Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1965-04-16 / 8. szám

CSONTOS VILMOS:

Húsvéti

tojások

Amikor én gyerek voltam, Tojást kaptam, ha locsoltam. Valódi volt az a tojás,

— Akkoriban úgy volt szokás.

Ma a tojást gyár csinálja. Csokoládé <a sárgája.

Egyik kisebb, másik nagyobb, Ki is nyílik — ha akaróid.

Azt is — ezt is azért adják, Megeheitiik, akik kapják.

— Meg is eszik — jól is esik, S ízét soká emlegetik.

EGY

NEM CSINÁL NYARAT

Valahol messze Afrikában összesereglettek a fecskék. Furcsa nyugtalanság, türelmetlenség hatalmasodott el rajtuk, megérezték, hogy távoli hazájukban már az örök jég birodalma felé húzódik a tél és tavaszra készül a természet.

Egy pálmaliget közelében a villany huzalokra telepedtek és megindult a nagy tanácskozás. A fiatalok ott cikáztak a legidősebbek, legtapasztaltabbak körül és szüntelenül azt csivttelték:

— Keljünk már útra, úgy szeretnénk hazatérniI Meddig várunk még? Otthon már biztosan virágba borultak a fák.

A legbölcsebb fecske, aki már azt sem tudta hányszor kelt át a tengeren, egyetlen szárnylegytntéssel leintette őket:

— Nem szabad elhamarkodni az ilyesmit, hisz otthon még a tél az úr. Várjatok még egy keveset.

— Mit csináljunk, ha annyira vágyódunk haza? Otthon még mostoha Időben ts jobb, mint az örök nyár honában, Idegenben, — hallatszott innen ts, onnan ts.

— Ha hosszú hónapokat kibírtatok, átvészeljük azt a röpke néhány hetet és nemsokára útra kelünk — tanácsolta a bölcs fecske a többieknek.

— Gyávák vagytok, féltekI En bizony nem maradok tovább. Elviszem haza a tavaszt — hetvenkedett egy ifjú vtllásfarkú.

— Ne heveskedj gyerekI Egyedül ilyen hosszú útra kelni oktalan vakmerőségI

— Engem ugyan nem beszéltek le! Ha majd megtudjátok, milyen ünneplésben részesítettek otthon, egytől egyig Irigyelni fogtok — felelt fennhéjázva a türelmetlen fecske. Azzal a többiek legnagyobb megdöbbenésére felröppent és egyenesen északnak vette az trányt. jó messziről még vlsszacslvltelte:

— Gyáva népség, vtszontlátásra otthoni

Néhányon utánaszálltak és még egy utolsó kísérletet tettek, hogy lebeszéljék, de kár volt a fáradságért, a makacs fecske rájuk se hallgatott. Ügy sietett, mintha versenyt repülne; minél előbb haza akart érni. De csuda széles ám a tenger, még a felhők magasságából sem látni a túlsó partját. Most nem diktálta senkt az iramot, mint mikor együtt száll az egész sereg, s bizony gyorsan belefáradt a sietségbe. Egyre kimerültebben csapkodott szárnyával, de lenn az ijesztő víztömeg csak nem akart fogyni.

Az alkonyt szürkületben fenyegetően morajlott alatta a tenger. Iszonyú félelem fogta el, reszketett. KI- meresztette a szemét, körültekintett és akkor a távolban pislákoló fénypontot pillantott meg: Hajó. A felcsillanó reménység erőt adott neki, életveszélyben a szervezet sokszor csodákra képesI Es csakis ennek köszönhette, hogy utolérte a hatalmas gőzöst, amelynek egyik elhagyott zugába esett le holtfáradtan, akár egy tehetetlen kő. Megmenekült. Mégsem tudott örülni a szerencsének, bántotta már, hogy olyan pökhendi módon otthagyta testvéreit, legjobb barátait.

Virradt, mire kicsit összeszedte magát és ú/ra útra kelt. Most már takarékoskodott erejével, lassan egyenletesen repült. így érte el a partot. Az út nehezén már túl volt, de hol van még a családt fészek, a falu, amely otthona?

Hosszú, viszontagságos út után legyengülve és lesoványodva végre

hazaért. De bizony messze Afrikában nem Ilyennek képzelte el a találkozást. Verőfényes tavasz helyett fagyos szél nyargalt a határban, hó borította a földeket és a nap is fázósan bújt felhőbundáfába. Még a bogarak sem jöttek elő, mit fog ttt enni?

Még annak sem tudott szívből örülni, mikor a vidám gyereksereg így köszöntötte:

„Megjött már a fecskemadár, Ktzöldül az egész határi" Bánatosan megkereste a fészket bebújt, de a hideg oda is beférkő zött. Álmatlanul, dideregve töltötte az éjszakát, reggelre meg ráadásul hóvihar kerekedett. Szinte megme revedve bújt kt a fészekből, hogy va lamt ennivalót keressen, de szár nyal nem engedelmeskedtek, nem tudta kiterjeszteni és tehetetlenül hullott a földre.

Ott találták meg a gyerekek. Felvették, bevitték a meleg szobába és megetették.

— Nagyapó, miért nem hozta el ez a ml fecskénk a meleget, mién van még mindig tél? — kérdezte Pisti.

— Tudod ktsunokám, egy fecske nem csinál nyarat. Ha majd megjönnek a többiek ts, ha tele lesz velük a falu, akkor már biztosan elmúlik a hideg és a kertben kivirágzónak a cseresznyefák. Ez a fecske biztosan valami rakoncátlan csavargó.

Pisit odament a kalitkához, amelyet a szebb Idő beálltáig a fecske lakosztályául neveztek ki és megkérdezte:

— Igaz-e, hogy elcsavarogtál a többiektől?

A fecske azonban nem ismerte az emberi nyelvet, ezért nem válaszolhatott a gyereknek, csak lesütötte szomorúan a szemét, s Pisti úgy látta, hogy pislákoló szemepárja könynyes volt.

Biztosan kitaláljátok, hogy mtért

SZŰCS BÉLA

— ... pardon a Moszkva szálló éttermében. És most barátom én leszek a háziasszony, magam állítom össze a menüt. De meglátja, nem vagyok bosszúálló, mert rendelhetnék diétás vacsorát is... no, ne fintorogjon doktorként, hanem adja Ide az étlapot és Intse ide a pincért.

— Hozzon kérem előételnek roston sült halat majonézzel. Utána? Utána roeztbifet sok (körítéssel... aztán ... aztán csokoládétortát tejszínnel ... ne morogjon doktor, mert ez a Jóképű cseh fiú még azt találja hinni, hogy a férjem. Megálljon kérem, van barackpálinkájuk?

— Akkor hozzon fütyülősét. Ezt mindjárt. Az ételhez vörösbort.

— Dehogyis akarom én boszantani doktorka, hanem ma ünnepelek, ma van a nászutam harmincéves évfordulója. Erre csak Illik koccintani.

— Ne, ne gyanakodjon, a gyerekek nem a házasságkötésünk előtt születtek. Hiába számolgat, Jól hallotta, harminc évvel ezelőtt volt a nászutunk. Tegyen kérem még egy kis majonézt a tányéromra és ne nézzen ilyen orvosi tekintettel, mert azonnal itthagyom. Elmegyek magamban egy jó kis kocsmába és bablevest eszem füstölt csülökkel. Aztán a mentők hoznák majd vissza. Akkor pedig a maga orvosi karrierjének befellegzett, mert az úristen se mossa le magáról, hogy nem a maga kezelésétől lettem rosszul...

— Látja, tud maga nevetni Is, és nem Is hiszi mennyivel kedvesebb így. Prosit! Szóval ma ünnepelünk, mert elárulom, hogy mi csak ötéves házasság után mentünk nászúira, mikor a gyerekek már mindketten totyogtak. Béla sose mesélte el magának?

— Érdekes, pedig ezt a történetet gyakran elmondta ha baráti körben voltunk. És milyen szívből tudott kacagni rajta. Persze mikor maga megismerte szegény Bélámat, akkor ő már nagyon beteg volt... Ne irigyelje tőlem a tejszínt, nem is Igaz, hogy az epémmel van bajom, szelíd, galamibepéjű asszony vagyok én. De akkor ott Velencében.,.

— Mondja, minden férfi Ilyen kíváncsi? No nem bánom, ma mesélő kedvemben vagyok. Tudja mit? Rendeljen pezsgőt és adjon tüzet. Aztán mert olyan jól viseli magát, hát elmondom. Nagy szerelem volt. Még esküvőnk előtt elhatároztuk, hogy nem leszünk nyárspolgárok, ml nem

megyünk nészútra, hanem az én jó uram hazavisz akáclombos falujába, ahol mér várt az otthonunk, az utolsó szögig berendezve. Nagyon boldogok voltunk, az egész városka Irigyelt bennünket. Egy év múlva megjött az első gyerek, három évre rá a második, édesek, szépek, hiszen ismeri őket. öt év után azzal lepett meg gyermekeim apja, hogy kiterített előttem egy Bádecker térképet, azon kirajzolta az útirányt, melynek végállomása Velence volt Odanyomta kezembe az útleveleket és kimondta a jelszót: Most pedig nászútra megyünkl És már hozta Is a bőröndöket, összepakoltuk a gyerekeket és elvittük őket a nagymamához.

— Bizony ez már akkor is divatban volt. Csakhogy akkor a nagymamák valóban nagymamák voltak, szürke konttyal, sötét slafrockban, és este tejeskávét ittak... nem úgy mint ma, mikor a nagymama itt ül kivágott ruháiban, haja pillanatnyilag fehérre festve, egy jókarban levő 'orvossal, Karlovy Vary világhírű éttermében és pezsgőzik ...

— Ne bókoljon, mert kizökkent a hangulatomból és én ma emlékezni akarok. Másnap reggel mér az Isonzónál voltunk...

— Mondtam hogy Velence csak végállomása volt az utunknak, 'Béla útközben meg akarta nekem mutatni azokat a helyeket, ahol az első világháborúban négy éven keresztül el volt jegyezve a halállal. Egyenesen az iskolapadból vitték a nagy kirándulásra. Szegény, akkor még ő is elhitte, hogy mire a levelek lehullanék... aztán négyszer hullottak le azok a híres levelek ős minden levéllel egy élet... töltsön doktor, mert mindjárt rámjön a sírhatnék.

— Igen minden, minden ott volt még, a drótsövények, az árkok, mert az olaszok restaurálták a harctereket és besorozták a látnivalók közé. Pedig nekik Igazán van különb mutogatnivalójuk is. Ügy emlékszem, tointha ma lenne, Bélám azt mondta: Látod, Itt pusztult el az én korosztályom fele, mert az öreg Ferenc József jól meggondolta és megfontolta, és ha én meg nem menekülök, te ma Is vénlány lennél.

— Kértem, hogy ne bókoljon. Nagyon feldúlt minket a harcterek látványa és valósággal szöktünk Postumlába. Tudja, hogy megnyugtatja az embert a természet? Mikor leszálltunk a barlangba, úgy tűnt nekem,

12