképzelhetetlen a kis ketyegő jószág nélkül és akad-e serdülő fiú vagy lány, aki ne nézné vágyódva a kirakatokban sorakozó órákat. A gyermeknek valóban hasznos segítőtársa a karóra, — nem kési le az iskolába vivő autóbuszt, vonatot, idejében ér el a különböző rendezvényekre és délutáni foglalkozásra, idejét jól beoszthatja. Most, az iskolaév végén jó alkalom nyílik arra, hogy iskolás gyermekünket a jó bizonyítványáért karórával lepjük meg, amely évekig maradandó, kedves emléke lesz. üzleteinkben nagy választék van csehszlovák, szovjet, német, svájci karórákból. Kétszázötven koronáért már szép sportkarórát vásárolhatunk, négyszáz koronán felül pedig bankkölcsönt is igénybe vehetünk a vásárláshoz. fc'r. Spáfiil felvűtelci 19 — táskámat, amiből ölébe pottyant az összelapltott, furcsa sárga krémmel töltött csokoládé-kúp. A társaságból kirobbant a nevetés. — Gazemberek, kiabálta Szabina. — Gazemberek! Visszaloptátok tőle a pénzt. A „fiúk“ a hasukat fogták, a költő könyökére támaszkodva rázkódott a nevetéstől. Én sápadtan néztem őket és átvillant agyamon, hogy nincsen értelme semminek sem. — Gazemberek! — kiabálta Szabina, mintha olvasott volna a lelkemben. Csirkefogók, adjátok neki vissza a pénzt...! Az igazgató úr hirtelen felállt és önérzetesen kijelentté, hogy Szabina egy ostoba tyúk, aki nem érti a tréfát. Ekkorra már én is józan voltam, dermesztőén józan. Szabinához fordultam és én is azt mondtam, hogy az igazgató úrnak valóban igaza van, Szabina tényleg nem érti a tréfát. És nevetni kezdtem, szélesre húztam az ajkamat, mint azt a színházi újság utasításában olvastam, és nevettem, nevettem, nevettem, mindenki velem kacagott. Ügy látszott, nagyon jól mulattunk ... de az őn arcomon könnyek peregtek végig DÁVID TERÉZ Monoszlóy M. Dezső: A DA M ÉVA Bűbájos paradlcsomídéző ádáméva játék amiért űrruhám levetettem s újra meg újra meztelen járnék rég összetört antik kámeákról barbár mesédre vágyón naiv vigyorra szélesítem a szájam bejártain valamennyi bolygót s több örömet mint benned sehol se találtam A kőzetekben holdelőtti s holdutáni lépteim okosult évezredek tapogatják rakétán utazó angyalok szemüveges istenek lesnek utána piramisokba falazott testem ugatja az alvilág kutyája reliefekbe szobrokba meredtem de ha ágyékom rengett lehullt a márvány pendel a talapzatokról lelépve indultam megint hogy szemöcmenjek a szerelemmel Te.lhard nooszíérája vett körül amely a bioszférára ágyazta takaróját nyerítő falovak hasában csak érted vágytam bevenni Tróját A szuperéletben hittem? Az ultra szintetikus trónján ülővel vitáztam? A beteljesülés mégis te voltál kancsalrácsú gót keresztvetésben köldökreszkettető nászl táncban Csontommal faragtam vasat tüdőmből fújtam uránfüstöt a levegő levesére tettem a felszárnyazott birkafőző üstöt s repültem csavaros technokratikus sokszög fejemmel startoltam a Jupiterről a Marsról kilenc billió bolygóról hogy csókot válthassak trillió naprendszerre’ a paradicsomi emlék mégis mögöttem úszott vittem magammal túszként sikertelen leszállást jégkorszakot vulkánba pottyant véletleneket sejtőn s ha ismeretlen tengerekből csupaszon végre kimásztam ő lett az örök életre mentőm A leszármazástan fájára fel a csúcsra kergetett éhség vadállat vezetett a mégis kezdés útja 3 ott legfelül Linné külön ágain hintázva
