Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-04-16 / 8. szám
Történelem, ízlés, férfi divat Tíz tanár tanít itt negyven tanulót. Érdekesek a tantárgyak. Az athéni Király Színház egyik színésznője tanítja a színpadi beszédet és a színpadi mozgást. Arra Is gondot fordít, hogy a lányok megtanuljanak szépen ülni, ízlésesen enni, finoman viselkedni. A ritmikus gimnasztika, a modern tánc és balett: három különálló tantárgy. A diétás ételek készítésére Is oktatják őket, mindig karcsúak maradhassanak, s a fésülködés fortélyait Is megtanulják, hogy maguk Is tudják rendben tartant a frizurájukat. A fényképezést és festést órának magam ts szemtanúja voltam. Érdekes tantárgy a történelem. Az ó-egytptomtak korától napjainkig a nők minden században másképpen álltak, ültek, mentek, viselkedtek. A kor divatjának megfelelően. A lányoknak ezt ts meg kell tanulnlok; hogy egyforma eleganciával és korhűséggel tudjanak viselkedni és bemutatni egy angol Stuart Mária gallért, egy francia krlnollnt, egy Indiai szárit vagy egy század eleji, szűk, úgynevezett „bukj ellszoknyát". A tizedik tantárgy neve rövid és egyszerű, megtanulni mégts a legnehezebb. Ez az ízlés. Hogyan kell öltözködni, milyen alkalomra mit kell felvenni, hogyan harmonizálnak a színek, kinek ml Illik? Irányítani az udvarlökat, férjeket Van egy „műsoron kívüli" tantárgy Is: a férft-dtvat. — Erre azért van szükség, — mondta Raftopulu aszszony, — hogy lányaink ne csak saját magukkal legyenek elfoglalva, hanem ízléssel tudják Irányítani udvarlójukat, s később férjük viselkedését, öltözködését Isi A maneken Iskolában hat hónapig tart az oktatás. A lányok négyszer hetenként jönnek össze, háromhárom, Illetve négy tanórára. — Valamennyiből maneken lesz? — kérdeztem, rájuk mutatva. — Nem. Nem Is ez a célt — hangzott a válasz. — Manapság már sokan úgy jelentkeznek: nem akarok maneken lenni. Elárusltónőnek, foto-modellnek, födrásznőnek, ápolónőnek, titkárnőnek készülnek. Valamennyien azért tanulnak, hogy járásuk, viselkedésük, öltözködésük kifogástalan és csiszolt legyen. Ml nem csapjuk be őket. Két hónap után megmondtuk: lehet-e belőlük maneken, foto-modell, vagy sem. Ha akarnak, tovább tanulnak. Saját jól felfogott érdekükben. Tapasztalatunk az, hogy egy kicsit szomorúak, ejtenek néhány könnycseppet, de végigjárják becsületesen a hat hónapot... — Melyik volt eddig legérdekesebb tanítványuk? ■ kérdeztem. A körénk telepedett lányok kórusban kiabálták, megelőzve Raftopulu asszonyt: — Klrtakt... Koula ... A Tzopel-lány ... Korina Karina Tzopel története — Csak egyet kérdeztem. A legérdekesebbet! vágtam közbe. — Ez a sok név mind egyet jelenti — mosolygott Raftopulu asszony. — Korina Tzopel eredeti neve Klrtakt, de családja Koulának becézte. Édesapja szigorú katona, őrnagy, akt úgy nevelte a kislányt, mintha fiú volna. Korina nagyon szigorú, katonás környezetben nőtt fel. Dundi kislány volt, aki Imádta Charlton Hestont, Marlon Brandot, a hully-gullyt és a sült krumplit... A család nagyon ellenezte, hogy beiratkozzon hozzánk. Emlékszem: első alkalomkor a komor, uniformisba öltözött papa kísérte el... Korina hat hónap alatt tizennégy kilót lefogyott, szép, nyúlánk, kecses lány lett belőle. Nagy botrányok és viták közepette stkerült elérnem, hogy Korina benevezhessen a görög szépségversenybe. Első lett: Mtss Görögországgá választottákI A papa még akkor sem engedett fel. Amikor Kortna benevezett Miamiban a világ szépségklrálynő választásba, a család ezt mondta: menjen csak, legalább megismert Amertkátl... Néhány óra múlva a rádió bejelentette: „Az athéni hírügynökség most érkezett floridai híre szerint az idei vllág-szépségktrálynö a görög Korina Tzopel lettl" Hát ez a ml legérdekesebb tanítványunk története . .. Hosszúra nyúlt a szünet, a beszélgetés. A lányok nyújtózkodtak, fekete trikójukat, ruhájukat Igazgatták. Mentek, folytatni az órát. A hosszú pamlag sarkában már csak kedvencük maradt, az összegömbölyödve doromboló fekete kismacska, akit szintén Korinának neveznek somos Ágnes шИшмМШ^ к Ez a masszfrozó-gép U arról gondoskodik, hogy a lányok karcsúak 4 Itt órán kívül, magánszorgalomból kószül a make-up A Antoanetta Raftopnlu a helyes lábtartást mutatja egyik tanítványának Jelinek György felvételei